Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)

1838-02-23 / 16. szám

F­elszólítás Kunoss úrhoz. A’ Századunk’ 14dik számába iktatott czáfolatban K­moss úr több más eddigien becsben tartott munkák között az én közönséges és fenyitő törvényszéki polgári magyar törvény­ekről irt munkáimat is, jóllehet azokat, a’ mint a’ németországi jogkérdés iránti tulajdon vallomásából kitetszik, nem is olvasó, rendszer nélkülieknek nyil­vánítja, sőt még azt is gyanúba venni látszatik, hogy az első úgy, mint eredeti rendszeres munka méltattatott legyen a’ Marczibányi nemzet’ alapítványából jutalomra. — Szerényebben ítélek ugyan önmagamról, mintsem hogy munkáimnak mindenek általi dicsére­tét követelném de , megvallom, olly könnyelmű sem vagyok, hogy azon dicséretet is, mellyre azokat dologhoz értő férfiak mél­­taták, a’ közönség előtt gyanúba vétetni, vagy azokat be nem bi­zonyított hiányokkal vádoltatni egykedvű­leg venném. Ugyan azért ezennel komolyan felszólítom Kunoss urat, hogy úgy, mint fér­fiúhoz illik, rendszer elleni általa követelt botlásaimat egyenként ki­jelölvén, munkáim’ becsét kisebbítő állításának alaposságát vírja ki. Hogy pedig ne kételkedhessék Kunoss úr arról, hogy a’ Mar­czibányi nemzet’ alapítványára ügyelő deputatio közönséges tör­vényszéki polgári törvényünkről irt munkámat valóban rendsze­res munkának elismerte, ide iktatom szóról szóra mind a’ depu­­tatiónak magának jutalmazó ítéletét, mind pedig az 1823dik évben kijött magyar munkák’ vizsgálatával általa megbízott, ’s Teleky József gróf, Schedius Lajos, és Horváth István, hazánk’ nagy nevű tudósaiból álló subdeputatiónak hivatalos jelentését. — A’ subdeputatio’ 1824dik September 3-kán benyújtott jelentésé­nek szavai ezek: „Nem a’munkák’számára, hanem az egyetlen­egy ide tartozó munkának velősségére nézve fő figyelmünket ér­demli meg ezen esztendőben a’ magyar törvénynek tudománya, mellyben Szlemenics Pál ur’ közönséges törvényszéki polgári magyar törvénye kétség kívül időszakot fog alkotni. Akár a’ tárgy’ nagyságát, nevezetességét, akár a’ kidolgozás’ velősségét, akár a’ megjobbított rendet, akár az előadás’ folyóságát, és a’ nyelv’ erőltetés nélkül való tisztaságát tekintjük, ezen munka az e’ tárgyban akár magyar akár diák nyelven kijött munkák közül az elsőséget alkalmasint egyiknek sem fogja általengedni, maga mellett pedig keveset szenved meg, és magyar tudományosságunk­ újabb korának bizonyosan legnevezetesebb jelenetei közé fog tar­tozni.“ Magának pedig a’ m­élt, deputátiónak 1824dik Sz. Mihály hava’­­dikén nagymélt. Cziráky Antal gróf úr’ elölülése alatt ho­zott jutalmazó határozása imigy szól: ,,A’ subdeputatio’ véleményé­hez képest azon munkák közül, mellyek a’ legközelebb múlt 1823- dik esztendő' folyta alatt magyar nyelven kijöttek, a' Marczibányi fundáliojában kitett 400 forint jutalomra a’ közvélekedés szerént legérdemesebbnek találtatott Szlemenics Pál úrnak közönséges törvényszéki polgári magyar törvénye, melly jeles munka a’ magyar törvényt egész kiterjedésében, egy helyes systemába fog­lalva, kimerítve, és érthetőleg, tiszta, és könnyű magyarsággal, négy kötetben adja elő, úgy hogy ebből a’ törvénytudó ismere­teit bővítheti, és a’ járatlan is magának minden tekintetben vilá­­gositást szerezhet.“ — Kívánom Kunoss úrnak, hogy munkája’ rendszeréről és belső érdeméről a’ fen nevezettekkel mérkőzhető tudósaink kedvezőbb ítéletet hozzanak. Szlemenics Pál, kir. akadem. professor. A' gazdag magyarok. Köz­mondás. (Vége.) ’S mind e’ körülmény mellett nem úgy élünk e egészen, hogy mások magokat jogosítva higyjék, bennünket gazdag magyaroknak nevezni? Van e vége-hossza kivánatinknak, követelésinknek, kedv­töltéseinknek? Nem ollynemű e kastélyainkban, házainkban, equi­page-ainkban , szolgatartásunkban, ruházatunkban és ékszereink­ben a’ fényűzés, hogy bennünket gazdagoknak, igen gazdagoknak kell tartani? ’S e’ roszak’ legroszabbika még az, hogy mind e’ tár­gyakért kevés készpénzünket a’ külföldnek küldjük vagy visszük. Az öltönyök, mellyeket mi és hölgyeink viselünk, a’ lovak, mel­­lyeket lovaglásra vagy kocsizásra használunk, vagy mellyek mé­neseinket alkotják, a’ hin­tők, mellyekben vonattatunk, a’ bor, asz­talszerek, bútorok, ágyak, röviden mind az, mi környez és a’ mivel élünk, a’ külföld által nyujtatik, ’s mind ezt magyar pénzzel fizetjük, mellyel többé soha nem látunk. ’S ugyan azért utaznak e földjeink oda, hogy megtanulják, mint szerezhetni gazdagságot és jólétet? Nem, sőt azért, hogy ott hagyják vagyonukat és lássák, mint élnek ott a’ gazdag emberek. Az idegen életmód’ ügyetlen m­ajmolása mellett épen nem hozatik közénk a’ jónak és hasznosnak magva, hogy nálunk elültettessék és szorgalmasan ápoltassék, idővel tőle kívánt gyüm­ölcsözést várhatván, hanem az egész külföldet minden kecseivel és öröméldeshetésivel, mint­egy varázslat által, rögtön közénk akarjuk idézni. Nem a’ gyönge növény létetik át hozzánk, hanem a’ vén, már gyakran féregrág­ta fának kell, bár mibe kerüljön, itthonosulnia, hogy vagy kiszá­radjon, vagy rosz, eltörpült gyümölcsöket hozzon. Innen a­ sok költséges, alig bevégzett és már ismét elhagyatott kastély, kert, ültetvény, ménes és mindennemű intézkedés. A földnek egy in­tésre meg kellene változnia, uj zöldeletnek, uj légmérsékletnek, uj világnak előállnia; Nápoly’ napjának bennünket melegitnie, vagy Angliáénak ránk szelíden fénylenie; semmi áldozat, semmi pénzmennyiség nem nagy, hogy gőzkocsikat és vasutakat bírjunk. Első esztendei folyamat 1838. 23.

Next