Szabadság, 1948. július-szeptember (4. évfolyam, 148-224. szám)
1948-07-01 / 148. szám
4 Msszölök Práger Károly vezérigaszgató Finger Sándor ismert budapesti vegyianyagnagykereskedő, akinek árdrágítási ügye sokáig foglalkoztatta a nyilvánosságot, az év elején Amerikára költözött. Fivérét, Träger Károlyt, a Műkémia rt. vezérigazgatóját később nagyarányú kénrejtegetés miatt őrizetbe vette a gazdasági rendőrség. A törvényszék 10 hónapi börtönre ítélte és szabadlábra helyezte, a vezérigazgató úgy látszik vélt, hogy a tábla másodfokrm súlyosbítjaa büntetést és ezért fivéréhez akart szökni. Múlt héten elbocsátotta háztartási alkalmazottat és eladta a bútorait. Ismerőseinek azt mondotta, hogy üdülni megy a Szabadsághegyre. Kötendőkkel megrakott autón indult el és azóta nem jelentkezett. AranyTáltos utcai üzletének alkalmazottai bejelentették szökését a rendőrségen ás az iparügyi igazgatóságon. A megszökött vezérigazgató vagyonát zár alá vették. USA-kémszervezet vezetője Schumacher •Rafatrihái jelentik: Németország 82 sllvjo,t övezetében egy vezető szociáldemokrata funkcionárius Wilhelm Jorenz letartóztatása alkalmából kiterjedt amerikai kémhálólatot lepleztek le. Lorenz vallomásaszint Schumacher, a munkásáruló német szociáldemokraták vezére „Ostbüro” név alatt illegális szervezetet létesített, amely katonai információkat szerzet az amerikaiak számára. Az USA pénzelte a szervezetet. Az információk Clay tábornok főhadiszállására futottak be. A kémszervezet legfőbb fiókját ártalmatlanná tették. Felesége leleplezte a bujkáló tömeggyilkost Mihályi Gyulát, a hírhedt fatiszta vezért a felszabadulás óta körözték a magyar hatóságok. Mihályi annak idejénMiskó Zoltánnal egyiütt részt vett a Nemzet Szopdl című lap megalapításában, majd Szálasához csatlakozott. Mikor a nyilasiaorthysta konkurrencia ösz- Shéma lakodott és a nyilasok merényletre készültek Keresztes-Fischer Ferenc beügyminiszter ellen, Mihályi is szerepelt a merényit tervezésében. A nyilas puccs után Adony község vezetője lett, gyilkolt, fosztogatott, rabolt, majd Bajorországba menekült. Később Romániába szökött és Zilahon telepedett le. Most azután a felesége feljelentette és leleplezte a múltját. A román hatóságok Mihályi Gyulát kiadták Magyarországnak. Rövidesen a budapesti népbíróság elé kerül. Már hamisítják a nyugati márkát Lipcséből jelentik. Mint Frankfurtból jelentik, egy tizenöt főnyi társaság megkísérelte a most kibocsátott ötvenmárkás bankjegyek hamisítását. A bankjegyek hamisítására szolgáló kliséket lefoglalták. Ballon-, átlátszó-, lódén- esőkabátok WiMPflSSING SZAKÜZLETEIBEN: tv., Váci Utca 9. Tel.: 183—078. VI. , Andrássy-út 8. Tel.: 127—991. VII. , Erzsébet krt 34. Tel.: 426—538-asaanBw.——.................. Pl ORIENt Saját készítményű „ORIENT“ 2 személyes Kanapérfikamié 770-től 2 szem. 7 drb.