Szabad Szó, 1949. április-június (51. évfolyam, 76-149. szám)

1949-04-01 / 76. szám

Foglaljuk el az iskolákat! A magyar demokrácia négy esztendő alatt hatalmas lépések­kel vitte előre a köznevelés ügyét. Az általános iskolák megteremtése, az egyházi isko­lák államosítása, az egyetemen végrehajtott reform a mérföld­kövei a demokratikus kultúrpo­litikának. A kollégiumi mozga­lom kiszélesítésével és minden más módon igyekeztünk elérni azt, hogy megjavuljon az isko­lák szociális összetétele, hogy a munkás- és parasztifjúság arány­száma lényegesen eltolódjék az iskolákban a régi uralkodó osz­tályok rovására. Nemcsak han­goztattuk, de mindent eszközzel elő is segítettük, hogy a munkás- és parasztifjúság vegye birtoká­ba a­z iskolákat, tanuljon tovább, menjen el a középiskolákba és az egyetemekre és készüljön fel arra, hogy minden tekintetben be tudja tölteni a vezető szere­pet, amelyet a néphatalom rá­ruházott. Mindennek ellenére a tények azt mutatják, hogy egész­ségtelen a tanulóifjúság szociá­lis összetétele és ez az arány nem is javul, nem is helyes irányba bontakozik ki. A demo­krácia minden erőfeszítése elle­nére, kiáltó igazságtalansággal állunk szemben: amíg az ország­ban 100 gyermek közül csak 9 munkásszármazású és csak 10 szegényparaszt-származású van a középiskolákban, addig 81 pol­gári és kulák eredetű tanuló fog­lal helyet a demokratikus iskolák padjaiban. A magyar demokrácia most napirendre tűzte ennek az igaz­ságtalanságnak a felszámolását, az általános iskolai tanulók le­morzsolódásának megakadályo­zását és az iskolák szociális ösz­­szetételének megváltoztatását. Magyarországon ma mintegy 1.400.000 tanköteles­ gyermek van. Ebből csak 1.100.000 jár is­kolába. Az általános iskola I. osztályába 200.000 gyermek jár, de a VIII. osztályig ebből csak 65.000 tanuló jut el. A többiek időközben kimaradnak az iskolá­ból, lemorzsolódnak. Ez a le­morzsolódás olyan arányokat öl­tött, hogy feltétlenül szükséges gátat vetni elé. Szatmár-Bereg megyében a tanulóknak csak 14 százaléka jut el a VIII. osztályig. Biharban csak 16 százalék, Sza­­bolcsban 20 százalék, Abaújban 21 százalék, Szolnok megyében 22 százalék jut el az általános is­kola VIII. osztályáig, a többiek — már 12-ik életévükben — ki­maradnak. Azok közül is sokan kimaradnak tanév közben, kü­lönösen tavaszon, a dologidő kezdetén, akik egyébként végig­járják az általános iskolát. Sop­ron külvárosában például 14 éves munkásgyerekek járnak az általános iskola III.—IV. osztá­lyába. Ezeknek a tankötelezett­­sége 15-ik­ életévük betöltésével végetér és többnyire ki is ma­radnak az iskolából. A tolna­megyei völgységi járásban csak minden tizedik tanuló jut fel az I. osztálytól a VIII-ig. Veszprém megye enyingi járásában csak minden hetedik tanuló ér fel a VIII. osztályba. Hasonló pontos adatok bizo­nyítják azt is, hogy az iskolák­ból kimaradó tanulóifjúság ki­vétel nélkül munkás- és szegény­­paraszt-szülök gyermeke. A régi rendszer a maga isko­lapolitikáját is a nagybirtokos­nagytőkés uralkodó osztályok igényeihez szabta. Teljesen terv­­szerűtlenül folyt az iskolaépítke­zés. Különösen a Tiszántúltól vonták meg az iskolázási lehető­séget, hogy az öntudatos dolgozó parasztság gyermekei ne tanul­gassanak. A fővárosban például a munkásnegyedekben, Angyal­földön, vagy Kőbányán sokkal­­ kevesebb volt az iskola, mint a Belvárosban, vagy a budai ne­gyedekben. A régi rendszer is­kolapolitikájának legfőbb meg­határozója az volt, hogy a mun­kás és szegényparaszti szárma­zású tanulóifjúság semmikép se jusson fel a magasabb képesítést nyújtó­ közép- és felsőoktatási intézményekbe. Értelmiséginek lenni a múlt rendszerben annyit jelentett, mint úriembernek len­ni. Az érettségi bizonyítvány, vagy diploma belépőjegy volt az úri osztályba. Olyan belépőjegy, amelyet a dolgozók