Szabad Szó, 1950. július-szeptember (52. évfolyam, 132-144. szám)

1950-07-02 / 132. szám

p t % Teljes heti rádióműsor i i^>. yÍ777, y^/ LJ 52. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM. 12 oldal 60 fillér VASÁRNAP, 1950. JÚLIUS 2. Még emlékezünk rá!... Irta: Gém Ferenc Nyaral a szabad ifjúság P\ olgozó parasztságunk jókedv­vei, egymással versenyezve aratja felszabadulásunk óta leg­bőségesebb kenyérgabona-termé­sünket, Iparunk rohamosan fejlő­dik. Állami gazdaságaink, gépál­lomásaink, termelőszövetkezeteink is napról-napra szaporodnak és erősödnek. Szerte az országban hatalmas építkezések folynak. Öt­éves tervünk első esztendejére elő­irányzott beruházásaink nyomán soha nem látott fejlődésnek indult népgazdaságunk. Ezek a tények igazolják, hogy népünk helyes úton jár, hogy ebben az országban a dolgozó nép a gazda. De vájjon azt jelenti-e ez, hogy ennek a fejlődésnek mindenki egy­formán örül ebben az országban? Nem, szó sincs róla! Míg dolgozó népünk döntő többsége napról- napra világosabban látja és érté­keli az eredményeket, addig ellen­ségeink minden furfangot és ha­zugságot latbavetnek a fejlődés, a demokrácia teljes győzelmének hátráltatására. Érzik és tudják, hogy míg dolgozó népünk a több és jobb termeléssel a munkaver­senyen, a sztahanov-mozgalmon keresztül szárnyal egyre feljebb a boldog jövő, az igazi szabadság, a szocializmus diadala felé, addig ők mindinkább alul maradnak és úgy járnak, mint a béka, amely mocsárban élt, de a mocsár ki­száradt alóla. Ettől való félelmük­ben indítanak időnként megújuló, elkeseredett és dühös támadást ellenünk, a népi demokrácia ellen. Ezért kuruttyolnak össze annyi badarságot és hazúgságot, ameny- nyit csak tudnak. Ebben a gyalázatos rágalom- és hazúgsághadjáratban, ha lehet, még a kulákokat is megelőzve a klerikális reakció viszi a prímet, s meg kell adni, nem válogatósak sem a hazugságban, sem a mód­szerben. Ha a régi hazúgságból ki­kopnak, újakkal kezdik! Újabban arra vettek irányt, hogy a mun­kásosztály legbiztosabb szövetsé­gesét, az agrárproletárokat, a me­zőgazdasági munkásokat kísérlik meg szembeállítani népi demo­kráciánkkal. A támadást külön­böző módszerekkel és különböző szövetségesekkel végzik. Egyik helyen a mezőgazdasági munká­saink közé befurakodott volt csendőrök, volt katonatisztek, egykori nyilas vezérek, jobboldali szociáldemokraták a munkaver­seny, a teljesítménybér, a darab­bér ellen uszítanak, másik helyen a reakció ártatllanság köntösébe bujtatott apácái, járják a falva­kat és látogatják az állami gaz­daságainkban dolgozók otthonma­radt családtagjait, mint Borsodban, Hevesben. Az imperializmus ez ál­szent ügynökei azt mondják az asszonyoknak: írjanak a férjüknek és gyermekeiknek, hogy hagyják ott az állami gazdaságot, mert ott nem istennek tetsző munkát vé­geznek és erkölcstelen életet él­nek. Felhasználják dolgozóink fe­leségeinek és anyáiknak legszen­tebb érzéseit arra, hogy a leg­fontosabb munkák idejében ártsa­nak népünknek, demokráciánk­nak. De nem restéinek mezőgazda- sági munkásaink között beszélni arról sem, hogy a demokrácia a mezőgazdasági munkásokat mosto­hán kezeli és hogy a mezőgaz­dasági munkások egyetlen barátja és védelmezője a klérus. Arról persze nem beszélnek, amit mi nagyon jól tudunk, hogy a múltban azon a több mint egy­millió katasztrális hold földön, amely papi kézben volt, ugyan­úgy, vagy talán még jobban és alattomosabban zsákmányoltak ki bennünket, mint a többi uradal­makban. Mi azonban még jól em­lékezünk rá, hogy négy család is lakott egy pitvarban, hogy a káp­talanban még a búzatermő vidé­ken is rozsot mértek kommenció- ba. mert az olcsóbb volt, hogy a szalonna pondrós, a kása mindig dohos volt. Mert azt mérték a cselédeknek, amit már senkinek nem tudtak eladni. És tudjuk azt is, hogy a hónaposokat és a nap­számosokat mindig a legrosszabb hodáLyokba fektették, oda, ahová már a disznót sem merték fiaz- tatni, mert attól féltek hogy le­rágja a malac farkát az a te­mérdek patkány, amely egész éj­jel a munkásokon