-os’KombínaltSZoba 2.350-től »Orient" Bútor és kárpitos: VII., Csengery u. 13 Nagy fizetési kedvezmény. Hálószoba 900.— Ft. előleggel, 150.— Ft havi részletre ára 1800.— Kétszemélyes rekamier 400.— Ft. előleggel tiszta afrikkal és szőrrel 100.— forintos havi részletre ára 970.— 2 személyes 9 darabos kombinált 1600.— Ft. előleggel 200.— Ft, havonta ára 3200.—■ „Bargsay bútor“ Hálószoba 3T71«Q eH»leg 800.— Havi 200 részlet. Síma háló 2300, etötes 1000.—» havi 200 részlet Kombinált szoba 2 személyes, szövet huzattal 2550, előleg 1200.— havi 200 részlet. Konyhád oIcs°n VI. , DOB UTCA 58 (Körútnál.) BUTORFIMCE Bútor Használt ég új BÚTORT Sérül ez asztalosmestertől ^ Műhely: VI. , Podmaniczky-nál. Üzlet: Király.útra 89. JEgyéb berendezés Gyermekágy 78.-tól ,minden méretben, gyermekbútor, bicikli, játékárú vendég- nyugágy „VICÁNÁL** VII. , Nagyatádi Sz.-n 50 7.1adó hatágú brónz csillár ’cső árokú Díszrei: a kisruházat Menyasszonyi ruhák, felszereléssel és szmókingal, kölcsönzése Nyitva re,?, 9. este 6-1* Nyítusz Szálén VII., Nagydiófal utca 18 Telefon: 421—216. Menyasszony ruhák fátylak, koszorúk, csokrok, belépők és férfi ruhák kölcsönzése vidékre is. MIMÓZA SZALON, Népszínház utca II. I. 3. Menyasszonyi ruhát veszek Nyitva 9—6-ig* ŐSZ HAJ eredeti színét 10—20 nap alatt festés nélkül visszanyeri. Nincs pepecselés. Egyszerűen benedvesíti haját reggelenként a LE TON Visszaszínezővel 10—20 nap múlva a haj visszanyeri eredeti színét, fényét, rugalmasságát. Csalódás nincs, a hatás biztos. Ártalmatlan, tiszta, nem hagy foltot a LE TON VISSZASZÍNEZŐ Ára 14.80 forint. Minden szaküzletben Főraktár: HUNNIA gyógyszerár, Erzsébet körút ötvenhat Különféle Jöjjön el óbudára! KAFKA kerthelyiségében újra békebeli jó étel, nemes ital BAGYIK szamunk mellett remek hangulat. Templom utca 17. Telefon: 16-26-16. (Kedden zárva:) 6-os autóbusszal a Nyugatitól 10 perc! öröklakás öröklakások, lakottak, főútvonalakon, modernek, adómentesek eladók. Bojár építés, T.: 121-338. Uidlistu a Szaladuur&cu*! 03 újjászületett Friss Újság, amely nagy és fontos feladatot vállalt magára a demokratikus sajtóban: a kisemberek friss és új szellemű tájékoztatását. Ezt a feladatát az címűst egy esztendőben, a Friss Újság eredményesen teljesítette. Nemcsak tájékoztatta széles' ’olvasótáborát demokráciánk politikai és gazdasági előrehaladásáról, vívmányairól, eredményeiről, hanem közelebb is hozta őket a népi demokráciához és ezzel értékes tömegnevelő munkát végzett. Az egyéves fordulón őszinte nagyrabecsüléssel üdvözöljük a Friss Újság valamennyi dolgozóját és további sikereket kívánunk eredményes munkájukhoz. Hajós sztrájkok Marseilleben Marseilleből jelentik. A „Vile d’Alger nevű hajó legénysége iránti együttérzésből kedden, délelőtt három másik hajó legénysége is sztrájkba lépett. A Ville d'Alger tengerészei hétfőn szüntették be a munkát, tiltakozásul a számukra