Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-08-01 / 61. szám

Jámbor óhajtások Magyarországot illetőleg. A’ f. évi Allgemeine Zeitung­ 280. számú toldalékja e’ felirat alatt egy levelezési czikkelyt foglal magában , mellyet érdemes­nek tartottunk olvasóinkkal ezennel egész terjedelmében közleni. „Az Allgemeine Zeitungnak, úgy mond a’ levelező, mint látom, van már egy pár tudósítója Magyarországból, kikhez csatlakoz­nom felesleges volna. De jámbor óhajtásokat fejezni ki ezen or­szág’ javáért mindenkor idején van ’s most inkább mint valaha. Én Magyarországot több ízben ’s minden irányban keresztülutaz­­tam; foglalatosságim’ természete lakosinak minden osztályával érintkezésbe hozott, ’s elég huzamosan tartózkodom benne, hogy megszeressem. Eljött a’ pillanat, midőn a’ figyelem­ inkább mint ez­előtt ezen országra van függesztve. Eddig keveset törődtek álla­potával ; igen messze feküvék Europa’ földabroszán, igen közel a’ polgárisodott világ’ határszéleihez. De most mind közelebb ’s fontosabban lép az európai ér­dekek’ körébe, nem lehet többé fe­lületesen bánni vele, hanem alaposan kell azt szervügyre venni. ’S itt természetesen a’ következő kérdések tám­adnak: mi képe van tehát sajátlag ezen országnak? milly természetű? miilyenek ben­ne az emberek és az intézvények ? változott e az ország, vagy egy helyben maradt? mit mutat a’jelen, ’s mit lehet a’jövendő­től várni? — Pozsonyban jele­nleg országgyűlés van, mi történik ott, milly szerkezetű az, hogyan állanak benne a’ pártok, mel­­­lyik részen van a’ jog és az értelmiség, ’s mindenek előtt, mik az eredmények? — legelőször is egy szót az emberekről. Természettől a’ magyar szellemdús és igen képzékeny; ’s ha e’ tulajdonság eddig inkább a’ tudós mint a’ sajátlag világra való műveltség felé hajlott, ennek oka nem annyira a’ hajlamban mint a’ kapott irányban fekszik. Továbbá a’ magyar jósziva, vitéz és vendégszerető, könnyen lelkesedik és ezen lelkesedésében, melly azonban inkább gerjedékeny mint tartós — mert egy nem­zeten sem uralkodik annyira a’ pillanat’ hatása — nagy tettekre és áldozatokra képes. Ezek fényoldalai a’ nemzetnek , ’s nem szükség azokat bővebben fejtegetnünk. De valljon nincsenek ár­nyékoldalai, hibái is? Oh igen; mindenek fölött egy, melly csak­nem egyedüli forrása minden fonák állapotinak. A’ nemzet rend­kívül dölyfös. — E’ gáncsot szükség igazolnunk. A’ magyar nem büszke, hanem dölyfös; ő nem annyira a’ dolgot, mint a’ színt, a’ látszatot keresi. Magyarország hajdan világtörténetileg fontos ország vala, népe tetemes szerepet ját­szók Europa’ népei közt. Ez a’ nyomatosság elenyészett, de emlékezete megmaradt ’s gyötri a’ visszatekintő pillanatot. E’ mellett a’ tömeg — nem a’ parasztot értem — kevéssé járatos ab­ban , mi most a’ világon történik, hagyományokból él ’s azt hiszi, hogy Magyarország egy boldog gyepsziget (oasis), melly egy­magában is fenállhat. Ez a’ tömeg közvetlen befolyással bir a’ haza’ sorsára, ’s innen az a’ határozatlan törekvés az­ elérhetet­len, t. i. egy teljes politicai függetlenség, után, a’ helyett hogy e’ törekvés az elérhetőre, t. i. arra irányoztatnék, hogy az ország önálló, gazdag és hatalmas legyen, mire hivatva van. Az ausz­triai kormány mindent elkövetne ’s el ke­ll­e­n­e követnie , hogy Magyarország’ alkotmányszerű önállását fentartsa