Szabolcsi Építők, 1978 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
(Folytatás az 1. oldalról) gozók élet- és munkakörülményeinek javítására, művelődési igényeinek kielégítésére. Ezt szolgálják az erre kidolgozott részletes intézkedési tervek. Csak néhány célkitűzés. Az üzemorvosi rendelő vizsgálati műszerezettség bővítésére 50 ezer forintot, munkavédelmi és munkát megkönnyítő műszaki intézkedésre több mint 10 milliót fordítunk. Jóléti, kulturális és szociális fejlesztésre 1 millió 500 ezer forintot, a munkásszállításra 11 milliót, üzemi étkeztetésre 6 milliót, gyermekintézmények segítésére, támogatására 200 ezret, lakásépítés fejlesztésére 500 ezer forintot terveztünk. A dolgozók továbbképzésére üzemi akadémiát szerveztünk, segítjük a dolgozóknak az általános iskola különböző osztályainak elvégzését, újabb szakmák megszerzését. Erre a célra tervezett összeg meghaladja a 705 ezer forintot. Fokozzuk a szakmunkástanulók beiskolázását, növeljük az egyetemi, főiskolai ösztöndíjasok számát. Gazdagítjuk a szak- és szépirodalmi könyvek választékát, bővítjük a rendszeres színház- és mozilátogatások számát. Nagyobb felelősség Ahhoz, hogy céljaink, elképzeléseink megvalósuljanak — a párthatározatoknak megfelelően — 1978-ban tovább kell lépnünk a minőség és a hatékonyság növelésében és jelentősen javítanunk kell gépeink, eszközeink kihasználását. Határozottan fel kell lépnünk a munkafegyelem lazítóival szemben. Növelni a kollektív és az egyszemélyi felelősséget az irányításban és a munkában egyaránt. Minden vezetőnél, munkahelyi irányítónál érvényesüljön a dolgozókról való gondoskodás szemlélete, mert csak ez teremti meg számukra a jobb közérzetet, a vállalathoz való ragaszkodást, de a fluktuáció csökkentését, a törzsgárdatagok növekedését is. Tovább kell javítanunk munkánk minőségét. Ezen követelménynek figyelembevételével került sor január 1-től a minőségi munka bérezésére, melynek az a lényege, hogy az keressen többet, aki jobban dolgozik. Természetesen összekötjük az anyagtakarékossággal, melynek célja, hogy a munka egyszer, de jó minőségben legyen elvégezve. A vállalat gazdasági vezetése bízik abban, hogy a minőségi bérezés bevezetésének legfőbb támogatói a szocialista brigádok lesznek. A tartalékok feltárása Nagyobb feladataink megvalósításához számos olyan tartalékai vannak a vállalatnak — ezt az elmúlt év is egyértelműen bizonyította — melyek kiaknázása eredményesebbé teheti munkánkat. Mire gondolok? Egyik legnagyobb tartalékunk az emberek gondolkodásában van. Ha a dolgozókkal megértetjük céljainkat, benne saját egyéni érdeküket, boldogulásukat, akkor már nagyot léptünk előre. Ebből fakadnak az olyan tevékenységek, mint a jobb üzem és munkaszervezés, a gépek és eszközök intenzívebb kihasználása, az anyag- és energiatakarékosság, a munkafegyelem javulása, a technológiai fegyelem betartása, az egyes területeken meglévő közöny és nemtörődömség felszámolása. Egymás munkájának megbecsülésére is nagyobb gondot kell fordítani. Nagy lendítője lehet ennek a szocialista munkaverseny, amelyet dolgozóink a jubileumi verseny folytatásaként a Láng Gépgyár felhívása nyomán tettek vagy ezután tesznek. Ezt segíthetik elő társadalmi szerveink politikai nevelő és meggyőző munkájukkal. A dolgozók bevonása Az elmúlt évben kialakított üzemi demokrácia fórumrendszere adta lehetőségekkel jobban éljenek dolgozóink. Számolunk véleményeikkel, javaslataikkal, a vezetésben való részvételükkel. Emellett kikérjük, de el is várjuk, hogy nyitott szemmel járjanak, legyenek kritikusak, de ne csak másokkal, hanem önmagukkal szemben is. Az 1978. évi feladataink megvalósítása nem lesz könnyű, ehhez egységes akaratra, cselekvésre van szükség. Bízom abban, hogy dolgozóink megértik ezt és teljesítjük ez évi tervünket. Ehhez kívánok jó erőt, egészséget és sok boldogságot az új évben. Mennyi lesz a borítékban? A csípős hideg ellenére sincs megállás az építőiparban. Hiába száll a köd, és dermed pillanatok alatt jéggé a nehéz pára, a Jósavárosban egymás után hordják terheiket a ZIL-ek és a billencsek. Kell az anyag, mert a kőművesek, a kubikosok, betonozok a zord idő ellenére is dolgoznak. Új évet kezdtek, de valami új is kezdődött az 1978-as évvel. Január 1-től új minőségi bérezés lépett életbe az építőiparban, ami azt jelenti: az eddigieknél jóval nagyobb súllyal esik latba a minőségi munka, és sokkal differenciáltabb lesz a bérezés. A Jósavárosban Lechner József tizenegy tagú kubikos — pontosabban fogalmazva univerzális — brigádjával beszélgetünk: hogyan látják ők az új minőségi bérezést és saját munkájukat? — Mi már a brigádon belül is sokat beszélgettünk erről mondja Lechner József brigádvezető. — Tudjuk, hogy három szempont alapján fogják értékelni a munkát. Mivel az építőipari munkák zöme szinte láncszemekhez hasonlóan kapcsolódnak egymáshoz, ezért az előző munkát — mielőtt a másik munkafolyamatot végző brigád hozzákezdene — osztályba sorolni, minősíteni kell. A következő szempont a rendelkezésre álló anyag minősítése, a harmadik pedig az elvégzett munka minősége. — Saját munkájukra viszonyítva? — Minden esetben három osztályt különböztetnek meg. Például az előző munka és a rendelkezésre álló anyag csak harmadosztályú — viszont ha mindezek ellenére a mi brigádunk munkáját első osztályúnak minősítik, akkor ezért húszszázalékos többletbért kapunk. Ebből is látható, hogy alapvető érdekünk lesz jó minőségi munkát végezni, hiszen ezt a mi zsebünk érzi meg. Annál is inkább, mert ha az előttünk dolgozó brigád munkáját mondjuk első osztályúnak minősítik, az anyag is az, de mi ennek ellenére harmadosztályú munkát végzünk, a bérünknek csak hetvenöt százalékát kapjuk meg. A brigád — mint beszélgetésünk során kiderült — helyesli az új bérezési formát. Azt mondták: szükség van rá, hiszen mindinkább az a követelmény, hogy jó minőségben kerüljenek átadásra a létesítmények. — Az igazság az — szólal meg Lechner Ferenc a brigád egyik legtapasztaltabb tagja —, hogy tartani kell attól: a mennyiség el fog maradni a korábbiaktól. Igaz, ez csak feltevés, az élet fogja majd eldönteni az intézkedés helyességét. Sok függ attól, hogyan sikerül összhangba hozni a mennyiségi és minőségi teljesítményt. Persze, akárhogy is nézzük a dolgot, mindenképpen szükség volt már arra, hogy az eddigieknél határozottabb különbséget tegyünk munka és munka között. — Az új minőségi bérezésnél nagyon fontosnak tartom a brigádok kölcsönös és jó együttműködését — veszi át a szót Baglyos Sándor. — A szó szoros értelmében a különböző brigádok egymásra utaltságát. Ha például az ácsok rosszul zsaluznak, hiába igyekeznek a betonozók, ott elsőosztályú munkát végezni már nagyon nehéz. Arra is nagyon jó lesz a minőségi bérezés, hogy minden bizonnyal megszünteti a laza, felületes munkát. Serkenteni fog a munkaidő jobb kihasználására is. Eddig bizony, szerencsére ha ritkán is, de előfordult, hogy néha kétszer is el kellett végezni ugyanazt a munkát — folytatja a gondolatot a brigádvezető. — Ezzel idő, meg természetesen sok anyag is kárba veszett. Ha ennek csak egy részét takarítjuk meg, már ez is sokat jelent. Mi úgy véljük, a minőségi bérezés bevezetése nagyobb felelősségre ösztönzi az embereket, a vezetőket, aminek az eredménye jelentkezni fog