Szabad Föld, 1988. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-01 / 1. szám
4 SZABAD FÖLD - 1987. január 1-jével megszűnt a Húsipari Tröszt, így a megyei és a budapesti húsipari vállalatok önállóak lettek. Az első év eredményeiről beszélgetünk Brun Józseffel, a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatójával. — Már 1986-ban alapos tervet készítettünk, és minden feladatra rátermett felelős vezetőket neveztünk ki — mondja. — Az átszervezés jól sikerült. Nekünk a „hagyományos vásárlók” igényein kívül még sok mindent figyelembe kell vennünk. A megyében nagyon sok délszláv nemzetiségű ember él. Nekik eredeti receptek — Kulej, Bulej — alapján készítjük tonnaszámra a húsárukat. Magyarországon egyedül csak mi gyártjuk ezeket a különlegességeket. Jelentős megyénkben a német nemzetiségű lakosság is. Nekik a Szajmok és a Stifolder húskészítményeket készítjük, eredeti német receptek szerint. Ezeknél a termékeknél is az a probléma, mint a Rulej és a Rulej esetében. Volt olyan napunk, mikor egy üzletbe kétszerháromszor kellett árut szállítanunk. Az üzletekben attól függ a forgalom, hogy jugoszláv vagy német turistacsoportok érkeznek megyénkbe. — Szállítanak-e külföldre? — Első ízben sikerült 130 tonna sertéshúst exportálni a Kanári-szigetekre, méghozzá igen kedvező feltételek között. Tulajdonképpen nem a szigetlakók vásárolják a húst. Mi eljuttatjuk az árut a vámmentes kikötőbe, s a hajón odaérkező, más-más nemzetiségű cégek pedig megvásárolják tőlünk. Negyvenöt-negyvenhat forintból termelünk egy USA-dollárt. Reméljük, hogy 1988-ban még többet el tudunk adni, kedvező tárgyalások esetén akár négy-ötszörösére tudjuk emelni exportunkat. Ugyanakkor a hazai piacokra is szeretnénk még több árut szállítani. Szöveg és kép: Geleta Pál A Népköztársaság Elnöki Tanácsa határozata értelmében 1988. január 1-jével négy megye (Fejér, Komárom, Szolnok és Vas) tanácsai áttérnek az új irányítási és igazgatási, úgynevezett kétlépcsős rendszerre. Ezt a megoldást azért szorgalmazták, hogy tapasztalatokat szerezzenek a későbbi időkre, amikor is fokozatosan országos gyakorlattá válik a községek közvetlen megyei irányítása. Kiss Lászlóval és Mészáros Lászlóval, a jászfényszarui nagyközségi közös tanács elnökével és megbízott tanácstitkárával a 200 éves tanácsházán beszélgetünk. — Mi lesz konkrétan az önök és a megye hatásköre? — Még nem kaptunk tájékoztatást, semmit sem tudunk pontosan, de emiatt egyáltalán nem vagyunk kétségbe esve — mondja a fehér hajú, fiatalos arcú, pápai születésű egykori tanító, Kiss László. — Felnőttünk a feladatokhoz — toldja meg Mészáros László, aki nemrég végezte el az Államigazgatási Főiskolát —, megmutattuk már, hogy tudunk önállóan dolgozni, felesleges az állandó dajkálás. És a továbbiakban részletesen kifejtik elképzeléseiket a jövőről, a feladatokról, s nem titkolják, nagyon örülnek a határozat megszületésének. Nem mintha váratlanul érte volna őket, már régebben számítottak rá, hiszen logikus következménye ez az új választási törvénynek, a tanácsi gazdálkodási rendszer átalakulásának, a megváltozó településfejlesztési elveknek, a pénzügyi önállóságnak, a járások megszüntetésének, amely utóbbival már leépült egy adminisztratív áttétel, ami nemcsak az igazgatás egyszerűsítését jelentette, hanem jelentősen megnövelte a helyi tanácsok politikai jelentőségét is. A létrejött elöljáróságok, a társközségekben, Jászfelsőszentgyörgyön és Pusztamonostoron ugyancsak előkészítették a városi irányítás kiiktatását. — Mire alapozzák azt a meggyőződésüket, hogy önállóan is helytállnak az egyre bonyolultabbá váló tanácsi munkában? — Nézzük meg, mi a fő teendő? — kérdez vissza a tanácselnök, s rögtön meg is válaszol rá. — Szakmai felkészültség és demokratizmus. Szakembergárdánk felkészültsége megfelelő; a 29 tanácsi alkalmazottból tíznek — a szakterületek felelőseinek — felsőfokú végzettsége van, 19-en pedig középfokú végzettséggel rendelkeznek. Mészáros László közbeveti, hogy az építésügyi osztályon már évek óta nagy gondot okoz a kisebb anyagi elismerés, például három év alatt három építészmérnökük másutt keresett állást. S ugyanakkor eredménye a szakemberek felkészültségének, hol az évi 6000, lakosságot érintő ügyből mindössze 14-en fellebbeztek. Mindketten egyetértenek abban, természetesen előfordulhat, hogy ennél több a tévedésük, de az állampolgár belenyugszik, nem fellebbez, ám ők azt szeretnék, ha senki sem törődnebele a tanács esetleges hibáiba. Azt szeretnék, ha tovább növekedne az állampolgári felelősség és a demokrácia s e célból igyekeznek még jobban odafigyelni az emberek véleményére. Tisztában vannak a nyilvánosság szerepével, pontosan tudják, hogy a jól működő nyilvánosság megakadályozhatja rossz értékrendek követendő például állítását a fiatalok elé. Tudják, a nyilvánosság leleplezi a korrupciót, garanciát ad a hatalommal való visszaélés, a törvények megszegőivel szemben. S ami talán a legfontosabb, a jól működő demokrácia és a szakértelem hatékonnyá tehetik a termelést mindenütt, itt a termelőszövetkezetben, a ktsz-ekben, az Orion 7-es számú gyáregységé-ben és az irodákban is. Szavaikból kiderül: meg vannak győződve róla, hogy már az utóbbi" évek olyan jelentős beruházásai is, mint a posta új épülete, a tűzoltószertár, a 18 tantermes iskola, az öregek napközi otthona, az idősek klubháza, a benzinkút, a falumúzeum, az új orvosi rendelő, a gáz-, cseretelep is csak a megfelelő szakértelemmel és a demokratiz-mus erősödésével, a lakosság öszszefogásával valósulhatott meg. . A tanács vezetése érzi: még inkább szükség lesz a felkészült irányitásra, a lakosság állandó, folyamatos kontrolljára és áldozatvállalására a jövőben, amikor lényegesen kevesebb pénzből kell megteremteni mindent, például mindhárom községben az üzlethábár korszerűsítését, a csatornázási ÉB szennyvíztisztítást, a szilárdtorkolatú utak hosszának növe, — mégpedig változatlan apa tuslétszámmal, az erők mags átcsoportosításával. Úgy tűnik, Jászfényszárarabiztosan néznek az új, esős államigazgatás elé. AZ ÖNÁLLÓSÁG ELSŐ ESZTENDEJE Kedvező a baranyai húsipari mérleg Kétlépcsős irányítás Hentesáru délszláv ... .. .és német recept szerint Kétszázezer gyümölcsfát metszenek meg az idei télben Csány határában, az Állami Gazdaság 530 hektáros gyümölcsösében. A novemberben megkezdett munkát márciusban fejezik be MTI Fotó : Szabó Sándor 1988. JANUÁR 1.