Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-08-01 / 61. szám
Jámbor óhajtások Magyarországot illetőleg. A’ f. évi Allgemeine Zeitung 280. számú toldalékja e’ felirat alatt egy levelezési czikkelyt foglal magában , mellyet érdemesnek tartottunk olvasóinkkal ezennel egész terjedelmében közleni. „Az Allgemeine Zeitungnak, úgy mond a’ levelező, mint látom, van már egy pár tudósítója Magyarországból, kikhez csatlakoznom felesleges volna. De jámbor óhajtásokat fejezni ki ezen ország’ javáért mindenkor idején van ’s most inkább mint valaha. Én Magyarországot több ízben ’s minden irányban keresztülutaztam; foglalatosságim’ természete lakosinak minden osztályával érintkezésbe hozott, ’s elég huzamosan tartózkodom benne, hogy megszeressem. Eljött a’ pillanat, midőn a’ figyelem inkább mint ezelőtt ezen országra van függesztve. Eddig keveset törődtek állapotával ; igen messze feküvék Europa’ földabroszán, igen közel a’ polgárisodott világ’ határszéleihez. De most mind közelebb ’s fontosabban lép az európai érdekek’ körébe, nem lehet többé felületesen bánni vele, hanem alaposan kell azt szervügyre venni. ’S itt természetesen a’ következő kérdések támadnak: mi képe van tehát sajátlag ezen országnak? milly természetű? miilyenek benne az emberek és az intézvények ? változott e az ország, vagy egy helyben maradt? mit mutat a’jelen, ’s mit lehet a’jövendőtől várni? — Pozsonyban jelenleg országgyűlés van, mi történik ott, milly szerkezetű az, hogyan állanak benne a’ pártok, mellyik részen van a’ jog és az értelmiség, ’s mindenek előtt, mik az eredmények? — legelőször is egy szót az emberekről. Természettől a’ magyar szellemdús és igen képzékeny; ’s ha e’ tulajdonság eddig inkább a’ tudós mint a’ sajátlag világra való műveltség felé hajlott, ennek oka nem annyira a’ hajlamban mint a’ kapott irányban fekszik. Továbbá a’ magyar jósziva, vitéz és vendégszerető, könnyen lelkesedik és ezen lelkesedésében, melly azonban inkább gerjedékeny mint tartós — mert egy nemzeten sem uralkodik annyira a’ pillanat’ hatása — nagy tettekre és áldozatokra képes. Ezek fényoldalai a’ nemzetnek , ’s nem szükség azokat bővebben fejtegetnünk. De valljon nincsenek árnyékoldalai, hibái is? Oh igen; mindenek fölött egy, melly csaknem egyedüli forrása minden fonák állapotinak. A’ nemzet rendkívül dölyfös. — E’ gáncsot szükség igazolnunk. A’ magyar nem büszke, hanem dölyfös; ő nem annyira a’ dolgot, mint a’ színt, a’ látszatot keresi. Magyarország hajdan világtörténetileg fontos ország vala, népe tetemes szerepet játszók Europa’ népei közt. Ez a’ nyomatosság elenyészett, de emlékezete megmaradt ’s gyötri a’ visszatekintő pillanatot. E’ mellett a’ tömeg — nem a’ parasztot értem — kevéssé járatos abban , mi most a’ világon történik, hagyományokból él ’s azt hiszi, hogy Magyarország egy boldog gyepsziget (oasis), melly egymagában is fenállhat. Ez a’ tömeg közvetlen befolyással bir a’ haza’ sorsára, ’s innen az a’ határozatlan törekvés az elérhetetlen, t. i. egy teljes politicai függetlenség, után, a’ helyett hogy e’ törekvés az elérhetőre, t. i. arra irányoztatnék, hogy az ország önálló, gazdag és hatalmas legyen, mire hivatva van. Az ausztriai kormány mindent elkövetne ’s el kellene követnie , hogy Magyarország’ alkotmányszerű önállását