Szabad Vasas, 1948 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1948-01-10 / 1. szám

a oldal SZABAD VASAS A Ganz Waggongyár hároméves terves államosítás­a . A hároméves terv megindításakor­­ a Ganz Waggongyár évi termelési­­ átlaga 139,2 millió forint volt, ami a békebeli termelésnek 89%-át tette ki. Ennél az eredménynél figyelem­be kell venni azt, hogy­­ a dolgozók létszáma 25%-kal magasabb volt, mint 1938-ban, tehát az egyéni tel­jesítmény 71%-nak felelt meg. Az egyes tervévekre vonatkozólag a következő termelési eredményeket irányozták elő: Az első tervév végére évi 180­ millió forint, a második tervév végére évi 244 millió forint, a harmadik terv­év végére évi 316 millió forint, ösz­­szesen: 740 millió forint. Tehát a h­­­rmadik tervév végére a békebeli termelést évi 101%-k­al kell teljesíteni. A többlettermelés biztosítására, beruházások céljaira az Országos Tervhivatal a három tervévre ösz­­szesen 71.727.000 forint összeget en­gedélyezett. Ezen­­összegből eddig felhaszná­lásra került: 1. A gépgyártás részére 4.005.000­­ forint, melynek 23%-át 11 darab munkagép és 13 darab elektromo­tor beszerzésére s 77%-át építkezé­sekre fordították. A munkagépek száma ezzel 301-re emelkedett. El­készült a motorpróbaállomás új épülete és a régi kismotorműhely helyett építendő új épület 60%-ban szintén készen van. Itt 61 darab munkagép kerül majd felállításra. A nagygépműhely fűtésének kiegé­szítése is befejezést nyert. 2. A vagmigyártás keretébe tarto­zó, háromemeletes központi raktár építkezése kb. 60%-ban elkészült­ 3.200.000 forint értékben. A raktár olyan nagyméretű lesz, hogy a gyár műhelyei számára szükséges összes anyagok központos tárolása lehető­vé válik. Jelenleg a II. emeletet építik, a földszint és­­az I. emelet előreláthatólag 1948. évi február hó végén igény­be vehető lesz. A vagongyártásban a második és harmadik tervévekre nagyobb beru­­házásokat irányoztak elő. Az első tervévben a termelés fokozása a meglévő kapacitás kihasználásával és arány­lagos kisebb beruházások­kal elérhető lett volna. Azonban kü­szöbön áll a Szovjetunió és Argen­tína részéről motoroskocsiknak rö­vid szállítási határidőre való meg­rendelése. Ez nagyobb beruházáso­kat fog szükségessé tenni az első tervév második felében. 3. A kohászat részére eddig beru­házásra kerülő 340.000 forint ösz­­szeg, melyet gépi berendezésekre, lá­gyító- és magszárító kemencék lé-­­tesítésére fordítottak. Ezek a beru­házások elsősorban a szűk kereszt­­metszetek megszüntetését teszik le­hetővé, azonban a kohászat jelenlegi kapacitása nem elegendő a produktív öntvények legyártására. A termelés kellő mérvű fokozásához szükséges­sé válik egy új 8 tonnás elektroke­­mence felállítása. Addig, amíg ez nem valósul meg, az öntvények te­rén mutatkozó hiányt kooperációval kell megoldani. A vagongyári vasöntöde termelé­se jelenleg évi 1.200 tonna, az acél­­­­öntöde termelése évi 2.200 tonna, az acélm­ű termelése évi 6.000 tonna. 4. A számlál­ógy­ár részére 360.000 forint összeget fordítottak beruhá­zásokra, melyből 170.000 forint gépi berendezésekre és 190.000 forint épít­kezésekre szolgált. A számlálógyár­ban a tervszerű gyártás komoly eredményei mutatkoznak. Az eredeti tervekhez­­képest eddig átlagban 16 %-os többlettermelést értek el, de­cemberben azonban a tervhez ké­pest csökkent a termelés, mert az építkezési nehézségek kb. 5.700 mun­kaórak­iesést okoztak a produktív munkában. A tervgazdálkodás bevezetése le­hetővé tette, hogy a gyár a belföldi