Szabad Ifjuság, 1954. január-március (5. évfolyam, 1-76. szám)

1954-01-01 / 1. szám

4 Újévi beszélgetések a kutató ifjúúsággal A ZNAP, mikor az elnökválasztó Versailles- urak a harmadik fordulónál tartottak, diákküldöttség állított be hozzám. Nem azért jött, hogy — mint először hittem — rendőri brutalitásokról panaszkodjék. Ezek a fiatalemberek már tudják, hogy a rendőrség csak eszköz, s tudják azt is, hogy valamely állam arról ítélhető meg, hogy k s mire használja rendőrségét. Azt panaszolták ezek a diákok, hogy az állam végkép magukra hagyja őket. Lesütött szemmel hallgattam, hogy az egyetem időről időre kénytelen hazat küldeni hallgatóságát, hogy gyakorlati oktatásukra nincs költségvetési fedezet, hogy a jogi kar előadásai a Mutualitépalota nagytermébe szorultak, ahonnét viszont máris kiszorították a diákokat a kerületi elöljáróságok karácsonyfaünnepségei, meg hogy egyetemi előadótermeik oly zsúfoltak, hogy egy-egy diáklányt olykor ájultan szednek ki a padok közül. Súlyos a felelősség az urak vállán, akik — míg e sorokat írom — éppen megalázzák Franciaországot Versailles-ban. Nem törődni a felnövekvő nemzedékkel: annyi ez, mintha egy nép elvesztené a maga folytonosságának, holnapjának s — mivel Franciaországról van szó! — örökkévalóságának tudatát. Ez a bestiális önzés, mely csak a hevesek közvetlen érdekeivel törődik — nincs ennél félelmesebb kórtünete egy nemzetnek, amely mögött a legfényesebb történelem ezer esztendeje áll? Francia fiúk! Ti vagytok a legelhagyatottabbak a világon. A legelhagyatottabbak, a legszorongóbbak — de a leglázongóbbak is. S ha lázongástok majd kitörni talál — (s már messzi sincs a napja) nem lesz gumibot, mely bízhasson vele! Hogy az urak megteremtsék a szép egyetemi városrészeket, melyekről ezek a diákok álmodoznak, az ő nemzedékük aligha éri meg. Mégsem akarnak a francia agónia nemzedéke tenni, nem akarják, hogy a nemzethalál pillanata az ő nemzedékükre essék. Mitévők legyenek hát, hogy a hatóságokat ők is érdekeljék annyira, mint némely szállítócég, vagy cukorrépatermelő-vállalat? Hiszi annyi szent, hogy befolyásuk a választásokon: semmi. Az életben az első húsz lépést rajongva teszik meg — de mi lesz belőlük később, a haszonnak, a közvetlen kézzelfoghatóságnak ebben az aljas világában, ahol egy diák semmit nem ér, mert nincs rajta rögtönös haszon? Pedig közülük a legcsekélyebb is — erről feledkeztünk mi meg — minden reménységünk összegével egyenlő: minden reménységével egy népnek, melynek története — s ezt szilárdan valljuk! — mégsem ért véget." 1rt MEGRENDÍTŐ sorokat nem a kommunista l’Humanité közölte, s nem kommunista, sőt még csak nem is baloldali polgári publicista írta. Le Figaro a lap címe, mely most legutóbb, december 22-i számának vezércikkeként közölte: a konzervatív francia nagypolgárság lapjai közül a leghagyományosabban reakciós, a legburzsoább. Nem is adott volna nyilvánosságot e soroknak, ha szerzőjük tekintélye nem követelte volna meg. Az élő világirodalom nem kisebb képviselője írta ugyanis mindezt, mint a világhírű francia katolikus regényíró, a Nobel-díjas Francois Mauriac, a Francia Akadémia negyven halhatatlanjának” egyike. Az a Mauriac, akinek politikai, közéleti megnyilvánulásai fenntartás nélkül a jobboldalt szolgálják ugyan s aki bizony csúnya látványt nyújtott, mikor például az üldözött szakszervezeti vezetőnek, Alain Le Léapnak börtönajtaját dobálta sárral — de akinek lelkiismerete a maga világnézeti és osztálykorlátai közt is képes volt olykor eltalálni azokat a pillanatokat, amikor meg kell szólalnia, mint a spanyol polgárháború idején