Szabad Ifjuság, 1956. április-június (7. évfolyam, 79-153. szám)
1956-04-01 / 79. szám
SZILVÁS LAJOS Budapest, Moszkva tér. Ha már itt vagyunk, ne mulasszuk el az alkalmat, látogassuk meg ezt a kerek épületet. Egyik fele eszpresszó, a másik italbolt. Melyikbe menjünk? ... örülök, hogy egyet gondoltunk. Azt hiszem, nem esik rosszul egy pohárka szíverősítő. Hűvöseik ezek a novemberi reggelek. Itt is sorba kell állni. Mindenki csak egy percre ugrik be. Látod, az a fiatalember is, aki most tette le a kupicát, a pultra? ... Az a ballonkabátos, ott... Az arca olyan, mint a római szobroké: fasorr, kreol bőr, erős fogsor. No, végre észrevetted. Jó ismerősöm. Innen jön a Rózsadombról, a Fillér utcából. Nagy Gábornak hívják. Hogy mi a foglalkozása? Nos, mit gondolsz? Nem, még nem mérnök. Majd csak lesz. Egyelőre szerelő Csepelen. Emellett esti egyetemre is jár. Amint mondtam, mérnök akar lenni. Ahogy ismerem, lesz is. Ha huszonnégy éves korára művezető lett a szerelőcsarnokban, akkor nincs mit kételkedni. — Kérek két fél cseresznyét. Igen ízletes itt a cseresznyepálinka. Érzed benne a cseresznyemag különleges, kissé fanyar zamatát? Egészségedre! Erős volt, ugye? Gyújts rá. Van tüzed? ... Köszönöm. De most gyere. Hét óra múlt öt perccel a nagy villanyórán. Igen, ez pontosan jár. Ugye, mekkora a forgalom? Nem csoda, jönnek a Hűvösvölgyből, Zugligetből az 56-ossal, 58-assal, Pestről a hatossal. Innen a másik irányból az 59-es, a 61-es és a 63-as hozza a tömeget. Micsoda versenyfutás a 61-es után! Özönlik a nép. Itt váltanak irányt. Hét óra tíz perc. Most különösen sok a diákt. Ezek a lányok az iskolába igyekeznek. Hogy csinosak? Hát igen. Budapest mindig híres volt erről. Most sem kell szégyenkeznünk. Ott az a kislány például... Zöld ballonkabátban, fehér sállal. Szép? Nekem is tetszik. Már maga a haja színe is. Bronzos és mégis, mintha aranylana. Jól áll neki a kis frufru. Kiemeli, hogy szép fehér a homloka éshosszú, mandulavágású a szeme. Jó összhang. Kék szem, aranyhaj ... Igen, ismerem. Emlékszel arra a fiatalemberre, akit ott az italboltban mutattam neked? Csodálom, hogy a nevét is megjegyezted. Szóval ez a kislány Nagy Gábor húga. Egyébként Kolozsi Katónak hívják. Persze, most meglepődtél, hogy testvérek és mégis más a nevük. Nos, egy anya gyermekei. Amikor Nagy Gábor apja meghalt, Nagyné férjhez ment Kolozsi Ferenchez. Igen, a sztálinvárosi Kolozsi Ferencről beszélek. Tőle született Kató. Vigyázz, ne tévesszük szem elől Katót. Most találkozik egy másik érdekes lánnyal. Gondolnád, hogy a legjobb barátnők? Ugye nem? Pedig így van, bár egymás ellentétei. Ezt a másik lányt Péteri Mártának hívják. Igen, Péteri professzor lánya. Egészen más ember, mint Kató. Márta haja valósággal kékbe játszó, fekete. Kató frizurája is divatos, de Mártáé szántszándékkal a legdivatosabb. Rövidre vágatta a haját. Talán azért is, hogy mindenki lássa, milyen finom, kecses a nyaka. S a mozdulataik! Márta gyors, szeles. A lépteit figyeld! Macskák járnak ilyen fürgén, ruganyosan. Látod, ez jellemző Mártára... Ahogy végigmérte azt a fiút, aki siettében