szükséglet kielégítése mellett, ex­portkereskedelmi szerződések meg­kötését vállalhatja. Előrehaladott tárgyalások vannak folyamatban a Szovjetunióval, Jugoszláviával és Argentínával hűtőgépek, ércfeldol­gozó-, aluminiumgyári berendezé­sek, hydroelektromos centrálok, mo­­torosvonatok stb. szállítására. A Ganz Waggongyár termelése a tervgazdálkodás, a beruházások és az észszerűsítő eljárások bevezetése következtében a hároméves terv ide­jének első négy hónapjában évi 139,2 millió forintról évi 158,3 millió forintra, az egyéni teljesítmény p pe­dig 71%-ról 80%-ra emelkedett. Ez­zel a gyár túlhaladta az 1938. évi termelést. A beruházások engedélye­zésének rugalmassága, az új min­­kásigazgatók kinevezése- a munka­­fegyelem helyreállítása és a gazda­sági helyzet megszilárdulása lehető­vé fogja tenni, hogy a közeljövőben gyár az előirányzott többterme­­lést nemcsak eléri, hanem a terve­ket nagy mértékben túlteljesíti. Budapest, 1947 december 20. Strém Ferenc tervmegbízott. Körülbelül egy éve annak, hogy a magyar kormány döntése értelmében a magyar nehézipar legnagyobb ött vállalata az állam kezelésébe került. Az üzemeket az akkor alakult Nehézipari Központ hatáskörébe helyezték. A nehéz­ipari üzemek állami kezelésbevé­telét a stabilizáció megteremtése tette lehetővé, de egyben a stabili­záció védelme tette szükségessé. Az öt nagyipari vállalat a magyar ipari termelés alapját képezi- tehát érthető volt, hogy a stabilizáció védelmében ki kellett­ venni a nagytőkések kezéből ezekét az üzee­­­­e­két, akik tudatosan elszabotál­ták ezen üzemek termelését és köz­vetlenül a stabilizáció u­tán is nagyarányú munn­káselbocsátásra készültek. Az öt nagy­vállalat állami keze­­­­lésbevétele lehetővé tette, hogy Magyarország a tervgazdálkodás útjára lépjen és egy nagy lépést jelentett abban az irányban, hogy Magyarország a nép országa le­gyen, m­it­­jelentett, a munkásosztály szempontjából közvetlenül a nehézipar állami kez­elésbevétele? Az állami kezelésbevétel mentette meg ezeket az üzemeket attól, hogy ne kelljen nagy tömegben a dolgo­zókat az utcára tenni, s ma már 8—10 eze­r dolgozóval több van a NIK kötelékében, mint az álla­mi kezelésbevétel idején. A NIK az elmúlt egy év alatt kö­zel kétmillió forintot költött mun­kásjóléti és kulturális célokra. A termelés növelését és javítását szolgáló munkaversenyekre és ra­cionalizálásokra havonta 200.000 fo­rintot ad ki a NIK. A NIK ellátási szerve megszer­vezte a dolgozók téli burgonya és tüzelőellátását. A nehézipari üzemek állami ke­­zelésbevétele a dolgozók erőfeszíté­­sésével hozzájárult az üzemek tére­m­elésének megnöveléséhez, amely, alapja a dolgozók életszínvonala emelésének. Az állami kezelésbevétel után az üzemek dolgozói jogosan vetet­ték fel a követelést: a dolgozók ka­parták ki a romokból az üzemeket és építették föl. Elsősorban úgy látják biztosítva az üzemeket a nép számára- ha az üzemek élére az üze­mek munkásságából neveznek ki igazgatóttat, akik a saját bőrükön érezhették, hogy mi fáj a munkás­ságnak. Különösen jogos volt a kö­vetelés, mikor egy-két már kineve­zett igazgató bebizonyította, hogy a hozzáértés szempontjából sem ma­radnak el a »régi« igazgatóik mö­gött. Ma már ez a követelés telje­sítve van. Az államosított üzemeik élén a dolgozók soraiból kikerült igazgatók állanak, akik minden bi­zonnyal, ha a dolgozók részéről is megkapják a kellő támogatást, a magyar nép javát fogják szolgálni. Az új igazgatóktól a dolgozók vi­szont méltán elvárják, hogy