Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-07 / 27. szám

1992. JÚLIUS 7. mmm ko wAtumo® ha alószínűleg példa nélkül álló a­ mai közigazgatási gyakorlat­ban, amire a napokban Har­kányban került sor. A gyógy­fürdőjéről Európa-szerte híres, 2500 la­kosú település válni akar a szomszédos, 700 fős Terehegytől. A tapasztalatok szerint általában a kisebb, korábban társközségi sorba kényszerűen falvak ragaszkodnak önállóságukhoz, kérve saját jegyzőt, polgármesteri hivatalt. Különös hangulatú sajtótájékozta­tóra hívták a harkányiak nemrég az újságírókat. Az indulatokban bővel­kedő találkozón a helyi vállalkozók s néhány független képviselő a lakos­ság véleményét is tolmácsolva jelen­tették be: összegyűlt az a több mint ötszáz aláírás, mely a szétválásról népszavazás kiírását teszi szükséges­sé. A helyszín a polgármesteri hivatal­lal szomszédos művelődési ház, az eseményről - melyről csak néhány órával a tájékoztató előtt értesítették az újságírókat - a polgármester, Bódy István mit sem tud. Pereg a videofilm a legutóbbi lakossági fórumról, heves indulatok csapnak össze, alpári stílu­sú bekiabálások, a képviselők alig tudnak választ adni a felmerült kérdé­sekre. Vagy talán az már nem is érde­­kes, csak a vádaskodások? A független képviselők nevében dr. Vida Sándor vázolja a sajtótájékozta­tón kialakult helyzetet.­­ Terehegy nagyságának mértékén felül részesedik a költségvetésből, miközben Harkány egyre lejjebb csú­szik. A polgármester nem menedzseli a fürdőhelyet, holott ez elsődleges fel­adata volna. Kétmillió forintot meg­szavaztatott magának, melyről sze­mélyesen dönt, mire használja fel... — Kisgazda többségi uralom van a testületen belül, mindent megszavaz­nak, amit a polgármester akar - ma­gyarázzák dühösen a helybéli vállal­kozók. A tájékoztató végére egyértel­műen kiderül, valójában nem is titkol­ják a tényt: az elszakadás az egyetlen eszköz arra, hogy a kisgazdapárti pol­gármestertől megszabaduljanak, így ő maradhat Terehegyen - ugyanis ott lakik -, Harkány pedig majd új pol­gármestert választ. Hetek óta nyílt titok volt, a helyi lapban is megjelent két cikk, hogy Harkányban valami készül. A jegyző­nő s a polgármester, illetve a függet­len képviselők s a polgármester közti ellentétek így szükségszerűen „rob­banáshoz” vezettek. Azóta a jegyző­nőt a testület azonnali hatállyal fel­függesztette, s ellene feljelentést tett az ügyészségen, mivel a lakásán mű­ködő telefon számláját az önkor­mányzattal fizettette ki, s egyéb utal­ványozási szabálytalanságokat is el­követett. A jegyzőnő egyébként hiva­tali munkaidejében vett részt az „ellenzéki” képviselők sajtótájékoz­tatóján, természetesen a polgármester tudta nélkül. Feljelentést tett a testület Bódy Ist­ván kérésére dr. Vida Sándor képvise­lő ellen is, aki a polgármestert a helyi és a megyei lapban okirat-hamisítás­sal vádolta meg.­­Harkánynak végre tiy­gálom kell, s ha azért jött, hogy botrányos, szen­zációs cikket írjon, inkább ne is fog­lalkozzon velünk - fogad bizalmatla­nul a polgármester. Végül megegye­zünk, hogy a tényekről őt is szeretném meghallgatni, nemcsak az ellenzéket, akik már szót kértek maguknak. - Mit is válaszolhatnék az értelmet­lenül felvetett vádakra? - folytatja. - Például azt, szó sincs róla, hogy Tere­hegy előnyöket élvezne. Az utóbbi időszakban elkészült ott néhány rövi­­debb útszakasz - megjegyzem, a ko­rábbi években Terehegy szinte soha semmit nem kapott -, s fákkal ültet­tünk be egy olyan területet, mely ré­gebben is liget volt. - A kétmillió forintot valóban kér­tem - erősíti meg a tényt Bódy István, aki mezőgazdasági végzettsége mellé közgazdászdiplomát is szerzett, s fő­könyvelőként dolgozott korábban -, de véleményem szerint alaptalan a féltés egyes képviselők