fentartsa és nemzetiségét megóvja; de nem fog ’s nem is lehet semmit tennie, hogy annak politikai függetlenségét elősegítse. Ha a’nemzet büszke volna, akkor ezen állását megértené ’s helyesen ítélné meg, nem kapkodna a’ függetlenség’ ama’ látszatja után, mellyért most erejét fogyasztja , hanem igyekeznék a’ constitutio által adott nemzeti önállását fentartani és megerősíteni, kiképezvén és szaporítván a’ jóllétnek azon számtalan forrásit, mellyek most nagyobb részint el vannak rekedve, beiszapodva. Akkor mindenek előtt igyekeznék, gazdag és virágzó nemzet lenni. Egy gazdag és virágzó nemzet mindig uralkodik ’s kell uralkodnia. A’ helyett, hogy a’ szomszéd országokhoz képest egy elütő, rendelleni (anomal) állásban tetszenék magának, igyekeznék inkább azokkalegyenlő lábra jutni, a’ nélkül hogy ezért alkotmányával és nemzetiségével felhagyna; ’s megfontolná, hogy illyes kirekesztő állapotok olly korban, midőn a’ népek egymáshoz ezer utakon sietnek közeledni, a’ kölcsönös közlekedést csak akadályozhatják, ’s hogy Magyarország e’ közlekedés nélkül kevésbbé lehet el mint a’ földnek akármelly más hazája. A’ helyett hogy a’ kivüíres viszonyokat mind hegyesebbekké és zordonabbakká tenné, inkább tágítaná és simítaná azokat. De hogy a’ világgal hasznosan közösüljünk, erre még a’ gőzhajók és vasutak, egy világuralkodó folyam és termékeny síkok partjain, nem elegendők. Erre mindenek előtt olly törvényes határozatok szükségesek, mellyek a’ gyakorlatban ne álljanak ellentétben azzal, mit’minden más nemzetek’ törvényes intézkedései az életre és közlekedésre , a’ jogra, vagyonra és birtokra nézve elvül fogadtak el. Ennek szükséges voltát érzik ugyan imitt-amott Magyarországban is, de mégsem a’ tárgy’ teljes fontossága szerint. A’ nemzeti hiúság még mindig akadályozza a’ magyart, szemeit saját valódi állapotjára fordítani, ’s ha ezt teszi is, nem teszi őszintén. Inkább szenvedélyesen védi a’ roszát, mivel az övé, mint hogy, férfiasan taszítva el azt magától’, elfogadná a’jót, melly őt az összes monarchia’ egyéb statusival és Europa’ többi részével hasonnemű viszonyba helyezné! Igen, de igy nem leszünk ’s nem maradhatunk ám nagy nemzet, hanem visszaesünk, ’s a’ virító oasis sivatag homokpusztává válik. Hanem ezek következései a gyakorlat elleni theoriák’ kopár mezején szedett aratásoknak ’s az elvkérdések feletti üres szivódásoknak, ahelyett hogy gyökeres javításokhoz láttunk volna. Ez már számtalan magyar országgyűlésnek mételye volt; de hogy épen ezen az utón lesznek nagy, virágzó és hatalmas státusok semmire, láthatja Magyarország anélkül hogy igen messze tekintsen. Egyébiránt én igen távol vagyok annak állításától, mintha minden elvkéntest ki kellene kerülni ’s egyik sem volna fontos. Épen nem , de ne csináljunk a mellékes dologból fő- vagy épen kirekesztőleg fődolgot ’s mindenek felett ne kezdjük a’ templomot a’ tornyon építeni. Ezen az utón soha sem fordíttatik kellő figyelem a’ practicus javításokra, ’s hogy mégis e’ tekintetben is történjék valami, a’ helytelent teszszük°, vagy ha a’ jót is, de helytelen és ki nem eléggé módon, így válnak tetemes áldozataink is merő fölmunkává, mivel öszszefüggésök nincs és semmi rendszert sem jelölnek, semmi előmenetelt sem képeznek. Például, a’ mull országgyűlésén !