Szabad Föld, 1994. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-04 / 1. szám
1994. JANUÁR 4. Expo ’96: együtt egy jobb világért Immár kevesebb, mint két és fél év választ el bennünket attól, hogy a Budapesten rendezett expó megnyissa kapuit a világnak. Sokakban, sokunkban él és növekszik a drukk: elkészül-e időben és méltóképpen fogadhatjuk-e majd a hozzánk özönlő tízmilliónyi látogatót? Annál is inkább, mert a készülődésnek - eddig legalábbis - alig-alig van látható jele. Hogy áll hát az expó ügye? Az újtendő küszöbén erre kértünk választ Moné Pataky Etelkától, a világkiállíbiztosától. • Kommunikáció egy jobb világért. Az 1996. évi világkiállítás jelmondata összefogást, együttakarást sugall, ugyanakkor a kommunikáció szó túl hideg, valahogy „műszakiul" cseng. Ön hogy van ezzel? - Ha az ember még nem töltötte meg tartalommal, első hallásra nem elég bensőséges ez a mondat. De gondoljunk csak bele, mi mindent jelenthet a kommunikáció! Kommunikál a csecsemő, amikor gőgicsél, a festő, amikor képével valamit közölni akar, kommunikál az előadó, a tévébemondó... De felfoghatom úgy is a kommunikációt, hogy emberek találkozása. Minden olyan alkalom, ahol emberek örülnek egymásnak, meghányják-vetik a világ dolgait, közösen szórakoznak-tehát kommunikálnak. Képletesen szólva valami hasonló együttlétre várjuk mi is a nemzeteket ’96-ban Magyarországon. S hogy ezt mennyire komolyan gondoljuk, azt jelzi is, hogy a budapesti világkiállítási területen a külföldi pavilonok olyan körkörös rendszerben helyezkednek el, mintha egy diplomáciai kerekasztal mellett ülnének. Ebből ma még vajmi kevés látszik, sőt azt hiszem, a legtöbb vidéki ember, aki a fővárosban jár, nem is tudja pontosan, hol épül a világkiállítás. - Remélem, hamarosan mindenki tudni és látni fogja. Nézze! Azok, akik valaha már házat építettek, tudják, hogy nem lehet a falakkal kezdeni. Mindenekelőtt elő kell készíteni a terepet, és a jó alapozás elengedhetetlen. Mi most érkeztünk el a munka látványos részéhez: tavaszra gyakorlatilag befejeződik a közművek, a csatorna, a víz- és gázvezeték építése, és napokon belül lerakjuk a főépület alapkövét. • Milyen lesz végül is az ön által említett „kerekasztal” ? Az elsőként elkezdett épületben lesznek az expó irodái, a sajtóközpont és a központi magyar bemutató, ahol az egyes megyék állítanak ki. A fő tér körül, szemben a Dunával, félkörívben helyezkednek el a nemzeti pavilonok, köztük a magyar, s örömmel mondhatom, hogy vetélkedés folyik a „jobb” helyekért. A visszajelzések szerint máris többen kívánnak eljönni a tervezett 45 országnál. A külföldi bemutatók mellett 10-12 nagy cég témapavilonja épül föl, teret adva a kommunikáció minden formájának és legkorszerűbb értelmezésének. A tájházak sora pedig a kiállítás különlegessége. • Ez lesz majd a vidék bemutatkozási helye? Úgy mondanám: az egyik a sok közül. Már említettem, hogy a megyék 8000 négyzetméteres kiállítási területtel rendelkeznek majd a főépületben. Itt a legismertebb magyar építőművészek által tervezett tájházak egy-egy régió népművészeti értékeit, kulturális örökségét és életmódját mutatják be skanzenszerűen, nem felejtve ki a táj jellegzetes ételeit sem. Nagyszerű alkalmat adnak a vidék részvételére a kiállításon a kulturális programok. Az expó 150 napjából a nemzeti napok mintegy 50-et foglalnak csak le, a többi a miénk. Sok más mellett azért hirdettük meg a kísérő rendezvények pályázatát (erre februárig még mindig lehet jelentkezni), hogy az egész országból választhassuk ki a legszínvonalasabb ének- és táncegyütteseket, zenekarokat, előadókat. Több