Szabad Föld, 2001. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)
2001-07-06 / 27. szám
2 2001. JÚLIUS 6. Lubácföld HAZAI ÉLET A bugaci madzagvonat átszeli a pusztát Mentsük meg a kisvasutakat! A mozgalmat aggódó polgárok kezdeményezték, és sikerült megakadályozniuk a bugaci kispöfögő felszámolását. A madzagvonatot a jövőben tizenkét tagú közhasznú társaság üzemelteti. Munkatársaink a reggel nyolckor induló járatra szálltak fel, és a déli vonattal tértek vissza. BORZÁK TIBOR KECSKEMÉT ALSÓ - A Kecskemét és Kiskunmajsa között, gyönyörű természeti környezetben közlekedő keskeny nyomközű vasútvonal ötvenkét kilométer hosszúságú - mondja Tóth Sándor vonatvezető és jegyvizsgáló, miután kezelte menettérti jegyünket. -Tizenkilencszer állunk meg, a menetidő két óra harminchárom perc. Két éve dolgozom ezen a járaton. Ismerek minden utast, tudom, ki hová megy, honnan jön. Sok az idős ember, a fiatalok nemigen közlekednek vonattal. Nyáron sok külföldi kiránduló utazik velünk Bugacra. Visszafelé jobb a hangulatuk, ami nem véletlen, hiszen a bográcsgulyás előtt nyilván egy kupica pálinkával is megkínálják őket. A téli időszak nagyon kemény, főleg a nagy hóesések miatt. A kocsikban lévő kályhát még indulás előtt felfutom, s kellemes melegbe szállnak be az utasok. MATKÓ FELSŐ - Két akácerdő között van a hobbitelkünk - mutat ki a vonatablakon a leszálláshoz készülődő Csorba Istvánná. - A nyugdíjam éppen arra elég, hogy kifizessem a rezsit. Szerencsére piacra nem kell járnom, mert itt, a három hold földemen megtermelem a legszükségesebb zöldségeket. Van is munka bőven, mindennap jövök. El sem Az utasok már személyes ismerősök tudja képzelni, milyen jó kiszabadulni a kecskeméti lakótelepről. - Néha kinn is alszunk - folytatja a nyugdíjas asszony lánya, Paskó Lászlóné, akinek három csemetéje örül legjobban a ro-UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELE mantikus éjszakázásnak. - Biciklivel indulunk el otthonról, a járgányokat felrakjuk a vonatra, majd újra nyeregbe pattanunk. A közelben lovagolni is lehet, úgyhogy a mozgásból bőven kijut a családnak. JAKABSZÁLLÁS - Ezt a keskeny vágányú vonalat 1928- ban építették - idézi a vasúttörténelmet Csúri Mihály, aki harminc évig szolgált állomásvezetőként Jakabszálláson és Bugacon. - Hajdanán négy-öt kocsit húztak a gőzmozdonyok, az emberek még a lépcsőkön is ültek. A kisvonat jelentette a futóhomokon az életet, a külvilággal való kapcsolatot. A tanyasiak terményeiket vonattal szállították, és dolgozni is ezzel jártak. Aztán megszűntek a nagy kecskeméti vállalatok, sokan autót vásároltak, beindultak a buszjáratok. A vasúti utasforgalom megcsappant, ráadásul a magas üzemanyagárak miatt ráfizetéses lett a fenntartás. De úgy hallom, mégsem szüntetik meg. - Én 1952-ben kerültem a vasúthoz, mozdonyvezető voltam - kapcsolódik be a beszélgetésbe a vasutasdinasztiából származó Karcsi bácsi, aki vezetéknevét nem árulja el, azt viszont igen, hogy családi örökségből származó szanki földjét hetente többször felkeresi Kecskemétről. A vasúthoz tartozó területeket jelző betonoszlopokon hárombetűs rövidítést látni. Ezt a vonalat régen KGV-nek, vagyis Kecskeméti Gazdasági Vasútnak hívták, és ebből következően keréken Guruló Vacaknak csúfolták. S a jövő? Bugac kisvasút nélkül nem létezik, mint ahogyan a kisvasút sem létezik Bugac nélkül. BUGAC - A MÁV Rt. egy korábbi