Szabad Föld, 1994. július-december (50. évfolyam, 27-52. szám)

1994-07-05 / 27. szám

1994. JÚLIUS 5. TM1 Mini- m­­íj­ás atattl Ilyen még nem volt — élcelődhet­­nénk az utóbbi évek parlamenti gya­korlatát felidézvén hogy minden képviselő­ a helyén ült. Egyelőre azon­ban tegyük félre a rosszmájúskodást. Ami biztos, hogy megalakult az új parlament, előlegezzük meg 386 hon­atyánknak a bizalmat, hogy valóban szent esküjük szellemében, az ország javára fognak munkálkodni. E cikk megírásakor az új felelős magyar kormány már túljutott a kör­vonalazódáson, hiszen Göncz Árpád köztársasági elnök felkérte Horn Gyulát, az MSZP vezéregyéniségét, miniszterelnök-jelöltjét, alakítson kormányt. A koalíció másik alap­pillérét alkotó SZDSZ egyenrangú közremű­ködésével mára bi­zonysággá vált, hogy a két párt miként osztja meg egymás között a feladatokat, kiket akarnak az egyes tár­cák élén látni. Mielőtt név szerint is fölsoroljuk a napi sajtóban már nyilvá­nosságot nyert kabi­netnévsort, időzzünk még kicsit a sétaga­lopphoz csöppet sem hasonlítható kétpárti tárgyalások eredmé­nyeképpen megszüle­tett koalíciós megállapodás egyes részleteinél, amely - úgy tűnik - bizo­nyos pozitív elemek megtartásával mégis merőben új alapokra igyekszik helyezni az ország sorsának intézését. Mindenekelőtt rögzítették, hogy az MSZP—SZDSZ koalíciónak legfő­képp ésszerű, határozott gazdaságpo­litikával, érzékeny, többségi érdeke­ket szolgáló szociálpolitikával szükü­­­­éges kiemelni a hazát abból a szaka­sa­lyból, ahová mostanra jutott.­­ Mindez a társadalmi és rétegérdekek közmegegyezéses feloldását is meg­­k­­­ívánja. Leírták, aláírták a szerződő felek, hogy a koalíciós megállapodás nem sértheti az egyik legfontosabb közjogi méltóság, a miniszterelnök jogilag szabályozott-védett utasítási, beszá­moltatási jogát, mozgásterét nem szű­kítheti, a kormány viszont működése teljes területén a koalíció szentesített alapelvein köteles a Magyar Köztár­saságot érintő minden ügyet intézni. Csöppet sem kevésbé fontos, hogy a parlament elkerülje a fölösleges, idő­rabló, értelmetlen torzsalkodásokat, parttalan vitákat, tartalmatlan, szemé­lyeskedő képviselői megnyilatkozá­sokat. Lényeges változtatások várhatók a választójog, az adóügy terén, a priva­tizáció kapcsán pedig a kisvállalkozá­sok számíthatnak az eddiginél megér­tőbb bánásmódra. Számíthat az or­szág lakossága a kormány foglalkoz­tatáspolitikájának reformjára is, amelynek keretében a pályakezdő fia­talok és a tartósan munkanélküliek munkához jutásának sajátos módjait teremtik meg. Mint annyi más sürgető gond, a MÁV és az Expo ügye is kiemelt központi feladat. Az állam­­háztartási reform kivitelezése során a társadalombiztosítás súlyossá vált helyzetén is javítani kell, amelynek természetes függvénye, hogy a járulé­kok és nyugdíjak megnyugtató mér­tékben tükrözhessék a munkában el­töltött éveket, s persze a megélhetési színvonalat. Az egészségügyi ellátás évtizedes hiányosságai, visszásságai is rendkívüli feladatokat rónak az új kormányra, s ezzel párhuzamosan a gyermekgondozás, a családok támo­gatásának ügye is az elintézendők dossziéjában foglal helyet. A koalíciós megállapodás tartal­mazza a külpolitikai stabilitásra, a szomszédos országokkal való szoros együttműködésre, a nemzetiségek ér­dekét szolgáló törekvést, s mert kato­nailag nem észlelhető sehonnan or­szágunkat célzó fenyegetés, a honvé­delem védelmi képességeinek meg­tartása mellett a szervezettség fokozásával kisebb létszámot tervez az új kabinet. A közoktatás, a val­lásszabadság és a magyar kisebbségi politika terén a társadalmi igények­hez leginkább alkalmazkodni képes szervezeti és támogatási módozatok kidolgozásán fáradozik mindkét együttműködő, koalíciós párt. Az MSZP és az SZDSZ megállapo­dott