a vállalat és az egyén jövedelmében is. Nagyon találóan fogalmazott. B. G. Csak ülök és hallgatom... A tél még kísérletezget — elég makacsul. Az emberek ilyenkor gyakrabban keresik a melegedő helyiségeket, ahol mozgással, meg jó forró teával próbálják edzeni magukat a hideg ellen. A melegedőben egy kis idő is jut néhány gondolat megemlítésére. Legutóbb egy ilyen „tanácskozásra” toppantam be. Az egyik magas, vállas kőműves — aki egyébként régi ismerősöm — erősen dörzsölgeti kérges tenyerét a kályha fölött, miközben a többieknek magyaráz. Amikor megpillant, tétován abbahagyja a téma „szóvivőjét”. Kézfogás után csend támadt. Aztán ismerősöm inkább magának mondja: „Kár a szóért...” — Miért kár? csapok le az elejtett szóra. Kérdően egymásra néznek, de egyikük sem szólal meg, csak a lábuk tipeg-topog dobszerű pergéssel. — Régen találkoztunk — töröm meg a csendet ismerősöm felé fordulva. — Mintha megváltozott volna. Csak nem volt beteg? — De bíz’ az voltam — válaszolja kissé letörtem — Mi volt a baj? — Most már nem lényeges — legyintett a kezével —, fő az, hogy újra dolgozhatom ... Tétován elhallgat, pedig az arcáról szinte leolvasom, mondaná is meg nem is. Bíztatom. Egy kis tűnődés után szerfölött kulturált módon mondja: — Tessék leülni — mutat kezével az ácsolt lócára — ha érdekli elmondom. — Engem minden érdekel. — Ugye, mi régen ismerjük egymást — kezdi mondókáját —, hiszen sokat beszélgettünk már erről is, arról is. Azt is tudja, hogy az építőiparban kezdtem az életet, a vállalatnál több mint 20 éve dolgozom. Nem tartozom a beteges, hogyan is mondják, a szimuláns emberek közé. Inkább akkor vagyok beteg, ha nem dolgozhatom. Ezt tanúsíthatják a többiek is — mutat kezével körbe a jelenlévőkre —, de az őszön megtörtént a baj. Kikészült a gyomrom a sok száraz kajától. Egy hónap kórház, operálás, egy hónap utókezelés otthon. Mit gondol a két hónap alatt ki látogatott meg? — Sajnos én nem, mert nem tudtam róla. — No látja, ahogy maga nem, úgy mások sem. Ezt ne vegye magára, inkább másoknak kellene... — De kinek? — vágok a szavába. — Azt maga jobban tudja ... Hirtelen magába fojtja további gondolatait. Furcsa, meghökkentő érzés játszódhatott le benne, mert arca vörös lett, szemei szikrázóan csillogtak, kezei idegesen remegtek a kályha feletti dörzsölésnél. Amikor megnyugszik így folytatja: — A kórházi ágyon és odahaza sokat gondolkodtam, volt rá időm. Eszembe jutott, hogy különböző gyűléseken mennyi sokat beszélünk arról: mindenekelőtt első az ember, meg a munkahelyünk a második otthonunk, a vállalatnál egy család vagyunk... Ha egy család vagyunk, akkor úgy gondolom, egyik-másik testvérnek illene a bajban egy-két vigasztaló szót mondani és a kétségeket eloszlatni. Milyen jólesett volna. Ezt csak az tudja igazán, akivel ilyesmi már megtörtént... — Igen, ezen érdemes elgondolkodni — nyugtatom meg. — De azon is érdemes, amit az apósom mondott — szólal meg felbátorodva a mellette álló pufajkás ember. — Folyton azt hangoztatja: nem élet az élet, ha már nyugdíjba ment az ember, mert nem sokat törődnek vele. Ő is az építőiparban töltötte el az életét, a vállalattól ment nyugdíjba. A napokban mondta, hogy azelőtt csak-csak összehívták őket nyugdíjas találkozóra, de az elmúlt évben nem. Pedig tessék elhinni, mennyire várják, hogy találkozzanak, felelevenítsék a régi időket és tájékozódjanak a vállalat mostani életéről, eredményeiről... Igen, én csak hallgattam ... Bálint Lajos Szeretem az Tukacs Sándor, a 4-es számú főépítésvezetőségen dolgozó kőműves szocialista brigádvezetőt, a szocialista munkaversenyben és a munkában kiemelkedő példamutatásáért az