Szabad Föld, 1995. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-04 / 27. szám

1995. JÚLIUS 4. Árpád népe vállalkozik Expo és Magor f­iiígfilop A honfoglalás 1100. évfordulóját jövőre ünnepeljük, s azt követően a magyar államiság ünnepségei 2000-ig­­ tartanak. Az ünnepségek egyik színhelye lópusztaszer lesz, ahol az 55 hektá­ros Nemzeti Történeti Emlékpark j­árja látogatóit, a júliusban átadan­■agyarországi megyék eső országos gyűlése­n (Fotó: Enyedi Zoltán) Jó, újjávarázsolt Feszty-körképpel. A honfoglalást örökíti meg látvá­nyosan e monumentális alkotás, még a Latorca-folyó csobogása, a lópaták zaja is hallatszik majd mag­netofonról. Készülődnének hát a Csongrád me­gyeiek. Bár sok a vita magának az em­lékparknak a tulajdonlása körül is - mennyi és mi az államé, miért nem kap belőle a helyi önkormányzat, s a megyei önkormányzat, miért csak a felépítmények tulajdonosa -, mégis tapasztalható némi előrelépés: a Csongrád Megyei Önkormányzat leg­utóbbi közgyűlésén úgy döntött, hogy szeptembertől az ópusztaszeri emlék­parkot közhasznú társaságként mű­ködteti majd, felkészülve az óriási idegenforgalomra. Mit tesznek a vállalkozók? Hiszen jószerivel eddig semmi olyan beruházás nincs az adott helyen, amely a szolgálta­tásával kielégítené az igényeket. Készülődnek. A Dél-alföldi Média Kft. szervezésében 1996. július 1-jétől augusztus 23-ig rendezik meg a Szeri Expót, a millecentenáriumi kiállítást és vásárt, amelyre már elég sokan je­lentkeztek, s feltehetőleg, a szándék­­nyilatkozatok alapján 17 megyei ön­­kormányzat lesz jelen. Árpád népe vállalkozik tehát. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 1996 ta­vaszától nemzeti zarándokhellyé vá­lik, s tény az is, hogy a megyék máso­dik országos gyűlésére itt kerül sor, 1996. augusztus 18-án, amikor is min­den megye újra eljön hivatalosan és nagy reputációval a honfoglalás, az egykori vérszerződés színhelyére. Itt kezdődik a „faluépítkezés” is. Mit is takar a Magyar Világfalu elnevezés? Üdülőfalut, ökofalut, múzeumi felada­tokkal ellátott tájak és népek házainak sorát, kereskedelmi és vendéglátó-ipa­ri központot, nemzetközi népfőiskolát, vármegyeházat, faluházat, holocaust­házat, de ausztráliai, kanadai, ameri­kai, európai magyarok házát és így to­vább. Nagy tervek, nagy álmok? Igen: „Álmodozók, bátrak, nagyhitűek nél­kül nem menne előbbre a világ!” Az ezredvégre mit is mutathatunk fel tanulságul, örökül? Annyi már visszavonhatatlanul bizonyos, idén augusztus 19-én a Magyar Világfalu alapkövét leteszik, és felavatják a há­rom méter magas kun kopjafát. Sz. Lukács Imre Fecskepalota Gánton Áll egy ház a Vértesben, imulva a hegy oldalához, hajdanában a magyar ban­­kit első lelőhelye volt ez a völgy. Most­­ esztendeje­­ ill itt ez a ház. A neve:­ecskepalota. Fogyatékos, őrült gyerekek üdülője­­Kezdetben, az első ter­­ezet. : •-.. ‘népüre. ■oe járhatott a gondola­­tban. Legyen egy hely, •1t a maga másságát cí­mvédő gyermek kelle­mes nyári napokat tölthet, hozzá igazított körülmé­­nyek között. A jó szándék­égül is a faépület helyett őépület emelését tette le­jtővé, s a falak között a sérült gyerekekhez igazo­­­dik minden. Magam is tapasztalok­­ rá, ám mégis