Szabad Föld, 2009. július-december (65. évfolyam, 27-53. szám)
2009-07-03 / 27. szám
Szabad föld 2QQ5L július 13. A magyar vidék lapja Bocsánat, mondta Madoff VÉDŐÜGYVÉDEI a 12 éves börtönbüntetésbe belenyugodtak volna, de az amerikai bíró könyörtelen volt: 150 évi börtönbüntetést szabott ki egy olyan emberre, aki áprilisban töltötte be 71. évét és 60 milliárd dollárt sikkasztott. Természetesen Bernard Madoffról, a pénzügyi fenoménről, a NASDAQ elektronikus tőzsde volt elnökéről van szó. Madoff az 1990-es évek elején indította el befektetési üzletét, amely a piramisjátékon alapul: ezt a primitív rendszert az Egyesült Államokban ugyan Pénziszisztémának nevezik, de a lényeg ugyanaz: mesés hasznot fizet a befektetőknek, de mindig a rendszerbe újonnan belépők tőkéjéből. Nem nehéz belátni, hogy ez a rendszer nem végtelen: előbb-utóbb mindenkivel el kell számolni. Egy idősebb ember azonban talán már nem nagyon számol a következményekkel. És ha számol is, és ha csak tizenkét évre ítélik - ahogy erre sokan számítottak -, lehetett volna még pár jobb éve, így viszont a 71 éves Madoff elvben csak 221 éves korában szabadul. Madoff ezreket fosztott meg a pénzétől - némelyeket, mint például Steven Spielberg filmrendezőt, sok pénzétől, másokat a kevés megtakarításuktól. „Legyen a cellád egyben a koporsód is” - mondta egy áldozat a bíróságon. Nem ő volt az egyetlen, aki átkokat szórt Madoffra. Denny Chin bíró annyira felindult, hogy a maximális büntetést szabta ki a pénzemberre. „Az ítélet üzenete az, hogy Madoff úr bűne rendkívüli módon gonosz, a pénzügyi rendszer efféle manipulálása nem csak egy papíron elkövetett vértelen bűncselekménnyel ér fel, hanem döbbenetes számú áldozattal járt”. A bíró szerint Madoff arcátlan csalása annyira megrendítette a közbizalmat, hogy senki, még közeli barátai sem emeltek egyetlen szót az érdekében. Még felesége, Ruth is megtagadta. Madoff a BBC szerint öszszesen 65 milliárd (13 ezer milliárd forint) dollárt sikkasztott, csak illetve mosott valahogy tisztára. A bíró az ellene emelt mind a tizenegy vádpontban bűnösnek találta. Szinte hihetetlen, de Madoff majdnem megúszta. Az „amerikai PSZÁF” (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) - a SEC - az elmúlt 16 évben nyolcszor indított vizsgálatot ellene, mert befektetőinek szembetűnően magas hasznot fizetett. Azonban egyszer sem találtak semmilyen rendellenességet. Végül a nemzetközi pénzügyi válság okozta Madoff vesztét, különben ki tudja, meddig folytathatta volna. A pénzszűke idején a befektetők hirtelen hétmilliárd dollárt akartak visszavenni a pénzükből - ekkora összeget még Madoff sem tudott gyorsan összekaparni. A vesztesek között brit és japán bankok is voltak - még sok ezer tanár, farmer, munkás. Bernard Madoff a tárgyalóteremben mindenkitől bocsánatot kért azért a szégyenletes örökségért, amelyet családjára és nem utolsósorban a pénzügyi világra hagyott. Lehetséges, hogy a jogi huzavonának még nincs vége, de a 150 évnyi börtönt nem lesz egyszerű felezni, netán harmadolni. Denny Chin bíró kijelentette, hogy a szigorú ítéletet elrettentésül szánja. Azaz, egy ma született bűnös hajlamú csecsemőnek is el kell hamarosan gondolkodnia azon, hogy ne csináljon semmi olyat, amely miatt a következő másfél száz évet börtönben kell töltenie. Bernard Madoff esete alighanem bekerül a jogi tankönyvekbe is A britek titkos fegyvere: a varrótű 1941. DECEMBER 7. után az Egyesült Államok is belépett a háborúba. A britek nem maradtak magukra, a tű tervét pedig az irattárba tették. Pedig annak idején Kanadában még kecskéket és birkákat is egyenruhába öltöztettek egy kísérlet során, hogy így próbálják ki a levegőből ledobott tűk áthatolóképességét. Nem a tűkön múlott.A brit országos levéltár - a National Archives - a múlt hét végén hozta nyilvánosságra, hogy az angolok vegyi fegyvert akartak bevetni a németek ellen és erre a célra különleges eszközt terveztek - apró „dárdákat”, vagyis apró tűk millióit. A sarokba szorított Nagy-Britannia 1940 végén és 1941-ben kétségbeesetten keresett bármit, amit hatásosan bevethetett volna az Európát elözönlő hitlerista hadsereg ellen. Akármerre nézünk a hadviselés történetében, a vegyi fegyverek már évezredek óta szerepelnek az ellenséges felek fegyvertárában. A mérgezett nyíl ősi eszköz, a füstképző keverékek, a halálos vegyületek elfogadott harci eszközök voltak. Pár évszázad kihagyás után a vegyi fegyvert újra felfedezték. Már az amerikai polgárháború idején is akadt valaki, aki a klórgáz bevetését javasolta. Az első világháború kiváló alkalmat adott a modern vegyészet fejlődésének demonstrálására. Nagy-Britannia 1940 nyarán-őszén ugyan elhárította az invázió lehetőségét, de ekkor még nem lépett be a háborúba az Egyesült Államok. A brit tudósok tehát