kormánydöntés értelmében a gazdaságtalanul működő állami vasútvonalakat meg akarja szüntetni, mi pedig tizenkét alapítóval azért hoztunk létre közhasznú társaságot, hogy ne kelljen felszámolni a nagy hagyományokkal rendelkező bugaci kisvasutak Szerencsére a térség országgyűlési képviselője, Lezsák Sándor is mellénk állt - tájékoztat Csitári Tibor polgármester a községházán. - Tény, hogy a menetrend szerinti utaztatás nem gazdaságos, viszont a Bugacra, Kiskunmajsára irányuló idegenforgalom bekapcsolása óriási távlatokat nyit előttünk. De vannak dolgok, melyeket nem feltétlenül anyagi szempontok alapján kell megközelíteni. A kispöfögő, túl azon, hogy ipartörténeti érdekesség, sokak számára érzelmi kötődést is jelent. Múltunk emlékeit féltő gonddal kell őriznünk és átmentenünk. Legközelebb akkor tudunk lépni, ha tisztázódnak a személyszállításra vonatkozó koncessziós jogok, és változik a vasúti törvény. Ennek napirendre tűzése a közlekedési tárcán, illetve az országgyűlésen múlik. BUGACPUSZTA - Jól bírja magát ez a mozdony, holott 1955-ben gyártották - közli Bősze Árpád mozdonyvezető a vezetőfülkében felemelt hangon, mivel a gyatra szigetelés miatt igencsak behallatszik a gépzúgás. A pálya katasztrofális állapotban van, pedig nemrég költöttek rá tízmillió forintot. A szerelvényekre is ráférne a felújítás. Harmincöt kilométeres sebesség a maximum, Bugac és Majsa között pedig húsz, így legalább lehet gyönyörködni a tájban. Lassan minden bokrot ismerek. Az utasok már messziről köszönnek, én pedig megállok nekik ott is, ahol egyébként nincs megállóhely. Mire használom a mobitelefont? Előfordult már, hogy rendkívüli segítséget kellett kérnem, mert eltört valamelyik alkatrésze a mozdonynak. Vagy oda szoktam szólni a végállomásra, ha nincs átszálló utas, nem feltétlenül szükséges megvárniuk a csatlakozással. KOCSIS-TANYA - Először ülünk a fapadoson, Kecskemétre megyünk kirándulni - újságolja Nagy Tiborné, aki családjával nemrég költözött Pátyról Szánkra, most pedig férjével, közeli rokonával, Mészáros Imrénével és négy unokájával döcög a megyeszékhely felé. - Jó érzés nosztalgiázni, csak egy kicsit kemény az ülés. - Pedig ki vagy párnázva! - veti oda somolyogva a férj. - Ha jön a gőzös, kiszaladok megnézni - meséli a szanki sínek mellett lakó Mészárosné. - A masiniszta mindig integet. Amikor a férjemet a kecskeméti kórházban ápolták, mindennap meglátogattam. Az éjszakai vonattal tértem vissza, és bizony féltem a randalírozó fiataloktól. Elkelt volna egy biztonsági őr. Ábel Erdélyből jött Csömödérre BOZSÉR ERZSÉBET Az ország leghosszabb kisvasútja Zalában van. Eredetileg csak fát és erdei munkásokat szállítottak rajta a délnyugati végeken, ám az utóbbi időben mind több turista is fölül a kisvonatra. Az igényeknek megfelelően nemrég új pályaszakasz is épült. Megesett, hogy potyautasként utaztam a Zalaerdő Részvénytársaság kisvasútján. Leszakadva a gombázóktól azon kaptam magam: fogalmam sincs, melyik irányban érem el az erdőből kifelé vezető ösvényt. A kisvasút mentén messziről hallatszott közeledése, s egyszer csak előbukkant a fát szállító vonat. Olyan lassan haladt, hogy nyugodtan szóba elegyedhettem a masinisztával, aki szívesen segített, felvett a szerelvényre. Az erdei munkások kocsijában értem ki az erdőszélre. Összesen 109 kilométer. Az ország leghosszabb erdei kisvasútját ma is farönkök szállítására