Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-09-16 / 75. szám

sem kell felednünk, hogy Geiza ’s sz. István idejétől kezdve főpap­jaink a' félvad pogányokat a’ római catholica hitre térítvén, értökel, saját vagyonukat is gyakran feláldozták, utóbb katonákat is állítottak, tartottak; újabb időkben pedig háborúkban, kivált a’ körülményekhez képest jövede­lmeikre kivetett szigorú kulcs szerint adóztanak, béke idejében a’ várerősségek javítására évenkint nagy sommákat fizetnek, minek Buda vár legszebb példája; országgyűlési ’s más közterheket a' többi kívántságos renddel közösen viselnek, hajdan vérük ’s éltükkel ( mint a’ Sajónáli ütközet a’ tatárok berohanásakor, a’ várnai 's mohá­csi ütközet sok püspök eledével tanúsítja), nagyszerű alapítványokkal a' nemzet bolsogítására szinte áldozzanak. Az egyházi rendet, föpásztorokat, jövedelmeikben megszorítni csak azért sem lehet ’s nem szabad, mert a’ jószágokat nekik nem a’ nemzet adta, hanem nagy részint Sz. István I. magyar apóst, király, ki Magyarországnak két harmadrészét a’ nemzet közt osztván fel, a' magának joggal megtartott saját egy harmadából az egyházi alapítványokat tette, részint ezek idővel meggazdálkodott szerzemé­nyekből is eredve, vagy polgári végrendeletek által is az élőkre át­szálltának. — S igy legnagyobb igazságtalanság is volna az egyházi jószágokat megtámadni, midőn épen a’ személy- é s vagyon-bátorságot a’ jelen nemzedék korszerű elvei szerint örökítni törekszik. Hogy az egyházi javak megtámadását vagy letartóztatását már régente más vallásbeliek is kárhoztasák, röviden következő példa is tudatja.*) Apafy erdélyi fejedelem maga mellé hivatván 1679 körül udvari papnak székelbidi Jolíkus Mihályt Szathmárból, ez későbben már református egyházi főnök lévén, Fejérvárról fejedelméhez levelet irt, mellyben neki panaszkodik, hogy nénje Apafy Anna, Gilányi Gergely özvegye, férje végrendelet nem tartván meg, a’ javakat, melyeket az erdélyi eklesiának hagyott, hatalmasan elfoglalván, ki nem adja ; ki tehát őtel, hogy azon javakat, mellyeket magvaszakadt Gilányi Gergely Hujmer Deák Gergely öccsének hagyott, kiadassa. Vonakodván ezt végrehajtani a’ fejedelem, neki Joffeus egyházi fő­nök ismét ezt irá: „Az eklezsia, melly neki anyja, addig javát szép szóval kérte, de az Sík parancs szerint, nem hogy atyját, anyját tisz­telte volna, hogy hosszú élete lenne, de a’ Sík parancs ellen meg is lopta, fosztotta, az ő lelki anyjának minden javait szép intésére vagy kérésére meg nem adta. Kegyelmes uram! Az eklesiának mint anyának vesszeje is van , ezzel engedetlen leányához nyúl; nagysá­godnak vérem hullásával ’s éltem fontával is szolgálok mint nagysá­godnak subjectusa, de nagyságod nekünk a’ lelki dolgokban nem parancsolhat, mert res divinae non subsunt imperatoriae majestati; abban és jurisdictiójában külső magistratustól nem függnek; én azért igen alázatosan instálok nagyságodnak, most mindeneket jól megfon­toljon , hányjon, vessen meg, hogy ezen dologért a’ nagyságod mél­­tóságos házát, nemzetét valamelly szomorú ’s hallatlan dolog ’s példa ne kövesse, ’s most én jól eleve protestálok ’s a’ t.“ — Tehát illy komolyan, ’s szigorú lellkiismerettel gondolkozzanak hajdan még más vallásbeliek is az egyház javai sajátjáról, miben kezeinket fertőztetni legveszedelmesebb merény lenne. Ha van a’ hazának pénzbeli alapra szüksége, akár melly üdvös intézet gyámolitására, kész a’ mindig nemes keblű magyar áldozatra; de másnak vagyonát bántani még az isten is tiltja, ha korkivánólag és a’nemzet szükségéhez képest áldoznunk kell, meggyőződésem sze­rint a’ legnagyobb erőltetésig, kivált a’ népnevelésre buzgó, készséggel az egyházi rend is fog adakozni; de ha az egyházi rend jövedelmei­ben megszok­tatni javallatnék , jogaikat nekünk világiaknak is védni szent kötelesség lenne, mert az egyházi rend szinte a’ többi kiváltsá­gos osztállyal együtt alkotmányunkat sértetlenül