Szabad Föld, 2000. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-04 / 27. szám
2000. JÚLIUS 4. --------- HAZAI ÉLET V____________________________________________ Meddig emelkedjék a védvonal? Árvíz után a Tiszán Tavasz óta megjuhászodott a folyó. A Tisza békés, szeretetre méltó arcát mutatja, de őrzi még az áprilisi árvíz jegyeit. A vízből gyökerükkel kiágaskodó fák, mederbe szakadt partrészek, néhol letarolt galériaerdőben összetorlódott kicsavart fatörzsek emlékeztetnek az akkor ott hömpölygő áradat hatalmas erejére. Vendéglátóink, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) vezetői készségesen elmagyarázzák, hogy a gyorsan apadó folyó miként szívta be a partot is, és az ártérről lerohanó víz hogyan mosta ki a júniusra kiszáradt szakadékos vízfolyásokat. Az igazgatóság Szolnokról Kiskörére tartó tanyahajóján vendégeskedő újságírók számára bőven akad csodálnivaló. A februárban megmérgezett, majd két hónapja hetekig vízborította parton a természet visszaállította saját rendjét. A liános részeken kizöldült a nyárfákra tíz-tizenöt méterre is felfutó vadszőlő, a kidőlt fatörzsek leshelyként szolgálnak a szürke gémeknek, és láthatóan a vízre szálló, majd lemerülő kormoránok sem éheznek. Percekig tartó búvárkodás után elégedetten szállnak fel, és repülnek fészkeik felé. Az iszapból csupán félórás nászrepülésre kiszabaduló kérészekkel együtt feltörekvő légbuborékoktól és az élelemre vadászó halaktól néhol szinte forr a folyó. Biztató kép az év eleji nagy ciánszennyeződés után, de azt senki nem tudja pontosan, hogy a Tisza mikorra heveri ki az akkori károkat. Vendéglátóink azt mondják, ebből a szempontból vizsgálva a tavaszi áradás még jót is tett. A halak kedvező ívóhelyet találtak az ártéren, apadáskor pedig a holtágakból és kubikgödrökből is kapott utánpótlást a folyó élővilága. Bizakodók a horgászok is. Tiszabő és Tiszaroff alatt például tucatjával ülnek a parton. A találkozó alkalmával a Kötivízig igazgatóját, Nagy Istvánt arra kértük, hogy foglalja össze az árvizekkel kapcsolatos tapasztalatokat, tanulságokat. □ —Az igazgatóság területén lévő védelmi jegik milyen állapotban fogadták az utóbbi esztendőkben egymást követő három rendkívüli árvizet? - Vidékünkön akkoriban aszályos év követett aszályos évet, és ez a gátakon is mély nyomokat hagyott. Több kilométeres szakaszokon szabdalták a töltést hosszanti és keresztirányú repedések, de nem tudtuk felmérni, hogy ezek a károsodások mekkora veszélyt jelentenek. Az első nagy víz 1998. novemberi megérkeztéig csupán a helyreállítási teendők egy részét tudtuk elvégezni, máshol csak a legszükségesebb munkákra jutott pénz. Tíz éve nem csak a gátak szembeötlő romlása miatt hallattuk erősen a hangunkat. A Közép-Tisza mentét védő rendszer felét nem építették ki az előírások szerinti magasságra és méretre, a nagyon hosszú magasparti részeken pedig semmilyen védelmi mű nem volt... Minden áradás után a gátrendszer újabb és újabb problémáit ismertük meg, és kitapasztalhattuk, hogy a különböző vízmagasságok milyen gondokat okozhatnak a védelmi szakaszok egyes részein, hol milyen erősítési munkálatokra kell felkészülnünk. A múlt évi árvizet követően a legszükségesebb helyreállításokat is elvégeztük. Ez nagy terhet vett le a vállunkról. Az akkori erősítések, homokzsáktámaszok nagyobb hányada a helyén maradt, a magasparti települések lakosságának többsége megtűrte a portáján kiépített ideiglenes védvonalakat. Ilyen alapokról könnyebb volt újrakezdeni a védekezést. - Idén a Tisza középső szakaszát fenyegette leginkább a folyó. A legveszélyesebb időszakokban 15 ezer ember is védekezett a gátakon. Szakembereik tudták-e, tudhatták-e, hol lesz a legnehezebb a töltések között tartani a folyót? -Az igazgatóság kezelésében lévő 650 kilométernyi árvízvédelmi szakasz 210 kilométerén kellett magasítanunk, új nyomvonalon kiépítenünk a védműveket. Ezzel a munkával rendkívül gyorsan, jó egy hét alatt végeznünk kellett, mert utána a fakadóvizek, a szivárgások, a buzgárok elleni védekezés kötötte le az erőnket. Az előző árvíz után készítettünk egy „szűkített" közép-tiszai védelemfejlesztési programot, melyen piros vonal jelezte a legsürgősebb munkákat követelő folyószakaszokat. És hogy jól mértük fel a veszélyt, bizonyítja, hogy az évezred árvizekor tényleg ezek a részek kötötték le a legtöbb erőt. Más tanulságai