Századunk, 1864. június - 1865. február (1. évfolyam, 7. szám - 2. évfolyam, 3. szám)
1864-06-25 / 7. szám
6- ban, Scandinávia és Dánország legrégibb sírboltjaiban; a régi Gallusok a rómaiak ellen réz-szablyákat használtak a harczban. Igen valószínű tehát, hogy az őskorban a rézaknázás a bányászatnak fémütéte volt. Az ezüst bányászatról későbbi adatok szólnak, miután az természeti állapotban csak ritkán jön elő, hanem többnyire kén, mireny, réz, vas s horgannyali vegyületben. De már Hannibal idejében Spanyolhonnak ezüst bősége hadjáratában már nevezetes segédeszköz volt a római birodalom tönkre tételére. Hazánkban a selmeczi ezüstbányák már a rómaiak első idejében ezek által tetemesen kiaknáztatak. A higany, mely nemcsak természeti állapotban jön elő, hanem belőle még a higpit is készíttetik, szinte ismerős volt ez őskorban, de noha a higanyról már Theoplastos is tesz említést, 300 évvel Kr. e. annak közelebbi tulajdonságait mégis csak az alchimisták fedezték fel, midőn azt az arany készítéshez és gyógyászati szempontból is ajánlották. A vas valamennyi fémek közt a legszükségesebb. Első ismereteket e fölött nyert vas szolgáltató. Számtalan néposztály előtt ismeretlen volt ezen fém, a későbbi időkben is. Kétségtelen, hogy maguk az izraeliták a bányászat ismeretét a phoeniciaktól nyerik. Maga Homer ritkán említi a vasat, holott Hesiod 100 évvel később a görögök vasfegyvereiről szól; Elba szigetén pedig a vasbányákról már Plinius is tesz említést. Sőt Amerikának őslakosai sem ismerték e fontos érctet, mert a spanyol hódítók 1493-ban a benszülötteknél csak aranyat, ezüstöt és rezet találtak. Ellenben Afrikában a legrégibb időszámítástól a vasbányák már műveltettek. A sárgaréz, valamint a horgany csak későbbi tünemények; az elsőbbi feltalálásának Nürnberg a bölcsője. Újabb időkben már 45 féle fémet ismerünk. Noha az élőkor sajátságos bányáiból történetileg kevés adatokkal bírunk, mégis Hiob könyvének 28 fejezetében e tekintetben fontos pontokra találunk. A középtenger partjain, különösen Siriában vette látszólagosan eredetét a bányászat, ott, hol egykor Tyrus és Sidon gazdag városok emelkedtek. A phoeniciak az egyptombeliekkel egyetemben a tökély magasabb fokára emelték a bányászat és az olvasztás foglalkozását. India, különösen China és Japán sokkal előbb mostani időszámításunknál, nevezetes fémekkel bírtak. Innen a bányászat Görögországba, Carthago, Olasz, Spanyolhan, Portugals végtére Németországba átgyökerezett, hol a Rajna és Main mellett már az első században Krisztus után ezüst bányák léteztek. A római birodalom szétrombolásával a bányászat Ázsiában mindinkább alászállt, ellenben Európában igen emelkedett. S noha a német bánya királyságok a császárok engedményezése által a herczegek s ezek által az alattvalókra mentek át, mindazonáltal e megszorítások daczára is a bányászat minden évszázadban magasabb tökélyre vergődött. Nagyszerű gőz- és vízoszlop s gépek alkalmazása által végre is sikerült tetemes mélységekre a föld alá behatolni. Angolországban a kőszén már most több ezer láb mélység, sőt a tengerágy alól is kiaknáztatik. Tirolban a sósvizek a havasok gerinczein azoknak aljából átszivatyúztatnak. A vasolvasztás rendszere soha nem képzelt terjedelmet nyert, míg az ősnépek naponként csak húsz font vasat nyertek agyag kemenczéjükből, most az óriási olvasztó kemenczékből, ugyanezen idő alatt ezerekre menő mázsák kerülnek ki. A kőszénbányák felfedezésével kezdődik tulajdonkép a mai bányászatnak legfényesebbb korszaka. A tengeren túl Éjszak-Amerikának köztársasága, hol az értelmiség a vállalkozó szellemmel s tőkegazdagsággal egyesülve az emberi munkásságot bilincsben nem tartja, nyújt bizonyítékot, minő haladásban részesülnek már az első vasbányák Pensylvaniában, melyek a szabadság harcza alatt anynyira emelkedtek, hogy évenkint 20 millió mázsa nyers vasat szolgáltattak. De mint legidősb és legnevezetesebb rézbányák Svédországban említést érdemelnek a Falun mellett a 13-ik század óta létezők, melyek már 200 láb mélységet érnek el, s meglepő látványt nyújtanak. Gusztáv Adolf alatt ezen bánya negyedfél millió mázsát, XI. Károly alatt már csak harmadfél milliót, jelenleg pedig alig haladja meg az egy évi aknázás az egy millió mázsát. 1687-ik évben nagy beomlás történt, minek következtében az elöljárók a munkálatot erőszakosan folytatni akarták, — de ugyan a perczben, a hogy az aknába beléptek, az romba dőlt, s igy az engedetlenségnek áldozatai lettek. Táj- és életrajzok, Hédervári Lőrincz. (Vége.) III. Az előadottakból világos, miszerint Hedervári jelentékenyebb élete ott kezdődik, hol nádorsága. Ez tiz évre terjedett s ezen tiz év alatt a nemzet beléletére gyakorlott hatalmas befolyása dicséretes emléket biztosított számára. Magas hivatalának idejét három, külön jellemmel bíró időszak jelöli. — Nádorsága első évétől Erzsébettöli elpártolásáig úgy tűnik elő a történetben, mint az uralkodó család hű embere; miután Erzsébettől elpártolt s Ulászló pártjára kelt, már annak tudjuk őt, ki a királyi család érdekeinek mellőzésével egyedül a nemzet érdekeit akarta a nélkül, hogy egy alkalmas király választásától idegen lett volna; míg a várnai csata után tekintélyétől elragadtatva egy köztársaság felállításáról álmodozott, mire kétségen kívül László herczeg iránti idegenkedése nem kis befolyással lehetett. És a hatalmas dynasta tudott volna bizonyára terveinek megkisértésére módot és erőt találni, ha kissé nyugottabb időkben s nem annyi ellenség közepette kénytelenül vala azokat létesitetni, s ha tiszta honszerelme nem tartja őt vissza azon borzadalomtól, hogy az óriásilag növekedő török hatalom a különben is megosztott magyar birodalmat félszázaddal előbb mint történt, a félhold uralma alá sodorja. Ő a minden oldalról fenyegetett haza védelmében tiszta szándékú és becsületes volt; fényes nádori állását a belső rend szilárdítására, sokat érő befolyását egyedül a nemzet érdekeinek előmozdítására használta. Világosan igazolta ezt azon tette által, miszerint a várnai veszteség után ő volt az első, ki a haza megmentésére Hunyadi Jánosnak kormányzóvá választásáról szót emelt, s hogy élete fogytáig nem szűnt meg a kormányzót tettel, tanácscsal segíteni, terveit pártolni s annak elleneit a haza ellenei gyanánt tekinteni. Valóban, ha jönnek is elő némely ellenséges indulatú történetíróknál néhány aprólékos vonások, me-