használják, mindössze tizennyolc kilométeres szakaszon tartanak fenn személyszállítást. Bármelyik irányból érkezünk Csömödérbe, a minap felszerelt jelzőtáblák elvezetnek az erdei kisvasút állomására a Csömödéri Vasútüzemhez, amelyet tavaly hozott létre a részvénytársaság az összekapcsolt, korszerűsödő erdei vasút irányítására. Cselenkó Ferenc műszaki vezető éppen egy százhatvan tagú kirándulócsoport fogadását tárgyalta telefonon. - Egyszerre háromszáz utas mozgatását tudjuk vállalni - mondta. - Három szerelvényünk jár május elsejétől szeptember végéig, és évente tizenötezer turistával számolunk Csömödér és Kistolmács között. Ennek az útvonalnak egy része is beletartozik az ipari szállításba. A zalai adottságok olyanok, hogy esős időben az agyagos talajon nem lehetne vasút nélkül kihozni az erdőből a rönköket. Tavaly például több mint harminchatezer köbméter faanyagot mozgattunk meg, az idén még több, majdnem negyvenháromezer köbméter szerepel a tervben. A másfél éve önállóan működő vasútüzem feladata a szállítás, a fenntartás, a fejlesztés. Térképen mutatja a kisvasút elágazásait, amelyek az erdőrengeteg mélyére hatolnak. Eredetleg két különálló szárnyvonal működött, ám a közelmúltban - elsősorban a gazdaságos működés céljából - összekapcsolták őket. De nem csak az erdőgazdálkodás szempontjai vezérelték a vasút gazdáját. A Lentiben lévő gyógyfürdő kiépülése, valamint a térség turisztikai fejlődése eredményeként az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a terület idegenforgalma. Ki is dolgozták a kisvasút közjóléti fejlesztési tervét. 1997 és 2000 között megépült a Csömödér állomást és a Lenti-Szilvágy vonal doboskerti pontját összekötő 6,6 kilométernyi, személyszállításra is alkalmas pályaszakasz, ezzel egy időben négy vasszerkezetű híd került a kis teherbírású fahidak helyére. Az idén is folytatódik a pályakorszerűsítés, minek folytán 37,8 kilométer vasútvonal válik alkalmassá személyszállításra, s jövőre Lenti és Kistolmács között menetrendszerűvé válhat közlekedés. A tervek szerint Lentiben nosztalgiaállomás létesül idegenforgalmi épületegyüttessel. A zalai erdőket reprezentáló erdészeti és vadászati bemutatóterem, valamint a fafeldolgozást bemutató ipartörténeti kiállítás is helyet kap benne. A kocsiparkot szintén korszerűsítik, bővítik. A csömödéri erdei vasút története 1916- ra nyúlik vissza, amikor Mayer Miksa zágrábi és Schaffer Rezső Csáktornyai fakereskedő lábon megvásárolta az Esterházy hercegi hitbizomány szentpéterföldei és bánokszentgyörgyi erdeit. A faanyag normál nyomtávú vasúthoz való juttatása miatt épült az első kisvasút a térségben. Gőzmozdonyok vontatták a kocsikat, az egyik híres, Orenstein és Kopper által gyártott mozdony, a Hány Istók ma Nagycenken, a múzeumparkban látható. Utóbb száműzték a pöfögőket, modern gépek váltották föl a fekete masinákat. Mígnem a gazda ráébredt, a turisták szívesebben ülnek föl arra a vonatra, amelynek elején nem dízelmozdony berreg. Alkalmas gőzösért azonban el kellett zarándokolni Erdélybe, ott vannak még eladó régi masinák. A rengetegből hozott mozdonyt - stílszerűen - Ábelnek keresztelték. A kiselejtezett jószág a MÁV nagykanizsai szerelőműhelyében született újjá. Nosztalgiautazásokon indítjuk el, fütyül, pöfékel - magyarázta a műszakvezető. - Egyelőre a MÁV-tól kérünk mozdonyvezetőt, de magunk is képezünk ki hozzáértő szakembert. A