ne sza­kadjanak el attól az osztálytól, amelyből származnak és amelynek tagjai­ Az államosítás persze nemcsak­ eredményeket, hanem hibákat is hozott. A hibák azonban nem szük­ségszerű következményei az álla­mosításnak. Hamis vágányra tévedt az, aki csak a hibákat látja. Az a fától nem látja az erdőt. A hibákat a NIK és az üzemek dolgozóinak közreműködésével ki kell küszöböl­ni, hogy a magyar államosított ne­hézipar maradéktalanul tudja szol­gálni a magyar nép érdekeit. Az üzemek államosításával meg­változott a dolgozók viszonya is az üzemekhez. Az államosított üzemek termelése most már nem­­ egy-két burzsoá érdekeit szolgálja, hanem a magyar demokrácia gazdasági meg­erősödésének előfeltétele. A magyar szervezett munkásság­nak a nehézipar államosításának, "egy éve alkalmával r­á kell figyel­ni azokra a jelenségekre, amelyek az államosítás körül nyilvánulnak meg a különböző üzemekben. A ta­laját vesztett burzsoázia minden erővel igyekszik visszaszerezni a hatalmát és gátolni a magyar de­mokrácia fejlődését. Ha az államosítással úgy helyez­kedne szembe, mint a dolgozók egyik vívmányával, nem sok ered­ményt érne el. Megkísérli betörni a dolgozók soraiba, egyes hibákat és nehézségeket kihasználva. Ennek következménye az, hogy néha sike­rül a dolgozókat a saját érdekük­kel, az államosítással szembeállí­tani. »Magyarország átlépte a népi demokráciák rubikonját«, mondot­ta néhány nappal ezelőtt Gerő mi­niszter elvtárs. A magyar demo­krácia nem állt meg félúton a ne­hézipari üzemek államosításánál. Továbbfolytatta a bankok, majd fogja a bauxitüzemek államosításán val. A magyar demokrácia kiveszi a gazdasági hatalmat is a nép el­lenségeinek kezéből az államosítá­son keresztül. Szervezett munkásnak tudnia kell: a magyar nép útja a felemel­kedés felé az államosításon keresz­tül vezet. Aki az államosítás ellen van, az a munkásosztály ellensége. Védd meg az államosítást, a gyá­rat, a gépet, a munkahelyed, a mun­kásosztály, a magyar nép ellensé­geitől. Hazai Jenő Szakszervezeti nőnapok az üzemekben A felszabadul­­s óta közel három esz­tendő telt el. Azt gondolná az ember (joggá!), hogy a szakszervezetekben tömörölt nőmunk­ások ezalatt a három év allatt a fejlődés terén elérték azt a fokot, amire a demokráciában szülksé­­gün­k van. Hiszen ott lehet látni a nőt a szakszervezet minden ideri netén. Köz­ponti vezetőségben, választott bíróság­ban, felügyelő választmányban,­­ van szakmai nőszervezőbizottság, van üzemi bizottsági elnök is itt-ott, néhol van az üzemi bizo­ttságban is nő, vannak bizalmi nők, szakszervezeti nftbizottsá­­gok, az üzemekben gyárgondozónők, van már a szakszervezetben pedagógus, aki a napközi otthonok szervezését és ellenőrzését végzi. Mégis azt tapasztal­juk, hogy az elvégzett munka nem ki­elégítő. Miért? Mert az üzemi érte kéz­ifékét, melyen­­a szakszervezet is kép­viselteti magát, nem eléggé látogatják. Különösen a nők nem. Vagy ha igen, akkor csak az érd­eke, hogy anyagiak­ban kap-e valamit. Mert nehéz a gaz­dasági helyzet, úgy érzi, hogy kevés a pénz és a messzebbmenő tervek nem érdeklik. Nemn keresik az okokat, hogy miért nincs még mindig jobb helyzete a dolgozónak. Sokszor úgy érzik, hogy a munka, amelyet elvégeznek — terhes, — hiszen a gyümölcsökből keveset kap­nak. Igen nehéz kérdések ezek és csak úgy lehet ezeket a nehéz problémákat kellő értékére helyezni, ha a múlt ször­nyű tapasztalataiból tanulva sokat, nagyon sokat foglalkozunk a szakszer­vezeti mozgalommal. Az üzemekben, minden hónapban tar­tunk szakszervezeti nőgyűlést, női elő­adóval. Ezeken a gyűléseken csak azok­kal a problémákkal foglalkozunk, ame­lyek a nők gazdasági helyzetével és képességeiknek megfelelő előmenetelé­vel­ függ össze. 