Szabad Föld, 1997. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)
1997-01-07 / 1. szám
1997. JANUÁR 7. Elmúltak a gyertyafényes, fenyőillatú ünnepek, elmúlt szilveszter, a fogadkozások ideje is. Különböző korú és foglalkozású embereket kérdeztünk meg ebből az alkalomból: ki milyen terhet hagyott az óesztendő túlpartján, s milyen gondolatokkal várja az új év háromszázhatvanöt napját? Glázer Lilla és húga, Zsófia budapesti diáklányok. Sudár termetű tinédzserek, akiket - egyelőre - nem foglalkoztat sem a múlt, sem a mai politika. A jelennek élnek, a feladataiknak. - Nekem bizonyítanom kell az idén - mondja Lilla, a budai Zápor utcai gimnázium másodikos tanulója. — Tavaly ősztől vagyok ennek a diákja, előtte egy évig a Kölcsey gimnáziumba jártam. Szeretném, ha ez a váltás nem okozna törést az idei és a következő évekbeli tanulmányaimban. Tavaly még pedagógusként képzeltem el a jövőmet, de azóta rájöttem: engem az Isten is divattervezőnek teremtett... - Szeret szép ruhákban járni? -A lezser olcsóbb cuccokat jobban kedvelem, ugyanis a márkás, butikból kínált ruhák szinte megfizethetetlenek. A szüleim pénztárcájára való tekintettel sem válogatok a drága holmik között. De az álmokért — egyelőre — nem kell még fizetni. Zsófia nyolcadikos, s egyszerre három gimnáziumot is megjelölt az elképzelt felvételi űrlapon. -Mit várok 1997-től? - tűnődik a kérdés hallatán. - Békét és nyugalmat. Nem akarom, hogy szüleimnek anyagi gondjai legyenek. Arra készülök, hogy szeptembertől valamelyik jó gimiben fogok majd tanulni. Obreczán Ferenc vérségi vállalkozó és farmergazda. Jelenleg 12 hektár földön gazdálkodik, s kora tavasszal közel ezer négyzetméter összterületű fóliasátrak alá ültet hideghajtatásra paprika- és paradicsompalántát. - Minden évben arra gondolok, abbahagyom, mert valamilyen szigorítás mindig sújtja a termelőket - mondja rezignáltam - Mégis, talán a feleségem biztatására, nem adom föl. Bár tavaly valamelyest csökkent az infláció, jó lenne, ha az idei, nagyarányú áremelkedések valahogyan elmaradnának. Ugyanakkor szeretnénk jó pénzt kapni a terményeinkért. Azt szeretném, ha megszűnne a piaci „rablógazdálkodás”! Egyelőre azonban az a képlet: a kereskedők, akik Obreczán Ferenc szinte egy ujjal sem érintik a termelők portékáit, leveszik a sápot, mi pedig, akik a földet túrjuk, örülhetünk, ha nem fizetünk rá a mindennapos robotunkra... Dávid János vácszentlászlói őstermelő és bérfuvarozó. - Harmincöt hektár földön gazdálkodunk, családi vállalkozásban - mondja. - Sajnos alig van gépünk, ezért járom az országot, hogy fölleljek valamilyen telepet, ahol használt, de még működőképes traktort, vetőgépet, rendsodrót vehetnék. Igyekeznem kell, mert holnap már megfizethetetlen lesz a kehes traktor és a rozsdamarta ekevas is. Amúgy szépen sorol az őszi vetés,kiadós téli csapadékot, hópaplant várnak a búzatáblák. A varjak meg azt károgják, hogy hamarosan kiszakadnak az égi dunyhák... Dávid úr fia, István tizenöt esztendős, karosszérialakatosnak tanul. - Jobban kedvelem a mezőgazdasági munkákat, mint a lemezegyengetést - szól. - Már többször szántottam édesapám öreg, nekem még nagyon is megfelelő állapotú traktorával, azt hiszem, farmernek születtem. Legalábbis apa szerint. Vitus Lajos pesti autóbusz-vezető. Kilenc éve járja Európa útjait, egyenlítőnyi távolságot is megtett már tengelyen. - Sajnos mindig a más járművén sóhajt. - El is határoztam: az