is voltak a legutóbbi árvizeknek. Például az, hogy eredményes védekezésre csak nagyon jó szakgárda képes, márpedig az előző tizenhárom-tizennégy év a leépítésekről szólt. Kaptunk segítséget más igazgatóságoktól, de még így is csak harminc kilométerenként tudtunk egy-egy tapasztalt szakembert kiállítani. Jellemző, hogy a védelmi munka terheinek javát az ötvenesek korosztálya viselte. Halaszthatatlannak tartom, hogy a vízügyi szervezetek létszámát jól képzett fiatalokkal egészítsék ki. Különösen a mi szeszélyes, rendkívül nagy ár- és belvizeknek és szárazsági rekordoknak egyaránt gyakran kitett vidékünkön... Más a helyzet a technikai apparátus esetében. Néhány, kizárólag a mi szakmánkban használatos berendezést valóban jó lenne pótolni, saját szállító- és építőgépparkot azonban tényleg fölösleges a vízügyi szervezeteknek fenntartaniuk. Az ilyen munkákat külső vállalkozókra is bízhatjuk. -Az egy évvel ezelőtt készült fejlesztési tervek megvalósítása mikorra várható? - Az új tapasztalatok értékelése után a kormány, illetve a parlament dönthet ezekről. A múlt évi árvíz után többek között egy kétmilliárdos, Szolnok belterületének védelmét szolgáló programot fogadtak el. Ennek végrehajtását csak az idén kezdhetjük el, tavaly csupán az előkészítésre és kisebb műszaki beavatkozásokra jutott idő és pénz. Most áprilisban azonban nemcsak a megyeszékhely, hanem Tiszasüly, Kőtelek, Nagykörű, a Zagyva alsó folyása mentén fekvő települések, például Zagyvarékas és Újszász, valamint a Szolnoktól délre eső tiszai magasparton lévő területek, Tószeg, Vezseny, Várkony, Tiszajenő, Tiszakécske is ijesztő napokat éltek. Az említett folyószakaszok csak többéves, sokmilliárdos munkával erősíthetők meg, nem egy helyen új védvonalak kiépítésével. Tavaly még azt hallottuk, hogy akkora áradás legközelebb ötszáz év múlva várható. Erre jött az idei, még nagyobb víz, amiről megtudhattuk, hogy hasonlóval ezeresztendőnként kell számolni. Az emberek a fejükhöz kaptak és azt kérdezték: Mégis, mekkora árvíznél számíthatunk a gátak oltalmára? A hetvenes árvíz után nagyon részletes valószínűségszámítások után az árvízvédelmi szakemberek a százévenként „esedékes” legnagyobb vízmagasságban határozták meg az úgynevezett mértékadó vízszintet, és a védvonalakat ennél egy méterrel magasabbra javasolták kiépíteni. Szakmai és gazdaságossági szempontokat egybevetve úgy látták, hogy pazarlás lenne ennél magasabb gátakra áldozni. A védelmi művek kívánatos magasságát azért az évszázadonként csupán egyszer valószínű vízmagassághoz kötötték, mert hosszú távon számolva kevesebbe kerül a statisztika szabályait időnként megszegő folyóra alkalmanként nagyon sokat költeni, mint egy gátmonstrumot megépíteni és fenntartani. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy az árvízvédelem korántsem vízügyi szakmai kérdés. A biztonság azon is múlik, hogy az ország mit tud és mit akar megfizetni. Ma is a mértékadó vízszint plusz egyméteres biztonsági tartalék az érvényes vízügyi szabvány, a Tisza középső völgyének felén azonban nem készültek el az ennek az előírásnak eleget tévő védvonalak. Az is idekívánkozik persze, hogy szabványos gátakon is bőven lett volna mit tennünk az idén. Tiszaroffnál például a mértékadó szint plusz egyméteres magasság előtt két centivel megállt az áradás, de a környék akkor sem lett volna biztonságban, ha történetesen szabályos nagyságú töltés védi. Milyen biztonságot adhat egy, a víznél két centivel magasabb gát? - Két, minden korábbit meghaladó árvíz után használhatók még az 1970-es tapasztalatokra alapozott előírások? Manapság a laikus társaságokban is az azóta eltelt három évtized erdőirtásai után született veszélyekről beszélnek, arról, hogy a tarvágások után hóolvadáskor a Tisza egyszerre ront rá az Alföldre. És szóba kerülnek a meteorológiai előrejelzések is. Állítólag néhány nagyon csapadékos esztendő elé nézünk. Valóban alaposan át kell gondolni és új alapokra helyezni a Tisza völgyének vízgazdálkodási, árvízvédelmi kérdéseit. A hetvenes évek eleje óta eltelt harminc év alatt a tudomány és a gazdaság lehetőségei egyaránt sokat változtak. Jó lenne például tisztázni, hogy a magyarországi árvízvédelem mennyire számíthat a határokon túl lévő vízgyűjtőkön nagyon kedvező feltételek között kialakítható árvízi tározókra. El kellene dönteni azt is, hogyan hasznosítjuk a gátak