Szabad Föld, 1991. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-01 / 1. szám

r Burlakov generális minden bizonnyal nem úgy vonul be a magyar nép történe­tébe, mint két elődje, Paskievics, illetve Malinovszkij. Kezéhez nem tapad vér, ő nem hódító, hanem elvonuló katona. Személyének meg a politikai légkörnek sokat köszönhet a magyar nép. Burlako­­vot elszólította a parancs németországi állomáshelyére. Hátha ott csodát tud művelni a dezertálás előtt álló seregnél. Nemrégiben búcsúzott Táborfalváról hazainduló katonáitól, a magyaroktól, a katonai attaséktól, az újságíróktól. Tá­borfalva: Szovjet helyőrség — még vagy egy órán át, azután ismét magyar. A te­rületén idegenvezetés, mutogatás. Laká­sok, színek, no meg körlet. Az első saj­nálkozó gondolat: „Itt éltek?” Sajtótájékoztató. Hideg, mogorva te­rem, az asztalok terítettek. A falon jel­vény: 1956—1990. A kezdő dátum ne­künk mindenképpen mást jelent, mint az elköszönőknek. Burlakov ülve beszél. Kiválóan felépí­tett szóáradat: „Mi itt építettünk, azt szépen adjuk át, ezt mindannyian láthat­ták. Igaz, van arra példa, hogy lebontjuk azért, mert majd otthon építünk belőle újat. Erre sokan ránk fogják, rosszindu­latból, hogy rombolunk, mi több, barbá­rok vagyunk! Mi itt 17 ezer lakást építet­tünk, amiért a magyarok nem akarnak fi­zetni! És ráadásul a köszönet, hogy tá­madnak minket. Mert ez az ezred egy éve jött át Kecskemétről — a nép kérte, mi teljesítettük —, nézzék meg, mivé lett a laktanya.” És ekkor fellibben a függöny a régi időket felelevenítő faliújságról. Fényképek tűnnek elő, szorgos hadfiak tekintélyes albumokat osztanak ki. A tá­bornok hangja erős, szeme összeszű­kül. „Itt a bizonyíték, ezt csinálták kivo­nulásunk után. Ezek az utánunk lerom­bolt kecskeméti laktanya képei.” Burla­kov remek szónok. Vált. „1,2 milliárd ru­bel befektetésünk volt, abból 50-60 szá­zalékot december végéig kérek, az ösz­­szegből építőanyagot veszünk, és az itt hagyott lakások helyett otthon építünk. Fizessenek a magyarok, adjanak segít­séget. Értékeket hagyunk itt, repülőtere­ket, laktanyákat és lakótelepen gondo­zott lakásokat.” A fogadtatás csend. Az attasék mo­sollyal néznek össze, a Honvédelmi Bi­zottság titkára, dr. Póda Pál szót kér. Megköszöni a meghívást, választ nem tud adni, de továbbítja az illetékeseknek. Szót kér a német attasé, gratulál a tá­bornoknak, és üdvözli hazája vendége­ként. A sajtótájékoztató véget ért, lehető­ség nyílik az étkezésre, többen nem ve­szik igénybe, valahogy e napra jóllaktak! Matthaeidesz Konrád 1991. JANUÁR 1. A Sárszentmihályi Állami Gazdaság dinnyési nádüzeméből több tízmillió forint értékben szállítanak nádkévét és -lemezt Nyugat-Európába. MTI Fotó : Kabáczy Szilárd Ne számítsunk semmi jóra? J­ól tette a MOSZ (a Mezőgazdasá­gi Szövetkezők és Termelők Or­szágos Szövetsége), hogy az Ál­lami Gazdaságok Országos Egyesülé­sével és az Élelmiszer Feldolgozók Or­szágos Szövetségével karöltve (kár, hogy az Agrárkamara nem csatlako­zott a szervezőkhöz) december köze­pén Siófokon, Debrecenben és Buda­pesten regionális tanácskozást kezde­ményezett az élelmiszer-gazdaság 1991. évi szabályozórendszeréről. An­nak ellenére, hogy négy-ötszáz hallga­tó volt kíváncsi az FM képviselőinek előadásaira, nem sok új és megnyugta­tó információval térhettek haza a gaz­dálkodó szakemberek. Egyértelműen kiderült ugyanis, hogy az agrártárca igen-igen mostohán kezeli a mezőgaz­dasági nagyüzemeket, és sajnos, a ter­melést is inkább a politikai csatározga­­tások szabják meg, nem pedig a szak­értelem és a szaktudás. •­ Hogyan summázható az 1990-es év, melyek azok a mutatók, amelyek már erővetítik a cseppet sem biztató id­­őt? Ebben az évben négy-öt százalék­kal csökkent a lakosság élelmiszer-vá­sárlása, s jó lenne, ha 1991-ben újra csak ennyivel számolhatnánk, nem pe­dig egy drasztikusabb romlással. 