gyerekei soha nem válthattak meg. Ha nagyritkán, nagyon kevesen mégis megválthatták, annak az volt az ára, hogy meg kellett tagadniuk szüleiket és osztályu­kat. Sajnos, az iskoláktól való távolmaradás beidegződött a munkásosztályba és a szegény­parasztságba. Természetessé, köz­felfogássá vált, hogy az iskola, különösen a közép- és felsőis­kola nem a dolgozók gyerme­keinek való. Ezt a hamis tudatot a demokrácia sem tudta kellő­képpen felszámolni. Kétségtelen, hogy a munkások és szegénypa­rasztok sokkal kevésbbé anyagi okokra hivatkoznak, amikor gye­rekeiket távol tartják az iskolá­tól, mint inkább arra, hogy az iskola „elszakítja tőlük a gyere­ket“, „városi“, úriembert nevel belőlük. A dolgozókban nem tu­datosodott eléggé a lényeges kü­lönbség a régi rendszer és a de­mokrácia között. Csak a tőkés országokban szükségszerű az, hogy az iskola a dolgozó osztályok ellen nevel értelmiséget- ’.sak:-a tőkés­- osz­tályok érdeke az, hogy a­ mun­kások és szegényparaszti szülők gyerekei tudatlanságban marad­janak és ne kerüljenek be azok­ba az értelmiségi vezető helyek­re, amelyeket a tőkés osztály a maga utódainak tart fenn. Ezért van az, hogy Angliában pél­dául nemcsak megszüntették az iskolák építését, de bezárták és sorra bezárják a már meglévő iskolák egy részét is. 1947-ben és 48-ban 6 középiskolát, 4 elemi iskolát nyitottak meg Angliában és ugyanakkor bezártak 12 kö­zépiskolát, meg 130 elemi isko­lát. A kapitalista Angliában a munkásfiatalság nem is gondol­hat az iskolázásra. 1947-ben a munkásifjúság követelésére az angol közoktatásügyi miniszté­rium egy füzet kiadásával vála­szolt „Az ifjúság szakképzésé“­­ről. De egyebet nem tett. A fa­lusi ifjúság — bármennyire is szeretne —, nem jut el a felső­iskolák padjaiig. Az angol kul­tuszkormányzat ezt az­­iskolák kicsiny létszámával indokolta és a közoktatásügyi miniszter azt a jótanácsot adta a parasztifjúság­nak, hogy tanuljon Svájcban... Mintegy 70.000 nevelővel van kevesebb Angliában, mint amennyire szüksége volna, a kormány mégis korlátozza a ta­nítóképzőintézetekbe való felvé­telt. Ennek­ az oka nyilvánvaló: a tőkésosztályok nem győzik utánpótolni a tanulóifjúságot, a dolgozók gyerekeit pedig nem engedik tanulni. De­ a tőkés osz­tály más módon is gátolja a ta­nulási lehetőséget. A kapita­lista Angliában az iskolás if­júság 80 százaléka azért kény­telen 14 éves korában félben­­hagyni tanulmányait, mert nem bírja pénzzel az iskolát és mun­kába kell állnia. Nyilvánvaló, hogy Angliában az iskoláztatás is a „szent egyenlőtlenségen“ alapul. Anglia pedig csupán egy a kapitalista országok közül és nem is Angliában a legkirív t­vóbb a helyzet. Az Egyesült Ál­lamokban ennél is sokkal ke­vésbbé jutnak el a felsőoktatási intézményekbe a dolgozók gyer­mekei. Azért jellemeztük tényekkel a tőkés országok iskolapolitiká­ját, hogy rámutassunk: íme, ez a helyzet mindazokban az orszá­gokban, ahol a dolgozókat kö­nyörtelenül elnyomják és ki­zsákmányolják. íme, a tőkés or­szágokban arra kényszerülnek a dolgozók, hogy serdületlen kor­ban abbahagyják tanulmányai­kat és minél korábban eladhas­sák munkaerejüket a kizsákmá­­nyolóknak. íme, a tőkés osztá­lyok úgy érzik a maguk hatal­mát az államapparátusban, a tudományban, a művészetben, a technikában, mint a szemük fé­nyét. Ezért őrködnek azon, hogy minden vezető hely, amely eleve magasabb szakképzettséget és tudást igényel, az elnyomók bir­tokában maradjon. Ugyanakkor nem mondhatjuk el, hogy nálunk, ahol a dolgo­zók szétzúzták a tőkés rendszert, megtörték a kizsákmányolók hatalmát, birtokukba tették az államot, kisajátították a tőkés osztályok gazdasági erődítmé­nyeit, a gyárakat és a nagybir­tokosok kezéből a földeket, nem mondhatjuk el, hogy a felszaba­dult dolgozó nép ugyanilyen tu­datosan és éberen védi a maga megszerzett