részéről. Ugyanis egy vezetőnek kellenek bizo­nyos szabadságjogok, hogy ha leül tárgyalni, ténylegesen partner lehes­sen, s felelősen tudjon dönteni. - Az utóbbi hónapokban nagyon sok egyeztető tárgyaláson vettem részt - mutatja a hatalmas iratkötege­ Icet. - A három településhez, Siklós­hoz, Szigetvárhoz, Harkányhoz kötő­dő megyei fürdővállalat létesítmé­nyeinek sorsát ugyanis rendezni kell. Ezenkívül elindult egy nagyberuhá­zás, a szennyvíztelep bővítése, melyet tovább nem halogathattunk. Ehhez pályázatokat kellett benyújtani, húsz­millió forintot szereztünk a település­nek. Azt kell mondjam, bizonyos szempontból érthetőek a támadások, hiszen itt személyes érdekeltségek is belépnek... Meg kell említenem még az utóbbi időszakban Harkányt jelentősen megterhelő menekültáradatot, mellyel meg kellett küzdenünk. Szó­val sok gonddal kellett szembenéz­nünk itt a déli határszélen, mely más önkormányzatokat elkerült. - Térjünk vissza a települések elvá­lásához. Lesz-e népszavazás augusz­tusban? - Sok helyről érkezett információ, miszerint megtévesztették az állam­polgárokat. Mivel a választási bizott­ságnak 541 aláírás és 57 visszavonó nyilatkozat lett átadva, az aláírások hitelesítése után várhatóan jelentősen az ötszáz fő alá csökken az érvénye­sek száma. Ez azt jelentené, hogy nem lesz népszavazás Harkányban. Érdekes módon véletlenül a helyi te­levízióban is úgy jelent meg a hír, hogy Terehegy akar válni - erről szó sincs -, amiatt kértem már a helyre­­igazítást... Arról van szó, hogy a 2500 lakosú Harkány akarja ellökni magá­tól a kis Terehegyet, s hogy erre sor kerülhet-e, a következő hetekben dől majd el. Csefkó Judit SZABAD FÖLD 5 „Soha többé, Húsipar?!” Mindenki mindenkit sajnálhatott A­mikor május harmadik hetében az ad­dig kiszivárgó híreket megerősíten­dő, hivatalosan is öncsődöt jelentett be a miskolci székhelyű Borsod Megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Válallat, másnap már botrányos jelenetek zajlottak a vállalat kapujánál. Portások a megmondhatói, hogy már hajnaltájt ott toporogtak a bejáratnál a közelebbi és távolabbi vidékekről érkező kistermelők, pénzüket követelvén leadott marháik, sertéseik ellenében. Pénzt, amelyre igen sokan közülük már hónapok óta hasztalan vártak, mert a kifize­tési részlegtől csak ígérgetést és haloga­tást kaptak. Szívszorító és tumultuózus jelenetek voltak ezek, amelyben mindenki mindenkit legfeljebb sajnálhatott. A válla­lat vezetése a megélhetésükért harcoló kisembereket, akiknek a ki nem fizetett negyven-százezer vagy éppen kétszáz­ezer forint miatt a léte forgott kockán. A kívülálló pedig a húsipari cég márciusban kinevezett új vezetői garnitúráját, amely ezt a régóta érlelődő siralmas helyzetet megörökölte. Az senkit nem vigasztalt, hogy a miskolci cég öncsődje szinte szokványos volt. Az ország tizenkilenc ilyen jellegű nagyvállala­ta közül tavaly alig hatan-heten zártak jó évet, s a megyeszomszéd, a szabolcsi hús­ipari vállalat már februárban bedobta a tö­rülközőt, és szintén csődöt jelentett.­ ­ • Kezdjük a végén. Mikor jutnak a kister­melők a pénzükhöz? - kérdem Oláh Sán­dort, a vállalat főkönyvelőjét és gazdasági igazgatóhelyettesét. - Naprakész dátumot erre nem tudok mondani. Amikor márciusban idejöttünk, még körülbelül 1800 volt azoknak a magán­­termelőknek a száma, akiknek „egyenes­ben” tartozott a cég. Mára ez pár százra csökkent. Hangsúlyozom, a magántermelő­ket, hiszen üzleti kapcsolatban és áttétele­sen, a téeszeken, áfészeken keresztül még legalább ennyi azoknak a száma, akiknek adósai vagyunk. Pontos számmal azért nem szolgálhatok, mert ez minden egyes nappal kevesebb lesz. Amint a bolti bevéte­leinkből pénzre teszünk szert, naponta 150-300 ezer forintos nagyságrendben, ezt