Szabad Szó, 1949. április-június (51. évfolyam, 76-149. szám)
1949-04-01 / 76. szám
Foglaljuk el az iskolákat! A magyar demokrácia négy esztendő alatt hatalmas lépésekkel vitte előre a köznevelés ügyét. Az általános iskolák megteremtése, az egyházi iskolák államosítása, az egyetemen végrehajtott reform a mérföldkövei a demokratikus kultúrpolitikának. A kollégiumi mozgalom kiszélesítésével és minden más módon igyekeztünk elérni azt, hogy megjavuljon az iskolák szociális összetétele, hogy a munkás- és parasztifjúság arányszáma lényegesen eltolódjék az iskolákban a régi uralkodó osztályok rovására. Nemcsak hangoztattuk, de mindent eszközzel elő is segítettük, hogy a munkás- és parasztifjúság vegye birtokába az iskolákat, tanuljon tovább, menjen el a középiskolákba és az egyetemekre és készüljön fel arra, hogy minden tekintetben be tudja tölteni a vezető szerepet, amelyet a néphatalom ráruházott. Mindennek ellenére a tények azt mutatják, hogy egészségtelen a tanulóifjúság szociális összetétele és ez az arány nem is javul, nem is helyes irányba bontakozik ki. A demokrácia minden erőfeszítése ellenére, kiáltó igazságtalansággal állunk szemben: amíg az országban 100 gyermek közül csak 9 munkásszármazású és csak 10 szegényparaszt-származású van a középiskolákban, addig 81 polgári és kulák eredetű tanuló foglal helyet a demokratikus iskolák padjaiban. A magyar demokrácia most napirendre tűzte ennek az igazságtalanságnak a felszámolását, az általános iskolai tanulók lemorzsolódásának megakadályozását és az iskolák szociális öszszetételének megváltoztatását. Magyarországon ma mintegy 1.400.000 tanköteles gyermek van. Ebből csak 1.100.000 jár iskolába. Az általános iskola I. osztályába 200.000 gyermek jár, de a VIII. osztályig ebből csak 65.000 tanuló jut el. A többiek időközben kimaradnak az iskolából, lemorzsolódnak. Ez a lemorzsolódás olyan arányokat öltött, hogy feltétlenül szükséges gátat vetni elé. Szatmár-Bereg megyében a tanulóknak csak 14 százaléka jut el a VIII. osztályig. Biharban csak 16 százalék, Szabolcsban 20 százalék, Abaújban 21 százalék, Szolnok megyében 22 százalék jut el az általános iskola VIII. osztályáig, a többiek — már 12-ik életévükben — kimaradnak. Azok közül is sokan kimaradnak tanév közben, különösen tavaszon, a dologidő kezdetén, akik egyébként végigjárják az általános iskolát. Sopron külvárosában például 14 éves munkásgyerekek járnak az általános iskola III.—IV. osztályába. Ezeknek a tankötelezettsége 15-ik életévük betöltésével végetér és többnyire ki is maradnak az iskolából. A tolnamegyei völgységi járásban csak minden tizedik tanuló jut fel az I. osztálytól a VIII-ig. Veszprém megye enyingi járásában csak minden hetedik tanuló ér fel a VIII. osztályba. Hasonló pontos adatok bizonyítják azt is, hogy az iskolákból kimaradó tanulóifjúság kivétel nélkül munkás- és szegényparaszt-szülök gyermeke. A régi rendszer a maga iskolapolitikáját is a nagybirtokosnagytőkés uralkodó osztályok igényeihez szabta. Teljesen tervszerűtlenül folyt az iskolaépítkezés. Különösen a Tiszántúltól vonták meg az iskolázási lehetőséget, hogy az öntudatos dolgozó parasztság gyermekei ne tanulgassanak. A fővárosban például a munkásnegyedekben, Angyalföldön, vagy Kőbányán sokkal kevesebb volt az iskola, mint a Belvárosban, vagy a budai negyedekben. A régi rendszer iskolapolitikájának legfőbb meghatározója az volt, hogy a munkás és szegényparaszti származású tanulóifjúság semmikép se jusson fel a magasabb képesítést nyújtó közép- és felsőoktatási intézményekbe. Értelmiséginek lenni a múlt rendszerben annyit jelentett, mint úriembernek lenni. Az érettségi bizonyítvány, vagy diploma belépőjegy volt az úri osztályba. Olyan belépőjegy, amelyet a dolgozók