Katolikus gimnázium, Szakolca, 1902
I. Adatok a gymnasium történetéhez az 1902—1903. tanévben. Az 1902—1903. iskolai évet a „Rendtartás“ értelmében a rendes időben kezdtük meg; aug. hó 28-án az alakuló tanári tanácskozmányt, aug. hó 29. és 30-án a felvételi és javító vizsgálatokat tartottuk meg. A tanulók szabályszerű felvétele szept. hó 1., 2. és 3-ik napján történt. Felvétetett 127 nyilvános tanuló. Szept. hó 4-én az iskolai év ünnepélyesen megnyittatott E napon a kath. vallású tanulók számára megtartott „Veni Sancte“ isteni tisztelet befejezése után az összes tanulóifjúság az iskola nagytermében gyűlt össze, hol az igazgató a tanári kar jelenlétében alkalmi megnyitó beszédet mondott, melyben a tanulóifjúságot vallás-erkölcsi jó magaviseletre, állandó, lelkes szorgalomra, általában a tanulói kötelességek lelkiismeretes teljesítésére buzdította és az iskolai évet megnyitottnak nyilvánította. Az ünnepély befejezéséül az iskolai fegyelmi szabályok olvastattak fel. A rendes tanítást szept. hó 5-én kezdettük meg. A róm. kath. ifjúság a téli időszak kivételével naponkint szent misét hallgatott, mely után vasár- és ünnepnapokon keresztény tanításban részesült; a tanév folyama alatt négyszer végezte a sz. gyónást és áldozást; megtartotta a nagyheti sz. gyakorlatokat, jelen volt az egyházi körmeneteken, továbbá szept. hó 10-én boldogult Erzsébet királyné lelki üdvéért tartott gyász isteni tiszteleten; okt. hó 4-én I. Ferencz József dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk ő Felsége legmagasb névnapján; febr. hó 20-án XIII. Leó pápa 25 éves jubilaeuma alkalmából tartott hálaadó isteni tiszteleten és ápril hó 18-án az 1848. törvényalkotások szentesítésének évfordulati napján tartott ünnepélyes sz. misén. *