Szabad Szó, 1906. július (8. évfolyam, 29. szám)
1906-07-19 / 29. szám
(*) Harc az iskoláért. Lapunk más helyén megemlékezünk arról, hogy a közoktatásügyi kormány be akarja vinni az iskolákba a felekezeti szellemet, ami csak arra jó, hogy a katolikus, a kálvinista, a lutheránus, a zsidó már gyermekkorában megtanulja, hogy az egyik ember nem olyan, mint a másik, mert másként imádja istenét. Szóval, mér a gyermek lelkébe csöpögtetik be a felekezetiség mételyét, a megkülönböztetést ember és ember közt. Ezt mi a leggonoszabb népbutitásnak tartjuk, mert a vallás nem képezhet különbséget ember és ember között s ahol ez a különbség fennáll, ott megszűnt a jó egyetértés, ott egymást marják a kizsákmányolt, jogfosztott munkások, ahelyett, hogy összefognának és a közös ellenség, a kizsákmányoló osztályuralom ellen fordulnának. De éppen azt akarják az urak, hogy a szegénység csak egymás között marakodjon, de a kizsákmányolókat ne bántsa! Ezért kell nekik az iskola elfelekezetízése. S ez ellen harcolnak az egész világon a szabad gondolkozók. Angliában is felekezeti kézben volt eddig az iskola, de most szabadon gondolkozó férfiak kerültek a kormányra, akik olyan iskolatörvényt csináltak, amely a papi befolyást az iskolából kizárja. Persze prüszkölnek e törvényjavaslat ellen a maradiak és kizsákmányolok, de hasztalan, a lelkiismeret szabadságát az iskolában törvény fogja az angol népnek biztosítani. Éppen ennek ellenkezője történik most Poroszországban, amelyben az ezerholdas kizsákmányolók jutottak kormányra és törvényjavaslatot készítettek arról, hogy államosítják ugyan az iskolákat, de olyképpen, hogy azok teljesen felekezeti jellegűek legyenek. Egy iskolába csak egyforma vallású tanulók járhatnak, mert így kívánja ezt a népet butító hatalom! (*) Szabszolgatörvény 65. és 66. §-ai. Előre kijelentjük, hogy nem akarunk sztrájkra izgatni, sem pedig a sztrájk mindenképpen jogosultsága mellett lándzsát tömi. úgy pártunknak, mint az Országos Munkásvédő Szövetségnek taktikája céljait lehetőleg békés úton és méltányossági alapon kiküldeni. Ami bennünket mégis arra késztet, hogy a gyalázatos rabszolga törvény eme két leggyalázatosabb paragrafusával különösképp foglalkozunk, az, hogy az ezerholdasok erőcsapásai egetverő dicséretekkel dicsőítették a magyar törvényhozás eme leggyalázatosabb alkotását. Értjük az urakat! Nekik jó az s bár rugkapálódzva ordítják, hogy a rabszolgatörvény a munkásokra nézve is oly jó, hogy változtatni kellene azon az üres koncon is, mit a kizsákmányolt páriáknak odavetettek, azért, mint a kisgyerek bőgye, fogódzkodnak a miniszter túl hosszú szoknyájába, hogy valamiképp tárgyalás alá ne vétesse. Pedig előbb-utóon, de ennek be kell következnie. Nemcsak azért, mert ez a törvény minden egyéb, csak munkástörvény nem, hanem, mert a féktelen hatalmi vágy bárgyuságában úgy alkotta meg, hogy az egymásra következő paragrafusok is kiáltó ellentétet képeznek egymással. Igaz, hogy emez ellentétek is az ezerholdas urakat szolgálják. Ezt azonban az elő- és főcsaposok nem veszik észre, — azaz, dehogy is nem, — csak nagy bölcsen elhallgatják, íme, csak a 65. és 66. §§. Nagy garral mindjárt a 65. §. első soraiban kijelenti az ezerholdasok kegyes akaratából a törvény, hogy olyan munkaszüneteltetés, amely magasabb bérek elérését célozza, büntetendő cselekményt nem képez. Sem az olyan megbeszélések, amelyeknek a fent érintett dolog a tárgya. Ez eddig rendben van s igen szépen szól is. A munkaszerződés a munkaadó és munkás magánjogi szerződése, amelyből kifolyólag következik, hogy annak megszegéséből bűnvádilag üldözhető cselekmény nem származhatik. A tömeges munkaszüneteltetés pedig különben nagyobb embercsoport minden valószínűség szerint többé-kevésbé jogos érdekeit szolgálván, tehát, amint ez igen helyesen az ipari munkásoknál megvan, polgári uton sem járhat semmi hátránynyal. Azaz, ha az ipari munkás sztrájkba lép, nem felel a bekövetkezhető károkért, annál kevésbé büntethetik meg. Olvasva a 65. §. első bekezdését indokolttá vélik a föltevés, hogy ugyanez az állapot a mezőgazdasági munkásoknál is megvan. De hát nem azért rabszolga-törvény a neve, hogy így legyen. Dehogy is van így! Mindjárt utána szemérmetlenül következik a második bekezdés, amely arról szól, hogy ha valaki ily megbeszélést, azaz munkaszüneteltetésre vonatkozó megbeszélést létesít, az meg lesz büntetve. Ugyebár, milyen bölcsen van. Sztrájkolni az első bekezdés értelmében szabad (a 66. §. 