Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 1. szám

59. évfolyam, l.szám 2003. január 3. Ára 145 forint www.szfo.hu Szabad lout A szerkesztőség címe: 1091 Budapest, Üllői út 51. Postacím: 1428 Bp. 8., Pf. 52 Telefon: 216-8919,216-8929, 216-6962. Fax: 215-5590 A vidék családi hetilapja Előfizetési díj: egy hónapra: 504 Ft • negyedévre: 1512 Ft • fél évre: 3024 Ft • 3. Labancok Koppenhágában, vesztesek itthon 3. Ukrán behajtók, nem létező tartozás 8. Vályú nagyságú dinnye, préselt sárgarépa Látnunk kell a helyzetet: akár ide, akár oda dörgölőzik a szellemében ősbaloldali Rémálommá vált egy meg sem kezdett számítógép-kezelői tanfolyam egy hajdú- Rózsa Péter biogazdaságot alakított ki Virágoskúton. Magyarországon vagy tíz kormány, az a mi vesztünket hordozza. Azzal az évezredes elszántsággal kell szoboszlói asszony számára. Különféle cégek kamatostul követelik rajta a kurzus zöldségfélét vitt sikerre: például a mag nélküli dinnyét, a jégsalátát, a gumós kibírnunk Koppenhága igazságtalanságát, amellyel eddig is boldogultunk. árát. A rendőrség tehetetlen, az ukrán verőlegények ugrásra készen állnak. édesköményt. A görbe sárgarépából adalékanyag-mentes levet gyárt. e-mail: szfold@mail.datanet.hu Két lyukkal húzzuk beljebb a nadrágszíjat az idén Áremelkedések mindenütt: a húsboltban, a tejesnél, a péknél a gyógyszertárban, a buszon, a villamoson, a vonaton. A gépjárműátírások, a peres eljárások, az ajándékozás, az öröklés illetéke ötven-kétszáz százalékkal megugrik. Amit a kormány az egyik kezével adott, a másikkal visszaveszi. MUNKATÁRSUNKTÓL T ekinthető-e megszorító költségve­tésnek a 2003-as? - kérdeztük Var­ga Mihály volt pénzügyminisztert, a költségvetési bizottság elnökét. Sze­rinte a számok árulkodók Beruházásokra, fejlesztési kiadásokra harminc százalékkal ke­vesebb jut, mint 2002-ben. Hat önkormány­zati érdekképviselet közös nyilatkozatot adott ki, amelyben megfogalmazták, hogy csőd kö­zeli helyzetbe kerülhetnek az idén, hiszen az állam által biztosított források mindössze öt­ven százalékát fedezik a megnövekedett ki­adásoknak. Ezt igazolja az Állami Számvevő­székjelentése is. Eszerint csak a pedagógusbé­rek tekintetében közel hetvenmilliárd forint hiányzik az önkormányzatoknál. A nadrág- szíjmeghúzást persze lehet takarékosságnak nevezni, de ha két lyukkal húzzák beljebb a szíjat, az már komoly megszorítás. A 2003-as költségvetésnek az volna az igazi hivatása, hogy az uniós csatlakozás előt­ti évet kihasználva, még egy utolsó, jelentős segítséget adjon a gazdáknak, a kis- és közép­vállalkozóknak, a családoknak és a nyugdíja­soknak. Az expénzügyminiszter úgy véli, ezt a hivatását nem tölti be a büdzsé, annál kevés­bé, mert megalkotásakor még senki sem tud­hatta, milyen eredménnyel zárulnak a kop­penhágai csatlakozási tárgyalások. Kiderült, a magyar delegációnak a lehetőségekhez ké­pest sem sikerült maximálisan érvényesíteni érdekeinket. Koppenhága vesztesei a családi gazdaságok, a jogi személyiségű agrártársa­ságok, a kisvállalkozók és a magyar tulajdon­ban lévő nagyvállalkozások. Indokolt lenne újragondolni a költségvetést, megkeresni azokat a forrásokat, amelyek segítségével az említett csoportok és vállalkozások is ver­senyképesen tudnának csatlakozni az euró­pai közösséghez. Mindazonáltal a koppenhágai döntés után eufórikus hangulat is tapasztalható az or­szágban, mintha megérkeztünk volna a Kána­ánba, holott a korábban csatlakozott országok példájából ismert, hogy erről szó sincs. Görög­országban, Spanyolországban, Portugáliában sem ugrott meg automatikusan az életszínvonal. Hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az életnívó emelkedjen, és keményen meg is kell dolgozni érte. Vajon helyes-e az a megállapítás, misze­rint a gazdahitelek leállításával, a családi gaz­dálkodók kiemelt támogatásának megszünte­tésével, a Széchenyi terv megfojtásával, a hazai vállalkozók háttérbe szorításával letért a kor­mány a gazdasági patriotizmus útjáról? - kér­deztük a volt pénzügyminisztert Varga Mi­hály szerint csakugyan úgy látszik, a kormány más utat választott. Az előző négy év gazda­ságpolitikájának egyik központi eleme volt, hogy lehetőség szerint magyar vállalkozások teremtsenek munkahelyeket, már csak azért is, mert ezek a nyereségük kilencven százalé­kát újra itthon fektetik be. Ehhez képest a Szé­chenyi tervből is csak azokat a pályázatokat hagyták meg, amelyekre nem kell komoly pénzt adni. Például leállították azt a pályázati csomagot, amellyel ipari parkok infrastruktu­rális