gyerekei soha nem válthattak meg. Ha nagyritkán, nagyon kevesen mégis megválthatták, annak az volt az ára, hogy meg kellett tagadniuk szüleiket és osztályukat. Sajnos, az iskoláktól való távolmaradás beidegződött a munkásosztályba és a szegényparasztságba. Természetessé, közfelfogássá vált, hogy az iskola, különösen a közép- és felsőiskola nem a dolgozók gyermekeinek való. Ezt a hamis tudatot a demokrácia sem tudta kellőképpen felszámolni. Kétségtelen, hogy a munkások és szegényparasztok sokkal kevésbbé anyagi okokra hivatkoznak, amikor gyerekeiket távol tartják az iskolától, mint inkább arra, hogy az iskola „elszakítja tőlük a gyereket“, „városi“, úriembert nevel belőlük. A dolgozókban nem tudatosodott eléggé a lényeges különbség a régi rendszer és a demokrácia között. Csak a tőkés országokban szükségszerű az, hogy az iskola a dolgozó osztályok ellen nevel értelmiséget- ’.sak:-a tőkés- osztályok érdeke az, hogy a munkások és szegényparaszti szülők gyerekei tudatlanságban maradjanak és ne kerüljenek be azokba az értelmiségi vezető helyekre, amelyeket a tőkés osztály a maga utódainak tart fenn. Ezért van az, hogy Angliában például nemcsak megszüntették az iskolák építését, de bezárták és sorra bezárják a már meglévő iskolák egy részét is. 1947-ben és 48-ban 6 középiskolát, 4 elemi iskolát nyitottak meg Angliában és ugyanakkor bezártak 12 középiskolát, meg 130 elemi iskolát. A kapitalista Angliában a munkásfiatalság nem is gondolhat az iskolázásra. 1947-ben a munkásifjúság követelésére az angol közoktatásügyi minisztérium egy füzet kiadásával válaszolt „Az ifjúság szakképzésé“ről. De egyebet nem tett. A falusi ifjúság — bármennyire is szeretne —, nem jut el a felsőiskolák padjaiig. Az angol kultuszkormányzat ezt aziskolák kicsiny létszámával indokolta és a közoktatásügyi miniszter azt a jótanácsot adta a parasztifjúságnak, hogy tanuljon Svájcban... Mintegy 70.000 nevelővel van kevesebb Angliában, mint amennyire szüksége volna, a kormány mégis korlátozza a tanítóképzőintézetekbe való felvételt. Ennek az oka nyilvánvaló: a tőkésosztályok nem győzik utánpótolni a tanulóifjúságot, a dolgozók gyerekeit pedig nem engedik tanulni. De a tőkés osztály más módon is gátolja a tanulási lehetőséget. A kapitalista Angliában az iskolás ifjúság 80 százaléka azért kénytelen 14 éves korában félbenhagyni tanulmányait, mert nem bírja pénzzel az iskolát és munkába kell állnia. Nyilvánvaló, hogy Angliában az iskoláztatás is a „szent egyenlőtlenségen“ alapul. Anglia pedig csupán egy a kapitalista országok közül és nem is Angliában a legkirív tvóbb a helyzet. Az Egyesült Államokban ennél is sokkal kevésbbé jutnak el a felsőoktatási intézményekbe a dolgozók gyermekei. Azért jellemeztük tényekkel a tőkés országok iskolapolitikáját, hogy rámutassunk: íme, ez a helyzet mindazokban az országokban, ahol a dolgozókat könyörtelenül elnyomják és kizsákmányolják. íme, a tőkés országokban arra kényszerülnek a dolgozók, hogy serdületlen korban abbahagyják tanulmányaikat és minél korábban eladhassák munkaerejüket a kizsákmányolóknak. íme, a tőkés osztályok úgy érzik a maguk hatalmát az államapparátusban, a tudományban, a művészetben, a technikában, mint a szemük fényét. Ezért őrködnek azon, hogy minden vezető hely, amely eleve magasabb szakképzettséget és tudást igényel, az elnyomók birtokában maradjon. Ugyanakkor nem mondhatjuk el, hogy nálunk, ahol a dolgozók szétzúzták a tőkés rendszert, megtörték a kizsákmányolók hatalmát, birtokukba tették az államot, kisajátították a tőkés osztályok gazdasági erődítményeit, a gyárakat és a nagybirtokosok kezéből a földeket, nem mondhatjuk el, hogy a felszabadult dolgozó nép ugyanilyen tudatosan és éberen védi a maga megszerzett pozícióit. Nem