és nemzetisé­gét megóvja; de nem fog ’s nem is leh­et semmit tennie, hogy annak politikai függetlenségét elősegítse. Ha a’nemzet büsz­k­e volna, akkor ezen állását megértené ’s helyesen ítélné meg, nem kapkodna a’ függetlenség’ ama’ látszatja után, mellyért most ere­jét fogyasztja , hanem igyekeznék a’ constitutio által adott nem­zeti önállását fentartani és megerősíteni, kiképezvén és szaporít­ván a’ jóllétnek azon számtalan forrásit, mellyek most nagyobb részint el vannak rekedve, beiszapodva. Akkor mindenek előtt igyekeznék, gazdag és virágzó nemzet lenni. Egy gazdag és virágzó nemzet mindig uralkodik ’s kell uralkodnia. A’ helyett, hogy a’ szomszéd országokhoz képest egy elütő, rendelleni (ano­mal) állásban tetszenék magának, igyekeznék inkább azokkal­­egyenlő lábra jutni, a’ nélkül hogy ezért alkotmányával és nemze­tiségével felhagyna; ’s megfontolná, hogy illyes kirekesztő álla­potok olly korban, midőn a’ népek egymáshoz ezer utakon siet­nek közeledni, a’ kölcsönös közlekedést csak akadályozhatják, ’s hogy Magyarország e’ közlekedés nélkül kevésbbé lehet el mint a’ földnek akármelly más hazája. A’ helyett hogy a’ kivüíres vi­szonyokat mind hegyesebbekké és zordonabbakká tenné, inkább tágítaná és simítaná azokat. De hogy a’ világgal hasznosan közö­süljünk, erre még a’ gőzhajók és vasutak, egy világuralkodó fo­lyam és termékeny síkok partjain, nem elegendők. Erre minde­nek előtt olly törvényes határozatok szükségesek, mellyek a’ gya­korlatban ne álljanak ellentétben azzal, mit’minden más nemze­­tek’ törvényes intézkedései az életre és közlekedésre , a’ jogra, vagyonra és birtokra nézve elvül fogadtak el. Ennek szüksé­ges voltát érzik ugyan imitt-amott Magyarországban is, de még­sem a’ tárgy’ teljes fontossága szerint. A’ nemzeti hiúság még mindig akadályozza a’ magyart, szemeit saját valódi állapotjára fordítani, ’s ha ezt teszi is, nem teszi őszintén. Inkább szenve­délyesen védi a’ roszát, mivel az övé, mint hogy, fér­fiasan ta­szítva el azt magától’, elfogadná a’jót, melly őt az összes mo­narchia’ eg­yéb statusival és Europa’ többi részével hasonnemű viszonyba helyezné! Igen, de igy nem leszünk ’s nem maradha­tunk ám nagy nemzet, hanem visszaesünk, ’s a’ virító oasis si­vatag homokpusztává válik. Hanem ezek következései a gyakor­lat elleni theoriák’ kopár mezején szedett aratásoknak ’s az elv­kérdések feletti üres szivódásoknak, a­­helyett hogy gyökeres javításokhoz láttunk volna. Ez már számtalan magyar országgyű­lésnek mételye volt; de hogy épen ezen az utón lesznek nagy, virágzó és hatalmas státusok semmire, láthatja Magyarország a­nélkül hogy igen messze tekintsen. Egyébiránt én igen távol va­gyok annak állításától, mintha minden elvkéntest ki kellene ke­rülni ’s egyik sem volna fontos. Épen nem , de ne csináljunk a mellékes dologból fő- vagy épen kirekesztőleg fődolgot ’s min­denek felett ne kezdjük a’ templomot a’ tornyon építeni. Ezen az utón soha sem­ fordíttatik kellő figyelem a’ practicus javításokra, ’s hogy mégis e’ tekintetben is történjék valami, a’ helytelent tesz­­szük°, vagy ha a’ jót is, de helytelen és ki nem eléggé módon, így válnak tetemes áldozataink is merő fölmunkává, mivel ösz­­szefüggésök nincs és semmi rendszert sem jelölnek, semmi elő­menetelt sem képeznek. Például, a’ mull országgyűlésén !

Next