s mint most is, amikor hazája ifjúságát látja halálos veszélyben. Amikor, íme, odáig jut, hogy hazája ifjúságának sorsa már a nemzethalál szörnyű és képtelen látomását idézi aggódó, elborult szeme elé. K/IEGELTÜNK hasonló víziókat itt, Magyarországon is. Akkor, amikor a történelem óramutatója még nálunk is ott tartott, amikor nálunk még ma volt az, ami tőlünk nyugatra most is ma, s ami mutálunk immár tegnap. Aki ezeket a sorokat írja, még maga is e tegnapban nőtt fel. Ki törődött vele akkor, mi akar tenni? A bölcsészetre akart beiratkozni, az irodalom érdekelte; felvették hát (nagynehezen!) — jogásznak. S most, karácsony és újév közt négy beszélgetése volt: négy beszélgetése, melynek mindegyikébe irigyen belefojdult az egykori diák szíve é s örömmel beledobbant a férfié. Négy beszélgetés négy fiatal tudóssal, kiknek mindenüké akkortájt született, mikor 5 az egyetemre került: mintegy huszonöt évvel ezelőtt. Egész pontossággal: a négy közül tán harminc éves a legidősebb, huszonhárom-huszonnégy a legfiatalabb. De mind a négyből az lett, amivé lenni akart, mind a négyet egy ország akarata segítette azzá, mind a négyből ez váltotta ki kiváló képességeinek legjavát, s mind a négyre felelős poszton felelős munkát bízott, mely be is váltja a várakozást. Nem nyert még Kossuth-díjat egyik sem, nem áll mögöttük kész életmű, vagy határozott, nagy cselekedet, de minden lehet belőlük, mert csakis rajtuk áll. Újévi jókívánságnak — hogy minél többen, minél többre vigyék — fogadják a Szabad Ifjúság olvasói szívesen ezt a négy kis beszélgetést. Tudományról lesz szó benne: az ember harcáról a különb emberért, ami minden egyéb mérkőzésnél izgalmasabb. S talán lelkesíti az olvasót is annyira, mint azt, aki feljegyezte: a Széchenyi-könyvtár csöndes kutatószobájában, fürkészve az Életképek, a Honderű, a Jelenkor évfolyamait. — És aztán mi lesz? — Aztán? — Tamás Anna elcsodálkozik. — Hát mi lenne aztán? Valamelyik tanszéken folytatom majd a munkát. Tán meglesz addig az Irodalomtudományi Intézett is. ‘Fiatal varázsló. Térképeket mutogat, üveglemezre vitt felvételeket — egy tudománnyal ismerkedem általla. Egy tudománnyal, melynek csak hírét hallottam eddig, de amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint ennek a hazának földjéből kihozni, elővarázsolni mindazt, amire képes. Csak ember kell hozzá, aki értsen a nyelvén. A természet nyelvén. Mert aki ezen a nyelven szólítja meg, annak engedelmeskedik. Gyenes Lajos termőtalajkutató. Fiatal ember létére szeptember óta már egyetemi docens Markos György profeszszor tanszékén, a Marx nevét viselő Közgazdaságtudományi Egyetemen. De menjünk sorjában: honnan jött, mi volt az útija? — Apám szobrászsegéd volt, anyám dohánygyári munkásnő. Leérettségiztem, de aztán két évig — ahelyett, hogy egyetemre jártam volna — ötven fillér órabérért dolgoztam a Statisztikai Hivatalban. Negyvenhatban lett belőlem diplomás földrajz- és vegytantanár, de bizony még akkor sem tehettem egyebet: munkás lettem a Hungária kénsavgyárban. Hanem azóta... Ezt csak úgy aprózva, kérdésenként mondta el; most azonban, mihelyt a munkájára kerül a szó, csak úgy repül- Herrv mi minden terem meg minálunk! Az ország térképét mutatja, fekrotenzva száz szempont, microklimatikus vizsgálat és földtani kutatás szerint. Azt hittem eddig, ismerem ezt az országot vervahne Tv. — Olaszláikán, Tállyán, Tarcalon, Tokajban faun a legtovább. Villányban, Siklóson Harkányban, Barcson, Mohácson enged fel legelőbb. Legalacsonyabb a levegő páratartalma Kalocsán, Szolnokon, Tisaaföldváron, Gyulán, Békéscsabán, Orosházán, a