idén ha törik, ha szakad, a magam ura leszek! Hitelből vásárolok egy autóbuszt, és azzal viszem külföldre a csoportokat. Öreg buszos „medvék” mondják: két év alatt megtérül a jármű ára. Persze csak akkor, ha nem fojtják meg a rendeletkígyók a vállalkozókat. Van nekem három szakmám is, mégsem vállalok munkát olyan helyen, ahol havi 15-18 ezer forintot keresnék. Három gyermekem van, a feleségemet nemrég műtötték... Gondoltam én arra is, hogy rendes munkaviszony mellett lennék vállalkozó fuvaros, de ettől visszarettentett az a december végi parlamenti javaslat, miszerint a munkaviszony mellett vállalkozók jövedelmének közel 40 százaléka lenne a társadalombiztosítási járulék. Pintér Sándor vácszentlászlói farmer: -Az idei esztendőtől nem várok én semmit - mondja derűsen. - Inkább én teszek valamit az asztalra. Mert várni csak a buta ember szokott meg a semmirekellő. Én idén is azt teszem, amit az őseim: jó egészségért cserébe fizikai és szellemi képességeimet adom. Mindezek mellett persze vannak elvárásaim: kevesebb pénzromlás, enyhébb adóprés, békeparlament... Huszonnyolc hektáros kertészetem van, tessenek engem azon a területen dolgozni hagyni, s akkor majd én is többet hagyok a költségvetésnek. Besze Imre : Vannak azért bizakodók is... Ki mit vár 1997-től? Glázer Lilla és Zsófia Dávid János Vitus Lajos BOHANEK MIKLÓS FELVÉTELEI Pintér Sándor Környezetvédelmi nevelés Dunakeszin Régebben a környezet védelme ösztönös, természetes emberi tettnek számított, nem tanították, talán inkább sugallták az iskolákban. Aztán az élővilág károsítása olyan méreteket öltött, hogy elkerülhetetlen lett a környezeti nevelés, oktatás bevezetése, amelyre náluk a hetvenes években került sor. Ez egy örökzöld téma, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága is állandóan napirenden tartja, legutóbb Dunakeszire látogattak el a képviselők, hogy tanulmányozzák az ott elért eredményeket. Pedagógusok tapasztalatai alapján a környezeti nevelésnek óvodás és kisiskolás korban van a legnagyobb jelentősége, ha ilyenkor nem kapnak a gyerekek megfelelő ismereteket, korszerű szemléletet, akkor tíz éven felül már egyre kisebb rá az esély. Nem véletlenül Dunakeszire látogatott el a környezetvédelmi bizottság, hiszen az 5. számú napköziotthonos óvodában kiemelkedő példával találkoztak. Itt az óvónők szinte észrevétlenül lopják be a csöppségek szívébe, agyába a környezet- és természetvédelem gondolatát. Ezért az sem véletlen, hogy 1991- ben a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium oktatóközpont címet adományozott az óvodának. A környezetvédelmi nevelés szeptemberben azzal kezdődik, hogy alma- és szőlőszüretet szerveznek a szülők bevonásával. A Föld napján virágokat, fákat ültetnek, minden csoportnak saját fája van az óvoda udvarán, s ezeket a kicsik gondozzák, ápolják. Évről évre megrendezik a környezetbarát napokat, ahol előadások hangzanak el, bemutatókat tartanak, s ma már az ország minden részéről érkeznek vendégek. A rendezvényt a vitaminbál zárja, ahol a szülők is kapnak ízelítőt - ha játékos formában is - a környezetvédelemből. A madarak és fák napján nyitott óvodai napot tartanak, szintén a szülők bevonásával. Ilyenkor minden csoport elmegy kirándulni, ahol az élővilágot figyelhetik. Június elején külön kirándulótábort szerveznek családok részvételével. Az óvodában egyébként gazdag a növény- és állatvilág, a terrárium, az akvárium és a