mondhatjuk el, hogy nálunk a munkásosztály és a dolgozó parasztság ugyanilyen elszántan kirekesztené ellenségeit az államapparátusból, a tudományból, a művészetből, a technikából. Nem mondhatjuk el, hogy a munkás- és szegényparaszt-szülők mindent , elkövetnének gyerekeik továbbtaníttatása érdekében, hogy ezzel is erősítsék a maguk hatalmát és még jobban megalapozzák azt, biztosítva a dolgozó osztályok tervszerű térhódítását az uralkodó osztályok maradványainak rovására. Mert abban, hogy a lemorzsolódás veszedelme révén egészségtelen a tanulóifjúság szociális összetétele, mindenekelőtt a munkás- és szegényparaszt-szülők felfogása hibás. Az esetek többségében egyáltalán nem arról van szó, hogy a munkás- és parasztszármazású ifjúság távol akar maradni az iskolától, vagy nem szeret tanulni, vagy nincs benne igény a magasabb képesítés iránt. Szó sincs róla. Sopron határában egy általános iskolás kislány nagyon szeretne gépészmérnök lenni, tehetséges is, mégsem tanulhat, az iskolából mégis folyton hiányzik, mert szülei arra kényszerítik, hogy kistestvéreire vigyázzon és ha tanulni akar, az anyja napestig szidja. Kalocsán a nevelők szülői értekezleten kérdezték meg, miért maradoznak ki a gyerekek tavaszon az iskolából? A szülők a maguk vélt igazának tudatában, szinte természetesnek tartották, hogy szükségük van tavasszal a gyerekek munkájára, azért fogják őket otthon. Azoknak a szülőknek, akik így szólaltak fel, csaknem az egész szülői értekezlet helyeselt. Teljességgel bizonyos, hogy egyetlen polgár, kulák vagy kispolgár sem ejtett ki ilyet a száján sohasem és még akkor is taníttatta a gyerekét, ha időnkint áldozatba került. Miért? Azért, mert a maga szempontjából jól működtek az osztály ösztönei. A polgárok, kulákok, kispolgárok mindig nagyon jól tudták, hogy a tudás a hatalom megtartásának elengedhetetlen fegyvere. Ugyanezt nem tudják azok a munkás- és szegényparaszt-szülők, akik könnyelműen, a pillanatnyi kedvezőbb körülményekért, havi 35 forintos keresetért, egy kis többletmunka kedvéért elvonják gyereküket az iskolától. Népünk vezető ereje, a Magyar Dolgozók Pártja felismerte azt a veszélyt, amely a mostani helyzetben rejlik és kezdeményezésére fontos kormányzati programmá vált a munkások, dolgozó parasztok és a haladó értelmiség gyerekei továbbtanulásának minden eszközzel való biztosítása. Ennek az akciónak azt kell eredményeznie, hogy megszűnik a kiáltó igazságtalanság a tanulóifjúság arányában és az döntően eltolódik a munkások és szegényparasztok javára. Meg kell szűnnie a folytonos osztályismétléseknek, kimaradásoknak. A népi demokrácia most nyomban 16 millió forintot fordít ennek a célnak alátámasztására. Ez az összeg részben pénzsegély formájában, az arra rászorulóknak nyújtott "ösztöndíj formájábanl. „kollégiumok fejlesztésében, napközi otthonok építésében mozdítja elő a beiskolázási akció győzelmét Célul tűzte ki a kormányzat, hogy a legrövidebb időn belül 7500-ra növeli a vidéki kollégiumok férőhelyeit. . Tanulószobák beállításával, az iskoláktól távol lakó ifjúságnak közlekedési eszközzel történő ellátásával és minden más módon megteremti a kormányzat a munkás- és szegényparaszt-szülők gyermekeinek továbbtanulási lehetőségeit. A már ismert ösztöndíj-rendszer segítségével, amely egyelőre 15 ezer igényjogosult fiatal számára áll rendelkezésre, biztosítjuk azt, hogy az iskoláztatás, a tandíj, az írószerek, ruházat gondjaitól megszabadítjuk a legszegényebb szülőket. A most biztosított alapokat a jövőben tervszerűen kiszélesítjük. Magától értetődő azonban, hogy a munkás- és parasztszülőkön a sor. Az ő megértésükön, öntudatukon múlik, hogy jövőre döntően megváltozzék a tanulóifjúság mostani helytelen összetétele.Rajtuk múlik, hogy jövőre már a dolgozó nép gyerekei töltsék meg az iskolák padsorait. A szülőkön múlik, hogy minél gyorsabban megszűnjék például az egyetemen a mostani tarthatatlan állapot. Nincstelen földmunkás, vagy 5 holdas szegényparaszt-származású egyetemi hallgatók arányszáma ma, a demokrácia ötödik évében, még mindig csak 3,5 százalék. 