Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1838-11-08 / 90. szám
*) Akkor már esztergomi jogtanító voltam. 726 725 kemény sorsú súlyát, minek ezt neki szemére vetni? Igaz, elég nem szép tőle , hogy a magyar tudós társaságnak semmiféle tagja, és mégis elég merész, írni. — Rococo. (Folytatása következik.) Nyilatkozás egy illetlen megtámadtatásom iránt Századunk 84dik számában. ...Solntos Qui captat risus hominnm famamque dicacis. Horat. Tek. Csaplovics ur, kinek literatori érdemeit, kiváltképen a magyar statisticában, elismerem, szokta meggyőződéseit ’s véleményeit, mellyek néha igen paradoxok, mint maga megvallja a’ természetjogról irt paradoxonában (Századunk’ 8dik és 17dik számában) már ezen szó „paradoxon“ által, őszintén és szabadlelkűleg német és magyar hírlapokban közölni, és más tudósok’ nézetei ’s véleményei ellen küzdeni ’s tüzesen harczolni. Ez neki ugyan szabad, de teljességgel nincs joga, más tudósokat, kik valamelly tudományban mint professorok ’s írók sok évig fáradoztak, személyesen megbántani, sem finom elménezkedésivel tanítványaik ’s a’ hírlapi közönség előtt nevetségesekké tenni, tudatlanoknak, sőt bolondoknak (mint a’ nagyérdemű lipcsei professort, Krug urat) szidalmazni, vagy átcsinálásra ítélni. Ez utolsó rajtam történt Századunk’ 84dik számában, mert én vagyok azon öreg jogász, ki a magyar magányos jog’’ commentatorairól irt értekezést Századunk’ 77—Södik számaiban közlölte, melly ellen Cs. ur felkelt. Én ugyan magamat nem neveztem meg, de ez mindegy’, ’s épen azért, mivel Cs. ur a’ szerző’ nevét nem tudta, személyével szelídebben kellett volna bánni, ’s engemet átcsinálásra nem kárhoztatni, míg több évtől (1803) fogva mint professor ’s mint jurista is, és pedig nem minden haszon ’s áldás nélkül, fáradoztam, mit elöljáróim (Késmárkon szintúgy mint Teschenben Sziléziában, Sopronyban, Keszthelyen, Karloviczon, Pozsonyban, Esztergomban) és számtalan háladatos tanítványim bizonyítottak; ’s eddig még senkinek sem jutott eszébe, engemet az oskolai cathedrától kirekeszteni ’s átcsinálásra igazítani *). De ha tudta volna is nevemet Cs. ur, kétségkívül velem azért, mivel más nézeteim vannak Werbőczy’ Tripartituma iránt, mint neki, mégsem bánt volna szelídebben, mint Jung cs. kir. professorral a’ bécsi egyetemnél ’s a’ Theresianumban, kit Judas Iscariotesnek szidalmazni nem átall. Csak röviden fogok Csurnák szemrehányásaira felelni, ’s pedig hideg vérrel ’s minden személyesség ’s becstelenítés nélkül. ítéljen a’ tudós közönség, kinek van igaza, ’s ki tud illendőséggel, humanitás- és urbanitással írni, ki nem? Cs. ur írja, hogy őt ezáltal megijesztettem, „hogy Verbőczy, Killonich, Húszig, Kelemen és Kövg ugyan egy commentatori mozsárban töretnek össze.“ Sem töretnek össze egy commentatori mozsárban; de mivel a’ magyar magányos jog’ commentatorainak rövid criticai átnézését irtam, természetes volt, hogy Verbőczyt, Kittonichot, Husztyt ’s a’ többi commentatorokat ugyanezen értekezésben egymás után bíráltam meg. Cs. ur azon ütközik meg, hogy Verbőczyt commentatornak neveztem, ’« kiált: „Verbőczy commentator!“ Úgy látszik, Csurnak a’ „commentator“ szóról különös saját fogalma van. Nekem, mint minden más tudósnak, commentator fejtegetőt jelent. Hát Verbőczy nem fejtegette e Tripartitumában a’ magyar polgári szokásjogot (Jus consvetudinarium) ? — Azt meggyőződésem szerint több más magyar jogászok ’s jogirókkal együtt jegyeztem meg, hogy Verbőczy néha hanyagon ’s mintegy fej nélkül irt. Cs. ur, mint Verbőczy’ imádója, ezen nagyon megütközik, ’s kiált: „Verbőczy hanyagon, fej nélkül irt!! ! (Miért hagyta el Cs. ur e’ fontos szócskát, néha? Illik e illy reticentia? Boldog Isten! milly újságokat nem hallani e’ nyomorult világon! Omnia jam fient, fieri quae posse negabam!