Szabad Föld, 1996. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
1996. JANUÁR 2. A tűréshatáron belül? A kormány után a helyi önkormányzatok is megváltoztatták a vállalkozók adóterheit. Az adóváltozásokat a törvényalkotók az igazságosabb közteherviselés igényével indokolták. Lévén, hogy a csaknem nyolcszázezer egyéni vállalkozó jövedelemadó-bevallása erősen sántít, az összes jövedelemadó több mint kilencven százalékát ugyanis a bérből és fizetésből élők állják. Súlyos gond viszont, hogy az adótörvény nem tesz különbséget a „nagy halak” és a szerény, gyakran kényszerből született vállalkozások között, így könnyen elképzelhető, hogy végképpen elbúcsúzhatunk majd a falusi és városi cipésztől, szabótól, fodrásztól, festőtől... E kisvállalkozóknak elsősorban a helyi önkormányzatok viselkedése fáj. Az ügyben érdekeltek szerint a Szombathelyen történtek - ahol nem kevesebb, mint ötven százalékkal (!) emelték az iparűzési adót - iskolapéldája annak, hogyan kell tönkretenni a vállalkozásokat. Szőnye József, a Vas Megyei Kézműves Kamara elnöke maga is gyakorló vállalkozó. A Gyöngyösfalun található családi vas- és fémszerkezetüzem egykori elődje egy kis lakatosműhely volt. Az eltelt több mint 23 esztendő alatt gazdag tapasztalatokra tett szert a köztiszteletnek örvendő mester, aki több mint négyezer kézműves vállalkozót képvisel Vasban. "■ - Egyenesen lesújtó, amit a szombathelyi önkormányzat tett - jelenti ki K Szőnye József. - Ötven százalékkal tenni az iparűzési adót? Hol tudnak írni ennyivel nagyobb forgalmat apénztelen világban a kis- és közei vállalkozók? Úgy tűnik, hiába ismertettük a valós helyzetet több fórumon is. A helyi képviselő-testület íróiasztal mögül eldöntötte a kérdést. Lám, nekik nem fontos a lakosság, a 1ó választópolgár óhaja. Hogy legyen cilkész, szabó, fodrász, s egy sor szolgáltatást végző szakember a városban. Ráadásul bevezették az építményadótis. Ám ebben is fura dolgokat tapasztalni. Egy termelőmunkát végző egyéni vállalkozónak 600 forintot kell fizetnie évente az üzlethelyiség egy négyzetmétere után, ugyanakkor a bankoknak és további jogi személyeknek ennek csupán a felét. Nekünk, --kézműveseknek valójában „örülnünk” iós illene, hiszen csak 150 forintos sarcot .• szabtak ki ránk. Elképesztő fejetlenség , van: egy magánpraxist folytató fogorvosnak például nem kell fizetnie, egy szerencsétlen suszternek viszont gén... Ki érti ezt? — Félő, hogy egy sor vállalkozás megszűnik?Persze. Az önkormányzat pedig elbúcsúzhat a tervezett bevételeitől. Ez lenne a fennhangon hirdetett vállalkozásbarát magatartás? A képviselőtestület is jól tudja, hogy drasztikusan csökkent a lakosság fizetőképessége. Valószínű az is elkerülte a figyelmüket, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon negyvenezer kézműves adta vissza a vállalkozói igazolványát. Ez a folyamat törvényszerűen folytatódik. Ugyanakkor ezek az intézkedések tovább erősítik a feketegazdaságot! A Vállalkozók Vas Megyei Szövetségének elnöke és ügyvivője, Morris Pedro szintén tapasztalt üzletember. Vaskos dossziékat tesz az asztalra, ezekben egy sor részletes prognózis sorakozik. - Még szeptemberben, a négy főbb adótörvény várható változásai alapján kiszámoltam, hogy milyen következményei lesznek a módosításoknak — mondja. - Az optimista változat szerint is megdöbbentő a végeredmény: a vállalkozási munka vagy nyugdíj mellett végzők hatvan-nyolcvanöt százaléka 1996-ban visszaadja a vállalkozói engedélyét. De a főfoglalkozásnak több mint fele is. Ebből következik, hogy optimista változat nem létezik! Persze a vállalkozások nem szűnnek meg, feketén működnek tovább. És abból egy fillért sem lát az önkormányzat! A legszomorúbb az egészben, hogy a helyi képviselő-testület nem védi, hanem szétveri a területén lévő vállalkozásokat. Az önkormányzatok bevétele a központi intézkedések miatt 1996- ban jóval kevesebb lesz, mint korábban. Így van ez Szombathelyen is, ahol a hiányzó pénzt többek között helyi adókból próbálják előteremteni... -Téves elképzelés, ha az önkormányzat a helyi adókra alapozza az 1996. évi költségvetését. Mert az adózók száma nem marad állandó. Éppen ellenkezőleg: egy évtizede először csökken az egyéni és gazdasági társaságok