szaladgált ke­resztül, amelytől nem mertek aludni, nemcsak a gyermekek és asszonyok, hanem a legbátrabb Katonaviselt vagy legjobban el­fáradt öregemberek sem. Akkor vájjon miért nem voltak a mi ba­rátaink? Akkor rendbenlevőnek látták, hogy a piszkos hodályok- ban együtt nyomorogjon száz meg száz férfi, nő, felnőtt és gyermek hónapszámra? Akkor az nem volt erkölcstelen? Azt hiszik, hogy ezt elfelejtettük? Azt hiszik, hogy ezt el lehet felejteni? Nem, nem felejtettük el! Nagyon jól emlékszünk még a 70—80 filléres napszámra, a tizen- negyedén való aratásra, a bivaly­húzta büdös laj tokban lötyögő poshadt vizekre, afnelytől a leg­különbözőbb betegségeket kaptuk. Betegen fekhettünk aztán a ho- dályban legyek milliói között, vagy vánszoroghattunk nyomorul­tul gyalog hazafelé 15—20 kilomé- i tereken, mert szekérrel csak azt vitték, aki már félholt volt. De emlékszünk többek között arra is, hogy még így is alig tudtunk egy évben 2—3 hónapot dolgozni, mert állandóan a fejünk felett lebegett a munkanélküliség réme, a két­ségbeejtő nyomorúság. Ma? Ma pedig a mezőgazdaság­ban helyenként már munkaerő- Triány mutatkozik, akadnak he­lyek, ahol a DÉFOSz a cséplőgé­pekhez minden erőfeszítése mel­lett sem tudott még elegendő munkást leszerződtetni. Nagyon jól emlékezünk a régi világra és éppen ezért tudjuk ér­tékelni mai helyzetünket, amikor nem kell rettegni a munkanélkü­liségtől, amikor biztos munkánk és keresetünk yan, amikor 13—15 Alig néhány hónapja csukódtak he az iskola­kapuk, de a vidáman és hangosan kopogtató fiata­lok előtt már a balatoni üdülők, meg a hűvös ár- nyékú mátrai táborok kapui tárultak szélesre. Az erdők felől kopácsolás hallatszik, az úttörők építe­nek tábort. Gyermekkacajtól hangos a kéken csil­logó Balaton, munkásszülők gyermekei lubickol­nak a langyos hullámokban. Kendők lobognak a vo­natablakokból, ének száll a Dunán úszó hajó fedél­zetéről, gyermekek utaznak az ország legszebb üdü­lőibe pihenni, szórakozni, sportolni.., Korán kezdődik a nap. Amikor a tábor kürtöse az ébresztőt fújja, mindjárt kis hangverseny kere­kedik a hegyet körülölelő erdőben. A kürtös éb­resztőjébe belekontárkodnak a fülemülék, a rigók, a pacsirták, meg a patakhoz siető gyerekek énekük­kel. A nap meleg sugaraitól barnára sülnek, a bősé­ges ebédtől valósággal meggömbölyödnek és kaca­gásuk, énekük sokkal szebbé varázsolja hazánk drágaköveit — a Balatont, a Mátrát, a Bükköt, meg a Velencei-tavat. százalékért aratunk, amikor kol­lektív szerződésben biztosított tel­jesítménybérért dolgozunk, amikor társadalombiztosításban részesü­lünk. A múltban gyermekeink cse­lédnek mehettek városi dámákhoz, uradalmakba vagy nagyhasú ku- lákokhoz. Ma nyitva áll gyerme­keink előtt minden lehetőség! A mezőgazdasági munkások nem mostohagyermekei a népi demo­kráciának, hanem a munkásosz­tály legjobban megbecsült és leg­megbízhatóbb szövetségesei. Olya­nok, akikre bizton számít a mun­kásosztály és népi demokráciánk kormánya a reakció ellen vívott harcban éppen úgy, mint a ki­zsákmányolás nélküli társadalom­ért' folytatott küzdelemben, a szo­cializmus építésében. Az a sunyi, alattomos és becstelen mesterke­dés, amellyel a klerikális reakció szeretne bennünket megkörnyé­kezni és demokráciánkkal szembe­állítani, a magunk és gyermeke­ink boldog jövője ellen indított támadás. Agrárproletárjaink, me­zőgazdasági munkásaink túlnyomó többsége azonban mindennek tu­datában van. Bátran szembeszáll a klerikális reakció aljas támadá­sával és lelkesedéssel követi a Magyar Dolgozók Pártja, népünk vezére, Rákosi Mátyás tanítását és iránymutatását. Dolgozik becsü­lettel, igyekszik a még megté- vedteket is felvilágosítani, hogy győzelmesen haladjunk hazánk és szocializmusunk építésében, felsza­badítónk, a nagy Szovjetúnió mel­lett, melynek vezetésével napról- napra erősödik a békefront, amely megakadályozza, hogy a klerikális reakció és annak gazdái, az ame­rikai imperialisták, háborút indít­sanak a népek, a dolgozók milliói ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents