Szabad Föld, 1988. július-december (44. évfolyam, 27-53. szám)

1988-07-01 / 27. szám

2 SZABAD FÖLD Akit „bevettek a családba” Foglalkozása, varrónő. Vásáros­­naményban, a Vörös Október Fér­firuhagyárban dolgozik Toldi Aranka, és másfél hónapja beszél­gettem vele. Még lánykorában. Azóta változott a helyzet: asszony lett a lányból. Filé Lajossal, a gyár másik KISZ-titkárával kötött há­zasságot. Kérdéseimet még a haja­­donhoz intéztem: — Műszak vége van. Elfáradt? — Kicsit. Elzsibbadt az ember, nyolc órán át folyton csak ülni-ül­­ni. — Kedveli a munkáját? — Most már igen. — Korábban? — Nem szerettem. — Akkor miért választotta? — Mit tehettem volna? Mife­lénk nem válogathat az ember. Legalábbis, akkoriban nem. Ke­vés munkalehetőség volt, főleg nőknek. — Első munkahelye? — Az. Tizenöt évesen kezdtem itt. — Emlékszik az első munka­napra? —* Mintha tegnap történt volna. — Milyen volt? — Rossz. Én csak kívülről lát­tam gyárat azelőtt. Meg aztán, ahogyan fogadtak ... — Na. — Valaki megcsinálta a felvéte­limet, és elirányított. Csak úgy, egyedül. — Hová? — Tóthnéhoz, a negyvenes sza­lagra. Nem tudtam, ki az, hol, és merre található. Csak keringtem a gyárban, senki nem szólt hozzám. Később már nem bírtam tovább, megitattam az egereket. Akkor vettek észre, és megszánt valaki. Tóthnéhoz kísért. — Ővele dolgozott? — Igen. Erzsike néni türelme­sen tanítgatott, és „bevett a csa­ládba”. Miatta nem maradtam ide­gen, gyorsan megszoktam a közös­séget. — Később? — Tanultam. Felnőtt szakokta­tás indult a gyárban, és rögtön je­lentkeztem. Kitanultam a férfisza­bó szakmát, munka mellett per­sze. Szakmunkás lettem, férfiru­ha-készítő. — Mióta dolgozik itt? — Kereken tíz éve. Azóta var­rók, varrók, ez lett a sorsom. — Valami mást szeretne? — Már nem! Lemondtam róla. — Miről? — Amiről álmodoztam. Szakkö­zépiskolába szerettem volna tanul­ni, a képzőművészetiben. Pesten van. Sokat rajzoltam, festegettem gyerekkoromban, a tanáraim te­hetségesnek tartottak. Biztattak is eleget, mégis maradtam. — Miért? — Anyagi okokból. Öten éltünk egy keresetből, így hát nem futot­ta. Ilyen a sors, szokták mondani. — Megbecsülik? — Meg. Kiváló Dolgozó lettem tavalyelőtt, és nem panaszkodha­tott­ a keresetemre sem. Igaz, igyekszem eleget tenni. Az erőm­ből még társadalmi munkára is jut. Dolgozom a gyári KISZ-alap­­szervezetben, már évek óta. Kez­detben mint vezetőségi tag, ké­sőbb KISZ-titkárnak választottak. Segít a vőlegényem is, hiszen ... — Tényleg. Róla is mondjon valamit. — Mondhatok. Itt dolgozik a gyárban, szakmabeli, és úgyszin­tén KISZ-titkár. Egy másik alap­szervezetünknél. Okos és kedves fiú. — Aranka, mivel tölti a szabad idejét? — Egyrészt kerti munkával és olvasással. Meg kapok feladatot a munkásőrségben is. Nem keveset. — Mióta munkásőr? — Kiszámíthatja. Tizennyolc éves koromtól. Tihanyi János (A szerző felvétele) ^ ...........