kijelölt lakóhelyiségek rossz berendezése és a legénység létszámánakcsökkentése ellen. Mario nyerte a Tátrai handicapot A keddi grabopintersenyekben a fogadott lovak domináltátit. A főszámban a várt ,, parpír-befutó‘ ‘ Mario—Honvágy— Fidibus jött be. A versenyben a távolzlopnál Joli összeütközött Quasival, s az utóbbiról leesett a lovas, ezerenkeére minden baj nélkül. A naphőse a 36 kilós Kiss, aki négy versenyt nyert, igaz, hogy egyet ajándékba kapott Bocskaitól, aki Alikonycsillagot csúnyán ellovagolta. — Eredmények: ■ I. 1. Katica (5) Kiss, ?. Bakfi( NI Cp) Gelics. I. Pöszike (3) Sajdik. Fm, Kokett II,iGvuszi, Szabadság Pax II. 10.73, 18. 12- 13. Bef.: 101 és 113. H. 1. Broadway (7:10) Keszthelyi, Pazar II (6) Bech S. Fm.: Aprilia V., Juszt is, Redeeming Star. 10:13, 10, 10. Bef.: 16. III. 1. Gombház (2) Kisw. 2. Beteghét (2/V) Kedvesi. 3. Kató (4) Keszthe M. Fm.: Turul. Haver. Rege. Csábitó.. 10:29, 14 13, 21. Bef.: 70 és 217. IV. 1. Bartola* Gy. fiai). Kiss. ?.. .Mi konycsillag (6:10) Bocskai. .3. Bankár (7) Kedvesi. Fm.: Csókakő, Buona Sera II. Lili Hedvig. 10:36. 10. 10. 11. Bef.: 65 és 140. V. 1. Mari, frt Teltsehik. 2.Honvári* (3) Gutái. 3. Fidibus !&) Atti Fm.: Pansy, Bombardon, Tramoli. Aimondo, Ouasi. Sorrento. Lurkó, Joli. 10.18. 11, 16. 16. Bef.: 47 és 70. VI. 1. Zulejka (3) Kiss, ?. IPfitiku» TI fl*/#) Geldes, L Aranykalász (6) Túrái. Fm.: T erenc. Kiskomn. Prubavölíry, Hangos. Tinón. Gara«. fivike. Hamar. 10:38. 14.13. 20. Bef.: 83 és 41?. VIT. 1. Áki fia (12) Túrni. 2. Brassó 00) Tabajdi. 3. Szende (B) Magyarosi. Fm.: Furfangos. Szendrő. Shanghav bov. Páro D.-*ma. Da-^oS Mohamed . TVilva, Imre Véletlen IT. Robn. Tartis Fedina. lOt’SR 1.9. 260. • 2^)00. Bef. 973 és 1103. VTTT. 1. Bright Beam ^3.10) Gutái. % Ved a 12) KeSTíthelyi. 3# Tr rartella XT f8) Fitosai. Fm.: Kennn. Movi^a. Galire, FÜS+és Grnn. Pajtás. Xmnil Rav. 10:18^ 12 22. 17. Baf.: 37 ée 101. IX. 1. Royi (2) Kedvest, o. Tádém H (f2) Goeztonyi. 3. Rog-Jr tt (B) Pozsonyi. Fm.: Ála TI. Manci TI. RoHka:.'Vasvá»*. Titik0. Tnjism-f'-n. T^ma Hf. 10,34, 16, 16, 90. Bef.: 126 és 160. Szerdán, 30-án d. o. 4 órakor ÜGETŐ Asbóth ma délután Bromwich ellen küzd a döntőbe jutásé Asbóth folytatta wimbledoni világraszóló diadalsorozatát. Legutóbb az amerikai T. Brown-t győzte le öt szettes ragyogó küzdelemben és ezzel bekerült a 4-es elődöntőbe, ahol ma, szerdán az ausztráliai Bromwich lesz az ellenfele. Európát most már egyedül Asbóth képviseli Wimbledonban, mert az elődöntő másik két résztvevője: Mulloy és Falkenburg amerikai. A többi magyar teniszező váltakozó sikerrel szerepelt. Körmöczy Zsuzsi kiesett, mert az amerikai Fry-től kikapott. A vigaszdíjban Katona a spanyol Savos-t, Pető pedig a francia Ducce-t győzte le. A vízilabda, bajnokság a kedd esti mérkőzésekkel eldőlt. Az UTE 5:4-re verte az MTK-t és ezzel megnyerte