véletlenül hozzáütötte a táskáját. Az a vad pillantás! De már újra kedves mosollyal fordul Katóhoz. Felszállnak a 63-asra. A villamos tele van gimnazistákkal. Az Erzsébet Gimnáziumba jár az a magas, gesztenyebarna, vékonyarcú, sápadt leány is, akivel Katóék beszélgetnek. Abban a házban lakik, ahol én, Rippl Judit a neve. — Krisztina tér. A leánysereg lerajzik a villamosról. Zsivajgó, vidám, kacagó csapat. . . Táskájukat lóbálva fordulnak be a nagy pirostéglás épületbe. Nyílik és csapódik az Erzsébet Gimnázium üvegajtaja. Háromnegyed nyolc lesz pár perc múlva ... ELSŐ FEJEZET 1. — Jó reggelt kívánok Juci néni. A világos, tágas folyosó visszhangzik a reggeli zajtól. A tanterembe siető lányok csak akkor csendesednek, ha valamelyik tanár vagy tanárnő jön szembe velük. Juci néni — apró, őszihajú asszony — rámosolyog a bunyókra, aztán — korának ellentmondó fürgeséggel — kitér egy csitri elsős elől, aki visítva, egyetlen lendülettel csúszik végig a folyosón. Juci néni fejét csóválja, de továbbmegy, nem szidja öszsze a copfos kislányt. — Jó reggelt, szervusztok. Kató, Márta és Jutka megy el mellette. A lányok mögött becsukódik a IV/b. ajtaja. Háromnegyed nyolc. Már üres a folyosó, csak elvétve szalad még egy-egy lány. Amint gyorsan besurran valamelyik osztályba, zaj szüremlik ki a folyosóra. Tele vannak az osztályok. A DISZ megszervezte, hogy mindenki legyen az iskolában háromnegyed nyolckor, így legalább senki sem késik el. Az I/c-ben dalolnak a lányok. Ezek mindig nótáznak. Büszkék, hogy az osztályból mindenki az énekkar tagja. Ezen a hosszú éjszakán Ragyog a csillag igazán. Én is oda való vagyok, Ahol az a csillag ragyog. A folyosó végén kinyílik egy ajtó, amelyen az olvasható: Kapcsándi Géza igazgató. Magas, szikár, már őszülő férfi néz ki rajta. Elmosolyodik. Hallgatja az énekszót, aztán kilép a folyosóra és a tanári szoba felé indul. A IV/b. mellett egy pillanatra megtorpan. Itt nem énekelnek. Hangos vitatkozás hallik innen. De Karácsándi igazgatónak nincs ideje gondolkozni, mert már csengetnek. Továbbmegy. A IV/b-ben pedig forr a vita. Senki nem ül a padjában. Tucatnyi lány a katedra előtt álldogál, mások a padok között nyüzsögnek. Éppen Péteri Mártát hallgatják. — Márpedig én azt mondom, hogy ne írjuk meg! Legalább is én nem írok ... Kolozsi Kató közbevág: — Ne beszélj így, Márta! A dolgozatot meg kell írni! — Akkor adtak volna időt,hogy megtanuljuk az anyagot. — Igaza van Mártának — kiáltanak közbe többen is. — Én sem írok! — lép elő egy alacsony, szeplős lány és zavartan igazítja szemüvegét. — Látod — mosolyodik el diadalmasan Márta és közelebb lép Katóhoz. — Soós Éva sem ír. Kató Soós Évára pillant. Arca csalódott, szomorú. — Ezt nem vártam tőled. Soós Éva elpirul, de felcsattan: — Mondd Kató, te megtanultad? — Nem, én sem tanultam meg, de nem ez a lényeg... — Igenis, ez a lényeg — vág közbe Éva. — Az a lényeg, hogy senki sem tudta megtanulni a biológiát. Az év eleje óta jóformán kezünkbe sem vettük a biológiai könyvet. Most már nyugodtan magyaráz. — Te magad is mondtad, hogy Klári néni nem jól tanít. Valóságos