Szabad Föld, 2000. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2000-07-04 / 27. szám

2000. JÚLIUS 4. --------- HAZAI ÉLET V____________________________________________ Meddig emelkedjék a védvonal? Árvíz után a Tiszán Tavasz óta megjuhászodott a folyó. A Tisza békés, szeretetre méltó arcát mutatja, de őrzi még az áprilisi árvíz jegyeit. A víz­ből gyökerükkel kiágaskodó fák, mederbe szakadt partrészek, néhol letarolt galériaer­dőben összetorlódott kicsavart fatörzsek emlékeztetnek az akkor ott hömpölygő ára­dat hatalmas erejére. Vendéglátóink, a Kö­­zép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivízig) vezetői készségesen elmagya­rázzák, hogy a gyorsan apadó folyó miként szívta be a partot is, és az ártérről lerohanó víz hogyan mosta ki a júniusra kiszáradt szakadékos vízfolyásokat. Az igazgatóság Szolnokról Kiskörére tartó tanyahajóján vendégeskedő újságírók számára bőven akad csodálnivaló. A febru­árban megmérgezett, majd két hónapja he­tekig vízborította parton a természet vissza­állította saját rendjét. A liános részeken ki­­zöldült a nyárfákra tíz-tizenöt méterre is fel­futó vadszőlő, a kidőlt fatörzsek leshely­ként szolgálnak a szürke gémeknek, és lát­hatóan a vízre szálló, majd lemerülő kor­­moránok sem éheznek. Percekig tartó bú­várkodás után elégedetten szállnak fel, és repülnek fészkeik felé. Az iszapból csupán félórás nászrepülésre kiszabaduló kéré­szekkel együtt feltörekvő légbuborékoktól és az élelemre vadászó halaktól néhol szinte forr a folyó. Biztató kép az év eleji nagy ci­ánszennyeződés után, de azt senki nem tud­ja pontosan, hogy a Tisza mikorra heveri ki az akkori károkat. Vendéglátóink azt mondják, ebből a szempontból vizsgálva a tavaszi áradás még jót is tett. A halak kedvező ívóhelyet találtak az ártéren, apadáskor pedig a holt­ágakból és kubikgödrökből is kapott után­pótlást a folyó élővilága. Bizakodók a hor­gászok is. Tiszabő és Tiszaroff alatt például tucatjával ülnek a parton. A találkozó alkalmával a Kötivízig igaz­gatóját, Nagy Istvánt arra kértük, hogy fog­lalja össze az árvizekkel kapcsolatos ta­pasztalatokat, tanulságokat. □ —Az igazgatóság területén lévő védelmi jeg­ik milyen állapotban fogadták az utób­bi esztendőkben egymást követő három rendkívüli árvizet? - Vidékünkön akkoriban aszályos év követett aszályos évet, és ez a gátakon is mély nyomokat hagyott. Több kilométeres szakaszokon szabdalták a töltést hosszanti és keresztirányú repedések, de nem tudtuk felmérni, hogy ezek a károsodások mekko­ra veszélyt jelentenek. Az első nagy víz 1998. novemberi megérkeztéig csupán a helyreállítási teendők egy részét tudtuk el­végezni, máshol csak a legszükségesebb munkákra jutott pénz. Tíz éve nem csak a gátak szembeötlő romlása miatt hallattuk erősen a hangunkat. A Közép-Tisza mentét védő rendszer felét nem építették ki az elő­írások szerinti magasságra és méretre, a na­gyon hosszú magasparti részeken pedig semmilyen védelmi mű nem volt... Minden áradás után a gátrendszer újabb és újabb problémáit ismertük meg, és kitapasztalhat­tuk, hogy a különböző vízmagasságok mi­lyen gondokat okozhatnak a védelmi sza­kaszok egyes részein, hol milyen erősítési munkálatokra kell felkészülnünk. A múlt évi árvizet követően a legszükségesebb helyreállításokat is elvégeztük. Ez nagy ter­het vett le a