száz ilyen előadásra van lehetőség... • Úgy tudni, 12 millió látogatóra számítanak, de ez a rengeteg vendég biztosan nem tartózkodik itt öt hónapon át. Tehát a hatalmas kínálatból legföljebb egyet-kettőt láthat vagy hallhat. Abban az esetben, ha csak a lágymányosi 44 hektáros expóterületet keresi fel. Ezért is kezdeményeztük, hogy az 1996. évi világkiállítás idején legyen országos fesztivál, amire kiváló alkalmat ad a honfoglalás 1100. évfordulója. Azt szeretnénk, azt szervezzük, hogy a külföldiek látogassanak el vidékre is, vegyenek részt az ottani rendezvényeken, keressék fel a helyi nevezetességeket, s „mellesleg” ott is költsék a pénzüket. Az idegenforgalmi szakemberekkel együtt olyan turistaprogramokat kívánunk előkészíteni, amelyek jelmondata így hangzik: lakj vidéken, és látogasd meg az expót! Gyakran hallani olyan nyilatkozatokat, hogy az expó nem lesz vállalkozói, hogy a költségek legnagyobb részét az államkasszának kell fedeznie. Amelyik - mint tudjuk - jókora hiánnyal küszködik. A világkiállítás maga a vállalkozás, amelyben egy ország, egy nemzet kívánja bemutatni a világnak, mire képes. De akkor is jó néhány lehetőség van vállalkozásra, ha azt a szó legszorosabb értelmében fogjuk fel, illetve ha csak a kifejezett kiállítási területet nézzük. Micsoda az, ha nem vállalkozás, hogy egymással versenyeztetett cégek építik a nemzeti pavilonokat úgy, hogy nekik kell gondoskodniuk a szerkezetek, az épületelemek gazdaságos utóhasznosításáról. Vállalkozókat várunk a vendéglátó- és ajándékcikkeket árusító létesítmények felállítására, illetve üzemeltetésére is. Mindennek alapfeltétele a Made in Hungary, azaz az építők, az üzemeltetők csak magyarok, vagy Magyarországon bejegyzett és itt adózó cégek lehetnek. Igazi vállalkozói tőke, a világkiállítás finanszírozásának egyik alappillérét jelenti a szponzorok bevonása, továbbá a pesti oldalon levő ingatlanok eladása. Végül nem elhanyagolható szelete a bevételi forrásoknak a belépti díj, még akkor sem, ha a budapesti expóra negyedannyiért lehet majd bejutni, mint a sevillaira. Mindez persze legföljebb csak csökkentheti az expó tetemes közpénzigényét. Kétségtelen, hogy az expó nem lehet költségvetési pénzek nélkül - a fővárosi infrastruktúrára bizony ráfér a megújítás, de állami pénzből épül a Duna-híd, az M0-s, az M1 -es, az M3-as és az M5-ös autópálya, korszerűsödik a Bécs-Budapest vasútvonal és a Ferihegy 2, továbbá országos digitális mobil telefonhálózat jön létre. Ezeknek a beruházásoknak a pénzalapját törvény biztosítja, s a közelmúltban a kormány további kiegészítő összegeket szavazott meg a főváros számára. Az expó ürügyén persze nem lehet egész Budapestet közpénzből újjáépíteni; ez igazságtalan lenne a vidékkel szemben, s erre valóban nincs anyagi fedezet. Szokták mondani, hogy egy ország történetében százévenként van lehetőség világkiállítás megrendezésére. Ennek ellenére, mintha nem értékelnénk eléggé ezt a rendkívüli alkalmat... -Külföldiekkel folytatott tárgyalásaim alapján elmondhatom, hogy sokan irigyelnek minket. Különösen azóta, hogy a Világkiállítások Nemzetközi Irodája elhatározta: az ezredforduló után csak ötévenként engedélyezi világkiállítás megrendezését. Több ország türelmetlenül és már-már reménytelenül várja, hogy sorra kerüljön, talán tíz-tizenöt év múlva. Mégis várnak, mert tudják azt, hogy ennél nagyobb nyilvánosságot, jó értelemben vett reklámot nem lehet szerezni az országnak. Ami a nálunk folyó munkákat illeti, azok ma már nem annyira az expó szükségességéről, hanem a költségvetési pénzek elosztásáról folynak. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a fővárosiak 77 százaléka támogatja és csak 9 százalék ellenzi a világkiállítást. Vidéken ennél még jobb az arány - ezt erősítette meg a sikeres expóbörzék tapasztalata és a levelek, javaslatok áradata egyaránt. Valló László ÖSSZEFOGVA MMÜM ML A Részlet nr. Szabó János földművelésügyi miniszter újévi köszöntőjéből ismét eltelt egy dolgos esztendő. A gazdaság minden területén sok és eredményes munka folyt, jóllehet a számos kedvezőtlen - tőlünk független - kísérő jelenség olykor elfedte közös erőfeszítéseink eredményeit. A feladatok nagysága és sokasága nemzeti sorskér- téssé sűrűsödött. A magyar parasztemberek példamultó türelme, magatartása, gyakorlati érzéke és a jövőbe esett hite ad erőt számunkra, hogy az új agrárpolitikát az egész nemzet érdekében megvalósíthassuk. Nagyon fontos ügyről van szó, hiszen a nemzetgazdaság legnagyobb gazdasági ága az agrárgazdaság. A vidék lakosságának gazdasági jóléte, jövedelme döntően függ ennek sikerétől. Most, az új esztendő küszöbén, nagy eredményről lehet számot adni. Arról, hogy a tulajdonviszonyok átalakítása befejezés előtt áll. Ez az igazi záloga jövőnknek. Megindult a gazdaság szerkezetátalakítása, a privatizáció, a piacgazdaságra történő átállás, és megtettük a kezdeti lépéseket a piacszabályozás elemeinek a korszerűsítésére is. Az átalakulás folyamata a vártnál több nehézségbe ütközik, amelyek érzékenyen érintik az ágazat egészét. Vannak, akik a jövedelmezőséget hiányolják. Csupán emlékeztetőül: a kormányzat az agrárgazdaság kedvezőtlen jövedelemviszonyainak javítására, az átalakítás gondjainak mérsékelésére, a talpra állítás segítésére négy év alatt 200 milliárd forintot fordított a költségvetésből. S noha tudjuk, hogy ez nem elég, vegyük figyelembe azt is, hogy egyetlen más gazdasági ág sem részesült ilyen mértékű támogatásban. A kormány további szándéka, hogy a jövőben bank- és adóskonszolidációs programot valósít meg, a költségvetésben növeli az agrártámogatások színvonalának reálértékét. Ennek szellemében az idei évre 57 milliárd forintot irányzott elő. Más bevételek és adókedvezmények beszámításával az agrárgazdaság összesen 65 milliárd forintos központi forrást használhat fel. Ezzel egy időben kétszeresére emelkedik a reorganizáció költségvetési forrása, és csökkennek a mezőgazdasági vállalkozások adóterhei. A kormány elképzelései szerint 1994-ben a mezőgazdasági vállalkozásoknak nem kell földadót fizetni, és szó van a minimáladó fizetési kötelezettségének felfüggesztéséről is. Az induló mezőgazdasági vállalkozások ösztönzése érdekében a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapból 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a pályázati feltételeknek megfelelő gazdák. z új esztendő küszöbén az eddigi eredményes munkakáért elismerésemet és köszönetemet fejezem ki az ágazat minden dolgozójának. Fogadjuk meg a nemrég elhunyt Antall József miniszterelnök úr azon utolsó óhaját, hogy a nemzet összefogva igyekezzen túljutni a gondokon. Ha ezt sikerül megvalósítani - amiben feltétlenül bízom akkor az új évben az eredmények nem maradnak el. Január Már benyitva az új esztendő ajtaján. Önökkel együtt magam is el-elgondolkodom a tűnt év adósságain. Beköszönve falusi házakba, sokat megélt időseket, családi fészkeket rakosgató fiatalokat hallgatva, sok mindent följegyezhetnék. Az bizonyos, a múlt esztendő a legtöbbünknek adósa maradt anyagi javakkal. Nem lettünk milliomosok, kacsalábon forgó rózsadombi „házikót” sem építettünk. Ám talán amiből leginkább elmaradásunk volt-örülnék, ha Önöktől sok cáfoló levelet kapnék a