3-ik bekezdése azonban, mint reátérünk, mást mond), de csak úgy, ha az az égből pottyan. Mert megbeszélni nem szabad. Ha isteni szikra fut végig a kaszákon lángvörös betűkkel írva rá, hogy: szüntessétek meg a munkát, — tekintettel arra, hogy az ezerholdasok keze az Úristenhez mégsem ér el, akkor szabad. Azaz dehogy is! Hogy szabadna! Hát nem ezer meg ezer munkást csuktak el csupán azért, mert nem akart dolgozni. Van az ezerholdasoknak esze. A 66. §. c) bekezdése lerontva minden előbbi maskarát, nyíltan és egyenesen úgy rendelkezik, hogy aki az elvállalt munkát nem teljesíti, azt be lehet csukni. S ezzel vége a 65. §. első bekezdésének. Mire való az! Ila csak arra nem, hogy ha az a kiéhezett olvasni találná s tovább nem menne, szépen beugorjék. S aztán reáhúzva vagy 30 napot, örökre elvegyék a kedvét, hogy egy falat kenyérrel többet kérjen. Ilyen ez a törvény véges végig. Legfontosabb részének galád csalafintaságát most mutattuk ki. De csak a főbb ellentmondásokat. Van ebben a két §-ban még annyi sok, hogy akár 10 oldalt lehetne róla írni. Az ezerholdasok előcsaposai azonban irigylik a szegény munkástól még azt a reményt is, hogy neki is van valami joga. S ezért kiabálnak. Azt nem szégyenük, hogy orditozásukba a józanabb gondolkodású emberek, elolvasván az égig dícsőitett rabszolgatörvényt, undorral telik meg lelkük s megfejthetetlen kérdéssé válik előttük, hogy hogy lehetett ilyen törvényt csinálni. Az a sok hazugság békésen nem fért meg egymás mellett. Ordítoznak egymásra a §-ok, mondván, én vagyok az erősebb, engem követ a kis Isten, a főszolgabíró úr. S ami legsajnosabb a dologban, hogy mindig annak van igaza, amelyyel nagyobbat lehet ütni a szegény munkáson. Ióla reá a most végbemenő események, mikor teljesen békét, elvtársaink is oly sokat szenvednek az elvakult közigazgatási hatalomtól. Reméljük, nem sokáig. Előző számunkban felhívtuk az illetékes körök figyelmét. Most még egyszer figyelmeztetjük: Csinálják meg az uj és becsületes munkástörvényt, míg nem késő. (*) És ez is isten papja! Zentai titkárságnak jelenti a következőket: A titkári hivatalban megjelent Huszár Mihály. Több szemtanú jött vele és Huszár Mihály panaszát mindenben megerősítették. Huszár Mihály kevi lakos feleségének folyó hó 1-én gyermeke született. Mivel Kevin templom nincsen, a kersztanya, Ugri Franciska, Csantavérre vitte a gyermeket keresztvíz alá. A keresztelés után 1 korona 70 fillért követelt a pap Ugri Franciskától keresztelés és avatás címén. Az ott uralkodó szokáshoz ragaszkodva a keresztanya kijelentette, hogy az avatást csak az anya fölépülése után és otthon Keviben fogják megtartani, így tehát most többet nem is akart fizetni, csak a keresztelésért járó 20 fillért. A pap erre éktelen káromkodások között pofonütötte Ugri Franciskát, mitől annak arca feldagadt. A pénztárcát erőszakosan kivette kezéből, kivett belőle 1 korona 70 fillért, a tárcát pedig elhajította. A megtámadt keresztanya az esetről panaszt tett az esküdtnél, ki jegyzőkönyvet vett fel az esetről. Az esetnek a topolyai járásbíróság előtt lesz folytatása. Valóban kiváncsiak leszünk az ítéletre. Egy pap — az isten szolgája — ennyire erőszakoskodjon, ez mégis több a soknál. Még ha jogos lenne a követelése, akkor sem szabadna egy papnak ily vadállati módon eljárni. Pedig ez a pap olyasmiért követelt díjazást, amit meg sem cselekedett. A pap nevét nem írták meg, de méltó társa Hegyi Antalnak. Kezet foghatnak. (*) Hol vagyunk ? Felháborító dologról veszünk tudomást. Ilyen brutális lábbal tiprását minden emberi érzetnek, még a mai gyalázatos rendszer mellett is, s elképzelhetetlennek tartottunk. Elveszik a munkástól azt a keveset is, arait szerződésileg megígértek nekik. És mikor ez