­­ ......... . A Magyar Közlöny 15. számá­ban megjelent az 1988. évi IV. törvény, mely módosítja a tizen­két évvel ezelőtt kiadott élelmi­­szer-törvény.Az új törvény né­hány része ismertetjük. A módosít törvény először is felsorolja, hogy milyen élel­miszer-termelési és élelmiszer­­kereskedelm­mi tevékenységek tartoznak az új törvény hatálya alá. Nem terjed ki a törvény ha­tálya az élelmiszerek magán­­háztartásban saját fogyasztás­ra történő készítésére. Közfogyasztásra élelmiszert előállíthat: gazdálkodó szerve­zet, jogszabályi keretek között kisiparos, magánkereskedő, magánszemélyek társasága, valamint mezőgazdasági kister­melő. Élelmiszert előállító üze­met engedéllyel és csak ott szabad létesíteni és működtet­ni, ahol a dolgozóknak és a ter­mékeknek, valamint az üzem környezetének egészségügyi védelméről gondoskodni lehet, továbbá, ahol a helyiség és az alkalmazott berendezések mű­ködésével kapcsolatos műsza­ki, környezetvédelmi, közegész­­ségügyi és higiéniai feltételeket biztosították. Élelmiszert a lakossági és a külkereskedelmi igényeknek a kielégítésére kell előállítani. A forgalomba hozott élelmisze­rek segítsék elő az egészséges táplálkozást. Élelmiszer előállí­tásához csak olyan, szabvány szerinti vagy hatóság által en­gedélyezett adalékanyagot sza­bad felhasználni, amely az al­kalmazott mennyiségben az egészségre nem ártalmas. Az élelmiszer fogyasztói cso­magolásán jól láthatóan és köz­érthetően fel kell tüntetni a fo­gyasztók tájékoztatásához és az ellenőrzéshez szükséges adatokat. A huzamosabb időn át eltartható élelmiszerek cso­magolásán fel kell tüntetni­ azt az időpontot, vagy a gyártás napját és azt az időtartamot, ameddig az élelmiszer a minő­ségét megőrzi. Ha a minőségi előírás lejárt, de az élelmiszer még fogyasztható, csökkentett áron kell forgalomba hozni. Hamisított élelmiszer előállí­tása és forgalomba hozatala ti­los. A törvény felsorolja, mi szá­mít hamisításnak. Tilos az élel­miszerre vonatkozó olyan meg­nevezés alkalmazása, mely a fogyasztó megtévesztésére al­kalmas. A pusztai világutazó Az épület külön áll a többitől, az út másik oldalára emelték az egy­koriak. Parkká sokasodott fák ad­nak enyhülést a déli verő elől. Mintha haja volna a kúriaszerű háznak: égővörös rózsák borítják homlokzata egy részét. De azért jól olvasható rajta a felirat: Állami Elemi Népiskola. Gyerekzsivaj régóta nem veri föl a csöndet a ré­gi falak között, az iskolások eljár­nak innen Berzsenyi falujába, Niklára. Eljár a tanár úr, Igali Ist­ván is. Ez itt puszta, Alsó-Kölked a neve, de a leveleket Pusztaková­csi 8707 címzéssel kell feladni, ak­kor idetalálnak.­ ­ • Ha az idegen körülpillant a lakásban, úgy érzi: ez a puszta a világ közepe — mondom. A háziasszony, Igali Istvánná — lábához hálás eb törleszkedik — örül a vendégnek. Amióta édes­anyja odaköltözött a szülőfalu, Szenyér temetődombjára, sokat van egyedül Igaliné. Egyedül? Ta­lán mégsem. Hiszen az, aki a betűt kedveli, sosincs egyedül. Ő meg kedveli nagyon! — Aztán itt a kert is. A férjem­mel közösen munkáljuk. Ilyenkor már lehet benne gyönyörködni. Tartok baromfit is: tizenkét tyú­kom, ötven csibém, tíz kacsám van, elég ellátni őket. Csöndes, szép lakást alakítottak ki; a falakat a népi iparművészet tárgyai díszítik. De vannak itt másféle emlékek is! Idegen tája­kat idéző emlékek ezek. Brüsszeli csipke, spanyol bikafejszobrocska, indiai elefántcsont kisplasztikák, a koppenhágai sellőcske kicsi mása, az északi sarkkör átlépését igazoló tábla, norköpingi baba, hattyútoll a Genfi-tó partjáról, rénszarvas csengője, római érme, kínai toll. — Úti emlékek — simít végig a tárgyakon Irma asszony szeme. — Nagyon szeretek utazni. Bár be­vallom: én amolyan „háromhetes utazó” vagyok. Akkor már jönnék haza, akárhol is vagyok. Hazajön­ni, az az utazásban a legszebb!