lényeges igokat. Például itt ez a flát a folyosón. Talán tudta valaki még a ké­­ülődés idején: korlát kel­­tő, kapaszkodó. Legyen, de melyik oldalra? Van olyan gyerek, aki jobb kéz­zel, de van, aki éppen csak bal kézzel képes a kapasz­kodásra. Legyen mind a két oldalon kapaszkodó... Ehhez hasonló lélekből született megoldás itt nem egy van. A feljáró­­ lépcső nélküli. Ide ugyanis tolóko­csival is érkeznek vendé­gek tolókocsival a szobá­ba ürdőbe is be kell jutni. A másság elismeré­se itt nemcsak szólam, ha­nem kézzelfogható való­ság. A pihenőházat a néhány éve Érden létrehozott Szép Jelen Alapítvány építette. A név Devecseri Gábor egy verséből vett idézet­ben található: „Megszület­tünk hirtelen, / egyikünk se kérte. / Kérve kérünk, szép jelen, / meg ne büntess ér­te.” A néhány szép sort köznapi nyelvre fordítva így fogalmazták meg az alapítvány célját: ,A csa­ládban élő sérült szemé­lyek életfeltételeinek javítá­sa, a sérült gyermeke(ke)t nevelő, felnőtteket gondo­zó családok, szakemberek támogatása.” A célt szolgálandó szü­letett meg ez az üdülőház, itt a Vértes völgyében, a gánti önkormányzat által juttatott telken. Nem gurul­tak ide az állami milliók, ha­nem a részt vevő szerve­zetek pénzén emelkedtek a falak. A szobák berende­zésében , parkban, a ke­rítésbe festésben sok­sok „ . .en” segítő keze munkája­­ a Fecskepalota csak lélekkel látható már­ványborítása. S hogy miért éppen Fecskepalota? Ez a név is egy versből vétetett. A vers a szalmaszálakról szól. Az egyikből szívószál lett, pi­ros ajkak szolgálója, a má­sikból­­ más helyre hullott magból — szalmaszálge­­renda, fecskefészekhez, fecskepalotába. Itt, a Vér­tes völgyében a valódi fecskék megbarátkoztak ezzel a valóságos palotá­val, be is járnak tornáca alá. Röptüket látva eltű­nődhetünk a sorson, ma­gunkén is. Költözők va­gyunk valamennyien - fecskék - a földön. És kö­zöttünk a szeretettöbbletet igénylő, sérült testű-lelkű társaink, gyermekeink. Szárnyatörött kisfecskéink. Végül sorolnám a támo­gatókat, mint a ház nyári születésnapján hosszú név­sorból sorolta Orbán Péter (a Szép Jelen Alapítvány kuratóriumának elnöke), Érdtől Gántig, Budapesttől Szajkig, Pécsig. A névsor­­­a mindenképpen „kilóg­­na hosszú újsághasábok­­ból is, így csak annyit: áll egy ház a Vértesben, simul­va hegy oldalához. Tanúja, példája az emberségnek: Fecskepalota, Vincze István­ ­. Cukorrépa-támeszték - szövetségben a nem lesz aszály, cukorrépa-túltermelésre számítanak a gazdálkodók. Helyzetüket rontja, hogy a cukor im­portvámja nálunk csupán 80 százalékos, szemben az Euró­­pai Unió 267 százalékával. Tavaly például mintegy 60 ezer annányi cukrot hoztak be az országba, amely a hazai fo­gyasztás 15 százalékát teszi ki. A történteket a magyar ter­­■ élők aggasztónak találják, több védelmet kérve érdekvé­­d­elmi szervezetbe tömörültek. Cukorrépa-termesztők Országos Szövetsége ( ZSZ) egy éve alakult meg, régi hagyományt feleleve-ítve. A második világháború előtt, s az azt követő évek­ig ti m­p M'vFJi,­ch­IKCltt működött a szövetség, CA 3 Hl£Z0gazdaság szocialista átszervezése után nem tartották kívánatosnak létezését. Ezzel eltávo­lodtunk a nyugat-európai cukorrépa-termesztéstől, amelynek