Szabad Művészet, 1952 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács végrehajtó bizottsága által kiírt Kossuth-pályázatot. Ezekről, az egész magyar képzőművészet szinte minden dolgozóját megmozgató feladatokkal kapcsolatos munkákról, természetszerűleg nem adhattak képet kiállításaink. Az elért eredmények összefoglalása szempontjából mégis az említett három kiállítás tudott legátfogóbb képet adni. A december 3-án megnyitott II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás volt a haladó, a szocialista-realista fejlődés útján biztos lépésekkel, következetesen előbbrejutó magyar képzőművészet legnagyobbszabású eredményösszefoglalása. 1848 művet küldtek be a kiállításra művészeink, melyből 241 művész 346 legjobb alkotását válogatta ki a Szövetség 25 tagból álló zsűrije. A kiállítás előkészítésének munkálatai már az év elején megindultak. A konzultációs bizottsághoz 260 művész 290 művének vázlatát küldte be és a bizottság a művészek kérésére 60 alkalommal műteremlátogatások kapcsán beszélte meg művészeinkkel munka közben felmerült problémáikat. A konzultációk és a műteremlátogatások több esetben tudtak hasznos, kortársi, elvtársi segítséget nyújtani a ma már egyre nagyobb feladatok megoldását maga elé tűző képzőművészek jórészének. A II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás eredményeit az egy évvel korábban rendezett I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás eredményeihez hasonlítva mérhetjük fel. Megállapíthatjuk, hogy az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon talán nagyobb átütő ereje volt az új mondanivaló első határozott kimondásának, de művészeink egy része akkor még a frissen, lendületesen felvetett reális mondanivalóknak nem hatott eléggé mélyére. Révai József ,elvtárs az első kiállítás megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy hosszú időnek kellett elmúlni, „amíg ez a termés megérett”. A megújuló korszerű magyar képzőművészet az 1950 augusztus 20-án megnyílt első kiállításon tudta csak összefoglalni első eredményeit. De Révai elvtárs rámutatott arra is, hogy „van ennek az elkésésnek bizonyos értelemben pozitív oldala is: azt az eredményt, ami az első Magyar Képzőművészeti Kiállításon előttünk áll, képzőművészetünk kiharcolta, kivívta, kiküszködte magának — és ezért a termés, ha talán késői is, de értékesebb, mert szerves fejlődés eredménye.” Képzőművészeinknek a formalizmus burzsoá csökevényeivel szembeni harca, az 1951. évi II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás tanúsága szerint újabb eredményeket hozott. Művészeink egyre kevésbbé érik be a nagy korszerű feladatok megoldásával, igaz, tartalmas és gazdag művészi életábrázolásra törekszenek. Minden becsületes művész harcot folytat a sematizmus, a felületesség veszélye ellen. A II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás nagy eredményei közé kell sorolnunk a magyar történelmi fesészet megújulását. Kádár György és Konecsni György „Vihar előtt” c. nagyszabású Dózsa-kompozíciója a legértékesebb dokumentuma az ezen a téren elért jelentős eredményeinek. 1951-ben készültek el a MÉMOSZ székháza dísztermének, az országos kiállításon bemutatott, nagyméretű festményei. Bán Béla, Bernáth Aurél és Szentiványi Lajos 22 műve a magyar munkásmozgalom történetének egy-egy fontos, történelmi jelentőségű eseményét ábrázolja. Megújuló történeti festészetünkben tehát az új feladat, a munkásmozgalom történetének monumentális képekben való megörökítése is növekvő mértékben foglalkoztatta művészeinket. A II. Magyar Képzőművészeti Kiállításon értékes eredményeket mutatott fel portrészobrászatunk és portréfestészetünk is. Megmutatkoztak már jelei annak is, hogy a tájkép-feladatok megoldásának jelentőségét is kezdik érteni művészeink. Grafikus művészeink közül még nem elegen, de egyre többen foglalkoznak a rajz, a grafika eleven s legmaibb problémáinkhoz leggyorsabban és legközvetlenebbül hozzászólni tudó műfajaival. Külön kiállításon, a Nemzeti Szalonban, október 27-én megnyitott 3. Magyar Karikatúra Kiállításon kellett bemutatni a magyar szatirikus rajz fejlődő művészetének legújabb termését. Harminc művész 200 műve szerepelt a kiállításon. A kiállítás megmutatta sza