1990- ben visszaesett a növénytermesztés, 8,2 százalékkal maradt el a termelési érték az előző évitől. Jelentősen és több területen csökken az állattenyész­tés teljesítménye, a húsipar visszafogta a felvásárlást (más monopolszerveze­tek is), bizonytalan sok száz ember jö­vő évi munkája, mert nem tudja, szá­mít-e majd teljesítményére a vállalat, vagy pedig kereset nélkül marad. Tudjuk valamennyien, elsősorban az évszázad aszálya viselte meg a szántó­földeket és azok kultúráit. Alapvetően ez az oka, hogy 30 százalékkal kisebb a mezőgazdasági nagyüzemek eredmé­nye, s mintegy 300 gazdaság zárja veszteséggel az évet. A kül- és belpiaci gondokról is írtunk már eleget. Mind­ezek ellenére az agrártermékek export­ja elismerésre méltó, hiszen a nyugati piacokon pozitív a devizaegyenleg, s mellette 900 millió rubelért kelt el ma­gyar élelmiszer a keleti piacokon. Sajnos, mindezek ellenére (főleg az exportteljesítményre gondolunk) olyan kép alakult ki bennünk a tanácskozá­sokon, hogy 1991-ben aligha számítha­tunk bármi jóra. Miért? Az agrárszférá­ban átlagosan 30 százalékkal emelked­nek majd a termelői árak, míg a fo­gyasztói árak 35-40 százalékkal nőnek. Megszűnik a műtrágya, a talajmesze­­zés, a szarvasmarha- és juhtenyésztés támogatása, továbbá a 3 százalékos ka­mattámogatás is. A kedvezőtlen termő­helyű adottságú támogatást ezentúl differenciáltan a földhöz, nem pedig az árbevételhez kötik, mint korábban. Még megmarad a személyi jövedelem­­adózásban a kistermelők 500 ezer fo­rintos adókedvezménye, bár többen ja­vasolták, hogy az inflációval arányos mértékben növekedhetne ez is. Megkezdődik az agrárpiaci rendtar­tás bevezetése, amelyhez a költségve­tés 30 milliárd forintot „hagyott jóvá”. A búza, a kukorica, a sertés és a szarvasmarha árának alakításához egy minimálárat kalkulálnak, ami nem a piaci ár, hanem annál jóval alacso­nyabb, de szükséges ahhoz, hogy túl­termelés esetén a termelők ne kerülje­nek a padlóra. 1991. évi piacokról, ex­portlehetőségekről és -támogatásokról ugyanis kevés és megbízhatatlan infor­mációval rendelkezik ma még a mi­nisztérium is, amelynek egyik államtit­kár-helyettese így fogalmazott: nem biztathatjuk a mezőgazdaságot, hogy ezt meg ezt termeljen, amikor nem tudjuk eladni. Keserű szájízt hagytak ezek a ta­nácskozások a résztvevőkben, annál inkább, mivel a kárpótlási törvényja­vaslat is megjelent időközben. Ez to­vább rontotta az agrártársadalom han­gulatát. A MOSZ sajtótájékoztatóján Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövet­kezők és Termelők országos szövetsé­gének és az Agrárszövetségnek az el­nöke az Alkotmánybíróság határozatá­val ellentétesnek nevezte ezt a tör­vényjavaslatot, mert a szövetkezeti és a tagsági tulajdonosi jogokat semmibe véve kötelez a föld visszaadására. A kárpótlási kötelezettséget a tervezet csupán a termelőszövetkezetekre mondja ki — más esetekben az állam magára vállalja a kárpótlást —, ezért a fent említett megkülönböztetés alkot­mányellenes. Nem szólva arról, hogy becslések szerint 90-100 milliárd fo­rintra rúgnak a pár év alatt megfize­tendő összegek, ez pedig egyértelműen a nagyüzemi mezőgazdaság tönkreté­telét jelenti.