szenvedés minden biológiai óra. Hiszen a vak is látja, hogy nem érdekli, nem törődik velünk. Kató megint közbevágna, de Soós Éva nem hagyja szóhoz jutni. — Még annak is elment a kedve a biológiától, aki alig várta, hogy biológiát tanuljunk. Én orvos akarok lenni, de amikor a biológiára gondolok, borsódzik a hátam. Mert Klári néni megutáltatta velünk. Nem törődik a saját tantárgyával sem. Hiszen az év kezdete óta egyszer sem feleltetett. Aztán most kedden egyszerűen bejelentette, hoy csütörtökön, mármint ma, dolgozatot fogunk írni... A köréjük sereglett lányok helyeslően bólogatnak Éva szavaira. — Azt hiszed — igazítja meg szemüvegét a lány —, nem fogtam volna hozzá mégis, hogy megtanuljam? De tegnapra közbejött a matematikadolgozat. Az pedig nem tréfa. Ki tanul ilyenkor biológiát? És ... ne haragudj, de egy délután, vagyis tegnap, se te, se én, de senki más sem tudta megtanulni az egész anyagot. Kató végre szóhoz jut: — így van, nekem nem kell bizonygatnod. De értsétek meg, lányok, bármi lesz is, meg kell írnunk a dolgozatot! — Márpedig én nem írok! — csap az asztalra Márta. Kató megfogja Márta kezét. Érzi, hogy annak alapján, amit most mondani fog, strébernek gondolhatják, s egy pillanatig visszafojtja lélegzetét, hogy erőt gyűjtsön, s gondolatban szavakba öntse, hogy nem az a fontos, mit gondolnak róla, az a fontos, hogy lelkiismerete szerint cselekedjék, javukra legyen a többieknek, akkor is, ha ők az ellenkezőjét tartják. — A diák ti- mondja ki végül, szigorúan, kicsit tanárosan — nem tagadhatja meg a feladatot. Nemcsak Klári néni hibás! Tanulnunk kellett volna a biológiát, ha mégannyira nem szeretjük is. És ha nem tanultuk meg, hát viseljük a következményeit! (Folytatjuk.) A SZABAD IFJÚSÁG 1956. április 1. „Találkozás” a címe N. Horunzsij érdekes felvételének, amely a szovjet fényképkiállítás egyik szép darabja. Az Ernst Múzeumban rendezett kiállítás nagy sikert aratott. kiállítás a műcsarnokban AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK megsegítésére Tegnap délután nyitották meg a Műcsarnokban az árvízkárosultak javára rendezett képzőművészeti kiállítást, amelyre legkiválóbb festőink, szobrászaink és iparművészeink küldték el alkotásaikat. A kiállított művek megvásárlói pénzükkel az árvízkárosultakat segítik és ugyanakkor kedvező áron értékes műtárgyat visznek haza. Ötforintos sorsjegyért sok ezer forintot érő műtárgyakat lehet nyerni a kiállításon, mert a kiállított alkotások egy részét kisorsolják. SZÍNES-FOTO SZAKÜZLET nyílt a budapesti Vörösmarty téren. A bolt a vidéki fotoamatőrökkel levelezés útján tart majd kapcsolatot Papp László: Borkóstoló Töltsétek még a poharamba. Jó ez az egri bikavér. Igyunk, igyunk, hiszen az ember Sohasem tudja, meddig él. És ha élek is, ezt a várost Ki tudja, mikor láthatom! Mikor sétálok újra, mint ma A dicsőséges várfokon. Dobó várában, hol a magyar Vitézek és az egri nők Megmutatták, hogyankell verni Világhódító betörőt. Igyunk érettük, emlékükre. Töltsétek hát, én szomjazom. Különben is annyi, de annyi Mostanában a bánatom. Felednem kell egy lány szerelmét, Aki hűtlenül