növények gondozása a gyerekek feladata. A környezetvédelmi nevelés az általános iskolában folytatódik, az alsó tagozatban alternatív környezetismeretet tanítanak, az oktatást a helyi pedagógusok dolgozták ki. Ezenkívül rendszeresen megrendezik a lakóhelyismereti versenyt, az erdei és pusztai iskolát, ahol egy hétig együtt élnek a diákok a természettel. Hagyománnyá vált az őszi és tavaszi szemétszüret, a természetbarát filmklub, illetve szakkör. Sündörgő címmel nemrégiben jelent meg az óvoda és az iskolák közös természetvédelmi folyóirata a tanárok és a diákok közreműködésével. A következetes nevelés folytatódik a gimnáziumban, ahol a környezetvédelmi ismeretek 1990 óta tantárgy. Nyíri István tanár nemcsak tanmenetet, hanem tankönyvet is írt. A diákok környezetvédő csoportját kutatók és egy alapítvány is segíti. A fiatalok nomád táborokon vesznek részt, s ilyenkor bekapcsolódnak különböző kutatási programokba, néhányan olyan felsőoktatási intézményt választanak, ahol folytathatják természetvédelmi tanulmányaikat. Dunakeszin tehát fontos ügy a környezetvédelem. A város vezetői, tanárai most egy, ezt a célt szolgáló oktatóbázis létrehozását tervezik. Mivel az önkormányzat ezt egyedül nem tudja magára vállalni, támogatásban bízva nyújtották be pályázatukat a központi környezetvédelmi alaphoz. Pethes József Szabad Föld 3 Harminc ével ezelőtt kezdte Az év postásának választották Nagy László, a Cegléd 1-es posta vezetője 48 éves, százhatvanhat centi magas, és termetével ellentétben mostanában a „nagy" jelző érdemesültje, ő lett 1996-ban a postások között a legnagyobb, Az év postása. E megtisztelő kitüntetést tavaly előtt alapította a Magyar Posta Rt., és az a postai dolgozó kaphatja meg, aki - többek között - „kiemelkedő szakmai tevékenységet folytat, rendkívüli cselekedetekre képes és a szolgáltatás területén minőségi munkát végez”. Az ifjú főnök eltűnődik, amikor arról kérdezem, mit gondol, a 42 ezer postai dolgozó közül miért éppen ő vehette át e magas kitüntetést? -Jobb lett volna megosztanom azt a nem létező érmet a 170 ceglédi postás kollégámmal, ugyanis nélkülük én ma csak egy lennék a 3200 postavezető közül, így meg... No, szóval nem kellene ennyire felfújni a dolgot... Tettem azt, amit kellett, harminc éve koptatom a postakürtös egyenruhát. - Gondolom, postásdinasztia tagja... - szólok közbe. - Annyira nem, hogy csak véletlennek köszönhető ez az elkötelezettség - nevet Nagy László. - Történt, hogy jó harminc éve, az érettségi után, jelentkeztem a kecskeméti gépipari automatizálási főiskolára, s hogy ne legyenek üres napjaim, amíg a felvételi eredményről értesítést kapok, munkába álltam a nyársapáti postán. Kilencszázhetven forint volt a fizetésem, szorgalmasan gyakoroltam a tisztviselőséget. Azután egy napon levelet hozott a postás, Kecskemétről érkezett az ajánlott kuperta. Mit gondol, mit tartalmazott? - Nem vették föl - mondom. - Éppen ez az! Fölvettek! - nevet a férfi. - De akkor én már ugye, postai dolgozó voltam. Szüleimnek sem kellett a zsebükbe nyúlni, sőt én tartottam el magam, szóval maradtam postatisztviselő. Később különböző iskolákat végeztem, szereztem két diplomát... Csinos asszonyka lép Nagy László szobájába, Edit, a feleség, amúgy munkaügyi előadó. - A hírlaposztályon pedig Editke lányunk dolgozik - mutatja be famíliáját a férfi. - Ági, a húga hetedikes tanuló. - Hogyan ismerkedett meg mostani feleségével? - tudakolom. - Nyársapátiról eljártam helyettesíteni más postákra, s abban az időben Csemőben dolgozott egy szép, piros arcú lány... Azóta boldog házasságban élek, és jó munkatársak dolgoznak irányításom alatt. Nélkülük nem alakíthattunk volna ki partneri kapcsolatot az üzletfelekkel, és a posta itteni helyzetét sem szilárdíthattuk volna meg. Az elismerés annak is szól, hogy a ceglédi posta az egyik legmegbízhatóbb szolgáltatórészleg. Itt nem tűnnek el küldemények, a kézbesítők százszázalékos megbízhatósággal juttatják ki a címekre a levelet és minden mást. Oldalakon át lehetne sorolni, mi mindent tesznek a lakossági szolgáltatás színvonalának emeléséért a ceglédi kollégák. De hát ez számukra természetes. Aki naponta benne él ebben a „taposómalomban”, annak föl sem tűnnek a rendkívüli teljesítmények. Mindenki teszi a dolgát. Ilyen egyszerű ez... - Elárulná, hogy a nagy és fényes ünneplésen kívül mit kapott még Az év postása? -Százötvenezer forintos utazási utalványt. Ránk fér, mert évek óta nem utazott messzebbre a család. Úgy tervezzük, a nyáron a feleségemmel együtt a tengerentúlra repülünk, a lányaink itthon maradnak. Ők még ráérnek utazgatni... - Milyen postai kitüntetés hiányzik még gyűjteményéből? -Az év postája... Szívem szerint ezt a címet a ceglédi postának ajánlanám. B. I. Nagy László és felesége, Edit lányukkal A SZERZŐ FELVÉTELE ALFÖLD ALPESE: MEZŐHEGYES Ha Mezőhegyes, akkor lovak, ménesbirtok, cukorgyár, legföljebb Ady Endre Mezőhegyesi háborúja. Pedig a kisváros a Nagyalföld, a Viharsarok, közelebbről Békés-Csanád alpesi szigete - legalábbis építészeti szempontból. Az idetévedt utazó hirtelenjében azt hiheti, nem a Trianon utáni hármas határnál (Románia, Jugoszlávia - Szerbia, Magyarország) jár, hanem valahol a svájci lankákon, hegyek között. A vasútállomástól a sétányon lépdelve lámpás árkádívek alatt haladunk, mint valami magaslati üdülőhelyen. Balról két faverandás pavilon és a régi mozi. Ki gondolná, hogy az e tájon szokatlan stílusú épületek a Centrál Szálló hajdani istállójából és kocsiszínéből alakultak át? A Centrál vagy más néven Központi Szálló a múlt század végén nőtt ki a földből, s áll azóta masszív alapon és lábazaton. A Centrált egy budapesti országos kiállítás pavilonelemeinek felhasználásával hozták tető alá. A szálloda fachwerkes oromzata sokáig fogva tartja a bámészkodó figyelmét, az óratorony és a zárt erkély szintúgy egyedi látvány. Belül famennyezetes, karzatos bálterem nyeli el több mint száz éve a mulatók énekét és a táncoló cipők, cipellők által felvert port. Díszes kaszinó, két vendéglő fogadja a szomjas és éhes, pihenést, szórakozást remélő vándort. Szemben a századelőn nőtlen tisztilak, évtizede tanácsháza, utóbb az önkormányzat és a polgármesteri hivatal székhelye. Ha mezőhegyesi városatyáknak ésanyáknak ünnepi hangulata támad, átvonulnak értekezni a Centrál dísztermébe. Mezőhegyes városi rangja ellenére eléggé elzárt település az ország délkeleti csücskében, bár a battonyai határátkelő megnyitása némiképp enyhítette a kívülrekesztettség érzetét. Alpesi házait annak idején inkább gazda- és katonatisztek, főrangú méltóságok lakták, a majorok népe nem ezekből indult a méneseket, gulyákat kihajtani, a jószágokat gondozni. Ez a csöppnyi, főutaktól messze eső alföldi Alpes azért maradhatott meg, mert az itt élők okosan őrizték értékeiket. Fehér József Svájci „típusú” művelődési ház A SZERZŐ FELVÉTELE