Szabad Föld, 1994. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-05 / 27. szám
1994. JÚLIUS 5. TM1 Mini- míjás atattl Ilyen még nem volt — élcelődhetnénk az utóbbi évek parlamenti gyakorlatát felidézvén hogy minden képviselő a helyén ült. Egyelőre azonban tegyük félre a rosszmájúskodást. Ami biztos, hogy megalakult az új parlament, előlegezzük meg 386 honatyánknak a bizalmat, hogy valóban szent esküjük szellemében, az ország javára fognak munkálkodni. E cikk megírásakor az új felelős magyar kormány már túljutott a körvonalazódáson, hiszen Göncz Árpád köztársasági elnök felkérte Horn Gyulát, az MSZP vezéregyéniségét, miniszterelnök-jelöltjét, alakítson kormányt. A koalíció másik alappillérét alkotó SZDSZ egyenrangú közreműködésével mára bizonysággá vált, hogy a két párt miként osztja meg egymás között a feladatokat, kiket akarnak az egyes tárcák élén látni. Mielőtt név szerint is fölsoroljuk a napi sajtóban már nyilvánosságot nyert kabinetnévsort, időzzünk még kicsit a sétagalopphoz csöppet sem hasonlítható kétpárti tárgyalások eredményeképpen megszületett koalíciós megállapodás egyes részleteinél, amely - úgy tűnik - bizonyos pozitív elemek megtartásával mégis merőben új alapokra igyekszik helyezni az ország sorsának intézését. Mindenekelőtt rögzítették, hogy az MSZP—SZDSZ koalíciónak legfőképp ésszerű, határozott gazdaságpolitikával, érzékeny, többségi érdekeket szolgáló szociálpolitikával szüküéges kiemelni a hazát abból a szakasalyból, ahová mostanra jutott. Mindez a társadalmi és rétegérdekek közmegegyezéses feloldását is megkívánja. Leírták, aláírták a szerződő felek, hogy a koalíciós megállapodás nem sértheti az egyik legfontosabb közjogi méltóság, a miniszterelnök jogilag szabályozott-védett utasítási, beszámoltatási jogát, mozgásterét nem szűkítheti, a kormány viszont működése teljes területén a koalíció szentesített alapelvein köteles a Magyar Köztársaságot érintő minden ügyet intézni. Csöppet sem kevésbé fontos, hogy a parlament elkerülje a fölösleges, időrabló, értelmetlen torzsalkodásokat, parttalan vitákat, tartalmatlan, személyeskedő képviselői megnyilatkozásokat. Lényeges változtatások várhatók a választójog, az adóügy terén, a privatizáció kapcsán pedig a kisvállalkozások számíthatnak az eddiginél megértőbb bánásmódra. Számíthat az ország lakossága a kormány foglalkoztatáspolitikájának reformjára is, amelynek keretében a pályakezdő fiatalok és a tartósan munkanélküliek munkához jutásának sajátos módjait teremtik meg. Mint annyi más sürgető gond, a MÁV és az Expo ügye is kiemelt központi feladat. Az államháztartási reform kivitelezése során a társadalombiztosítás súlyossá vált helyzetén is javítani kell, amelynek természetes függvénye, hogy a járulékok és nyugdíjak megnyugtató mértékben tükrözhessék a munkában eltöltött éveket, s persze a megélhetési színvonalat. Az egészségügyi ellátás évtizedes hiányosságai, visszásságai is rendkívüli feladatokat rónak az új kormányra, s ezzel párhuzamosan a gyermekgondozás, a családok támogatásának ügye is az elintézendők dossziéjában foglal helyet. A koalíciós megállapodás tartalmazza a külpolitikai stabilitásra, a szomszédos országokkal való szoros együttműködésre, a nemzetiségek érdekét szolgáló törekvést, s mert katonailag nem észlelhető sehonnan országunkat célzó fenyegetés, a honvédelem védelmi képességeinek megtartása mellett a szervezettség fokozásával kisebb létszámot tervez az új kabinet. A közoktatás, a vallásszabadság és a magyar kisebbségi politika terén a társadalmi igényekhez leginkább alkalmazkodni képes szervezeti és támogatási módozatok kidolgozásán fáradozik mindkét együttműködő, koalíciós párt. Az MSZP és az SZDSZ megállapodott az új kormány