elhagyott. Hej, barátim, a szép leányaik Semmiképpen sem angyalok. Én nem tudom: Dobó korában Éppen így volt ez, cimborák? így becsapták a férfiszívet Akkor is már a rokolyák? Mert ha nem így volt, jobb lett volna Akkor, ott élni, pároson, Küzdeni bátran, tán elesni Asszonyommal a várfokon. Matyi komám, hát te is itt vagy? Mesélj, hogy telnek napjaid? Emlékszel még: együtt koptattuk A vén egyetem padjait. Mi újság erre tifelétek? Imre megnősült? Jó dolog! Mondd meg néki: üdvözlöm őket. Legyenek nagyon boldogok. Szemedbe mondom, irigyellek, Hogy hazád lett e szép vidék, Ez a bortermő, szólj őszintén: Ismered még a víz ízét? Ne úgy fogadd, mint szemrehányást Tőlem, e kérdést — jól tudom, A víz nem ital, nagyon nedves. Megborzongok, ha megiszom. Azt mondjátok, hogy ezt igyam meg, Ettől jókedvű, bölcs leszek. Ez a Meddk? Isteni jó bor, Még egy pohárral töltsétek! És mostkérjünk a „Leánykából”. Ebből legtöbbet hozzatok — Ez kell nekem, hisz mostanában Mindig lánykára szomjazok. Pista komám, már újra töltesz? Te vagy a legjobb emberem. Boltkóstolás van, kóstoljuk hát Ahány fajta csak megterem! Egyre kérlek, ne kérdd ma tőlem, Melyik bor volt az igazi, Melyik a legjobb, én ma este Nem tudnám ezt megmondani. Hisz már a kettőt négynek látom És véges agy az emberi. Aludjunk egyet, s holnap este élülről kell ezt kezdeni! Élesen megkondul a katolikus templom harangja: vége a misének. Néhány idősebb asszony lépeget ki az ajtón, nagy fekete kendőiket összébb húzzák a hátukon. Csak egy-két szót cserélnek, azután sietős, apró lépteikkel viszik a friss híreket ha-nimba, meg a közvetlen szomszédba. Igen. Az este Telbiszék is elmenekültek. Doktor Telbisz Imre és családja talán már túl van Orosházán, vagy Szolnokon is. Sietős az útja. Hadd menjen csak! Szóba kerül a földesúr minden házban. Sohasem beszéltek ennyit róla, mint most, hogy megszabadultak tőle. Eszükbe jutnak a forró nyarak, a hideg őszi napok, amikor fillérekért görnyedeztek végeláthatatlannak tetsző földjein. 1937-ben még augusztus 20-án, „szentistvánkor” is aratni kellett neki . Mikor a béresek kérték, hogy engedje őket haza, hisz ünnep van, s az isten előtt kell megjelenni, azt válaszolta: „Nem mehettek! Nektek én vagyok az isten. Én adok nektek kenyeret.” AZ idősebbek nem akartak hinni a fülüknek, micsoda szentségtörő apavak! Pedig nagy katolikus. A falunak ő építtetett templomot. Az igaz, hogy abból a pénzből, amit tőlük szerzett, mert ősszel mindig felvásárolta a cukorrépát, meg a kukoricát, s csak tavasszal fizetett. A kamatokból templomra is tellett. De az isten házában is, a sekrestyével szemben külön fülkét építtetett magának, ne kelljen a béresekkel egy padban ülnie. Nagy gazember volt! S csak úgy dől az átok az emberek szájából. A becsukott ablakok mögött már szabadon lélegzenek, pedig a csendőrtollak még ott cikáznak a faluban. Dehát a nagyurak már odébb álltak! Wittmann György, a Gáliktestvérek, Hadházy Dániel, meg Herczeg Lajos, a malom tulajdonosa Horváth Károllyal már messze jár. Futnak az urak. Csak a csendőrök is mennének már. Hej, Biró János törzsőrmester úr! De szívesen megkergetnének azok a legények, akiket vasárnap esténként a vízzel, sárral teli árkokon átzavargattál. Csak úgy szórakozásból, mert fényes volt a csizmájuk. Bálba mentek. 