vonat tizenöt kilométeres sebességgel halad át az erdős dombvidéken. A megállóhelyek közelében a szécsiszigeti Szapáry-kastély, Pákánál a vétyemi ősbükkös, Bázakerettyénél az arborétum, Kistolmácsnál a tavas szabadidőközpont a látványosság. Az új, szakasz elkészültével elérhető lett a csömödéri horgásztó és a lenti gyógyfürdő is. KECSKEMÉT ALSÓ - Nos, jól érezték magukat? Mikor jönnek legközelebb? - vár bennünket kérdéseivel a végállomáson Filus Ferenc üzemvezető. Mit válaszolhatnánk erre? Majd jövünk. Ha a vonat is megy. Emlékek zakatolnak BÓDISZ ATTILA A hegyközi kisvasúttal nagymamámhoz jártam. Alig tízéves gyerekfejjel óriási élményt jelentett az utazás. Igaz, az autóval ma alig néhány perc alatt lefutható Sátoraljaújhely-Mikóháza útszakaszt közel félóra alatt tettük meg a kisvonattal, s a fából ácsolt ülés is nyomot hagyott az ember húsában, de azért volt abban az utazásban valami különleges. Ahogyan zakatolt, s nagyokat ugrott-rántott a váltóknál. Ezerszer végigolvastam a „Kihajolni veszélyes!” táblát az ablak tövében, s a lassúság miatt akár a fűszálakat is megszámolhattam a sínpár mellett. Számtalanszor nyomtam az orrom az ablakhoz, majd az üvegre tapadt lehelet párájába rajzoltam fejet, mosolygó szájat vagy a nevem kezdőbetűit. Nem lehet semmihez sem hasonlítani azt a családias légkört, ami az apró vagonokban uralkodott. A kisvonatnak köszönhették a hegyközi emberek, hogy szinte mindenki ismert mindenkit. Volt, aki az újhelyi piacra igyekezett, mások munkába siettek. Hallottam, egy időben létezett leány- és fiúvagon is. Az akkori fiatalok mindent elkövettek, hogy az elzárás ellenére kapcsolatba kerüljenek egymással. Legtöbben emiatt a „koedukált” peronon utaztak, s nem szálltak be a zárdává változtatott vagonokba. Emellett a kisvasút sokaknak kenyérkeresetet is jelentett, s fát, perlitet szállított. Ráadásul nem tartotta fel a téli hófúvás sem. Aztán egyik nap - több mint húsz éve - a döntéshozók valamiért úgy határoztak, a kisvonat nem kell tovább. A döntés valódi hátteréről azóta sem tudni igazán semmit. Csak annyit lehetett látni, hogy munkagépek sokasága tépte, ráncigálta fel a vékonyka sínpárt. A brutálisan megtépázott, felszaggatott fémdarabok az ég felé meredtek. Mintha segítséget váró kezek nyúltak volna ki a földből - hiába. Sátoraljaújhely főutcája a háborús időket idézte. Az akkori illetékesek azt ígérték, sűrű buszjárat lesz a kisvonat helyett. Meg hogy jó utakat építenek a környék falvaiban. A közúti személy- és áruszállítás egyébként is „modernebb”, kényelmesebb és gyorsabb a dízelfüstöt eregető, cammogó síncsigánál. Ma ugyanitt a buszjáratok egyre ritkábbak, az utazás drága, és az utak helyenként minősíthetetlenül rosszak. A másik közeli kistérség, a Bodrogköz ugyanígy járt, csak még a hetvenes évek előtt. A hirtelen megdrágult szállítás számtalan cég csődjéhez járult hozzá. A két nehéz sorsú térség lakóiban talán ezért is él még mindig a nosztalgia a keskeny vágányú vasút iránt. Az akkori élet részese volt a tájon naponta végigdöcögő mozdony az utánaakasztott kocsikkal. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy nemrégiben egy sátoraljaújhelyi kiállításon láttam az egykori hegyközi kisvasút néhány lámpáját, síndarabját, tábláját, menetrendjét és ülését. Ez utóbbit ki is próbáltam. Behunytam a szemem. Sajnos nem döcögött, nem ugrott és nem rángatott a váltóknál.