falu békessége. Mégis, kell hogy legyen bizodalmunk jövő napjainkban. Ahol járok, téli napok szendergésébe bújt kis falu: Alap. Itt beszélgetve fogalmazódik meg bennem, hogy a békesség alapja, itt és talán az Önök falujában is, a föld. A föld békéje a falu békéje. A földet művelők békéje a haza békéje. Az alapi emberek mindig is földművesek voltak. Kitartással törekedtek nehéz, régenvolt időkben is földet tudni a kezük alatt. Életük alapja volt törni, szántani, majd vetni és aratni az alapi határt. Régi emlékezést őrzök erről a tájról, Bucsik István gazda szavait... Aki csak tudott, vett egy kis földet. Nekem apránként tizenkét holdam lett. A hitelszövetkezet tagja voltam, így nem kellett kezes sem a kölcsönhöz. Kicsinyenként törlesztettem a banknak. A földet a család munkálta, én igyekeztem, már csak a törlesztés miatt is, egyéb munkát vállalni, hogy pénz legyen. Állatot mindig tartottam. Neveltem, vettem egy-egy pár lovat, tehén is volt, disznó meg baromfi... Mi lett ennek a tizenkét holdnak a sorsa? Volt az az öröm forrása, volt bánatnak is az oka. Aszerint, gazda ekéje hasította-e barázdáját, vagy csak afféle kényszeredett földművelő tapodta a hátát? De akárhogyan volt, a föld mindig kenyeret adott. A határ ma is jó, most is jól eltartaná a falut, főleg, ha a mezőgazdasági termékek piaca meglenne... ■4--erősíti Tóth István, Alap polgármestere. A föld ma is édes szülő, ma is kenyeret ad. Ha az ipar nem állna talpra a környéken, viszszafogadja azokat, akik kényszerűségből váltak irigázókká a múlt esztendőkben. Közülük, akikben él még valami az ősök hagyatékából, törekvéséből, előbb-utóbb maguk is gazdák lesznek. Tavasszal már békül-simul régi-új gazdák keze nyomán az itteni határ, mint szerte a hazában, mint Önöknél is, kedves Olvasóink. Tudom, itt Alapon, az óév utolsó árverésével a kárpótlásra jogosultak legtöbbje hozzájutott földjéhez. Országosan több mint háromszázezren lettek ismét birtokosok. S ha a földhivatalok túlterheltsége miatt a hivatalos „kicövekelés” kicsit késik is, a helyi bizottságok ideiglenesen kimérik a földet, ne késlekedjék az olvadó hó után a tavaszi munka. Alapon, úgy tudom, a földrendező bizottság körültekintő munkát végzett. Ez lehet minden faluban egyik alapja a békességnek. Ahol a föld ügye elnyugszik, ott az élet sok más vihara is elsimul. S ha még a lelkek békéjét sem dúlja fel innen és onnan induló jeges fuvallat, szélroham - békés, biztató tavasz elé néz sok magyar falu. Együtt, a karácsony előtti gyász után kicsit jobban összebújva, egymás kezét fogva, mint teszik Alapon. Az élet ezt kívánja. Itt, és gondolom, Önöknél is, sok pótolnivaló van. A mindennapi élet itt Alapon is hagy még bőven kívánnivalót. Sok, Alapnál kisebb községben mostanában már gázt, telefont vezetnek, itt még a vízvezeték az első gond. De majd meglesz, aztán majd következhet más, ahogyan engedi a közös pénztárca. Az bizonyos, építeni, előrejutni csak békességes faluban lehet. A kis falu csöndes főutcáján járva még valami eszembe jutott, elmondom Önöknek. Nem több ez, mint szerény kis hír, a helybeli híradóban. Az iskola részére... Kispál György plébános úr jóvoltából, az egyház használatba adta a régi kultúrháznál lévő nagytermet, így biztosított az öt alsós osztály helye. Köszönet a segítségért... Ez, a sehova el nem jutott, sehol el nem mondott kicsi hír arról győz meg, a falujukat - Alapot és az Önök faluját is - szerető, az otthonuknak valló földrendezők és lélekrendezők, a tél utáni békés és munkás, gazdag kikeleten munkálkodnak. Ebben a tavaszt hozó reményben köszöntöm Önöket tisztelettel: ICuAr*I