­­S sajnálatos, hogy az érdek-képvi­­selk­­eleti szervezetekkel meg se vi­­­­tatták ezt a jogszabályterveze­tet. Bár sokan igazságosnak tartják, meg kelenk gondolni, milyen árat kö­vetel ez az igazság. Sz. Lukács Imre I­n Január 1991. 1. HÉT frCeck­MO OCcraofi'sic ! A karácsonyi ünnepnapokon volt időnk gondolkodni azon, hogy milyen is lesz a ránk váró új esztendő. Sokunknak segített a köztársasági elnök, aki kijelentette, hogy 1991 a háború utáni időszak legnehezebb éve lesz Magyarországon. A kérdés persze az, hogy kinek mennyire? Mert igaz, hogy 1990-ben Budapesten féltucatnyi ingyen­konyha nyílt, de ugyanennyi luxusétterem is, amelynek forgalma sokkal jobb az átlagnál. Az összehasonlítást folytatni lehet: csökkent a tejfogyasztás, de a sok drága, nyugatról importált kozmetikai különlegesség vagy mondjuk a 250 forintos import sárgadinnyécske gazdára talál. A karácsonyi vásáron a hivalko­dó portéka ugyanúgy elkelt, mint a szerény. Ami pedig a jövedelmi viszonyokat illeti, csak a középréteg létszáma csökkent (sokan lekerültek a létminimum tájékán ta­­nyázók közé), a jómódúaké lényegében megmaradt. Vagyis a „nehézség foka” nem egyenletesen oszlik meg. Vannak gyárak, vállalatok, szövetkezetek, amelyeket csőd fe­nyeget, s vannak jól boldoguló cégek is. Lesz, ahol elbocsáta­nak dolgozókat, lesz, ahol felvesznek. (Ez utóbbi sajnos ritkáb­ban fordul elő.) A gazdasági ágazatokat sem egyformán érinti a válság. Ne­hezebb helyzetbe kerül az ipar, kevesebb bajra számíthat mond­juk a szolgáltatás és a kereskedelem egy része. Úgy tűnik, a legfenyegetettebb a mezőgazdaság lesz. Az „Európa Ház”, amely felé tartunk, nem vár mindent tárt karokkal, ami magyar. A Közös Piac, amelynek agrártermékekből nagy feleslegei van­nak, nem örülne, ha a magyar mezőgazdaság tovább növelné a vas- vagy húshegyeket. Amikor a spanyolok, a portugálok, a gö­rögök kopogtattak az Európai Közösség ajtaján, csak úgy nyer­tek bebocsátást, hogy bizonyos áldozatokat kellett hozniuk a mezőgazdaság oltárán. (Igaz, cserébe kaptak olyan lehetősé­get, hogy fejlesszék a vidék iparát, ahol munkához juthat az ag­rárszférából kiszoruló emberek egy része.) Sajnos — hogy saját berkeinket se hagyjam ki —, ami csaknem hatvan éve nem fordult elő, a sajtószakma is válságba jutott. Patinás lapok állnak a csőd szélén, sőt némelyek már meg is szűntek. A Szabad Földet sem kerülték el a nehé­zsé­­gek, s most választani kellett: vagy emeli a lap árát, vagy ve­szélybe kerül a megjelenése. Nem tudom, önök közül ki milyen ágazathoz, illetve azon belül melyik csoporthoz tartozik. De ismerve lapunk olvasóinak összetételét, bizonyos, hogy többségük nem azok közé sorol­ható, akiknek az 1991-es év esetleg könnyebbséget hoz. Ilyenek ugyanis igen kevesen lesznek. Egy nemzet azonban sohasem indulhatott el egy új eszten­dőbe úgy, hogy most itt a vég. Mert, ha valaha is így tekintett volna akár a legsúlyosabb veszedelemre, akkor már régen meg­szűnt volna létezni. A minap egy külföldön élő magyarral beszél­gettünk néhányan. Ő mondta: ez a nép sok minden kibírt, s most is át fogja vészelni a bajokat. S a helyzet egy-két év múlva javulni fog. Összenéztünk. Neki könnyű, mert holnap vissza­megy biztonságos otthonába. Azt hiszem, nem volt igazunk. Inkább arról van szó, hogy nekünk vette el a gond a tisztánlátásunkat. És, ha tényleg így van, akkor az új esztendőben is nagy lesz azoknak a száma, akiknél teljesül az őszinte jókívánság: boldog új évet! Abban a reményben, hogy Olvasóink is ezek közé tartoznak majd, tiszte­lettel üdvözlöm Önöket. SZABAD FÖLD 3

Next