ellen tiltakoznak, lecsukják, vasra verik egyik elvtársunkat. Itt adjuk az esetet úgy, amint megtörtént. Nem adunk hozzá semmit, de el sem veszünk belőle. Tanuljon belőle a belügyminiszter úr. Lássa, miképpen intézik el a mindenható főszolgabíró urak a szegény nép ügyes-bajos dolgát, még akkor is, midőn annak igazsága a napnál is fényesebb. Dr. Magyari Kossa Géza ders-tomaji uradalmában 8 béres, 2 kocsis, 1 kertész és 1 gulyás van, mint gazdasági cselédek, egész évre alkalmazva. A júliusi negyedévi konvencióméréskor a cselédek nem fogadták el a konvenciót, mivel a gazda csak egy hektoliter gabonát akart kimérni nekik. Követelték a szerződésben kikötött részt. A gazda azonban vállat vont követeléseikre. Felajánlotta a félkonvenciót, azonban a cselédek ezt nem fogadták el. Hivatkozva arra, hogy az egész konvenció is kevés egy családos embernek a megélhetésére. A gazda látva, hogy a cselédek nem engednek, a kocsist beküldte a szolgabirósági székhelyre csendőrökért. A kocsis hozott hat csendőrt és két bakát. A főszolgabíró is megérkezett hamarosan, aki május 24-diki nagygyűlésen a nép barátjának vallotta magát. A kihallgatás után a főszolgabíró úr bement a földesúr kíséretében az ököristállóba, hol a cselédek egybegyűltek.. Se szólt, se beszélt és neki esett Bercsényi János elvtársnak. Botjával kétszer a fejére vágott. Erre Négyesi János bátorkodott megjegyezni, hogy „nagyságos uram, verekedni nem szabad.“ A főszolgabíró úr vérben forgó szemekkel ugrott Négyesi elé. „Megmutatom én — ordította — szabad-e verekedni. Nyomorult, gazfickók! „Ezután a méltóságos földbirtokos úr, meg a nagyságos főszolgabíró úr neki esett a szegény, kiéhezett munkásnépnek. Ütöttek, vertek mindenkit, akit csak értek. A főszolgabíró úr dicső munkáját elvégezve, vasra verve beszállította Bordás József elvtársunkat Kunhegyesre. Másnap a főszolgabíró úr újból kihallgatta Bordás Józsefet.“ Hát mondd csak — fordult feléje — ott voltál-e a májusi gyűlésen? „Ott voltam, nagyságos főszolgabíró úr, tudom is, hogy mit mondott nagyságos nekiik nem is követeltük, csak a magunk részét de azt sem akarták megadni. „A főszolgabíró úr erre szabadon bocsátotta Bordást, megparancsolta neki, hogy kérjen bocsánatot a méltóságos úrtól. Mire hazaért, az uraság kilakoltatta családját. Bordás hiába könyörgött. A méltóságos földesúr világgá kergetett egy nyomorgó munkást családjával egyetemben. Hol vagyunk? Hol uralkodnak ilyen állapotok! Mi nem ismerünk olyan országot. Hiába keressük! Jól mondta Széchenyi, a legnagyobb magyar: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ Igaza van a nemes gróf,nak, sőt már itt is van. Ilyen dolgok még a legsötétebb középkorban sem történtek meg. Ilyenné lett Magyarország. De lesz ez még másforma is. (*) Adóhátralékosok figyelmébe. A pénzügyminiszternek az a körrendelete, amely az adók befizetésére vonatkozik, majdnem mindenkit érdekel. A rendelet kimondja, hogy a törvénytelen állapot idejéből fönmaradt adóhátralékot mindenki tetszés szerinti részletekben törlesztheti, depersze bizonyos részletkikötések mellett. Az ilyen adónak felét 1906. október végéig, a másik felét pedig 1007. végéig lehet fizetni. Azok, akiknek évi egyenes adója a 200 koronát nem haladja meg, a megjelölt határidőig kamatot nem fizetnek; azok azonban, akiknek adójuk nagyobb öszszegre rúg, a kamatmentességet csakis 1906. július 15-ikéig vehetik igénybe. Ha eddig a határnapig nem fizetnek, akkor adótartozásuk után ettől a naptól kezdve mindaddig, ami kötelezettségünknek eleget tesznek, a törvényes kamatokat kötelesek leszűrni. Azért, hogy az adóhátra lék első felét 1906. október végéig, a másik felét pedig 1907. december 31-éig törleszhhessék, semmiféle kérvényt sem kell beadni. Folyamodást csakis azok nyújtsanak be, akik nagyobb kedvezményhez, vagy kamatmentessségehez kívánnak jutni. Ezeknek azonban igazolniok kell, hogy nincsenek bővében az aprópénznek. Az ilyen kérvények bélyegmentesek s a községi elöljáróságokhoz is benyújthatók. Kivételesen ha- ‘ SZABAD SZŐ . ........... .....*------- --------- ---- - ----- 1906. július 19. 5.