következtében a 60-as évek végére szinte összeomlott a hazai répavertikum, lehetetlen helyzetbe került a cukoripar. Az édességet Kubából hozták be, majd jelentős állami támogatással a 70-es évek elejétől kezdett elterjedni a gépesített nagyüzemi technológia. A termelést az állam irányította, nem engedve teret az ága­zati érdekképviseletnek, amely 1989-ben kezdett ismét kibontakozni. Ekkor alakult meg a Cukorrépa-termelők Országos Egyesülése, amely egységesen próbált fellépni érdekeiért a feldolgozókkal szemben. A mostani szövet­ségben 514 közös gazdaság és magántermelő tömörült, ők az országos vetésterületnek több mint a felét birtokol­ják. Közben a lezajlott privatizáció eredményeként hat cukor­gyárban meghatározó tulajdoni hányadot szereztek a külföl­di befektetők (Petőháza, Kaposvár, Mátravidék, Szerencs, Szolnok, Kaba). A sarkadi, a mezőhegyesi, az ercsi, az ácsi és a sárvári cukorgyárakban a vállalati dolgozók és a cukor­répa-termesztők szereztek jelentős tulajdoni hányadot, azonban privatizációjuk még nem fejeződött be, mert mind­egyikben van még állami tulajdon, szövetkezeti átalakulások, a kárpótlás során a ter­melőknél is végbement a magánosítási folyamat, ami a vetésterület szétparcellázásához vezetett, bár még ma is meghatározóak a nagyüzemek. Az idén 120 ezer hektáron termelnek répát, s a szövetség képviselőinek 4000 forintos tonnánkénti átlagos felvásárlási árat sikerült kiharcolniuk. A szervezet felkarolta azon termelőket, akiknek 1993 őszén hó alatt, betakarítatlanul maradt a répája, és 10 ezer forint hek­táronkénti kártalanítást vívott ki az illetékes szervektől. Az érdekképviselet fellépett az országba illegálisan beérkező olcsó cukor behozói ellen, s nem támogatja a külföldi répa hazai bérfeldolgozását sem. A szövetség szakemberei sze­rint a mostani alacsony behozatali vám alacsony világpiaci ár esetén súlyos zavarokat okozhat a hazai cukorpiacon, ezért ennek felemelését szorgalmazzák. Most arra is fel kell készülni, mi lesz az esetleges túltermelés­ esetén a felesleges répával vagy cukorral. A hazai 400 ezer tonnás cukorszük­séglet tehát biztosított, de új piacokat kell szerezni, vagy a jövőben korlátozni szükséges a termelést. P. J.m SZABAD FÖLD 3 Jó néhány esztendővel ezelőtt lehetett ilyen gyönyörűen zöld a határ, mint most, a nyári napfordu­lót követő napokban: az elmúlt évek aszályos május-júniusai után az idén végre bőséges csapadékkal szolgált pünkösd hava. Ajándék­kal, hiszen a bölcs paraszti regula szerint a májusi eső aranyat­­ aranyló búzaszemeket!­­ ér. Ám bölcs­eleink azt is megtapasztal­ták, hogy a júniusi „égi áldásban” nem sok köszönet van: az eső, a zi­vatar földre fekteti a telt kalászo­kat, s ezzel együtt tönkreteheti a termést. Országjáró útjaim során az elmúlt napokban lépten-nyo­­mon találkoztam olyan mezőgazdával, földművessel, akinek az egyik szeme nevetett, a másik szeme sírt. E fura kettősség tit­ka a remény és az aggódás. Mert májusban jócskán kapott par­cellája az égi áldásból, ám június folyamán - olykor jégeső és felhőszakadás formájában - sem hullott kevesebb csapadék földjére. Riportútjaimon letepert gabonát, belvízben sárguló kuko­ricát, jégverte gyümölcsöst