vállunkról. Az akkori erősíté­sek, homokzsáktámaszok nagyobb hánya­da a helyén maradt, a magasparti települé­sek lakosságának többsége megtűrte a portáján kiépített ideiglenes­­ védvonalakat. Ilyen alapokról könnyebb volt újrakezdeni a védekezést. - Idén a Tisza középső szakaszát fenyegette legin­kább a folyó. A legveszélye­sebb időszakokban 15 ezer ember is védekezett a gáta­kon. Szakembereik tudták-e, tudhatták-e, hol lesz a legne­hezebb a töltések között tarta­ni a folyót? -Az igazgatóság kezelésé­ben lévő 650 kilométernyi ár­­vízvédelmi szakasz 210 kilo­méterén kellett magasítanunk, új nyomvonalon kiépítenünk a védműveket. Ezzel a mun­kával rendkívül gyorsan, jó egy hét alatt végeznünk kel­lett, mert utána a fakadóvizek, a szivárgások, a buzgárok el­leni védekezés kötötte le az erőnket. Az előző árvíz után készítettünk egy „szűkített" közép-tiszai védelemfejlesz­tési programot, melyen piros vonal jelezte a legsürgősebb munkákat követelő folyószakaszokat. És hogy jól mértük fel a veszélyt, bizonyítja, hogy az évezred árvizekor tényleg ezek a részek kötötték le a legtöbb erőt. Más tanulságai is voltak a legutóbbi ár­vizeknek. Például az, hogy eredményes vé­dekezésre csak nagyon jó szakgárda képes, márpedig az előző tizenhárom-tizennégy év a leépítésekről szólt. Kaptunk segítséget más igazgatóságoktól, de még így is csak harminc kilométerenként tudtunk egy-egy tapasztalt szakembert kiállítani. Jellemző, hogy a védelmi munka terheinek javát az ötvenesek korosztálya viselte. Halaszthatatlannak tartom, hogy a víz­ügyi szervezetek létszámát jól képzett fiata­lokkal egészítsék ki. Különösen a mi szeszé­lyes, rendkívül nagy ár- és belvizeknek és szárazsági rekordoknak egyaránt gyakran kitett vidékünkön... Más a helyzet a technikai apparátus esetében. Néhány, kizárólag a mi szakmánkban használatos beren­dezést valóban jó lenne pótolni, saját szállító- és építőgépparkot azonban tényleg fölösleges a víz­ügyi szervezeteknek fenntartani­uk. Az ilyen munkákat külső vál­lalkozókra is bízhatjuk. -Az egy évvel ezelőtt készült fejlesztési tervek megvalósítása mikorra várható? - Az új tapasztalatok értékelé­se után a kormány, illetve a parla­ment dönthet ezekről. A múlt évi árvíz után többek között egy két­milliárdos, Szolnok belterüle­tének védelmét szolgáló progra­mot fogadtak el. Ennek végrehaj­tását csak az idén kezdhetjük el, tavaly csupán az előkészítésre és kisebb műszaki beavatkozásokra jutott idő és pénz. Most április­ban azonban nemcsak a megye­­székhely, hanem Tiszasüly, Kő­telek, Nagykörű, a Zagyva alsó folyása mentén fekvő települé­sek, például Zagy­varékas és Újszász, vala­mint a Szolnoktól délre eső tiszai magas­­parton lévő területek, Tószeg, Vezseny, Várkony, Tiszajenő, Tiszakécske is ijesztő napokat éltek. Az említett folyószakaszok csak többéves, sokmilliárdos munkával erősíthetők meg, nem egy helyen új védvo­nalak kiépítésével.­­ Tavaly még azt hallottuk, hogy akkora áradás legközelebb ötszáz év múlva vár­ható. Erre jött az idei, még nagyobb víz, amiről megtudhattuk, hogy hasonlóval ezeresztendőnként kell számolni. Az embe­rek a fejükhöz kaptak és azt kérdezték: Mégis, mekkora árvíznél számíthatunk a gátak oltalmára?