a vízilabda bajnokságot. Második helyre a MAFC került, miután 6:1-re lelépte az FTC-t. A Vasas 3:2-re győzött az Egri SzTK ellen. A Vasas a Szovjetunióból hazatért hadifoglyok labdarúgó csapata ellen kedden este villanyfényes mérkőzésen 7:2-re győzött. Az MTK úszóversenyén a 200 méteres női mellúszásban Novák Éva 2:58.4 perces kitűnő idővel győzött. Szatmári a 100 méteres gyorsúszásban 58.8 mp alatt ért a célba. Kosárlabdázóink a szófiai Balkán és Középeurópai Játékokban tovább folytatták győzelmi sorozatukat. Férfi csapatunk Románia ellen 54:31-re, női csapatunk pedig a jugoszlávok ellen 45:14-re győzött. Nemzetközi labdarúgó mérkőzés volt kedden délután a Pasaréti úti Sporttelepen. A magyar Pénzügyi Alkalmazottak Sportegylete 6:2-re legyőzte a szlovák pénzügyieket. 12.15: Asy taji mu’en«». — 13.__Lelészek a Szovjetunióban.— U.Oo: eőadás a lengyel ifjúságból. — 13.45: iganyzene.----14: Hírek. ■—14.10: Élő dal. — 14.30: Az Operaház műhelye. Ny. — 15: Hádióiskola. — 16: Szereádok szárnyán. — 16.45: Hangos íradó. — 17: Hírek. - 17.10: Hadigoly Híradó. — 17.15: Vöröskereszt. - 17.30: Szakszervezeti Tanács melóra. — 17.50: Hírek oroszul. — 18: zárt év előtti magyar verbunkosok. — 1.40: A Rádió/Dekar játéka. — 9.40: A falu hangja. — 20: Hírek. - 20.20: Hírek , németül. — 20.35: Héti szemle. — 21: Karinthy-cet. - 1.30: Hanglemez. — 21.45: Kassai éra- Időszerű kérdések.-----22: Hírek. - 22.25: Vöröskereszt. — 22.30: Hanosz heti híradó. — 22.40: Totohírek. - 22.45: Énekkettőe. — 23.20: Táncene. — 23.30: Hanglemez. — 24: Hírek magyarul, franciául, angolul és szper autóul. Budapest II. 17: ötórai tea. — 18: Előadás. — 8.20: Diósgyőri Vasgyári Vasas Daárda műsora. — 18.45: Hangszerszók. — 19: Búcsú az Aranyborjútól. - 19.30: Tánczene. — 20.30: A rádió zaimóegyeteme. — 21: Hírek. — 1-15- Szív küldi szívnek SZERDA ! CSÜTÖRTÖK, 1948 m:UTL 1 Ma: Zágráb-Budapest Alig ért véget a labdarúgó bajnokság, máris nagy feladat elé került a magyar labdarúgás. Budapest csapat® két mérkőzést játszik Jugoszláviában. Ma délután Zágrábban a város válogatottja ellen áll ki a budapesti csapat. Tartalékosan kell kiállnunk, mert az eredetileg kijelölt Henni, Kónya és Kocsis sérült és így nem játszhat. ... Budapest csapata a következő összeállításban lép ma délutáni pályára Zágráb ellen: Tóth György, — Rudas, Balogh H. — Bozsit, Kispéter, Zakariás, — Egresi, Keszthelyi, Mészáros, Puskás, Tóth IH. Kezdete 4 órakor VII. LÁMA handicap. 14 Lajos 2160 lő BOSIUKA II 2160 Tip: TÄBORNOKJOSEPHI.nE— IGAZGYÖNGY I. Háromévesek vers. 1 KÁT. FORES 2200 2 GYÖRGYI 2220 B KAPT.BELI* 2240 4. LOBOGÓ I.2000 KERNER 2180 Tipő KAPTAM BELLW. —KERNER—GYÖRGYI. II. Gilram díj. 1 HUSI 1940 ti FINNYÁS I 9%0 a SOLEX 1940 4 FERKÓ 4 940 MOLINARII 1940 o JUTTA BELL 1940 7 faradé 190 8 TALISMAN 1900 1 JANCSI 1960 l6 URFITI. 