Szabolcsi Építők, 1968 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

BIZONYÍTÁS fagypont alatt KOKSZKOSÁR, KÓSTOLÓ, KERESET — S ŐK TIZENHETEN Hét kokszkosár áll „vigyáz­­ban” a bejárat előtt: Bajkó János és Balogh József sorosak a tűz táplálásában. Tömik is rendületlenül a bordázott szé­lű tákolmányokat s ahogy tüzet fog a fekete anyag, ma­gasra csapnak a lángok a „B 3-as” jelű épületnél, itt az Északi nagykörúton. Reggel bemondta a rádió: Nyíregyházán mínusz 16 fokot mértek hajnalban. S a Vancsi­­sin-brigád valamennyi tagja ezen a napon is pontosan ér­kezett munkába, senki sem késett egyetlen percet sem. Vakolják a tömbben lévő húsz lakást­­, hogy a minőséggel ne legyen baj, azért kellenek a kokszkályhák, amit majd szépen beállítanak a leendő szobákba, szárítani a nedves falakat Mire felér a malter Meg is van az eredménye a „tűzcsiholásnak”: kívül mí­nusz 16 fok a hideg, belül Vancsisinék tizenheten plusz 14 foknál végzik megállás nélkül a munkát. Van itt gáz­kályha, meg sirokkó-kályha is, amelyben úgy sistereg a gáz­olaj, mintha mozdony eresz­tené le a felesleges gőzt. Kassai Mihály leszól az áll­ványról : — Gondoskodnak rólunk, nem panaszkodhatunk, azért mégiscsak téli munka ez. Gyor­sabban fárad az ember csuk­lója, mert nehezebben tapad az anyag a falra, hullna vissza minduntalan. Többen is igazat adnak Kas­sainak. — Utat! Utat! Az ajtó felől jön a felszólí­tás, Vajda M­ihhály és Farkas István érkezik, malterral csur­­gásig megrakott kézihordóval. Azt mondja menet közben Vajda: — Nem ilyenről álmodoznak a lányok... Mire a liften felér a keverék, majd hogy nem odafagy. Van, amikor kalapác­­csal kell szétverni a nagy maltergombócokat. Vancsisin: — Megedződtünk mi már, a fontos az, hogy dol­gozhatunk még ezekben a na­pokban is. Meg aztán jön min­dig Margitka a kupával, hozza a forró teát. Nyárádi Margit a brigád egyetlen női tagja már másfél­évtizede dolgozik ezzel a kol­lektívával. Szorgalmas segéd­munkás és ilyenkor, télen, az ő feladata a védőital beszer­zés. Kupával hozza a felvonu­lási épületből, ráteszi a gáz­kályhára, nehogy kihűljön s aztán ki-ki „megkínálja ma­gát” belőle, ahogy egy munká­val végzett. „Ludas Matyi“ művezetőnek készül Oldalt egy pörge kalapos fiatalember egyenesedik fel. Ekkor látom, hogy a kalap felgyűrt széle mellett vakítóan piros toll ékeskedik. A többiek nevetnek, amikor a toll iránt érdeklődöm. — Ö ami „Ludas Matyink” a brigád egyik benjaminja. Labbancz Gyuriról van szó, aki elérti az élcet s egyáltalán nem haragszik a ragasztott név miatt. Nőtlen fiatalember, „nyakig benne” az udvarlási korban. Az ilyeneknek ugyan­csak kényelmetlen lehet a reg­geli kiugrás az ágyból. Gyuri kész a válasszal: — Nem a kislányra pazarol­tam tegnap az időt. Művezetői iskolán voltam, számtan óránk volt, utána meg siettem a tv elé, hogy végigszurkoljam a Fradi-meccset a Liverpool el­len. Győzött a kedvenc csapa­tom, gyönyörű volt a tegnap este. Aztán megtudom, hogy Lab­bancz Gyuri az egyetlen mű­vezetőjelölt ebben a bronzpla­­kettes szocialista brigádban. Ugyanerre az iskolára jár a főnök Vancsisin, a már emlí­tett Kassai, Lippa meg Dob­­ronyi János is. Tanulnak a munka mellett, mert előbbre akarnak jutni, többet szeretné­nek tudni a szakmából. Szőjük a beszéd fonalát, közben gyarapodik a vakolt felület. Bárhogy is van: kokszkályha, sírokká ide, vagy oda, könnyen átfázhat itt az ember. Egy szatyor hurka Visszatérünk a „hidegre”. Abban egyöntetű a vélemény, hogy a vállalat mindent megtesz a „téliesítettekért.” Jön mindennap másodperc­nyi pontossággal a főtt, friss meleg ebéd is, amely ilyenkor — ők látják, érzik — kalória­­dúsabb. Ha pedig a