különleges varrótűket fejlesztettek ki a rajzasztalon. A tű felső és belső része valamilyen súlyos anyagot - mondjuk ólmot -tartalmazott volna, amely megadta volna a tűknek a lendületet és az átütő erőt. A tű csúcsának belsejét kitöltötték volna mustárgázzal (vagy lépfenével, idegméreggel, ahogy tetszik), a tű hegyét végül vattával és viasszal zárták volna le. Az apró injekciós tű a levegőből aláhullva lendületből áthatol az egyenruhán, megáll a bőrben, a mérgező anyag a tehetetlenség miatt a véráramba kerül. A tűk millióit egy repülőgépről ledobott tartály tartalmazta volna, amely a levegőben szétrobban, a tűfelhő pedig lecsap az ellenséges csapatokra. Végül az ötlet megvalósítása - hál’ istennek - egy nevetséges ok miatt papíron maradt. Amikor a britek megkeresték a Singer Sewing Machine Co. varrógépgyártót, illetve egy biológiai kutatóállomást, hogy legyártassák a tűk tömegét, illetve elvégeztessék a szükséges próbákat, a háttérben zajló hírszerző háború miatt nem magyarázhatták el pontosan, hogy milyen célokra akarják a tűket. Az oldalpárt összeállította: A. Fodor György Krónika Egy hét hordaléka HARDI PÉTER Pécelen, ahol a gyerekkoromat töltöttem, makacsul tartotta magát a szóbeszéd, ami szerint élt hajdanán a faluban egy nagy ember, aki akkora volt, hogy a házánál még a miskolci gyors is megállt. Volt, aki hitte, volt, aki nem, a realistábbak szerint minden lehetséges, a kérdéscsak az, mennyit fizetett érte. Ezek az idők azonban már elmúltak, már senki úri kedvéért nem áll meg a vonat, csak az állomáson, aztán ha messzi lakik, tessék gyalogolni, jegyezték meg némelyek - szintén gyermekkoromban. Aztán elmúlt az az időszak is, ma ismét más szelek fújnak. A vonatok ismét megállnak, ám nem a helyi birtokos kedvéért, hanem ha a masiniszta úri kedve úgy tartja. Mint az történt a napokban is Dombóváron, ahol a Somogy intercity derék vezetőjének van háza. Megállt tehát, és szépen hazament. Azt mondta, az ő munkaideje lejárt. Ez rendben, de akkor miért nem ült fel a helyére más? Mert a váltás még nem érkezett meg. A vonat pedig csak háromnegyed óra elteltével indult tovább. A történet az egyik megyei napilap internetes változatában olvasható, és annyira elképesztő, hogy hinni sem akarom. Vagy mégis megtörténhetett? Amekkora urak a vasutasok lettek... Hibázni persze emberi dolog. Mint ahogy hibáztak az Észak-magyarországi Áramszolgáltató munkatársai is. Abasáron egyre-másra mentek tönkre a háztartási gépek, füstöltek a televíziók, gyulladtak ki a csengők. A rejtélyes meghibásodások oka hamar kiderült, az áramszolgáltató szakemberei megállapították, hogy egy transzformátor cseréje okozta az áramingadozást, amit a gépek képtelenek elviselni. S most következett, amihez nem vagyunk hozzászokva: a cég vita nélkül elismerte, hogy hibázott, s természetesnek vette, hogy az okozott kárt megtéríti. Vagy lehetséges, hogy a nyugat-magyarországi példa lebeg a szemük előtt, ahol télen több napos áramkimaradás miatt érte kár a falvak lakóit, s a bíróság nekik adott igazat? De mindegy is, akár színből, akár szívből, ezúttal úgy járt el a cég, ahogy egy szolgáltatónak illik. " Azt viszont már követni sem tudom, hogy hol tart éppen a budapesti négyes metró építésének költsége, csak az él bennem, hogy szépen folyamatosan kúszik fölfelé. A viták is ennek megfelelően hol hevesebbek, hol lanyhábbak, ami miatt néha leáll a fúrópajzs, néha újraindul. Most éppen egy kétmilliárdos nettó tétel került nyilvánosságra, amelyet tanácsadásért fizet ki a fővárosi közlekedési részvénytársaság. Olyasmiről kérnek tanácsot például, mint projekt (ami ugyebár, magyarul beruházást jelent) ütemezése. Akárhogy is, az a cég, amely erről adta a tanácsot, nem végzett jó munkát, hiszen az átadás végső határideje folyamatosan csúszik. Ennek két oka lehet: vagy nem fogadták meg a tanácsot, vagy rossz tanácsot kaptak. Akár így, akár úgy, az ezért fizetett összeg tehát mindenképpen kidobott pénz. Ennél már csak az cifrább, ami a budapesti Margit híd körül történik. Utoljára harminc éve nagygenerálozták az átkelőt, ám a hídmester szerint még bírja. Higgyünk hát neki, s ne a szemünknek, amely lassan csak a rozsdát látja rajta... Egy súlyosabb teherautó alatt is bizonyára csak a rosszmájúak szerint szakadna be az úttest... Azzal meg végképp nem tudok mit kezdeni, hogy a híd korlátjának csak az öngyilkosok támaszkodjanak... De az miképpen lehetséges, hogy a felújításra eredendően szánt tizenhárom milliárd forint hirtelen harmincmilliárdra ugrott? Épp annyira mint például a németországi Rüggen híd, amely két éve épült, s amely csaknem három kilométer hosszú. Hajlamos vagyok azt gondolni, érdemes volna lebontani a hidat, s ismét felépíteni. Azaz, dehogy. Mert ugyan hány milliárdba kerülne kis hazánkban egy ilyen bontás? !