Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-03-26 / 25. szám

nevét elpörleni; már pedig a­ magyar academia egy saját tör­­vényczikkely (1827: 11) által „tudós társaságnak“ — „erudi­­ta societas“ — kereszteltetett, ’s tagjaira nézve az Alapsza­bályok’ 20ik §-ában az áll, hogy mindennemű tagja „magyar tudós társaság’ tagja“ czímével él. — E’ szerint tehát az aca­demia in concreto már csak ezáltal is valóságos „tudós társa­ság“; de az még azért is, mivel tudományokkal is kell foglal­­kodnia, ’s igy nincs senkinek joga, tőle a’ praedicatumot meg­tagadni. De egészen másképen áll a’ dolog a’ társaság’ egyes tagjaira nézve. Az Alapszabályok’ 26. §-ában a’ választható­ságra megkivántatnak ugyan magyar nyelven irt munkák ’s tu­dományok ; de ha emlékezetem nem csal, sehol az Alapszabá­lyokban nem neveztetnek a’ tagok tudósoknak", hanem csak „tagoknak, társuknak. És ez igen helyes, mert nagy különb­ség van az erud/la societas és az eruditorum societas közt. Csak az első áll diplomatice. Ezen tekintetben tehát igaza volt Csaló úrnak, ’s a’ tudományosság nem de necessitate, hanem csak de bene esse szükséges a’ tudós társaság’ tagjainál, valamint az adományos nemesember a’ czimer (1­ ac tit. 6.) azaz a’ ki­rályi adományos czimer nélkül is igazi „nemes, nemzetes, és vitézlő.“ Szinte, ha az academicusok nem sok tudományt hor­danak is fejekben , még ezért a’ tudományok és az academia nem sülyednek el, ’s a’ világ is szépen tovább forog. Kit illet joggal a’ „tudós“ czím , kit nem , erről mi, azaz én, legköze­lebb bővebben fogunk szólani. 13. §. A’pesti magyar színház’ügyében világosabban kell kifejeznem magamat. Alig van pénzerjésztőbb mulató-intézet mint a’ színház; ez örökre csak pénzt ! pénzt! pénz! kiált. E’ pénzt csak a’hallgatók’nagy számú és folytonos megjelenéséből sze­rezhetni össze ; illyes megjelenéseket pedig csak felette érdekes és vonzó mutatványok által lehet biztosan eszközleni. A’ pesti magyar színháznak igen nehéz állás jutott az által, hogy ugyan­ott a’ német színház már régóta fenállott előtte. Ezen kell tehát a’ magyarnak túltenni, ’s azt mintegy árnyékba vetni. A’ ma­gyar színház’ mutatványainak eredetieknek, igen elméseknek, lelemérigdusaknak, uj és meglepő jelenetekkel tömötteknek, szóval, egy egészen uj nemben írottaknak kellene lenniük. E’ nemnek (genre) végtelen változatokra kellene képesnek lenni, miilyenek például a’ Harlequin és Columbian, a Pulcinella, vagy Raimund­ allegóriák. A’ cseh Pimperle is illyen termé­keny álló character, ámbár igen aljas természetű. A’ pesti bölcsek tehát, kik a’ színház felett olly szivszakasztólag tudnak írni, vitázni ’s veszekedni, inkább dugnák össze fejeiket, hogy egy illyes, de nemesebb charactert találjanak fel, melly, mint mondám, végetlen változatokra volna képes. — Valljon e’vég­re nem lehetne e­övid’ átváltozásait használni? E’ könyvben az én ítéletem szerint igen bő, csaknem kifogyhatatlan anyag fekszik mindenféle színmutatványokra , néző- , víg- és szomo­­rujátékokra, balletekre, némajátékokra. Hanem genie kell hoz­zá, uraim, genie! nem pedig gonosz nyelv, czivakodás, rá­galmazás. Bár magyar népregéi is telvék drámai kelmével; csodálom, hogy még eddig senki sem használta. Hát a’hazai történetírásban ’s népleirásban nem lehetne e ilyesmit találni? Erre nekünk senki sem felelh­et meg jobban, mint az academiai fizetéses Idstoricus. No tehát, Bajza uram , halljuk ! — Fele­let: nem tudom ! — Ez is derék! 