pozícióit. Nem mond­hatjuk el, hogy nálunk a mun­kásosztály és a dolgozó paraszt­ság ugyanilyen elszántan kire­­kesztené ellenségeit az állam­­apparátusból, a tudományból, a művészetből, a technikából. Nem mondhatjuk el, hogy a munkás- és szegényparaszt-szülők min­dent , elkövetnének gyerekeik továbbtaníttatása érdekében, hogy ezzel is erősítsék a maguk hatalmát és még j­obban meg­alapozzák azt, biztosítva a dol­gozó osztályok tervszerű térhó­dítását az uralkodó osztályok maradványainak rovására. Mert abban, hogy a lemorzso­lódás veszedelme révén egész­ségtelen a tanulóifjúság szociális összetétele, mindenekelőtt a munkás- és szegényparaszt-szü­­lők felfogása hibás. Az esetek többségében egyáltalán nem ar­ról van szó, hogy a munkás- és parasztszármazású ifjúság távol akar maradni az iskolától, vagy nem szeret tanulni, vagy nincs benne igény a magasabb képesí­tés iránt.­ Szó sincs róla. Sopron határában egy általános iskolás kislány nagyon szeretne gépész­mérnök lenni, tehetséges is, mégsem tanulhat, az iskolából mégis folyton hiányzik, mert szülei arra kényszerítik, hogy kistestvéreire vigyázzon és ha tanulni akar, az anyja napestig szidja. Kalocsán a nevelők szü­lői értekezleten kérdezték meg, miért maradoznak ki a gyere­kek tavaszon az iskolából? A szülők a maguk vélt igazának tudatában, szinte természetes­nek tartották, hogy szükségük van tavasszal a gyerekek mun­kájára, azért fogják őket ott­hon. Azoknak a szülőknek, akik így szólaltak fel, csaknem az egész szülői értekezlet helyeselt. Teljességgel bizonyos, hogy egyetlen polgár, kulák vagy kis­polgár sem ejtett ki ilyet a szá­ján sohasem és még akkor is taníttatta a gyerekét, ha időn­­kint áldozatba került. Miért? Azért, mert a maga szempontjá­ból jól működtek az osztály ösz­tönei. A polgárok, kulákok, kis­polgárok mindig nagyon jól tudták, hogy a tudás a hatalom megtartásának elengedhetetlen fegyvere. Ugyanezt nem tudják azok a munkás- és szegény­­paraszt-szülők, akik könnyel­műen, a pillanatnyi kedvezőbb körülményekért, havi 35 forin­tos keresetért, egy­ kis többlet­­munka kedvéért elvonják gyere­küket az iskolától. Népünk vezető ereje, a Ma­gyar Dolgozók Pártja felismerte azt a veszélyt, amely a mostani helyzetben rejlik és kezdemé­nyezésére fontos kormányzati programmá vált a munkások, dolgozó parasztok és a haladó értelmiség gyerekei továbbtanu­lásának minden eszközzel való biztosítása. Ennek az akciónak azt kell eredményeznie, hogy megszűnik a kiáltó igazságtalan­ság a tanulóifjúság arányában és az döntően eltolódik a mun­kások és szegényparasztok ja­vára. Meg kell szűnnie a folyto­nos osztályismétléseknek, ki­maradásoknak. A népi demokrácia most nyomban 16 millió forintot for­dít ennek a célnak alátámasz­tására. Ez az összeg részben pénzsegély formájában, az arra rászorulóknak nyújtott "ösztön­díj formájábanl.­ „kollégiumok fejlesztésében, napközi otthonok építésében mozdítja elő a be­iskolázási akció győzelmét Célul tűzte ki a kormányzat, hogy a legrövidebb időn belül 7500-ra növeli a vidéki kollégiumok férőhelyeit. . Tanuló­szobák be­állításával, az iskoláktól távol lakó ifjúságnak közlekedési esz­közzel történő ellátásával és minden más módon megteremti a kormányzat a munkás- és sze­­gényparaszt-szülők gyermekei­nek továbbtanulási lehetőségeit. A már ismert ösztöndíj-rendszer segítségével, amely egyelőre 15 ezer igényjogosult fiatal szá­mára áll rendelkezésre, bizto­sítjuk azt, hogy az iskoláztatás, a tandíj, az írószerek, ruházat gondjaitól megszabadítjuk a leg­szegényebb szülőket. A most biztosított alapokat a jövőben tervszerűen kiszélesítjük. Magától értetődő azonban, hogy a munkás- és parasztszü­lőkön a sor. Az ő megértésükön, öntudatukon múlik, hogy jövőre döntően megváltozzék a tanuló­­ifjúság mostani helytelen össze­tétele.