megőrizni vérrel, ha­lállal törekedett, ’s jövendőre is tehetségekért megóvandja. Az érintettem egyházi javaknak e’ veszedelmes megtámadása, hazánk boldogabb jövendőjére tehát csak átkot vonható merény, még mást is következtethet anyagilag, hogy t.i. idővel minden dinastának, nemesnek, sőt polgárnak is birhatási arányát hasonló elvből, és sok korszellemi hősöknek jog- és vágjon egyenlőségi kedvencz eszméjük szerint kiszabni, ’s jövendőre korlátozni kellene, ezáltal meghiusít­­tatván örökre minden végrendeletek szent czélja ; szép haladás való­ban ! De ez már csak az osztozó igazság mellett sem, de természeti jognál annál kevésbé és az Istennek nyilván­­os parancsa ellenére sem vihető ki, hacsak a százados alkotmányos rendszerünket halomra dönteni nem vágynék. Az Isten áldását nem igényelhetik, kik igazságtalanul újítani, vagy egy igazgatósági százados gyakorlat által szentesített rendszert kiforgatni törekszenek, mi társadalmi rémitő görcsök nélkül sem történhetik, ’s a’ jelen csak egyesülést igénylő században józan szív­vel sem hozható létre; puszta agyrém marad tehát e’ szabályozási eszme, mig a’ buzgó catholicusnak életere ketté nem vágatik. Honfitársainknak bizonyosan csak ige­n kicsiny része, akármelly ürügy alatt is, ha ezt erőltetné: Sz. István 2. könyv. I. fej. Sz. László I. könyv. 23. fej. Kálmán I. könyv. 1 fej. Zsigmond G. 21. Albert 21. királyok által megerősitett 1498. Deer. III. 55. 1550. 17. — 1567. 41. — 1647. 17. ’s több törvények világos értelme ellenéra nem foganasítható különben. Hármas könyvünk II. része 3. és 4. czikke alatt csak közös akarattal hozathatnak törvények, t. i. mind a’ 4 statusnak nyilványos megegyezésével. Szemem előtt híven tartván az 1827ki III. czikk szavait: st ja­­ribus Regis, seu regni statuum quidpiam decerpatur, legum et legalis system­alis compages saeculorum usu roborata subruenda est. Táplál­a­tát, hogy nemzetemnek erkölcsi súllyal biró nagyobb része bölcs erdődeink igazságszerető ösvényén haladni óhajtván, semmi szín alatt sarkalatos törvényt rontani nem fog. Biztat a’ remény, hogy a’ nemzet a’ népnevelést velem együtt buzgón kívánván, ennek egész erőven gyámolitására czélszerű mó­dokat h­asználand, ’s, mint már több megyében meg is pendítetek, or­szágos szabad ajánlatok, nem pedig idegen szent vagyont ragadó tet­tekkel eszközlendi; mire nézve elkerülhetetlen szükséges leendne,hogy a’ czélszerű elemi vagy magasb iskolákban is gyermekeink hasznos polgárokká ’s hű alattvalókká képeztetnének, a’ világ politikai meze­jén pedig habár korszerű de mindig józan ’s higgadt aggyal, megfon­tolt elvek­­fejtegetésével ön tiszta példáinktól vezetve az elvonulta­­tástól me­govatnának. Végre éltet a felebaráti szeretet, hogy magasztos érzelemtől ösztönöztetve nagylelkű magyaraik, a’ hon javáért szeplőtlen szívvel jót ’s üdvösét átkarolván, a’ hazafiság nevét haladási hőseink­ben mindig tisztelve szeretendik , de csak akkor, ha ezek törvény szülte­tlem­, ’s tiszta lelkű munkálódásaiknak boldogító gyümölcsét tanusítandják, mit­­mellékesen érintve népnevelés-előmozdítás módja forogván fen) kor kivánólag segitendnek elő, ha ők ’s mindnyájan ön példáinkkal ’s már serdülő mindkét nembeli ifjúságunkban val­­láskü­önbség nélkül a’ tanítók ’s egyházi rend iránt méltó tiszteletet gerjesztünk, ’s ezt beléjük szelíden csepegtetve gyökereztetjük. Az elősorozott ’s még számtalan okok engem meggyőznek elég­gé , hogy az egyházi javak szabályozása hatalmában nem áll a’ nem­zetnek ; élek halok azon bizodalomban, hogy mélységesen tisztelt ’ Ferdinánd magyar apostoli királyunk dicső őseitül öröklött igazság­­szereteténél fogva nemzeteit boldogítni vágyó atyai gondossággal a’ nemzet szent nemzőjétől áldva, hazánkat e’ veszedelmes merény kivi­telétől megmentendi. *) Olvasd Smirnai Sz. Policarpus avagy erdélyi református püspökök históriájában Tsernatorv Bod Pétertől 109 laptól kezdve.

Next