fejlesztéséhez lehetett nagy összegeket nyerni. Ugyanakkor változatlanul pályázható az ipari parki cím elnyerése, ami az államnak szinte semmibe sem kerül. Az őszi autópálya-építési kiírásokkal az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kormány eleve kizárta a versenyből a magyar tulajdonú cé­get Ez súlyos hiba. Az Orbán-kormány idején megteremtődött a lehetősége annak, hogy hazai vállalkozás is labdába rúgjon, most a pályára sem engedik fel. Németországban, Ausztriában, Franciaországban aligha kép­zelhető el ilyesmi. A Medgyessy-kormány kezdetben nyolcszáz kilométer sztrádát ígért. A 2003-as költségvetésben azonban csak nyolcvan küométert terveztek. Az előző négy évben 34 helyen indultak meg nem autópálya jellegű útfejlesztések. Ezekre most rendkívül szűkös a keret. Az agrárgazdaságban is befagytak a fej­lesztések. Pedig elemi szükség a mezőgazda­ság támogatása, hiszen olyan kemény dotáci­ós versennyel kell számolnunk Európában, amellyel a gazdák csak akkor tudják tartani a lépést, ha ehhez a magyar állam hathatós se­gítséget ad. A tavaszi választási kampányban még arról beszéltek a szocialisták, hogy jelen­tős dotáció, magas felvásárlási árak lesznek a sertéságazatban, ehhez képest árzuhanás tör­tént, a sertéstartók nagy része bajban van. L együnk őszinték: úgy hiányzik az uniós országok agrárgazdasá­gainak a magyar paraszt, mint dohányosoknak a jégeső. Meg­termelnek ők mindent maguknak, és nekik is értékesítési gondjaik vannak. Hová tegyék a magyar agrárfelesleget? Meg aztán egy tíz­milliós ország felvevő piaca sem túlságosan számottevő, ámbár ép­penséggel nem lebecsülendő. A földjeink viszont kiemelkedő mi­nőségűek, mind a tíz ujját megnyalja utá­nuk a holland, a német, az osztrák gazda, ha meg tudja szerezni. A tagságra ácsingózó államok meg úgy vannak, mint a szopós malacok. Sokat számít a további fejlődésük szempontjá­ból, melyik rrúlyen csecset fogott az uniós kocán. A koppenhágai megállapodást tekinthetjük csecsfogásnak, és ez nekünk nem sikerült jól. Igencsak szűkén mérték ki a termelési kvótáinkat. Vagyis úgy határozták meg számunkra a támogatott áruk mennyiségét és minő­ségét, hogy abból sok gazda eleve ki sem veheti a részét Befellegzett a rocskába fejt, csarnokig lötyögtetett tejnek, mert az nem felel meg a szigorú technológiai előírásoknak, és nem tekintik majd extra minő­ségűnek. Senki sem fogja átvenni a moslékon szalonnásodó disznót. De ügyeskedniük kell a túlságosan nagy vagy a túlságosan kicsi terü­leten búzát termesztőknek is, hiszen bele kell férniük a brüsszeli sta­tisztikai kategóriákba, amennyiben támogatást akarnak kapni. Felettébb szűkmarkú az uniós dotáció. Az EU kezdetben negyed­annyi támogatást hajlandó adni a 2004 májusától belépő új tagok gaz­dáinak, mint a régieknek. Megengedték viszont, hogy a brüsszeli hu­szonöt százalékhoz a magyar állam még hozzátegyen 30-at. Az európai közösség teljes dotációs keretéhez hat év múltán juthatunkhozzá. A napnál is világosabb, hogy a magyar paraszt, a honi agrárium rendesen benne lesz a csávában. Nemzeti érdek, hogy segítsünk gaz- .dáinknak az egyenlőtlen küzdelemben, amit a görög, spanyol, oszt­rák, holland kollégáikkal fognak vívni. Hogy a segítséget pótköltség­vetésnek hívják majd vagy pénzügyi cso­magnak, az részletkérdés. Sajnos e sorok pa­pírra vetésének idején nem látni a kormány elszánását arra, hogy a hóna alá nyúljon a magyar parasztnak. Nincs jele a hatékony gyámolításnak a 2003-as költségvetésben, és nem tudunk biztató tervekről sem. Még mielőtt nagyon elszontyolodnánk, érdemes leszögezni: az unióhoz csatlakozni feltétlen nemzeti érdek. Nincs más út. Az or­szág összességében több pénzt kap majd Brüsszeltől, mint ameny- nyit befizet a közös kasszába. A határok légiesülésével előbb-utóbb megvalósítható a nemzeti újraegyesülés a Kárpát-medencében. A mezőgazdaságban viszont könnyen kiüthetnek bennünket a nyeregből, ha nem vértezzük fel magunkat időben. Az is kiút a szo­rult helyzetből, ha a vidéken élők egy-egy csoportja átnyergel vala­mi másra. Példáiul környezetgazdálkodással kezd el foglalkozni, falusi turizmussal, vagy kitalál valami merőben újat. Az unióban pártolják az ilyesmit. Az biztos, a mezőgazdaságban maradók istá- polásával nem szabad késlekedni. Segítsen a kormány minél sür­gősebben, amíg lehet, nehogy már csak azt vegye észre, hogy dög­lött lovat patkói. Adonyi Sztancs János NEM VOLT MALACUNK ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK AZ 5. OLDALON

Next

/
Thumbnails
Contents