17 BiilBW" felforralják a vért az emberekben, akik nem is sejtik, mit tartogatnak még részükre az urak ittmaradt lakásai. A csendőrparancsnokságon egy névsor fekszik. Körülbelül hatvan ember szerepel rajta. Véró Pál leventeoktató jelentése alapján állították össze, s Pál József alezredes, a körzet katonai parancsnoka már alá is írta az ítéletet. „Holnap, 1944. október 6-án az alább felsorolt egyéneket, mint kommunista-gyanúsakat ki kell végezni." — így szól a parancs. De az egész falunak sem szántak jobb sorsot. Mint kommunista fészket, a kiürítés előtt fel kell gyújtani — ez is benne állt a parancsban. De a falu felett lebegő áporodott csendet hirtelen éles csattanás töri meg. Az emberek felkapják a fejüket. Újabb dörrenés. Az ablaküvegek megremegnek, a föld enyhén megmozdul a lábak alatt. Lövik a falut! De hisz akkor Aradon már oroszok vannak! — Valahogy hihetetlennek tűnik, pedig de régen várják már őket! Toldi Gyula bácsi kihúzza a derekát. — Ugye mondtam! — s nem fűz a két szóhoz magyarázatot, a házban tudja mindenki, hogy mire céloz. A köves utak hirtelen meg, elevenednek. Arad felől zilált katonai egységek vonulnak vissza. A községháza teljesen kiürül. A kisebb urak is csomagolnak, vagy beljebb húzzák a nyakukat. A csendőrségi besúgók: Késjár Mihály, Jámbor Ernő végrehajtó. Szentternyás László segédjegyző kényelmetlenül érzik magukat. leszáll 3 BSt. a házak ablakai némán, szótlanul bámulnak bele a tintaszínű éjbe. — Valami lesz! Valaminek történni kell! Szűcs Imre bácsi nyugtalanul forgolódik az ágyán. — Mi lesz, ha mégis marad idejük? — ő látta a listát. Az egyik csendőr megmutatta neki. — Felkeljen, s szóljon Toldi Gyulának, Moravszky Mátyásnak, Kovács Györgynek, Mojdisz Jánosnak, Meklis Jánosnak, meg a többieknek? De biztosan figyelik, lesik őt is. Itt van a szomszédban a csendőrség. De a kakastollasok már költözködnek. Gyorsan, szokatlanul gyorsan haladnak a csendőrlovak Medgyesbodzás felé. Az írásos parancs valamelyik kályhában elégett, vagy talán a zsebükben viszik a kivégzendők névsorát? Senki sem tudja már. Hajnalodik. Szokatlanul hideg az idő. Fátyolszerű dér lepi el a göröngyöket. Katona csak itt-ott lézeng, azok is azt lesik hogy hol öltözködhetnek át civilbe. Egyszer csak Nagykamrás felől megremeg a föld. Egy hatalmas vasszörnyeteg dübörögve, csörömpölve rohan át a köves úton. Berobog Takács Kató néni kertjébe, s az édesalmafa előtt megtorpan. Hosszú ággycsöve a falu felé figyel. Van-e ott ellenség? Kis idő múlva komótosan megfordul és az Aradi úton begördül a község közepére. Egyet-kettőt lő Bodzás felé, s meg sem állva tovább megy. És utána jön a többi páncélos, meg lovasok, gépkocsik gyalogosok Megjöttek az oroszok! Itt vannak! Az ítés végrehajtására már nem maradt idő Megszövegezőire mondott ítéletet a történelem így szabadult fel tizenegy évvel ezelőtt egy kis Békés megyei falu. Medgyesegyháza. Filyó Mihály