szakács­nők szűkebben mérnék az ada­got, itt van Vancsisin, a főnö­kük, aki különben munkahelyi szakszervezeti bizalmi­s már megy is, „verni az asztalt.” S ha már az étkezésnél tartunk, valaki elújságolja: az idén már majd mindőjük vágott sertést, kivéve talán Vajdát, akinek tíz apró gyereke van, s ahol nagyobb összeget egyszerre nemigen tudnának nélkülözni. (Vajda: „Ami kell, az megvan a húsboltban is.”) De­­ a sertés­vágás! Ambrusz József hozta divatba a brigádnál a kóstoló­hordást: egyszer csak beállított egy jókora szatyor hurkával, kolbásszal. „Kóstolják már, mi­lyen az íze.” Azóta egyre töb­ben gondolnak a brigádra is, ha odahaza kimondták a vég­ítéletet a gömbölyűre hízott disznó felett. Jó a hangulat, hiába vasta­godik kívül a zúzmara a vil­lanydróton. Igaz, a nyári ke­resetnek ilyenkor csak úgy a 80 százalékát tudják elérni, de a fontos az, hogy nem kell otthon tétlenkedniük, minden napra van munka a kezük alá. Riskó József, a hallatla­nul ügyes kőműves s a szak­mát még most ízlelgető tanulók is, Csáki Jóska, Csurka Jancsi is ezért igyekeznek kihasz­nálni a munkaidő minden per­cét. Helytállás az ezüstplakettért Valaki azt mondja: „Egyál­talán nem közömbös a szorult helyzetben lévő családoknak, hogy mikorra leszünk kész ezekkel a körúti lakásokkal.” Vancsisintól pedig búcsúzóul megtudom, hogy a bronz mellé az ezüstplakettet is szeretnék kiérdemelni, ezért is van olyan jó összhang közöttük. A magas elismerésért pedig fagypont alatt is bizonyítani kell! Angyal Sándor A NEB sajtó­tájékoz­t­­tó­ja A napokban sajtótájékozta­tót tartott a Megyei Népi El­lenőrzési Bizottság, ahol Kato­na Lajos, a NEB elnöke tá­jékoztatta az újságírókat. Arra kérte a megyében megjelenő újságok szerkesztőit, hogy az adatok birtokában tá­jékoztassák olvasóikat olyan fontos problémákról, amelyek a dolgozók széles rétegeit érinti. Ezután ismertette azokat a vizsgálandó problémákat, ame­lyek többek között vállalatunk dolgozóit is érinti. Ennek eredményeiről a vizsgálat után tájékoztatjuk olvasóinkat. Hogyan változik az újítómozgalom ? A vállalat önállósága és az anyagi érdekeltség elvével összhangban 1968-ban az újító­mozgalomban is lényeges vál­tozásokra kerül sor. Megszűnik a korábban an­­­nyira sérelmezett megkülön­böztetés, amely az újítók köré­ből lényegében kizárta azt a műszaki réteget (a gyártmány- és gyártásfejlesztéssel foglal­kozó kutatókat, konstruktőrö­ket stb.), amelyeknek a mű­szaki haladás segítése mun­kaköri kötelezettsége .1968-tól kezdve lényegesen kibővül a kezdeményezők köre, s új tar­talmat nyer az újítás fogalma is. A munkakörökön kívül eső területen jelentkező újítások mellett ugyanis újítás lehet a munkakörön belül megvalósí­tott újszerű műszaki vagy üzemszervezési megoldás is, ha az valóban jelentős — a vál­lalatnak egyértelműen hasznos — alkotó tevékenység ered­ménye. Eddig az újítók központi jogszabályban meghatározott keretek közt, általában az el­ért évi népgazdasági ered­mény arányában kaphattak újítási díjat. A jövőben az el­bírálás és a díjazás alapja a javaslatok vállalati hasznossá­ga lesz. (Az új rendelkezés csak a díjazás alsó határát ál­lapítja meg a javaslattal elért vállalati eredmény 2 száza­lékában). A műszaki fejlesz­téssel hivatásszerűen foglal­kozó, továbbá a vezető állású dolgozók jelentős alkotó, újító tevékenysége anyagi elismeré­sének formái (a vállalati ve­zetők elhatározásától függően) az alábbiak lehetnek: alapbér­­emelés, célprémium vagy juta­lom. Újítási díj az előbbi ka­tegóriába nem tartozó újítók­nak alacsonyabb beosztású műszakiaknak, művezetőknek, munkásoknak stb. fizethető, amennyiben a javaslat előter­jesztése nem munkaköri kö­telességük. Az úgynevezett közreműködési díj megszűnik, az azonban természetesen he­lyes, ha a vállalatok jutalmaz­zák, premizálják azokat, akik az újítás bevezetésében, hasz­nosításában aktív részt vállal­nak. Eddig a vállalatok az újítási díjakat a munkabér- és pré­miumalapjuktól elkülönített pénzügyi alapokból fedezték, a termelés költségeinek terhére. 