száma! A jelenlegi adórendeletekkel ez a tendencia tovább erősödik... Sajnos a helyi adók drasztikus emelése mögött a szombathelyi önkormányzat gyávasága rejlik. A képviselő-testület ugyanis nem merte vállalni a közalkalmazotti szféra drasztikus csökkentését. Tisztelem a város polgármesterét, ám végre meg kellene értenie, hogy ebben a pozícióban nem pártpolitikát, hanem várospolitikát kell folytatni! Ezt várja tőle és a képviselő-testület minden tagjától a város lakossága. Sajnos, nem ez történik... ! - Ön nem először fordul az Alkotmánybírósághoz. - Amint megjelenik a Magyar Közlönyben a személyi jövedelemadó törvény, újfent így cselekszem. Azon egyszerű oknál fogva, hogy annak közérthetőnek kell lenni. Ám egyáltalán nem az. Sőt, egy olyan előre nem kiszámítható elvonási rendszerről van szó, amely nem felel meg sem a jogbiztonság, sem a jogállamiság követelményének. Szomorú, hogy a félreorientált és tévképzetekben élő pénzügyi kormányzati őrülethez csatlakozik az önkormányzat Szombathelyen. S tartok tőle, hogy másutt is. Holott a helyi képviselő-testületek feladata nem a bólogatás, a zsebmetszés erősítése lenne. Sokkal inkább, hogy a polgárai javát szolgáló rendeleteket alkosson. Szombathely alpolgármestere, Feiszt György először kicsit meglepődik a helyi vállalkozók panasza hallatán. Az ő tudomása szerint ugyanis körültekintő érdekegyeztető fórumok előzték meg a végleges döntést. Többek között a kamarákkal is tárgyaltak. - A szomszédos megyékben jóval több helyi adót fizetnek a vállalkozók, ennek ellenére megértem a szombathelyiek elkeseredését - tájékoztat Feiszt György. - Kénytelenek vagyunk növelni a bevételeinket, ám nem hinném, hogy miattunk megy tönkre majd egy-egy vállalkozás. Sokkal inkább szerepet játszhat ebben az alapanyag- és energiaárak emelése. Az önkormányzat elsősorban nem a sarki cipész, a kisvállalkozó, hanem a nagyvállalatok, például a Falco és a hozzá hasonló cégek adójával számol. Mi úgy ítéljük meg, hogy még mindig a tűréshatáron belül maradtunk. Az iparűzési adót többek között azért emeltük, mert a pedagógusoknak fizetést kell adni. Szombathelyen nem lesz kevesebb iskola, s azok fenntartása a mi költségvetésünket terheli. Utóbbi mintegy 6,6 milliárd forint volt 1995-ben, s ennek a felét az oktatási intézmények működtetése emésztette fel. A kisvállalkozók sérelmezik, hogy amíg például egy jól kereső fogorvos nem fizet építményadót a rendelője után, őket kötelezik erre... - Az önkormányzatok az ilyen döntéseket nem önkényesen hozzák. Jelen esetben is az adótörvény helyi alkalmazásáról van szó. Ettől nem térhetünk el. Sajnos emiatt az adófizetők sokszor az önkormányzatokat támadják. Szombathelyen nagy vita előzte meg például azt a kérdést is, hogy egyáltalán ki tekinthető ma vállalkozónak? Tény, hogy az adóemelés helyben is kemény politikai döntésnek minősül, de egy város zökkenőmentes működtetése is az. Amiből nem csak a bérből és fizetésből élőknek kell kivenniük a részüket. Pálfalvi Gábor s zxériui Átadtuk a Suzukit Swift neve sokaknak egyet jelent a szatirikus mesével Gulliver történetei okán. Varga Sándorné karcagi olvasónknak ez a név másért is mesél: ő nyerte Tótágas pályázatunk első díját, a Suzuki Swift személygépkocsit. Fortuna jól választotta ki kegyeltjét, akit - mint arról beszámoltunk - tavaly Mikuláskor kerestünk meg a jó hírrel. Eszter akkor még igazán el sem hitte, hogy ilyen szerencse érte. Az öregek napközi otthonában - munkahelyén - munkatársaink után elsőként az ottaniak gratuláltak neki. Most már dokumentuma is van arról, hogy az övé a gépkocsi. Az átvételi elismervény szerint - mely a Suzuki Autószalonban Karcagon, a Kálvin utca 1. szám alatt készült - „Varga Sándorné átveszi a Szabad Föld Lapkiadó Rt. pályázatán a 285/1994. számú mellékelt jegyzőkönyvben foglaltak szerint nyert Swift 1.06 A típusú, EZP- 652 forgalmi rendszámú személygépkocsit Leskó László főszerkesztő-helyettes átadótól”, így történt. A piros mese - a gépkocsi - ezzel Varga Sándorné régi Szabad Föld-olvasó birtokába ment át. Gratuláltunk a boldog nyertesnek ismét, s ugyanezt tette Nagy László, az autószalon vezetője is. A koccintás sem maradt el természetesen. Most már csak az a kérdés, hogy a karcagi nyertes