“ Hát azon állítás Cs. ur előli újság? Kém tudta még, hogy épen azt nem csak Grossinger, ki ugyan előttem nem bír auctoritással, az „Examen Verbőcziatum’“ névtelen szerzője (Pest, 1785) ’s cs. kir. professor Gustermann, hanem még elébb a’ nagytudományú jurista, historicus és literator Kollár Ádára és mások is mondták, ’s korunkban nagy tekintetű professorai ’s írói a’ magyar jognak állítják. Már Kelemen’ munkájából és Schwartner’ Statisticájából (III. rész, 247. és 248. lap) tudhatta Cs. ur, mit mások Werbőczynek előttem szemére hánytak. Cs. ur különös csípő és sértő elménezségével állítja, hogy mély, keskeny, sáros után ágyúval járok, ’s hogy ,,a’ jó jogász bizonyosan (?!) egy hoszu, igen hoszu, mintegy húsz éves külföldi útjáról talán csak mostanában érkezett haza (?!), következőleg még egészen ismeretlenek (?!) előtte azon igen tetemes felvilágosítások, mellyeket derék Horvát Istvánunknak (tisztelet becsület annak, kit illet, ámbár ő nem is academicus) joglaui tekintetben köszönhetünk“. Bizonyossá teszem Cs. urat, hogy én külföldi — nem húsz, hanem csak öt éves — utazásomról Bécsből, hol Cs. ur még most is lakik, valamint már előttem ott lakott, nem mostanában, hanem még 1828dik esztendőben érkeztem haza, ’s még azon évben a’ magyar közönséges és magányos jog’ rendes professorává lettem ; hogy a’ magyar jog’ legújabb literaturája Bécsben sem volt előttem ismeretlen, annyival inkább, mivel professor Jung’ halála után a’ magyar magányos jog’ cathedrájáért a’ Theresianumban concurráltam, ’s hogy derék ’s tőlem tisztelt Morvát István urnak históriai ’s jogtani felvilágosításait jól ismerem , ’s ide tartozó jeles munkáit, nevezetesen pedig ezen czímit: „Werbőczy István’emlékezete, mellyel a’hármas törvénykönyv’ törvényes bevételének harmadik századára készített Horvát István, II. kötet. Pest, 1829 .), leírom, ’s hallgatóimnak ajánlom. De sehol sem találtam, hogy t. t. Horvát ur Verbőczy’ Triparlitumát opus omnibus numeris absolutum nak ’s Verbőczyt infallibilis nek tartotta volna. Azért a’ magányos jogról irt kézi könyvemnek (melly még kéziratban hever) bevezetésében ezen szók után: „Cumnec Rex Ferdinandus, nec ilegi addicta pars Statuum et Ordinum Verbőczii Tripartito consuetudinario contend essent, partim quod nonnulla essentialia exmiserit, aliqua m ugy látszik, tágabb magyarázatot enged a’ tudós értekező Csaplovics ur szavainak , mint millyyet azoknak a’ szövet és Cs. urilagosan kifejezett szándéka szerint tulajdonítani lehet. Cs. ur(Századunk, 84. sz., 1182. szelet) legkevesebbé sem utalja az „érdemes régi magyar jogászat átcsinálásra, hanem csak egy erős Int- ről szól, ollyanról, melly „hegyeket képes helyükből kimozdítani, ’s melly e’ szerint az utcsinálásnál igen derék szolgalatokat tehetne, de a literaturában egészen ’s teljességgel nélkülözhető stb.“ Ez a’ mi csekély ítéletünk szerint se’ többet se’ kevesebbet nem tesz, mint midőn egyik igen érdemes német író a’ másik szinte igen érdemes német írónak valamelly állítására ezt mondja: „dazu gehört ein Köhlerglaube“, mi hiszen legkevesebbe sem teszi ezt: „Menjen az ur szénégetőnek, mert annak ’s nem .rónak valo“ ’s t. eff. Meg kell különböztetni a’ személyessegeket. Hiszen ha Cs. ur’ idézett mondása gáncsolható szemelyesseg volna, akkor nem volna nehéz megmutatni, hogy nem • “l ^ “r felle", ez Kunos, ellen és viszont : szemelyessegekre fakadtak, hanem hogy e hibától általában semmi caticus sem ment, mit pedig mi épen nem mernénk állítani. A szerk.