éppúgy láttam, mint rendben mű­velt, megkímélt, szemnek tetsző, szép határt. Találkoztam bi­zakodó parasztemberekkel, akik reménykednek a természet igazságában, jelesül, hogy „ha aratásig jó idő lesz, akkor a nap még fölhúzhatja a gabonát”. Hagyományosan Péter-Pál napja az aratás kezdete, a gaz­dag termésben reménykedők piros betű nélküli ünnepe. Talán arra is emlékeznek olvasóink, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben gyakorta nem Péter-Pál napján indultak először búzatáblákra a kombájnok: jó héttel előtte - mert aszály küldte munkába az aratókat - vagy 8-10 nappal később, mert a viharvert, zivatar­oztatta táblákon késleltette ezt a munkát a mostoha idő. Sajnos, ez utóbbi jellemző az idei aratásra is: a hűvös, csapadékos időjárás késlelteti a munkálatokat, s bizony, most nem vált be a remény, nem húzta föl a gabonát égi kísérőnk. Sok táblán sárba verve hever a termés, még több helyen nem érett be a gabona, s jó esetben e hét végén vagy július közepén indulhatnak búzamezőkre a kombájnok. Számítások szerint nem kevesebb, mint 8700 arató-cséplő gép rója majd a forduló­kat - optimális időjárás esetén is - jó két héten át, hogy a ki­­sebb-nagyobb táblákról betakaríthassák a 2 millió 660 ezer hektáron vetett őszi és tavaszi kalászosok - a becslések sze­rint közel 7 millió tonna­­ termését. Búzából - mint jósolták a Gabonaszövetség illetékesei - több mint 4,5 millió tonnát is betakaríthatnak a termelők. (Az őszi árpa aratása már a múlt héten megkezdődött Bács-Kiskunban.) Nincsenek - soha nem is voltak! - irigylésre méltó hely­zetben az aratók, hiszen az ő harmattól harmatig, 12-14 napon át tartó munkájukat nem csak a földre feküdt gabona nehezíti, de a táblákat elcsúfító gyomnövények tömege is. A szinte megfizethetetlen gyomirtószer-árak miatt sok helyen nem tud­ták vállalni a növényvédelem költségeit, ezért láthatunk pipacsvörös és búzavirágkék, disznóparajjal és konkollyal fer­tőzött gabonatáblákat. Együtt kell éreznünk azokkal a kombájnosokkal is, akik­nek munkáját nem csak a fordulóként „medvét” kapott és emi­att leállni kényszerült gépek keserítik meg, de azok siralmas műszaki állapota is. Szakértők szerint 8-10 évenként fel kelle­ne újítani a kombájnparkot, ám erre az elmúlt 5-6 évben egy­szerűen nem volt pénzük a termelőknek. Általában öreg gépek­kel indulnak munkába az aratók, jó néhány kombájnnak az idei lesz az utolsó szezonja. A kombájncserék csak a határ menti megyékben enyhítenek a géphiányon, így elképzelhető, hogy a kombájnszűke miatt elhúzódik az aratás, újabb veszteségeket okozva a termelőknek. (Arról nem is szólva, hogy­­ mivel a frissen aratott termény nagyobb hányadát csak szárítás után lehet gabonasilókban, tározókban elhelyezni - a szárítóberen­dezések felkészítésére sem jutott pénz...) Ezekben a napokban, hetekben megkülönböztetett tiszte­lettel gondoljunk a minden nehézség ellenére is bizakodással munkába álló aratókra - szállítókra és karbantartókra, s a ga­bonafront minden „harcosára”­­, akiknek fáradozása végül meghozza majd nemes eredményét. Azt, hogy - ha változatos minőségben is, de - lesz új búza, és lesz abból kenyere az or­szágnak. E reménységgel üdvözli önöket. —

Next