legmagasabb Szentgotthárdon. — Folytatja. Értem. Ars longa, vita brevis. „Hosszú” a tudomány, rövid az élet — Az élet oly hosszú! — feleli Tamás Anna s észre sem veszi, hogyközmondást fordított meg. — Az élet oly hoszszú — s 48 előtti irodalmunk, vissza egészen Bessenyei Györgyig még mind-mind előttem áll! Fertődön, Celldömölkön, Zalalövőn, Lentiben. Napfénytartam szempontjából épp fordítva: a legmagasabb értékek az Alföldön, a legalacsonyabbak a nyugati határszélen mutatkoznak. A vegetációs időszak egy órájára eső hőösszeg... Nem, idáig már nem követem, pedig ezt még mindig Gyenes Lajos mondja, aki mindezt nemcsak kivizsgálta, feltérképezte s egybevetette, hanem a mezőgazdasági termelés konkrét feladataira is alkalmazta. A Kossuth-díjas Porpáczi Aladár épp Gyenes kutatásaival kapcsolatiban állapította meg, hogy „így segíti elő az alkalmazott gazdaságföldrajz-tudomány mezőgazdaságunk felemelkedését”. Gyenes Lajos máris a cotiiusról, azaz cserszömörkéről beszél, amelynek jelentőségére már a 18. század végén rámutatott a néhai jele® Frivaldszky, de amelyről úgy megfeledkeztek aztán, hogy Franciaországból importáltuk, meg Argentínából s csak most veti rá magát újból Gyenes, aki épp az új kormányrogramm szempontjából hívja fel rá figyelmemet, mennyi termőtalajt hódíthatunk vele vissza. Kutatás és gyakorlati élet közvetlen érintkezéséről van elsősorban szó, meg arról, hogy— a fiúk, akiket mi kikénzünk — s ezt már megint Gyenes mondja — innen egyenesen a városi, a megyei tervhivatalokhoz kerülnek, hogy az ország mezőgazdasági termelését azok szerint a tudományos eredmények szerint irányítsák, amelyeket itt elértünk s amelyeknek kidolgozásában ők maguk is tevékenyen résztvettek. ... A „fiúk". Hiszen Gyenes is szinte „fiú" még. Fiúk bizony, a haza fiai, kik végre értenek a nyelvén s kiknek ez a föld máris édesen, lágyan engedelmeskedni kezd, megváltozott körülötte a világ. Balogh János doktor tehát most nemcsak egyszerűen orvos, hanem tudós bakterioló - gus, aki, ha csak egy csöpp szerencséje van (egyéb hozzávalók megvannak), el fogja érni, hogy napjaink legmagasabb halálozási arányszámú gyermekbetegségétől, a pertussis-tól, azaz szamárköhögéstől nemkell majd rettegnünk többé. S talán a legkedvesebb benne, hogy ezt a feleségév® együtt fogja elérni. Igen, a feleségével, dr. Kende Évával, mert orvosnő és bakteriológus az is. Egyetemi szerelem, még pontosabban: közegészségügyi intézeti. Háromhetes a kisbabájuk , és egész kisbabaregiment köszönheti majd nekik, hogy nem kap többé szamárköhögést. Az asszonyka ma is Dabis professzornál, a Közegészségügyi Intézetben, a férj a fővárosi tanács alföldiutcai rendelőintézeti laboratóriumában végzi kutatásait. — Segít ebben Pongrácz Kálmán, a fővárosi végrehajtó bizottság elnöke, segít az Akadémia — mondja Balogh doktor. — Persze nem arról van szó, hogy a kórokozót megtaláljuk, mert az megvan. A győzelmet az jelenti, ha a korai diagnosztizálás sikerül. Eddig három hétbe telt, ami sokszor volt végzetes. Most végre három napnál tartunk. A győzelem a 24 óra volna — GYENES LAJOS — odáig most az út neheze következik. — És hányféle úton indultak el a győzelem felé? — Háromfélén. Az első: a bakteorológiai diagnosztizálás bevezetése, amit eddig nem csináltak. A második: a szerológiai út. A harmadik: a kórokozó viselkedésének tanulmányozása, véralvadási és egyéb kísérletekkel, diagnosztikai szempontból. És most boldogan közli az 5 új esztendejének nagy újságát dr. Balogh János: — Kérésemre a fővárosi tanács előreláthatólag még januárban elrendezi, hogy egyelőre kísérletképpen, a