Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1860
Eszmetöredékek a vallástan kellő méltánylása és sikeres előadása tárgyában. 13 az elfogult ember eszközben célt lát és ámítja önmagát, ámít másokat. A nevelés terére s közelebb a gymnasiumi oktatásra alkalmazva ez abban áll, hogy alárendelt tantárgyak egy színvonalba tétetnek azokkal, melyek józanabb nevelésben és oktatásban célokat tűzetnek ki. Igaz ugyan, a gymnasium feladata a lélek összes tehetségeit kipuhatolni, felkelteni, ápolni és kimívelni öszhangosan. Mindazáltal megtekintvén magányos könyvtárainkat, mit látunk bennük ? Meglátjuk, nemde, a gymnasiumi oktatás képét, azaz különféle szakokból könyveket, melyeket egykor tanulgattunk, de melyek közül némelyeket évről évre elhagyogatunk, szorítkozva végre azokra, melyek közvetlenül életpályánkhoz valók. Ily könyvtárhoz hasonló az ember keble, kihaladó korával, haladó hivatallal, mindennapi szükségekkel és korszellemmel az extensivtől mindinkább az intensív felé hajol. Ekképen különítteti el velünk a valóság, a gyakorlati élet az eszközt a céltól és a célt a célok céljától. Tehát ügyvéd nem foglalkozik mérnöki tárgyakkal, lelkész nem ügyvédkedik, orvos nem kereskedik, bár a gymnasiumi tanokat együtt tanulták; ellenben keresztény világban, keresztény országban, keresztény társadalomban lehetlen, hogy bármi rangú, sorsú, hivatalú ember a kereszténység jellemét nélkülözze, ha a keresztény nevet viselni és annak megfelelni akar. Ez tehát a célok célja, ez teszi szükségessé a vallástan nagyobb méltánylását és sikeres előadását tudósképezdéinkben (a gymnasiumokban).Bebizonyítható pedig ez igen egyszerűen ekképen. Melyik szülő, kinek gyermekét tanítjuk, nem lehet arra elkészülve, hogy öreg napjaira teste és elméje elgyengülvén, süket, világtatalan, béna, magával tehetetlen lesz? És ezen szomorú helyzetben, midőn a szülő szánakozásra, kiméletre, segélyre, vigasztalásra szorul és számol, valljon mindazt fiától, mint ő vagy ama hivatalban lévő egyéntől, mint rideg rationalistától, mint phlegmatikus naturalistától várhatja-e? nemde egyedül, mint istenfélő kereszténytől? Különben homo homini lupus és nem felel meg vallásosság nélkül, Krisztus lelke nélkül annak, mire nála felebarátja, házastársa, gyermeke, nemzete, hona és egyháza méltán számot tart. Ügyvédhez, orvoshoz szinte úgy járunk, mint ki egyszersmind keresztény, jó ember. Kiterjesztendő tehát a vallási oktatás és nevelés a szónak legtágabb és legszorosb értelmében mindenkire, aki köztünk azon gyanúba nem akar esni, miszerint ő tudományos pap vagy tanár, híres ügyvéd, orvos, gazda stb., de gondolkodásmódja, szíve, lelkiismerete, elve, erkölcse, élete nélkülözi a keresztény jellemet. A politikai elnyomatás évtizede beláttató velünk, hogy még világi elnyomóink ellen is az egyház tere, Krisztus keresztje nyújtja az egyetlen biztos menedéket, honnan az elnyomottak a föltámadás reményével emelhetik szavukat. Mert diplomatáink kezeiből kiragadtatott a honi törvénykönyv, hogy reá ne hivatkozhassanak, s alighogy néhány évig melőzve volt a corpus juris, máris mily nehezen tudjuk ismét érvényesíteni azt. Emlékezzünk meg .