­ ­ Pusztáról idegen országokba el­jutni nem akármilyen passzió. És Igali István már tíz éve — amióta másodszor is megszorongatta szí­vét a betegség — nem útitársa. • Merre járt legutoljára? — Görögországban voltam pe­dagóguscsoporttal. Huszonkét na­pos út volt, feltöltődtem élmények­kel. Olyannyira, hogy útinaplót írt a látottakról, a turistacsoport közös emlékeit rögzítve papírra: „Egy üzletajtóban egy görög asszony kenyérrel kínált meg bennünket. Sértés lett volna nem elfogadni, olyan kedvesen adta. A barátság kinyilvánítása volt ez.” Egy rokon­szenves nép kifejező gesztusát ra­gadta meg Irma asszony naplója. Valóságos szakértő lett, olyan ala­posan tanulmányozta a görög tör­ténelmet, építészetet, irodalmat. — Az olvasás szeretetét anyám­tól örököltem — lesz párás a sze­me. Az olvasás afféle „helyben uta­zás”. A könyvek segítségével te­lente is jókat lehet „utazni”. — Téli estéken odaülök a ka­rosszékbe az ablakhoz, odakint pillézik a hó. Kinyitom Tamási Áron valamelyik könyvét és máris úgy érzem, hogy az erdélyi hava­sokban vagyok. Arrafelé, amerre már jártam. Tizenhat-tizenhét országban járt már, s van ahová a szíve visz­­szahúzta. — A könyvek ... — mereng. — Az ötvenes évek elején, amikor az út-, meg a kitelepítések folytak, odaköltöztették a szomszédunkba a marcali főszolgabírót; azoknak sok könyvük volt, mindig kaptam olvasnivalót a főszolgabíróné asz­­szonytól. Aztán Budapestre kerül­tem óvónőképzőbe. Babócsán, Mesztegnyőn voltam óvónő. Mesz­­tegnyőn az apácák helyébe kellett állnom, nem volt könnyű a bizal­mat megszereznem. Itt Alsó-Köl­­keden sajnos nem volt óvoda, így lettem háztartásbeli. * Szenyér, a szülőfalu neve visz­­sza-visszatér a beszélgetés során. Irma asszony verseket ír a maga gyönyörűségére, így örökítené meg Simon pap, a szenyéri-marca­­li mártír emlékét: „Fellobban a gyertya, / imbolyog a lángja, / pe­reg a falevél / Simon pap sírjára.” Átéléssel mondja a belülről lávozó sorokat. Az utolsó hang utáni csöndet nehéz megtörni. • Van-e még útiterve az alsó­­kölkedi világutazónak? Talán több is. De ez az egy lehet a legnagyobb.­­ Szeretném megismerni a le­­ningrádi Ermitázst, a gyönyörű festmények múzeumát. L. L. ■­­ 11 ri A SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja Főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Söptei János Major Lajos Szerkesztőség: Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1978 Telefon: 138-821, 343-100 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap­előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 közvetlenül vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 16 Ft, egy év­re 192 Ft Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 88—1117. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0133—0950­­­2­4 B * * * I 1988. JÚLIUS 1.

Next