­­ A hetvenes árvíz után nagyon részletes valószínűségszámítások után az árvízvé­delmi szakemberek a százévenként „esedé­kes” legnagyobb vízmagasságban határoz­ták meg az úgynevezett mértékadó vízszin­tet, és a védvonalakat ennél egy méterrel magasabbra javasolták kiépíteni. Szakmai és gazdaságossági szempontokat egybe­vetve úgy látták, hogy pazarlás lenne ennél magasabb gátakra áldozni. A védelmi mű­vek kívánatos magasságát azért az évszáza­donként csupán egyszer valószínű vízma­gassághoz kötötték, mert hosszú távon szá­molva kevesebbe kerül a statisztika szabá­lyait időnként megszegő folyóra alkalman­ként nagyon sokat költeni, mint egy gát­monstrumot megépíteni és fenntartani. Ez­zel azt szeretném érzékeltetni, hogy az ár­­vízvédelem korántsem vízügyi szakmai kérdés. A biztonság azon is múlik, hogy az ország mit tud és mit akar megfizetni. Ma is a mértékadó vízszint plusz egymé­teres biztonsági tartalék az érvényes víz­ügyi szabvány, a Tisza középső völgyének felén azonban nem készültek el az ennek az előírásnak eleget tévő védvonalak. Az is idekívánkozik persze, hogy szabványos gátakon is bőven lett volna mit tennünk az idén. Tiszaroffnál például a mértékadó szint plusz egyméteres magasság előtt két centivel megállt az áradás, de a környék ak­kor sem lett volna biztonságban, ha történe­tesen szabályos nagyságú töltés védi. Mi­lyen biztonságot adhat egy, a víznél két centivel magasabb gát? - Két, minden korábbit meghaladó ár­víz után használhatók még az 1970-es ta­pasztalatokra alapozott előírások? Ma­napság a laikus társaságokban is az azóta eltelt három évtized erdőirtásai után szüle­tett veszélyekről beszélnek, arról, hogy a tarvágások után hóolvadáskor a Tisza egyszerre ront rá az Alföldre. És szóba ke­rülnek a meteorológiai előrejelzések is. Ál­lítólag néhány nagyon csapadékos eszten­dő elé nézünk.­­ Valóban alaposan át kell gondolni és új alapokra helyezni a Tisza völgyének víz­gazdálkodási, árvízvédelmi kérdéseit. A hetvenes évek eleje óta eltelt harminc év alatt a tudomány és a gazdaság lehetőségei egyaránt sokat változtak. Jó lenne például tisztázni, hogy a magyarországi árvízvéde­lem mennyire számíthat a határokon túl lévő vízgyűjtőkön nagyon kedvező feltéte­lek között kialakítható árvízi tározókra. El kellene dönteni azt is, hogyan hasznosítjuk a gátak közötti hullámteret. Legfőképp pe­dig azt, hogy a mezőgazdasági, az erdőgaz­dálkodási, az üdülési, a természetvédelmi szempontok élveznek-e elsőbbséget vagy pedig az árvizek minél gyorsabb levezeté­se? Az ártér hasznosítására kínálkozó lehe­tőségek legcélravezetőbb kombinációit mi­nél előbb ki kell választani. Másként nehéz megszabni a vízügyi szervezetek feladatait, meghatározni, milyen magasra, erősre épít­sük a töltéseket. Mindenesetre az árterüle­tek növelése előtt hasznosabb lenne azzal foglalkoznunk, hogy miként adjuk vissza a Tiszának azt, amit a két töltés között Szé­chenyi és Vásárhelyi meghagyott neki. - Mivel oly sok embert foglalkoztat, hallhatnánk kissé részletesebben az erdő­irtások árvizeinkre gyakorolt hatásáról? - Magyarország számára az a kedvező, ha a külföldi vízgyűjtők területén sok az erdő, és ha ott nincsenek töltések közé szo­rítva a folyók, így lassabban érne hozzánk a víz és kisebb árhullámok ellen kellene vé­dekeznünk. Viszont én még soha nem lát­tam olyan statisztikát, amelyikből megtud­hattam volna, hogy, mondjuk, 1900-ban vagy akár tíz-húsz éve is mekkora