nyolcadik kerületben, bevezessék a szamárköhögéses megbetegedések bakteriológiai diagnosztizálását. Nemcsak közvetlen kutatási szempontból lesz ennek rendkívüli jelentősége, hanem statisztikai és összehasonlítási tekintetben is. Komoly, szerény orvos Balogh János, ez a huszonnégyéves fiú, akit szinte elfogódottan kíséreli ki, amint háziamént, ment nagy cselekedetre készül. Feleség és munkatárs várja otthon, a kertészobat egyszobás lakásban, amelynek csak az a baja, hogy nagyon pici. Elfelejtettem biztatni vele - innen üzenem: a másik fiú, Komár Károly már tervezi nekik, már építi is tán a nagyobbat, az igazit IDEGEN IS akadtak „ilyen" történetek. Olyanok, hogy Amcsit, Juliskát mérhetetlen veszedelmek környékezték, mégis megmenekültek. A különbség az, hogy most már elmaradtak a veszedelmek, elmaradt a „mégis". Egy ország segíti Jancsit, pártolja Juliskát, tehát (nem pedig: „mégis") győzhet, ha ember a talpán. Azt csinálhatja, amire úgy érzi, hogy született — s ha nem lesz az belőle mégsem, nem az ország hibája többé. Olyan egyszerű ez — és mily nehéz volt! Pedig emberhez egyedül méltó. Boldog újévet, fák és lányok, egyre többet, egyre boldogabbat — mert hogy’ is mondta, merengő kis mosolyával Tamás Anna?— Olyan hosszú az élet! Rónai Mihály András TAMÁS ANNA Fiatal nő, egyszerű kék ruhában. Lehet, hogy maga varrta. Nagyon is lehet, mert mikor letette az érettségi vizsgát, a következő öt esztendőt nem azzal töltötte, amire készült, hanem azzal, hogy ilyen ruhákat — és még sokkal szebbeket — csinált... másoknak. Kitanulta a női szabóságot, aztán jött a felszabadulás, ami őneki azt is jelentette, hogy megnyílt előtte az egyetem kapuja. Az a kapu, amelyen akkor, ha idejében fölveszik, már régebben diplomáva a hóna alatt kellett volna kisétálnia, így hát négy-öt évvel később lett belőle diplomás magyar-latin szakos tanárnő. És most — az irodalomtudományok aspiránsa már a perfekt női szabó. Ha minden úgy megy, mint eddig, akkor — még az ijesztendő első felében — az irodalomtudományok kandidátusa. Azaz — vigyázzunk! nehogy elbuktasson latinból — kandidátuja. Mosolyogni mosolyog, dehát — lány is, irodalombúvár is — szerényen, halkan, s még így is csak harapófogóval jön ki belőle a szó. — Waldapfel József profeszszor mellett vagyok aspiráns. Előzőleg az egyetemen iparkodtam jó magyar és latin nyelvésszé lenni. Igaz, közben volt egy kirándulásom is: a szanszkrit nyelvészet vidékére. — És mivel foglalkozik a kandidátusi értekezése? — Az 1848 előtti évek magyar irodalmával. — Az egésszel? Az egész reformkoréval, 1825 óta? — Ó, dehogy — tiltakozik Tamás Anna. — Csak az 1846 és 1848 közötti idő magyar irodalmával. Ettől fogva drága nevek röpködnek közöttünk. Petőfi, Eötvös ... Kiderül, hogy igaza van: óriási terület ez a pár esztendő így is. Óriási és térképén jócskán van még a fehér folt, szorgos munkával berajzolni való. Már három éve csinálja, ezt bízta rá az állam: három éve üldögél benn ROMÁR Hát ez aztán igazán „fiú”. A mosolyával, a cippzáras kockás ingében, szőke hajával, szinte még az iskola szagával, ami rajta van. Pedig mérnök. Építészmérnök és még hozzá ő az az építészmérnök, aki az Országos Tervhivatalban dolgozik: az ő kezén megy át mindaz a máris valósuló terv, ami ma elsősorban a kormányprogramol — előírta lakásépítke-zéseket váltja valóra. Hogy került épp ő oda? A fiú mosolya mögint erre már a szűkszavú mérnök válaszol: — Hát miután a diplomát megkaptam, az Ikarusz-gyár nagy szerelőcsarnok építkezésének ellenőrzési munkáját bízták rám, így került hát fel a Tervhivatalba. Azt mondja, nem is bánja, hogy