megtartja-e a „piros álmot”, vagy eladja, s a pénzből javít körülményein. Eszteren látszott, hogy nehéz döntés előtt áll: könnyebb volt a tótágas betűket Szabad Föld szavakká összerakni! Köszönjük a jókívánságokat, melyeket a Tótágas című fejtörőjátékunk résztvevői juttattak el hozzánk. A szerkesztőség (Sprecher Ildikó felvétele) SZABAD FÖLD 3 Kérem, nézzék el nekem, hogy nem is dicsérőleg, nem is elismerőleg írok önmagunkról. , Hiszem, feljogosít rá az együvé tartozás, a sorsközösség, a jövő együtt megélendő része. S éppen a jövővel van bajom, azzal, hogy ,jsak miként nézünk elébe, hogyan várjuk, mire számítunk s miként íté- nedsünk felőle. Önökkel együtt jól tuydom, s még ha közhely is, leírom: az élethez bátorság, alkalmasint merészség szükségeltetik. Elvégre behúzott nyakkal, lesunyt tekintettel, lemondó alázattal hogyan nézhetnénk szembe igazából nem sok jót ígérő holnapjainkkal? S merthogy nem sok jót ígérnek, pontosan ezért hiányolom mostanság egyre inkább a bátor kiállást s az ennek okán való magabízást. Éppen emiatt fogalmazódik meg bennem a megállapítás, miszerint finoman szólva bátortalan nép lettünk, durvábban s keményebben: félősek, ijedősek. Gyanítom, a köznapi gyávaság, meghunyászkodás tárgyköréhez önöknek is vannak adalékaik. Engem egy, a közelmúltban történt beszélgetés késztetett töprengésre. Szót váltottam a fiatal házaspárral, a közelebb kerülés reményében kérdezgettem ezt-azt, s tudakozódtam gyermekeik felől. Amint szóba került a gyermekáldás, az asszony arcán hirtelen üdvözült mosoly terpeszkedett, szempillája boldogan rebegett, s két tenyerét összezárva szólt: „Hála legyen a Teremtőnek, eddig még egyszer sem maradtam úgy. Igaz, védekezünk. De ha úgy maradnék is, semmiképpen sem vállalnám, elvetetném. Egy ilyen mocsok világra én nem szülök gyereket, arról nem is beszélve, hogy a jövő semmi jót nem ígér.” Tűnődöm. Ki érti az embert, s ki érti ezt az emberpárt? Anyagi helyzetüket illetően bátran vállalhatnának gyereket, nem egyet, akár többet is. De nem, nem és nem. Hát persze hogy nem, amikor látnivalóan híján vannak a jövőváráshoz nélkülözhetetlen bátorságnak, bizakodásnak. Most lombosodik csak bennem igazán, amit az az asszony mondott, hogy semmiképpen sem szabad gyereket, gyerekeket szülni, vállalni, mert nem olyan a világ. Szerintem a világ, fájdalom, sohasem volt olyan, mint amilyennek szeretnénk. Ha évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt eleink is az asszonyhoz hasonlóan gondolkodtak volna, akkor most hol lenne ez a nép, ez a nemzet? Csak hát eleinkben megvolt a kurázsi, a mersz, a bátorság, s engedelmeskedtek az íratlan parancsnak, s komorabb időkben is vállalták a gyermekáldást. S a történet újabb történetet hoz fel belőlem. Janira gondolok, erre az egyébiránt talpraesett, jó eszű, életrevaló fiatal férfira. Munkanélküli lévén, az álláshirdetéseket bújja. Talál is eleget, de tovább nem jut, mert mindig meggyőzi önmagát, hogy ő arra a munkahelyre miért nem alkalmas. Gyávasága, ijedelme már-már tapintható, ha úgy veszem, éppen emiatt önnön áldozata is. Mert bátorság híján megfosztja önmagát a cselekvéstől, s hogyan vár jobb jövőt, ha el sem megy a hirdetésre jelentkezni? Kérem önöket, ne hagyják magukat becserkészni az egyre jobban terjedő ijedtségkor, félelembetegség által. Mert roppant mód ártalmas, áldozatát a ma gondjaihoz, bajaihoz cövekeli, hamvába lohasztja a hitet és a reményt is, megfosztva attól a bizakodástól,hogy holnap hátha jobb lesz, mint ma. S a másik. Gondjaink elől semmi haszna letűnt időkbe, a mindent megszépítő emlékezethez menekülni. A jövő sokkal fontosabb, mint a múlt. És ki ne érezné a kötődést, a ragaszkodást az utána jövők iránt? Ne nevessenek ki, de engem roppantul érdekel, milyen lesz az unokám, a déd-, sőt az ükunokám. Szeretném látni, megismerni őket, s majd úgy elmenni, hogy életük kicsikét általam is kiteljesedik. Százszor leírnám: ne féljünk, ne rémüljünk meg a holnapoktól. Semmi okunk a félelmet gerjesztő kishitűségre. Bízzunk önmagunkban, bízzanak önmagukban. Mit megélt s mit kellett átélnie népünknek? S nem adta fel, mert megvolt benne a merészség. Kívánom, mindnyájunknak maradjon hű társa a bátorság! Ebben reménykedve köszöntöm önöket.