14. §. Fel lehet tenni, hogy az academia (néhány, talán igenis erős kivételekkel) a’ hazának legjobb, legelmésb fejeit egyesíti keblében. A’ mi nem academicusaink’ tökfejeitől termé­szetesen semmit sem várhatni. Nemo dal, quad non habet. __ Hanem az academicusoknak lehetne és kellene egy fényes esz­mét kölcsönözniök ’s a’ pesti színház’ számára valami különösen jót és academiast — habár n­ntis viribus — létrehozni. Az Alaprajz’ 6. lapja és az Alapszabályok’ 5-dik §-a ezt még kö­telességükké is teszi. Jóakaratokon (velleremus siposseremus) senki sem kételkedik, ’s a’ ki olly fellengős epitaphiumokat tud írni mint Schedel, vagy a’ kinek lelke olly annyira vérmes, hogy vérkönyüket sirhat, mint a’ Bajzáé, az bizonyosan elég bőven bir a’ találékonyság’ adományával is, hogy a’ magyar színház’ javára egypár igen elmés könnyűt hullasson. — Re­mény­em , senki sem fogja szavaimat oda magyarázni, mintha én ezen intézetnek nem volnék őszinte barátja. Sőt szives részvétemet bizonyítja az általam csak most megpendített esz­me is, melly hitem szerint a­ magyar szinügynek tartós föl­emelésére nem csekély befolyással volna. Bécs, mart. 15. 1840. Csaplovics. A’ köbölkuti tóról, rajta létezett lisze­­gzagetekröl és lecsapoltatásáról» (Vége.) Ezen jeles területű köbölkuti tóviznek és posványos bo­­zótságnak haszontalansága és lehetséges lecsapolhatósága csakhamar szemébe tűnt Lacsny Miklós urnak, herczeg Pálffy József’ uradalmat’ teljes hatalmu igazgatójának, ki a’ polgári társaság ellen való véteknek tartván , illy nevezetes kiterjedésű földet viz alatt meghagyni, a’ tisztelt herczeget, kihez tartozott az egész tó, reá bírta, hogy a’ lecsapoltatásra megkivántató költséget kész vala magára vállalni. E’ lecsapoltatás egy csa­torna’ ásása által, a’ fent nevezett mérnöktől 1819-ben el­készített tervrajz szerint 1819től fogva 1826-ig herczeg Pálffy József’ nagy költségével végbevitetett. Az egész hossza a’ csatornának kürti határszélétől köhid-gyarmati hí­dig teszen 8002 ölet, a’ víznek esése ugyanazon, az egész hosszúságban 31 lábat, 8 hüvelyket és 4 lineát teszen, mély­sége a’ kürti határnál 4 lábnyira, gyivai töltésnél 2 ölnyire ásatott; a gyivai malom meghagyatott, libádi elvontatott, tekenyős nevezetű kőhid-gyarmati pedig alólcsapóvá tétetett. Ez által a’ tekenyősi tó ’s libádi mocsár kiszáríttatván, mind ezek’, mind a’ gyivai és sárkányi mocsárok’ helyét buja bársonyos rétek’ vi­rányi foglalták el. E’ jeles munkát 1826. e. September’ d ik napján boldogult gr. Pálffy Miklósnak, az akkori földesur’ fiának, és Lacsny Miklós urnak, uradalmi teljes hatalmu kormányzónak, igazgató­nak ’s dicséretre méltó gazdasági javítások’ alkotójának kísé­retükben megszemléltem , ’s akkor a’ jelenlévő köbölkuti lako­soktól hallottam beszélni, hogy midőn a’ kiásatott csatorna’ ágyába leereszkedett ’s a’ tóban szemlátomást apadott a’ viz, olly hirtelen apadott a’ tó is, hogy ennek úszó szigetei néhol szökőkút gyanánt szorították ki terhükkel magok alól a’ vizet, illy közhasznú vállalat végrehajtatott nyilvánvalókép nem csekély nyereség’ okáért, mert miután 800 holdnyi haszonve­­hetetlen mocsár, és annyi terjedelmű kövér fekete föld, melly azelőtt haszontalanul viz alatt hevert, az árvizektől felszabadít­va, kiszárítatott, a’ bátorkeszi uradalomban nagy kiterjedésben gyakorlott m­ezeigazdaságnak kincse, úgymint a’legjobb széna­­termő rétek bő mértékben neveltettek olly annyira, hogy midőn a’ tó’ kiszárítása előtt köbölkinti határban

Next