volt az erdőterület nagysága a Kárpátokban. Pedig készíthető ilyen felmérés. Igazán nem is tudjuk, hogy mennyivel növelhette az ár­vízszintet az erdősültség csökkenése... Fontosak lennének ezek az adatok, ám hiá­ba ismerjük meg a most még hiányzó szá­mokat és végezzük el a szükséges számítá­sokat, amíg a Kárpát-medence államainak védekezési stratégiáját nem hangolják össze, az mit sem ér. Itthon kell hát megvé­denünk magunkat. Szász József Árvízi „fészek” a pusztataksonyi hídon Néhány tiszai homokpad már békebeli képet mutat TARPAI ZOLTÁN FELVÉTELEI Ma már van miért örülnie a Kötivízig igazgatójának Lubád Föld 3 Alapítvány a folyóért A januári ciánszennyezés során egy európai viszonylat­ban is igen jelentős folyóvízi ökológiai rendszer károsodott. A Szamos és a Tisza napokon át a siralom völgyére emlékez­tetett, a víz felszínén közel száztonnányi hal teteme hány­kolódott. Ez a rendkívüli kör­nyezeti katasztrófa nemcsak a ciánnal szennyezett folyók hal­állományában, élővilágában, a táplálkozási láncban okozott súlyos sérülést, de a folyó mel­lett élő százezrek mindennapi kenyerét, megélhetését is bi­zonytalanná tette. A Tisza érdekében szerve­zett kezdeményezést hozott létre Josef von Ferenczy, aki megalapította az Ökohely Ala­pítvány a Tisza Élővilágának Megmentéséért és a Tiszai Ha­lászat Megsegítéséért elneve­zésű szervezetet. Alapítványá­val mindazt a támogatást, segí­tő szándékot igyekszik a folyó feltámasztása érdekében ka­matoztatni, amelyeket a januá­ri katasztrófa után szerte a vilá­gon és itthon kilátásba helyez­tek, de amelyek eddig még nem találtak utat a Tisza men­tén élőkhöz, a tiszai halászok­hoz. A ciánszennyezés ösz­­szes ártalmas következményét csak az államok, nemzetközi és civil szervezetek összefogá­sával lehet hatástalanítani. Mára már a Tisza az erőtel­jes lábadozás jeleit mutatja. A hazai vállalatok, külföldi kor­mányok és cégek az elmúlt hó­napokban több tízmillió forint­tal segítették a ciánszennye­zés miatt károsodott folyami élővilág helyreállítását. Nyolc és fél millió halivadék, illetve előnevelt hal - csuka, süllő, ponty és kecsege - került a fo­lyóba az adományok segítsé­gével. Az Ökohely Alapítvány felhí­vással fordul a magyarországi közvéleményhez, az európai nemzetekhez, segítő szándé­kú szervezetekhez, szemé­lyekhez, legyenek bárhol a vi­lágban, hogy adományaikkal szolgálják a Tisza rehabilitá­ciójának ügyét. Az alapítvány célja, hogy a Tisza ökológiai egyensúlyának helyreállítását anyagi eszközökkel segítse, hivatott továbbá a tiszai halál­lomány újratelepítését előmoz­dítani. Ezen túl anyagi eszkö­zökkel támogatni a tiszai halá­szattal foglalkozó jogi és ter­mészetes személyek tevé­kenységét vízi járművek, új há­lók és egyéb eszközök vásár­lásával. Az alapítvány szeretné elősegíteni, hogy a környező tavakban halszaporító progra­mok induljanak, valamint mobil laboratóriumok telepítését is kezdeményezi. Mindezzel az alapítvány leginkább a tiszai halászattal foglalkozó csalá­dok életminőségét javíthatja, áttételesen pedig a Tiszából, il­letve a Tiszáért élő több száz­ezer ember lehetőségeit szol­gálja. Az alapítvány céljait támo­gatók adományait a következő bankszámlaszámra várják: Ál­talános Értékforgalmi Bank Rt., 1052 Budapest, Váci utca 19- 21. Számlaszám: 10560000- 72202601-01012402.(merly)

Next