azonnal a törlesztésre fordítjuk. Én úgy gon­dolom, június végén, július elején már vala­mennyi kistermelőt ki tudjuk fizetni. „Egye­nesben.” Mert ezt az ígéretet nem biztos, hogy a jogi személyek-állami gazdaságok, téeszek stb. - mögött álló kistermelők ese­tében is be tudjuk tartani. • Körülbelül milyen összeggel tartozott a cég, amikor csődöt jelentett? - Meghaladta a 400 milliót. Ennek az összegnek csak a kisebb hányada a terme­lői tartozás. Leginkább a bankok és a ter­meléshez kapcsolódó nagyvállalatok felé görgetjük az adósságainkat. Ugyanígy fe­lénk is „görgetnek”, hiszen a kintlévősé­günk körülbelül 200 millió. És ebben az a szomorú, hogy alig van reményünk a be­hajtásra... • A vállalati üzletpolitikához, nem értő kisember megrémül attól a szótól, hogy ön­csőd. Jó példa erre, hogy a bejelentést kö­vetően valósággal megostromolták az önök bejáratát. Miért van erre szükség, és mi az eredménye?­­ Hogy miért van erre szükség, az hosszú történet lenne a mai körbetartozós, ingatag üzleti világban. Az eredménye már egysze­rűbb: az öncsőd egy kényszerhelyzet, ami­nek van pozitívuma is. Arra jó, hogy a felhal­mozott adósságot rendszerbe szedjük. Összhangba hozzuk az adósságainkat a várható bevételeinkkel. Végső fokon egy kivezető út a jelen helyzetből, és hatvan-, legfeljebb kilencvennapos haladék az ügye­ink rendezésére. Például arra, hogy meg­egyezzünk a nagyobb hitelezőinkkel. Mert ha felszámolnak egy vállalatot, az senkinek sem jó. Senki nem jut a pénzéhez. Az ön­csődnél erre van remény. • Önöknél mi a kivezető út? - Természetesen az, hogy az ügyeink rendezése után hitelhez jussunk. Nyugaton vannak erre specializált bankok. A mi ese­tünkben a hazai pénzintézetek a negyven­­százalékos kamattal szóba sem jöhetnek. Csak a külföldiektől kaphatunk jó esetben 5, rosszabb esetben 11-13 százalékos kama­tozású hitelt. Számunkra ez a kivezető út, és erre van is esélyünk. • Egy húsipari vállalatra mindig szükség van, hiszen termeltet, ellátja a fogyasztót, és még exportbevételt is hoz. A sokkal ké­­tesebb eredménnyel dicsekvő diósgyőri ko­hászatba már milliárdokat ölt a kormányzat. Önök nem számíthatnak központi segítség­re?­­ Az összehasonlító kérdést nem jó he­lyen tetszik föltenni, hiszen bármit mondok erre, magakelletésnek hat. Mi kevés híján ezeregyszáz embert foglalkoztatunk, és európai szinten, rendkívül korszerű színvo­nalon termelünk. Az üzemet világbanki hi­telből néhány évvel ezelőtt megújították, nyugati technológiával ellátták. A hitelfelté­tel az volt, hogy ezt exporttal termeljük ki, mivel van beszállítási engedélyünk a Közös Piac országaiba. És az alapanyagért nem kell külföldre mennünk, devizát kiadnunk. Zömmel három megye - Borsod, Hajdú-Bi­­har és Szabolcs-Szatmár - látja el ezt a vállalatot. Mindezek után csak azt mondha­tom: én nagyon ésszerűtlennek tartanám, ha a miskolci céget nem segítenék, és hagy­nák tönkremenni. • A remélt külső segítséget leszámítva, házon belül mit tehetnek a jobb gazdálko­dásért?­­ A tervek között szerepel egy „karcsúsí­tás”, profiltisztítás. Ez nem azt jelenti, hogy leépítünk, és elküldünk dolgozókat, hanem jó néhány egysége a vállalatnak önállóan fog üzemelni. • Lesz mindehhez elég hús? A termelők­ben most nagy a bizalomvesztés, és sokan fogadkoznak, hogy „Soha többé, Húsipar!”.­­ Én ezt megértem, de ez a helyzet átme­neti. Mi hosszú távon egymásra vagyunk utalva. Egymásból élünk. Lehet, hogy hi­hetetlen, de megint sertéstúlkínálat van, és 68-70 forintra esett vissza a kisterme­lői sertés kilója. A két szomszédos me­gyéből ezrével kínálják nekünk a sertése­ket. Átvenni viszont egyelőre nem tudjuk, hiszen amíg a csődeljárás tart, szünetel­tetjük a termelést. Keresztény Gabriella (Laczó József felvétele)

Next