összetételében. A kormányt Horn Gyula miniszterelnök vezeti. Kormánytagok: Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós miniszterelnök-helyettes; Békesi László pénzügyminiszter; Pál László ipari és kereskedelmi miniszter; Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter; Lakos László földművelésügyi miniszter; Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter; Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter; Keleti György honvédelmi miniszter; Kovács László külügyminiszter; Vastagh Pál igazságügyminiszter; Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter; Kovács Pál népjóléti miniszter; Katona Béla nemzetbiztonságot felügyelő tárca nélküli miniszter. Melyik az én helyem? A szövetkezés világa július elején a világ valamennyi táján megemlékstkeznek a Nemzetközi Szövetkezeti Napról, így történt és történik ez hazánkban is, az idén már 72. alkalommal. Az utóbbi években a magyar szövetkezeti mozgalom bizony nehéz csendben ünnepelt, ami az átalakulással, az új törvények értelmezésével függött össze, időnként és helyenként azzal a rosszértelmű és csak ártó megkülönböztetéssel, hogy a szövetkezeti ágazat másodlagos, idejétmúlt szerveződés. Lehetne számtalan példát felhozni, ám a nemzetközi ünnep jegyében a lényegesebb dolgokról szólunk. Miről is? Jó termést ígér ez a nyár. Már látszik, hogy bár a magyar szövetkezeti mozgalomban vagyonfelélés folyik, a kárpótlási jegyeket nem eszközökbe forgatták - sajnos -, de pénzügyileg rendeződni látszik az életképes gazdaságok helyzete. Paraszti észjárással szólva, ha már kibírtuk az elmúlt négy évet, a pusztító aszályokat, a piacvesztéseket, csak jobb jöhet ránk. Az is nyilvánvaló, hogy az új országgyűlés, az új kormányzat szövetkezetbarát lesz. Ami alatt nem a vegyes típusú, magántulajdonon alapuló gazdasági szerkezet tagadását értjük, hanem a szektorsemlegességet, az egészséges versenyszellemet. Nem lehet csak azért büntetni ezentúl a szövetkezeteket, mert valamikor úgy szerveződtek, ahogy, működtek, ahogy bizonyos idegen vonásokat is viseltek magukon, el kell ismerni az értékeiket is. A krónikás jól emlékezik arra, hogy a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából hányszor meg hányszor olvasta Göncz Árpád köztársasági elnök levelét, amiből a reális hangvétel és az értékek elismerése nem hiányzott. „A mozgalom nehéz, pusztulással fenyegető időszakot vészelt át. Egyszerre volt eszköze és áldozata a magyar politikai közélet küzdelmeinek, melyek gyakorta formáltak jelképet belőle - a pártállami évtizedek kolhozjelképét -, mit sem törődve azzal, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom maga is megsínylette azokat az évtizedeket, részben pedig a legnehezebb időszakokban is a demokrácia őrzője maradt, átmentve a civil társadalmi szerveződés csíráit jelenünkbe. A politikai előítéletek és a mesterségesen szított bizalmatlanság kereszttüzében azonban mind egyértelműbbé vált, hogy mind a fogyasztási, mind a termelőszövetkezetek elpusztíthatatlanok, mert többmilliós tagság védi őket.” Ezek bizony ma is érvényes gondolatok. Mz is mint annyiszor, a köztársasági elnök a nemzetki közi ünnep alkalmából idén is elmondta köszöntőjét. S természetesen az ágazati szövetkezetek csendes megemlékezésein jutott kitüntetés az arra legérdemesebbeknek. Mindezek erőt adnak és bizakodást, hogy megújuló szövetkezetekkel számolhatunk és megújuló gazdasággal is. Sz. Lukács Imre Július Megalakult az új Országgyűlés, és rövidesen hivatalba lép az új kormány. Két olyan hír, amely ugyan nem hat már ránk az újdonság elemi erejével, ám jelentősége mégis korszakos, hiszen ezzel kezdetét vette, veszi a második szabadon választott parlament négyéves megbízatása. Ahogy