ő maga most egőideig nem építhet — olyan érdekes, olyan nagyszabású ez a munkai. Meg is hiszem. — Az új esztendőben, amelybe most belépünk, legalább ötezer lakás épül, csak a fővárosban. De épül vidéken is. Járom az országot, helyi igények, statisztikák szabják meg a tervet. Szovjet példa, szocialista realizmus. Le Corbusier építészeti etilusa, hazai stílushagyomány, funkcionalizmus — CÁROLY az építészből kibújik a művész; örömmel hallgatom a tessi előadást, s végül kibontakozik a kép. Egyelőre ennyi: — Háromemeletes házegységek, ezeken belül túlnyomórészt kétszobás, kisebbrészt egy- és háromszobás modern lakások. Tűzfal nincs, nem építkezünk ily szorosan egymás mellé. De a helyi igény szerint már a terv is úgy készül — az illetékes minisztériumokkal összhangban — hogy itt és itt, ilyen és ilyen házegységhez ennyi meg ennyi üzlethelyiség (Közért, Patyolat, Háztartási Bolti patika stb.), sőt bölcsőde, óvoda, iskola kerül. És kezdi sorolni. Budapesten — máris — hány helyen folyik ilyen arányú s elvű építkezés. __ Már éjszaka van, s még folyik ködünk a beszélgtetés — egy Budapestről s egy országról, mely különb, s nemcsak szebb, de lakályosabb is lesz, mint a régi volt. Ezek a fiúk tervezik, csinálják — maguknak. És a gyermekeiknek, akik már meg sem értük majd az ilyen cikkeket. Akiknek ez lesz a természetes — s csak könyveinknek, sárga tjisá‘gapj,aiak’’a'' bwm majd el, hogy valóim - - taap is lehetett DR. BALOGH JÁNOS Huszonkilencben született. — Azt mondta apám odahaza, Hódmezővásárhelyen, hogy ha már ő nem tanulhatott, akárhogy is kívánta volna, engem kitaníttat. Középparaszt volt, beadott a polgáriba, ha ott megállom a helyem, mehetek a gimnáziumba, aztán Szegedre, az egyetemre is, így lettem orvos. Szép történeti ahogy eddig mondja. Egyéni hősiesség, paraszti küzdelem és győzelem egy ellenséges világban. Ettől még elmehetett volna dr. Balogh János havat lapátolni, vagy legjobb esetben havi nyolcvanpengős ideiglenesnek egy látástól vakulásig dolgoztató közkórházba, ha tovább tart az az ellenséges világ. Csakhogy mire Balogh Jánosból dr. Balogh János lett. Mitmétnsek Szélmotor tervét készítette el Mausz Péter, a Diósgyőri Gépgyár főmérnöke. Néhány napja a Diósgyőri Gépgyárban elkészítették az áramfejlesztő szélmotor kicsinyített mását, amelyet kísérleti használatára olyan falvakban próbálnak majd ki, ahol nincs villany. ★ Az év utolsó napján mutatták be az új filmhíradót a Leninkörúti Híradó filmszínházban. A híradó egyik kitűnő száma a Harsányi-együttes, akik szellemes műsorszámukban a híradókat parodizálják ki. ★ „Kis-Szilvesztert” rendeztek az RM kultúrtermében, december 31-én, ahol a XXI. kerület úttörői műsoros farsangi bálon búcsúztak az 1953-as esztendőtők A nagy tetszéssel fogadott műsorban sok humoros szám szerepelt. SOROKBAN A Nemzeti Múzeum ásvány- és kőzettárának új leállítás terme csütörtökön nyílt meg. A teremben szebbnél-szebb kőzeteket csoportosítottak keletkezésük szerint. A megnyitó után számosan keresték fel a kiállítást . Több, mint ötezer pár gyermekcipőt gyártott terven felül a Kecskeméti Cipőgyár az év utolsó negyedében. Ebből, a nagy keresletnek örvendő fehérfekete lakkbetétes gyermekcipőből 2000 pár, barna cipőből 2479 pár készült. ★ A Szilveszter-esték sikeréhez hozzájárultak a Cukrászati Gyár dolgozói is, akik sokezer torta és mignon mellett Szilveszterre 35 ezer marcipánmalacot, malaccal díszített zsúrtortát, párizsi krémmel töltött csemegemalacot készítettek Likőr, konyak, pálinka, vermut és hasonló jófajta italokból 100 ezer litert készített a szeszipar 1954 Január 1