1948 január hónapjában­­lehetőleg­­mindenütt tartunk négy ülést. Beszá­molunk a nők országos szakszervezeti konferenciájáról, hogy mik a terveink és mik azok a munkák, amiket a dol­gozó nőik életszínvonalának emeléséért el kel­l végezni. A demokráciában megvan a lehető­ség, hogy tanuljunk és nem kell má­sodrendűnek érezni magunkat. A nő a munka minden területén megállja a helyét és ha tanul és képezi magát, akkor odakerül az őt megillető helyre. .Ezért mi­­vasasok ,nagy súlyt helyezünk a nők nevelésére is kötelezővé tesszük a tanulást még akkor is­, ha sok a gon­dunk és nehéz a gazdasági helyzetünk- A hároméves terv sikere a munkások, így tehát a nők életszínvonalának emelését is biztosítja. A demokrácia erősítése és a gyermekeink jobb jövője érdekében­­ nem lehetünk közömbösek. (Nem felejthetjük a múltat.) A szak­­szervezeti egység a két munkáspárt egységes ereje és m­i nek ezt az erőt nem gyöngíthetjük, hanem csak erősít­hetjük. Ezeken a szakszervezeti nőnapokon közel kerülünk egymáshoz és a közös­ségi érzés ki fog bennünk fejlődni. A szakszervezeti erő pedig összetöri a reakciót. Varga Lászlóné A póruljárt igazgató! A Magyar Tracbitművek tarcali kőbányatel­epén Brauer mérnök, szabotáló üzemvezető, aki le sem volt igazolva, felmondott Vasas Ist­ván főgépésznek azon a címen, hogy szabotál. A nevezett gépész az or­­vos ellenére két mankóval, betegen is a munkahelyén teljesítette a szolgálatát, gipszbe­­foglalt, törött lábbal, az orvos pedig kétnapon­ként az üzemben végezte a beteg láb kezelését. Vasas szaktárs saját felelősségére hagyta el a közkórhá­zat és ment munkába azért, hogy a hároméves terv hátrányt ne szen­vedjen, mivel nem volt aki helyet­tesítse. Az üzemvezető-mérnök pedig örö­kösen átalakítás ürügyével és egyebekkel igyekezett leállítani az üzemet és ezzel nemcsak a munká­sokat akarta könyörtelenné tenni, hanem az újjáépítést is hátráltatni akarta. A Sátoraljaújhely, Szerencs és miskolci vasútvonal építéséhez szükséges köveket a bánya könnyen szállíthatta volna, de a mérnök úr szabotálása miatt ez elmaradt. Ba­dacsonyi és a környéki bányákból, több száz kilométeres távolságból kellett a kívánt tört követ a vasút építéséhez szállítani, s­ már nem­ vitás, hogy ki az, aki az újjáépítést szabotálta. Mégis Vasas főgépész ,szaktársunknak mondott fel Ador­ján központi igazgató úr, aki a múlt rezsimnek kémelhárító tisztje volt, s a munkásokat csendőrökkel hur­­coltatta el, internáltatta le és a meghurcoltak bevallása szerint, üt­legelte is a munkásokat és a mun­­kaszolgálatosokat. Szakszervezetünk részéről Galam­bos titkár, az építőmunkások titká­­ra, Vlasák Jenő megyei titkár, a tarcali bizalmiak, a sáto­ljaúhelyi szakmaközi megyei titkár, együtte­sen tárgyalták a Traebitművek köz­ponti igazgatóságával az ügyet. Több tárgyalás után sem volt haj­landó az igazgatóság visszavonni a felmondást, míg végül is az Andrássy­ út 60. szám alatt, a rend­őrség bilincsei között kérte az igaz­­gató úr a felmondott Vasas főgé­pész segítségét. De ekkor már min­den késő volt. Szövetségünk részéről pedig tudo­mására hoztuk a t. igazgatónak, hogy Vasas István felmondását nem vesszük tudomásul és ahhoz hozzá nem járulunk. Te meg vasas, ne hagyd magad! Galambos József titkár. 1948 Január 10

Next