közötti hullámteret. Legfőképp pedig azt, hogy a mezőgazdasági, az erdőgazdálkodási, az üdülési, a természetvédelmi szempontok élveznek-e elsőbbséget vagy pedig az árvizek minél gyorsabb levezetése? Az ártér hasznosítására kínálkozó lehetőségek legcélravezetőbb kombinációit minél előbb ki kell választani. Másként nehéz megszabni a vízügyi szervezetek feladatait, meghatározni, milyen magasra, erősre építsük a töltéseket. Mindenesetre az árterületek növelése előtt hasznosabb lenne azzal foglalkoznunk, hogy miként adjuk vissza a Tiszának azt, amit a két töltés között Széchenyi és Vásárhelyi meghagyott neki. - Mivel oly sok embert foglalkoztat, hallhatnánk kissé részletesebben az erdőirtások árvizeinkre gyakorolt hatásáról? - Magyarország számára az a kedvező, ha a külföldi vízgyűjtők területén sok az erdő, és ha ott nincsenek töltések közé szorítva a folyók, így lassabban érne hozzánk a víz és kisebb árhullámok ellen kellene védekeznünk. Viszont én még soha nem láttam olyan statisztikát, amelyikből megtudhattam volna, hogy, mondjuk, 1900-ban vagy akár tíz-húsz éve is mekkora volt az erdőterület nagysága a Kárpátokban. Pedig készíthető ilyen felmérés. Igazán nem is tudjuk, hogy mennyivel növelhette az árvízszintet az erdősültség csökkenése... Fontosak lennének ezek az adatok, ám hiába ismerjük meg a most még hiányzó számokat és végezzük el a szükséges számításokat, amíg a Kárpát-medence államainak védekezési stratégiáját nem hangolják össze, az mit sem ér. Itthon kell hát megvédenünk magunkat. Szász József Árvízi „fészek” a pusztataksonyi hídon Néhány tiszai homokpad már békebeli képet mutat TARPAI ZOLTÁN FELVÉTELEI Ma már van miért örülnie a Kötivízig igazgatójának Lubád Föld 3 Alapítvány a folyóért A januári ciánszennyezés során egy európai viszonylatban is igen jelentős folyóvízi ökológiai rendszer károsodott. A Szamos és a Tisza napokon át a siralom völgyére emlékeztetett, a víz felszínén közel száztonnányi hal teteme hánykolódott. Ez a rendkívüli környezeti katasztrófa nemcsak a ciánnal szennyezett folyók halállományában, élővilágában, a táplálkozási láncban okozott súlyos sérülést, de a folyó mellett élő százezrek mindennapi kenyerét, megélhetését is bizonytalanná tette. A Tisza érdekében szervezett kezdeményezést hozott létre Josef von Ferenczy, aki megalapította az Ökohely Alapítvány a Tisza Élővilágának Megmentéséért és a Tiszai Halászat Megsegítéséért elnevezésű szervezetet. Alapítványával mindazt a támogatást, segítő szándékot igyekszik a folyó feltámasztása érdekében kamatoztatni, amelyeket a januári katasztrófa után szerte a világon és itthon kilátásba helyeztek, de amelyek eddig még nem találtak utat a Tisza mentén élőkhöz, a tiszai halászokhoz. A ciánszennyezés öszszes ártalmas következményét csak az államok, nemzetközi és civil szervezetek összefogásával lehet hatástalanítani. Mára már a Tisza az erőteljes lábadozás jeleit mutatja. A hazai vállalatok, külföldi kormányok és cégek az elmúlt hónapokban több tízmillió forinttal segítették a ciánszennyezés miatt károsodott folyami élővilág helyreállítását. Nyolc és fél millió halivadék, illetve előnevelt hal - csuka, süllő, ponty és kecsege - került a folyóba az adományok segítségével. Az Ökohely Alapítvány felhívással fordul a magyarországi közvéleményhez, az európai nemzetekhez, segítő szándékú szervezetekhez, személyekhez, legyenek bárhol a világban, hogy adományaikkal szolgálják a Tisza rehabilitációjának ügyét. Az alapítvány célja, hogy a Tisza ökológiai egyensúlyának helyreállítását anyagi eszközökkel segítse, hivatott továbbá a tiszai halállomány újratelepítését előmozdítani. Ezen túl anyagi eszközökkel támogatni a tiszai halászattal foglalkozó jogi és természetes személyek tevékenységét vízi járművek, új hálók és egyéb eszközök vásárlásával. Az alapítvány szeretné elősegíteni, hogy a környező tavakban halszaporító programok induljanak, valamint mobil laboratóriumok telepítését is kezdeményezi. Mindezzel az alapítvány leginkább a tiszai halászattal foglalkozó családok életminőségét javíthatja, áttételesen pedig a Tiszából, illetve a Tiszáért élő több százezer ember lehetőségeit szolgálja. Az alapítvány céljait támogatók adományait a következő bankszámlaszámra várják: Általános Értékforgalmi Bank Rt., 1052 Budapest, Váci utca 19- 21. Számlaszám: 10560000- 72202601-01012402.(merly)