az új kormány összetételében. A kormányt Horn Gyula miniszter­­elnök vezeti. Kormánytagok: Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós mi­niszterelnök-helyettes; Békesi László pénzügyminiszter; Pál László ipari és kereskedelmi miniszter; Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi mi­niszter; Lakos László földművelés­­ügyi miniszter; Kósáné Kovács Mag­da munkaügyi miniszter; Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejleszté­si miniszter; Keleti György honvédel­mi miniszter; Kovács László külügy­miniszter; Vastagh Pál igazságügy­miniszter; Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter; Kovács Pál népjóléti miniszter; Katona Béla nemzetbiztonságot felügyelő tárca nélküli miniszter. Melyik az én helyem? A szövetkezés világa július elején a világ valamennyi táján megemlék­­st­keznek a Nemzetközi Szövetkezeti Napról, így történt és történik ez hazánkban is, az idén már 72. alkalommal. Az utóbbi években a magyar szövetkezeti mozga­lom bizony nehéz csendben ünnepelt, ami az átala­kulással, az új törvények értelmezésével függött össze, időnként és helyenként azzal a rosszértelmű és csak ártó megkülönböztetéssel, hogy a szövetke­zeti ágazat másodlagos, idejétmúlt szerveződés. Le­hetne számtalan példát felhozni, ám a nemzetközi ünnep jegyében a lényegesebb dolgokról szólunk. Miről is? Jó termést ígér ez a nyár. Már látszik, hogy bár a magyar szövetkezeti mozgalomban vagyonfel­élés folyik, a kárpótlási jegyeket nem eszközökbe forgatták - sajnos -, de pénzügyileg rendeződni lát­szik az életképes gazdaságok helyzete. Paraszti ész­járással szólva, ha már kibírtuk az elmúlt négy évet, a pusztító aszályokat, a piacvesztéseket, csak jobb jöhet ránk. Az is nyilvánvaló, hogy az új ország­­gyűlés, az új kormányzat szövetkezetbarát lesz. Ami alatt nem a vegyes típusú, magántulajdonon alapuló gazdasági szerkezet tagadását értjük, hanem a szek­torsemlegességet, az egészséges versenyszelle­met. Nem lehet csak azért büntetni ezentúl a szövet­kezeteket, mert valamikor úgy szerveződtek, ahogy, működtek, ahogy bizonyos idegen vonásokat is visel­tek magukon, el kell ismerni az értékeiket is. A krónikás jól emlékezik arra, hogy a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából hányszor meg hány­szor olvasta Göncz Árpád köztársasági elnök levelét, amiből a reális hangvétel és az értékek elismerése nem hiányzott. „A mozgalom nehéz, pusztulással fenyegető időszakot vészelt át. Egyszerre volt eszkö­ze és áldozata a magyar politikai közélet küzdelmei­nek, melyek gyakorta formáltak jelképet belőle - a pártállami évtizedek kolhozjelképét -, mit sem tö­rődve azzal, hogy a magyar szövetkezeti mozga­lom maga is megsínylette azokat az évtizedeket, részben pedig a legnehezebb időszakokban is a demokrácia őrzője maradt, átmentve a civil társa­dalmi szerveződés csíráit jelenünkbe. A politikai előítéletek és a mesterségesen szított bizalmatlan­ság kereszttüzében azonban mind egyértelműbbé vált, hogy mind a fogyasztási, mind a termelőszö­vetkezetek elpusztíthatatlanok, mert többmilliós tagság védi őket.” Ezek bizony ma is érvényes gondolatok. Mz is mint annyiszor, a köztársasági elnök a nemzet­­k­i közi ünnep alkalmából idén is elmondta köszön­tőjét. S természetesen az ágazati szövetkezetek csendes megemlékezésein jutott kitüntetés az arra legérdemesebbeknek. Mindezek erőt adnak és biza­kodást, hogy megújuló szövetkezetekkel számolha­tunk és megújuló gazdasággal is. Sz. Lukács Imre J­úlius Megalakult az új Országgyűlés, és rövidesen hivatalba lép az új kor­mány. Két olyan hír, amely ugyan nem hat már ránk az újdonság elemi erejével, ám jelentősége mégis kor­szakos, hiszen ezzel kezdetét vette, veszi a második szabadon választott parlament négyéves