1968. január 1-től az újító te­vékenység anyagi elismerésé­nek (újítási díj, prémium stb.) pénzügyi fedezete a béralap, illetve a részesedési alap, füg­getlenül attól, hogy az újító a vállalat dolgozója vagy külső személy. Ez logikusan követke­zik abból, hogy az újítások a vállalati nyereséget s az ebből származó fejlesztési és része­sedési alapot lényegesen na­gyobb összeggel növelik, mint amennyi a kifizetésre kerülő újításdíjak, jutalmak össze­ge. !Akikre büszkék vagyunk Kedves Elvtársak! Közöljük Önökkel, hogy vál­lalatuk dolgozója, Illés György honvéd, az 1967-es kiképzési év­ben elnyerte: „A MAGYAR NÉPKÖZTÁR­SASÁG KIVÁLÓ KATONÁJA” kitüntető címet. Köszönjük azt a nevelő mun­kát, amit kifejtettek annak ér­dekében, hogy dolgozójukból pél­damutató, fegyelmezett katona lett. Sándor József őrnagy Kedves Elvtársak! Közöljük önökkel, hogy válla­latuk dolgozója, Jászai András őrvezető, az 1967-es kiképzési év­ben elnyerte: „AZ EGYSÉG ÉLENJÁRÓ KATONÁJA” kitüntető címet. Elismerésünket fejezzük ki Önöknek azért, hogy dolgozójuk­ból példamutató, szorgalmas, bá­tor katonát neveltek. Sándor József őrnagy A szakmunkástanulók érdekében Senki számára nem lehet közömbös — főleg a műsza­kiaknak nem —, hogy a vál­lalatnál lévő 260 ipari tanuló sorsa, elmélet és gyakorlati oktatása hogyan alakul. Mégis azt kell tapasztalnunk, hogy itt-ott bizony nem megfelelő a velük való foglalkozás. Az elméleti oktatást — a te­matika alapján — rendszere­sen megkapják. E téren több­ségük jó előmenetelről tanús­kodik. Ilyen vélemény alakult ki a Munkaügyi Minisztérium szakfelügyelője részéről is. Sajnos, a legdöntőbb, a gya­korlati foglalkozások rendsze­res biztosítása nem megoldott a vállalatnál. No nem azért, mintha nem volna terület, ha­nem éppen ellenkezőleg. Egyes építésvezetők, művezetők, szin­te „félnek”, „fáznak” a szak­munkástanulók gyakorlati fog­lalkozásától. Az ilyen magatartást sem­mi sem indokolja. Sőt, ellenke­zőjét lehet bizonyítani. Például Kerekes Gyula villanyszerelő brigádja olyan szeretettel fog­lalkozik a tanulókkal, s olyan szakmunkásokat nevel, hogy szabadulásuk után — emberi magatartásban, szakmai fel­­készültségben is — bárhol megállják a helyüket. Ezt mondhatjuk el a Vancsisin brigádról is. Sajnos, aránylag még kevés az ilyen gondolkodás ifjú szak­munkásaink érdekében. Ese­tenként valósággal rimánkodni kell, hogy gyakorlati munkate­rületet biztosítsanak az ipari­tanulóknak. Pedig ha az építés­­vezetők, művezetők egy kis számvetést készítenének, rá­jönnének: magatartásukkal milyen kárt okoznak a fiatal szakmunkások nevelésében, de a vállalat jövő elképzelését te­kintve is. Ma, az új gazdaságirányítás rendszerében nem engedhető meg, hogy a jövő szakmunká­saival, az utánpótlással kö­zömbös szemlélet alakuljon ki. Hiszen a jövő feladata, a fokozottabb gépesítés szakkép­zettebb munkásokat igényel. Másrészt, a tanulók által ho­zott évi, közel egymillió forint termelési érték sem lehet kö­zömbös számunkra. Javasoljuk a gazdaságveze­tésnek, hogy ha szükséges, igazgatói utasításban biztosítsa annak feltételét, hogy a külön­böző szakmájú ipari tanulók gyakorlati foglalkozásaihoz, időben és megfelelő munkate­rületet kapjanak. Építésveze­tők, művezetők pedig nagyobb szeretettel és felelősséggel fo­gadják őket.

Next