1980 11 DANTE 2000 12 PINTYŐKE 2000 13 FÁCÁN 200 14 ADAM PIA 2000 15 winnettou . 2000 16 cigany-bar 2020 17 futár 040 18 ZOLI 2080 19 LEGÉNY 2100 20 KANTORT 2100 21 HATTTA . 2160 Tip- JANCSI-PARADÉ -JUTTA BELLWOOD, m. Pátyi díj. 1 ŐZIKE 198 , 6 SZESZÉLYES 2000 s ÉREM 20. o 4 WAISEN KI 2000 5 CSAPLAROS 20111 TALISMAN .. 04 O 7 INTERMEZ 2040 8 avantini. 20 O 9 JULIRA 2000 10 merész 2000 11 ILONKA 20 O I NÁDOR 0080 Tip: ŐZIKE—ÉREM— INTERMEZZO. IV. Lexington dij. 1 ELSŐ II 2200 ■£ DIONE 22’O 3 SATAN 2220 4. FÉK. PÉT.2 O 5 LILIOM 2240 6 PARTIZÁN 2240 7 TAMARA V. 2240 8 friswyn 2260 9 bubi 2280 Tip: LILIOM—DIONE ELSŐ N. V. Júniusi handicap, > csíki 2100 2 DARIOÓ 2100 3 TITANIC 2100 4. BRUGOS 2120 5 ELEMÉR 21'0 (1 FANTOM 2120 7 FRUSKA 2100 8 REPÜLŐ 2120 10 BUBI 2140 10 PACIFIC 2140 1 1 HANNIBAL 2 I60 12 PARTIZÁN 2140 1 3 jeanned« 2200 14 CSÁRDÁS T. 2220 Tip: FANTOM— jeannedarc-CSARDAS T. I .'*I . VI. Lama handicap. 1 BOSIUKA 1000 .2 DODO 2000 3 ERZSOR ODO 4 FEGYVERNE 2000 5 GYONGYVIR 2000 OTTAWA 2000 7 SACY 2000 8 IBIS 2020 9 ÉLELMES 2061* 10 JONNY 2060 1 1 JOBBAGY! 2060 12 LEPKE B. 2060 13 IIMBRIMA 2100 Tip: JOBBÁGYIUMBRINAGYÖNGYVIRÁG. 1PITYU 2000 *ROSALINDA-0 20 3 MISS ENGL 20404 USGYE 20405 DEZSŐNÉ 20606 ÉREM 20607 napoleon 2068 VÁMOS 20509 GAZELLA 2080 1O KICSI2 80 I 1 BETTY 2100 12 ILONKA 2100 13 GEOFFREY2 120 Tip: ÉREM-VÁMOS— ILONKA, VIII. Lidó dij. 1 Zoli 2080 1#JOSEPHINE 2080 3 LAGZI 2080 4 babait. 2100 5 GYURI 210 6 CÉZÁR IT. 2100 7 TÁBORNOK 210 8 IGAZOLttNC. 210 9 LEITA 2120 I O FEGYVERSE 2 12. NAIDA 2140 I 2 CSAK RAJT - • 40 13 ÖCSIKE -140 IX. Zsámbéki handicap. ♦ 1 BABA II. 20006 DERÜRE-BO 2000 3 ÉBI20004 ERIKA 114 20005 KACÉR III. JOOOG KALÓZ . 20007 KANTOR D.20008 LAGZI 20009 MÁMOR 20001 VQYURI 2020 11 JOSEPHINE 2020 1 £ JUDIT 2020 13 ZOLI 2020 14 SZÉLVÉSZ 20401 5 IDEGEN 2060 16 TALISMAN 20601 7 CSELÉD D. 2080 18 PA.M.* 2080 19 LAJOS 20806 LATOR 0802 1 OVTAW* 2080 £ £ POTI0 *T^ 2080 Tip: KAJOZ CYURI—. BABA II. " 1.x -4." Meglepetések a Nyári Kupában A Nyári Kupa A.csoporjábant ii megkezdődtek a mérkőzések. NB I es csapataink nem a legjobban szerepeltek. Különösen meglepő a Szeged 4:1 arányú veresége a Soproni VSE-től, de a Sal BTC szolnoki 1:0-ás vereségre sem számítottak. A kiesettek összecsapását a DVSG Pesterzsébeten is megnyerte, 2:3-re győzött az EMTK ellen. Az Elekromos az NB II.es Magyar Textillel szemben csak 3:3 arányú döntettet ért el. A Haladás Győrött 2:1-re legyőzte az ETOt. •iiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiius SzaHUldóáiJ Demokratikus napilap Felelős szerkesztő: Haraszti Sándor Felelős kiadó: Zsigmondi Endre Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., József körút 5.1 Telefon: 138-378, 138-382 Hirdetési osztály telefonszáma: 185.725 Nyomatott a „Szikra" Lapvállalatok körforgógépein, Vill., József-körút 5. szám. — Felelős nyomdavezető: Nedeczky László