megbízatása. Ahogy illik, ünnepélyes külsőségek között lezajlott az alakuló ülés, ame­lyet azonban a kormányzásra készü­lők szívós küzdelme-vitája, komoly munkája előzött meg. Mint tudjuk, az új közjogi és végre­hajtói hatalom az MSZP és az SZDSZ együttműködésén nyugszik, amely­nek alappillére a közöttük létrejött koalíciós megállapodás. A két párt (a választópolgárok háromnegyedének bizalmát tudva maga mögött) kidolgozott egy olyan - mondjuk így - munkaszerződést, amelyben lefektette a hatalom egymás közötti megosztásának és gyakorlásának minden fontos ele­mét. Okosan tette, mert hatékony országvezetés, átgondolt, következetes és lendületes országépítés nem valósulhat meg úgy, ha hatalmi harcok, belviszályok emésztik a kor­mányzó pártok erejét. Megengedhetetlen luxus ez minden­kor, de különösen akkor, ha nehéz sorban élő milliók jobb életét, anyagi és szellemi fölemelkedését kell előmozdítani. Szót érdemel ez a koalíciós megállapodás azért is, mert példaértékű lehet. Példaértékű a tekintetben, hogy az abszo­lút győztes (az MSZP) együttműködési igénnyel él, noha erre valójában nincs rászorulva. (Teszi ezt többek között gondo­lom azért is, hogy így is megóvja önmagát a régi egypárti, egyhatalmi beidegződéstől, amelynek szelleme-kivált ilyen elsöprő választási győzelem mellett — bizony könnyen fölüt­heti a fejét.) Méltánylandó az is, hogy a győztes hatalmából többet enged, mint amennyire a megszerzett szavazatok számaránya szerint engednie kellene. Ez pedig nyilván an­nak a felismerése, hogy demokratikus jogállamban nem a hatalom mindenekfölött való birtoklása a legfontosabb, ha­nem az, hogy hogyan tud élni vele a felelős kormányzó párt a közjó javára. Mert minél több hatalmi tényezőt (koalíciós pártot, ellenzéket) tud bevonni és érdemben érdekeltté tenni a hatalom gyakorlásában, annál zökkenőmentesebb kor­mányzásra számíthat. Az a tény pedig, hogy ez a koalíciós megállapodás nyilvánosságra is került, a benne foglaltak nyílt és teljes vállalását jelenti. Mert tudván tudható, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, így ha az országlás minden­napjaiban vitás kérdések merülnek föl, mindenkor rendelke­zésre áll és eligazítást adhat az írott szöveg. (Más kérdés persze, hogy akkor jó igazán egy munkakapcsolat, ha soha nem kell elővenni azt a munkaszerződést.­ Úgy tetszik, adott hát minden feltétele a jó kezdetnek, az eredményes munkának. És ebben méltánylandó szerepe van a leköszönő hatalomnak, a választásokon vesztes MDF-nek is, amely immár sportszerűen, a demokratikus jogállamban szokásos rend szerint adta, adja át helyét a győzteseknek. Ezt erősíti a hat parlamenti párt megállapodása is, amelyet az új szerepkörükben vállaltak. Kedves Olvasóink! Az új Országgyűlés megalakulásával és az új kormány hivatalba lépésével új fejezet kezdődik hazánk történetében, amely minden bizonnyal az 1990-ben indult és mára fő vonásaiban kialakult demokratikus jogálla­miság és piacgazdaság talaján épül és erősödik tovább. Ismerve azonban az országra nehezedő gazdasági és egyéb terheket, és tudva, hogy közöttünk sok százezrek élnek mél­tatlan anyagi szűkösségben, csodát nem várhatunk. De azt igen, hogy az új hatalom okosan, tisztességgel és hozzáér­téssel vigye az ország ügyeit, és így mindannyiunknak kicsit több jusson, kicsit jobb legyen. Természetes ilyenkor a remény és illő a bizalom. Termé­szetes reménykedni abban, hogy az egykor hőn áhított vál­tozás, a demokrácia mind többünknek válik az örömére. És megilleti a bizalom azokat, akik szavazataink révén hatalmat kaptak ahhoz, hogy értünk munkálkodjanak. Azért, hogy­­ miként a szocialista vezetés ígéri - jobbá és bizton­ságosabbá váljék mindannyiunk élete. Pető Iván és Horn Gyula aláírja a koalíciós megállapodást SZABAD FÖLD 3

Next