illik, ünnepélyes külsőségek között lezajlott az alakuló ülés, amelyet azonban a kormányzásra készülők szívós küzdelme-vitája, komoly munkája előzött meg. Mint tudjuk, az új közjogi és végrehajtói hatalom az MSZP és az SZDSZ együttműködésén nyugszik, amelynek alappillére a közöttük létrejött koalíciós megállapodás. A két párt (a választópolgárok háromnegyedének bizalmát tudva maga mögött) kidolgozott egy olyan - mondjuk így - munkaszerződést, amelyben lefektette a hatalom egymás közötti megosztásának és gyakorlásának minden fontos elemét. Okosan tette, mert hatékony országvezetés, átgondolt, következetes és lendületes országépítés nem valósulhat meg úgy, ha hatalmi harcok, belviszályok emésztik a kormányzó pártok erejét. Megengedhetetlen luxus ez mindenkor, de különösen akkor, ha nehéz sorban élő milliók jobb életét, anyagi és szellemi fölemelkedését kell előmozdítani. Szót érdemel ez a koalíciós megállapodás azért is, mert példaértékű lehet. Példaértékű a tekintetben, hogy az abszolút győztes (az MSZP) együttműködési igénnyel él, noha erre valójában nincs rászorulva. (Teszi ezt többek között gondolom azért is, hogy így is megóvja önmagát a régi egypárti, egyhatalmi beidegződéstől, amelynek szelleme-kivált ilyen elsöprő választási győzelem mellett — bizony könnyen fölütheti a fejét.) Méltánylandó az is, hogy a győztes hatalmából többet enged, mint amennyire a megszerzett szavazatok számaránya szerint engednie kellene. Ez pedig nyilván annak a felismerése, hogy demokratikus jogállamban nem a hatalom mindenekfölött való birtoklása a legfontosabb, hanem az, hogy hogyan tud élni vele a felelős kormányzó párt a közjó javára. Mert minél több hatalmi tényezőt (koalíciós pártot, ellenzéket) tud bevonni és érdemben érdekeltté tenni a hatalom gyakorlásában, annál zökkenőmentesebb kormányzásra számíthat. Az a tény pedig, hogy ez a koalíciós megállapodás nyilvánosságra is került, a benne foglaltak nyílt és teljes vállalását jelenti. Mert tudván tudható, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, így ha az országlás mindennapjaiban vitás kérdések merülnek föl, mindenkor rendelkezésre áll és eligazítást adhat az írott szöveg. (Más kérdés persze, hogy akkor jó igazán egy munkakapcsolat, ha soha nem kell elővenni azt a munkaszerződést. Úgy tetszik, adott hát minden feltétele a jó kezdetnek, az eredményes munkának. És ebben méltánylandó szerepe van a leköszönő hatalomnak, a választásokon vesztes MDF-nek is, amely immár sportszerűen, a demokratikus jogállamban szokásos rend szerint adta, adja át helyét a győzteseknek. Ezt erősíti a hat parlamenti párt megállapodása is, amelyet az új szerepkörükben vállaltak. Kedves Olvasóink! Az új Országgyűlés megalakulásával és az új kormány hivatalba lépésével új fejezet kezdődik hazánk történetében, amely minden bizonnyal az 1990-ben indult és mára fő vonásaiban kialakult demokratikus jogállamiság és piacgazdaság talaján épül és erősödik tovább. Ismerve azonban az országra nehezedő gazdasági és egyéb terheket, és tudva, hogy közöttünk sok százezrek élnek méltatlan anyagi szűkösségben, csodát nem várhatunk. De azt igen, hogy az új hatalom okosan, tisztességgel és hozzáértéssel vigye az ország ügyeit, és így mindannyiunknak kicsit több jusson, kicsit jobb legyen. Természetes ilyenkor a remény és illő a bizalom. Természetes reménykedni abban, hogy az egykor hőn áhított változás, a demokrácia mind többünknek válik az örömére. És megilleti a bizalom azokat, akik szavazataink révén hatalmat kaptak ahhoz, hogy értünk munkálkodjanak. Azért, hogy miként a szocialista vezetés ígéri - jobbá és biztonságosabbá váljék mindannyiunk élete. Pető Iván és Horn Gyula aláírja a koalíciós megállapodást SZABAD FÖLD 3