5—10 holdas dolgozó parasztszármazású egyetemi hallgatók arányszámamég ma is csak 2,2 százalék. Amíg munkásszülők gyerekei 7.9 százalékos arányt képviselnek az egyetemeken, ugyanakkor polgárok, küldjük és jómódú kispolgárok gyerekeinek arányszáma majdnem 70 százalék! Nem kevésbé kiáltóan egészségtelen a helyzet a középiskolákban sem. A szülőkön múlik, munkás- és szegényparaszt-szülők öntudatán múlik, hogy két kézzel ragadják meg a maguk hatalmát és elküldjék gyerekeiket az iskolába. Hány és hány szülő van, aki szavaival rajongja a gyerekét, óvja a fúvószéltől is, de gátlástalanul viszszatartja az iskolától! Az ilyen szülő szeretete nem szeretet, az ilyen szülő nem beszélhet arról, hogy valamit is tett gyermeke jövőjéért, hanem ellenkezőleg. De sokkal többről is szó van. Az ötéves terv megvalósításánál, a szocializmus építésénél százezer és százezer új szakemberre van szükség. Ennek az új értelmiségnek a munkásnegyedekből és a tanyákról kell betódulnia az iskolákba. A dolgozó népnek meg kell harcolnia a maga vezetőszerepét az államhatalomban, a tudományban, a technikában és mindenütt. Következetes harc árán kell kiszorítani a nép ellenségeit minden pozícióból, ahol ma még a „szakemberség“ ürügyén ülnek és szabotálják a néphatalmat Ennek a harcnak legelemibb és legtermészetesebb követelménye az, ha a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó osztályok a tanulás lehetőségét és a tudás fegyverét adják gyerekeik kezébe. A néphatalom megmaradásának, népünk fejlődésének, szocialista jövőnknek biztosítéka a munkás- és parasztifjúság százezreinek továbbtanulása. Az államhatalom elfoglalását, minden vezető hely tervszerű meghódítását nem kisebb, hanem nagyobb szívóssággal kell munkálni, mint ahogyan a régi uralkodó osztályok erőszakkal, ha kellett fegyverrel, ha kellett iskolapolitikával biztosították a maguk hatalmát és vezető szerepét. A dolgozó osztályok számára ennek a hódításnak igazi erkölcsi alapjai is adva vannak: az elnyomott többség joga az elnyomó kisebbség fölött. A tanulóifjúság beiskolázásának fontosságára ezekben a napokban országszerte szülői értekezleteken hívják fel a munkás- és szegényparaszt-szülők figyelmét. Nem lehetnek közömbösek a szülők! Nem történhet meg az, ami például Sopronban, amelynek egyik általános iskolájába csaknem kivétel nélkül újgazdák gyerekei járnak, 270 a tanulók száma és a szülői értekezletre csak 20 szülő tartotta szükségesnek elmenni. Micsoda jogon közömbösek ezek a szülők gyermekeik jövőjével szemben? A szülők és a nevelők együttes erőfeszítéséből, a népi demokrácia kormányzatának segítségével el kell érnünk, hogy egyetlen munkás- és szegényparaszt-származású tanuló sem maradjon az általános iskolákból. El kell érni, hogy azok a szülők, akik most, a tavaszon munkára fogták gyerekeiket, azonnal küldjék vissza őket az iskolába. El kell érni, hogy a munkás- és szegényparaszt-szülők a legnagyobb felelősséggel kezeljék legnagyobb kincsünk, az ifjúság ügyét és teljes sikerre vezessék a most megkezdődő iskolaakciót. MEGJELENT A Magyar Függetlenségi Népfronttal Hazánk Felvirágoztatásáért című brossura. Tartalmazza Rákosi Mátyás beszámolóját, valamint Dobi István és Erdei Ferenc beszédét a Népfront Országos Kongresszusán, 1949 március 15-én. Olvassuk! Tanulmányozzuk! ARA: 50 FILLÉR. Kiadja a Magyar Függetlenségi Népfront. Kapható: Pártok és tömegszervezetek szervezeteinél. Szamd M 3