­­Rajtuk múlik, hogy jö­vőre már a dolgozó nép gyere­kei töltsék meg az iskolák pad­sorait. A szülőkön múlik, hogy minél gyorsabban megszűnjék például az egyetemen a mostani tarthatatlan állapot. Nincstelen földmunkás, vagy 5 holdas sze­gényparaszt-származású egye­temi hallgatók arányszáma ma, a demokrácia ötödik évében, még mindig csak 3,5 százalék. 5—10 holdas dolgozó paraszt­származású egyetemi hallgatók arányszáma­­még ma is csak 2,2 százalék. Amíg munkásszülők gyerekei 7.9 százalékos arányt képviselnek az egyetemeken, ugyanakkor polgárok, küldjük és jómódú kispolgárok gyerekei­­nek arányszáma majdnem 70 százalék! Nem kevésbé kiáltóan egészségtelen a helyzet a közép­iskolákban sem. A szülőkön múlik, munkás- és szegény­­paraszt-szülők öntudatán múlik, hogy két kézzel ragadják meg a maguk hatalmát és elküldjék gyerekeiket az iskolába. Hány és hány szülő van, aki szavaival rajongja a gyerekét, óvja a fúvó­széltől is, de gátlástalanul visz­­szatartja az iskolától! Az ilyen szülő szeretete nem szeretet, az ilyen szülő nem beszélhet arról, hogy valamit is tett gyermeke jövőjéért, hanem ellenkezőleg. De sokkal többről is szó van. Az ötéves terv megvalósításánál, a szocializmus építésénél százezer és százezer új szakemberre van szükség. Ennek az új értelmiség­nek a munkásnegyedekből és a tanyákról kell betódulnia az is­kolákba. A dolgozó népnek meg kell harcolnia a maga vezető­szerepét az államhatalomban, a tudományban, a technikában és mindenütt. Következetes harc árán kell kiszorítani a nép el­lenségeit minden pozícióból, ahol ma még a „szakemberség“ ürü­gyén ülnek és szabotálják a nép­hatalmat Ennek a harcnak leg­elemibb és legtermészetesebb követelménye az, ha a munkás­­osztály és a vele szövetséges dol­gozó osztályok a tanulás lehető­ségét és a tudás fegyverét ad­ják gyerekeik kezébe. A népha­talom megmaradásának, népünk fejlődésének, szocialista jövőnk­­nek biztosítéka a munkás- és parasztifjúság százezreinek to­vábbtanulása. Az államhatalom elfoglalását, minden vezető hely tervszerű meghódítását nem ki­sebb, hanem nagyobb szívósság­gal kell munkálni, mint aho­gyan a régi uralkodó osztályok erőszakkal, ha kellett fegyverrel, ha kellett iskolapolitikával biz­tosították a maguk hatalmát és vezető szerepét. A dolgozó osztá­lyok számára ennek a hódítás­nak igazi erkölcsi alapjai is adva vannak: az elnyomott többség joga az elnyomó kisebb­ség fölött. A tanulóifjúság beiskolázásá­nak fontosságára ezekben a na­pokban országszerte szülői érte­kezleteken hívják fel a munkás- és szegényparaszt-szülők figyel­mét. Nem lehetnek közömbösek a szülők! Nem történhet meg az, ami például Sopronban, amely­nek egyik általános iskolájába csaknem kivétel nélkül újgaz­dák gyerekei járnak, 270 a ta­nulók száma és a­ szülői érte­kezletre csak­ 20 szülő tartotta szükségesnek elmenni. Micsoda jogon közömbösek ezek a szülők gyermekeik jövőjével szemben? A szülők és a nevelők együttes erőfeszítéséből, a népi demokrá­cia kormányzatának segítségével el kell érnünk, hogy egyetlen munkás- és szegényparaszt-szár­mazású tanuló sem maradjon­­ az általános iskolákból. El kell érni, hogy azok a szülők, akik most, a tavaszon munkára fog­ták gyerekeiket, azonnal küldjék vissza őket az iskolába. El kell érni, hogy a munkás- és sze­­gényparaszt-szülők a legna­gyobb felelősséggel kezeljék leg­nagyobb kincsünk, az ifjúság ügyét és teljes sikerre vezessék a most megkezdődő iskola­ak­ciót. MEGJELENT A Magyar Függetlenségi Népfronttal Hazánk Felvirágoztatásáért című brossura. Tartalmazza Rákosi Mátyás beszámolóját, valamint Dobi István és Erdei Ferenc beszédét a Népfront Országos Kongresszusán, 1949 március 15-én. Olvassuk! Tanulmányozzuk! ARA: 50 FILLÉR. Kiadja a Magyar Függetlenségi Népfront. Kapható: Pártok és tömeg­szervezetek szervezeteinél. Szamd M 3

Next