Elnöki Tanács a Munkaérdemrend bronz fokozatával tüntette ki. Az elismerést 1977. december 28-án az ÉVM-ben adták át. Mikor néhány nappal a kitüntetés átadása után munkahelyén, a nyíregyházi papírgyár építésénél megkerestem, kellemes meglepetés ért. A munkában mindig élenjáró s ebben egy kicsit megfáradt, törődött, de szívós embert vártam, ehelyett vidám, jókedvű, alig 38 éves embert ismertem meg Tukacs Sándor személyében. Az tény, hogy mindig a munka lázában él. Ám a beszélgetésünk során hamar kiderült, hogy nála a jókedv természetes, munkáját, a brigádtagokkal való kapcsolatát mindig a jó hangulat jellemzi. Legalább ilyen boldog és hangulatos a családi környezetében is, felesége és három gyermeke társaságában. Az a véleményem, hogy mindig a kis és a nagy családban, testvéri egyetértésben érzem jól magam — mondja gondolataiban kutatva. — így van ez már 20 éve, amióta a vállalatnál dolgozom, hiszen itt kezdtem az életet... 1956-ban lett a vállalatnál kőművestanuló, itt szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt is. 1958-tól brigádban dolgozik. Különösen összeforrt a kis kollektíva Tóbiás András brigádvezető irányításával, aki később betegsége miatt megvált tőlük. Mint jó szervező, a szakmát kitűnően ismerő, gyors észjárású ember — 1973-ban a tagok őt választották meg brigádvezetőnek. Nehéz volna felsorolni azokat a létesítményeket — a Déli Alközponttól az Északiig, — ahol a keze munkája ottmaradt, embereket... — Amikor a családommal az utcán sétálok és meglátom a házakat, jóleső érzés rágondolni, itt meg itt is dolgoztunk. — Igen, az építők maradandót tudnak alkotni — jegyzem meg. — Ezért szeretem ezt a szakmát, de a többiek is... Míg munkájáról, sikereiről, terveiről beszél, végig többesszámban fogalmaz. Bármennyire igyekszem, többet tudok meg brigádjáról, a tizenhét tagú aranykoszorús brigádjáról, mint róla. Úgy beszél a kőművesekről, a segédmunkásokról — akikből elegendő van és ez ma nagy szó —, mint a testvéreiről. Elmondta, hogyan gondoskodik a munkahelyi és otthoni gondok megoldásáról, a jó közérzetről. Az emberei jól értik a szakmát, kölcsönösen segítik, nevelik egymást. A brigádban ötnek már személygépkocsija van, többen szép házat építettek. Éppen csak megemlíti, hogy neki is összkomfortos saját háza van. Látszik, hogy szereti az embereket, szeret velük dolgozni. Csak rövid ideig láttam, és szóltam néhány szót a többiekkel, de érezni lehetett, hogy a szeretet kölcsönös. De az építésvezetők, művezetők is szeretik őket. Nem tudnak olyan feladatot adni számukra, amit időben és jó minőségben el ne végeznének. „Igen, kérem a Tukacs-brigád, az igen. ..” — mondták többen is. Nyilván ez az oka, hogy munkája mellett a vállalat igazgatói, szakszervezeti tanács tagja és bizalmi teendőket is ellát. Az emberek szeretik és megbíznak benne. Tukacs Sándor elégedett ember, s van is miért elégedettnek lennie. Jól érzi magát a vállalatnál, szereti a munkáját, szívesen vállalja a közéleti tevékenységet. Ez éven a vállalat kiváló brigádja címet szeretnék elérni. Örül a szépen berendezett, modern lakásának, családjának, és azt kívánja, hogy a többiek is érjék el azt, amit ő már eddig elért becsületes munkája nyomán. — Tudja, az ember itt, a vállalatnál éli le az életének nagy részét, és nem mindegy, hogyan — mondja befejezésül. — A brigádommal együtt vagyunk jóban, rosszban, együtt hajtunk, a munka pedig nem tréfa. Dolgozni komolyan, felelősségteljesen kell, de ha az ember elveszti a jókedvét és a bizalmat, baj van. Én pedig ezt meg akarom tartani, míg nyugdíjba nem megyek... Azt kívánjuk és a kitüntetéshez gratulálunk. — t. s. —