Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-14 / 4. szám

4. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. • Januar. 14. SZÁZADUNK. Válasz Csaplovics urnak a’ hazánkban­­rótosodás’ ügyében. Ámbár ez árnyékvilágon senki másnak, mint uramnak királyom­nak, hazámnak és hitsorsosim’ testületének felelettel nem tartozom, mind e’ mellett szünetlen megtámadott közügyeink’ érdekében szük­ségesnek látom, a’ hivatalos szavaim’ és soraim’ félre- vagy nemér­téséből származó tévedéseket, balmagyarázatokat és ezekből vont veszélyes következéseket elmellőzni, főleg akkor, ha ezek egy nagy­­tudományu és­­érdemű férfitól — miilyen a’ i. e. Századunk 3dik sz. „a’ hazánkbani tótosodás’ ügyében“ czim alatti értekezésnek tisztelt beküldője — terjesztetnek a’ község elébe. Fogadja az el ezen őszinte nyilatkozásomat tiszteletem­ jeléül. .Ali Szatócsnak a’ Társalkodóban megjelent, otrombának nevez­tetett tudósítását és ennek következtében hirtelenkedésemet illeti, a’ t. beküldő urat, magára a’ „Gifrenka“ czimű könyvnek foglalatjára teszem figyelmetessé, mellyrel én is kívántam, hogy semmi figyelemre ne méltassék és a’ feledékenység’ mély tengerébe sülyesztessék, ne­hogy általa a’ meghasonlások’ daemona fölidéztessék; de miután ezen ügy nemcsak megpendítetett, hanem az említett hírlap által még köz­tudomásra is esett, semmi egyéb nem volt hátra, mint a’ törvények’, a’ kormány’ és közérdekeink’ szellemében hivatalosan föllépni , ’s igy a’ lőcsei lyceum’ elöljáróit a’ körükben fejlődő illy törvény elleni ve­szélyes működésekre figyelmeztetni, ezeknek véget vetni, a’ lyceum ellen netalán irányzott háborgatásoknak ’s rágalmaknak elejét venni, ’s felügyelő tisztitársaimtól az elnézésnek, a’ közönyösségnek ’s más ve­szélyes czéloknak vádját elmellőzni. Ez jól is történt, minthogy a’ lő­csei lyceum’ elöljáróinak ezen ügybeni nyilatkozása f. h. lőkén szol­gáltatván kezeimhez, csaknem két hónapig váratta magát, ’s igy gyors föllépésem és az említett elöljáróknak a’ bűvészeti mesterségbeni já­ratlanságuknak igenis meggondolása nem ugyan reám, de testületünkre nézve a’ már érintetteknél fogva üdvös volt. A’ szokott hivatalos külformák­ elmulasztását, és az illendő szer­kesztést illetőleg, az elsőre nézve felelet már a’mondottakban találtatik, az utóbbit érdekelve pedig, egyenesen maga a’ lőcsei lyceum­hoz inté­zett körlevélnek eleje ’s vége, melly legkiméletesb kifejezésből áll, az igen t­ beküldő urnák megütközését legsikeresebben szétoszlatja. Hogy pedig 2 millió szláv testvéreinkkel a’ magyarosodás’ ügyében kímélet­lenül és gyűlülőleg bánok, erre czáfolatul hozom föl beiktatási beszé­demnek e’ következő sorait, mellyeknek további kifejtése a’ szóban lévő körlevelem: — „Minden épeszű magyar a’ rokon szláv nemzet’ régiségét, történeti nagyságát, művelődési fokát szívesen elismeri, sőt azt is, hogy a’ szlávok honunk’ első szülöttjei, ’s a’ magyarok’ birtoka csak diadaluk’ jutalma. De e’ helyen a’ hiúság’ igényei, a’ hatalomra hivatkozó elbizottság elnémulnak­ ’stb. A’ t. beküldő ur megütközik azon, hogy a’ lőcsei professor urak­kal eljárásuk’ kedvetlen következményeit sejdihtetem. Lehetett e a’ tudós urakat, a’ törvény szabta utróli eltévedésekben gyengédebben visszautasam, mint e’ következő szavaimmal? „mint egyenes szivü férfi­t, uraságlokat barátilag intettem, hogy a’ netalán innen eredő kedvetlen következményeknek elejét vegyem“. Ami ezen körlevélnek a’ közhirlapokbani beiktatását illeti, az el­len szegülni a’ fenebb mondottak’ következtében tanácsos nem volt; nehogy egy testületet idétlenül kímélvén, az egész felekezetünk ellen hasonló ügybeni keletkező vádakat helybenhagyni láttassam, ’s igy hitsorsosimat ’s elöljáróikat, sokkal keményebb, hazafiatlansági rága­lom szülte ostromlásoknak kitegyem. Azon szavaimból, hogy ,,a’ közműveltség előmozdítását tekint­vén, a’ magyarok eddig ugyan németekre, de soha szláv testvéreinkre nem szorultak ’s nem is szorulnak“ az igen t­ beküldő urnák követ­keztetését, hogy nézeteim szerint a’ magyaroknak a’ közműveltség­ben már hajdani időktől a’ németeket felülmulniok kelletett, megval­lom — föl nem fogom. Ha pedig Herder’ idézett szavainak ezen ál­lítás’ alapjául kell szolgálniok, akkor ezekből miért nem következtette a’ t. beküldő úr inkább egyenesen azt, hogy az újkor’ értelmiségének a’ szláv nyelv a’ kútfeje ? A’ szláv nemzetnek, mint magam már említém, szívesen elis­merem régiségét, történeti nagyságát, művelődési fokát; de ezen utol­sónak a’ magyar mai értelmiségen felsőbbségét el nem ismerhetem — hanem tiszta szivemből‘német barátinkét. A’ mi itten az igen t. be­küldő ur által említtetik, hogy a’ szlávok a’ kiképező művészet’ köré­ben a’ magyaroktól 900 évi­ lefolyta alatt alig tanultak mást, mint gombkötőséget és marhaganéjból tűzifát képző művészetet, ezt csak ismert szeszélye’ kifakadásának tartom. Azon állításával pedig, hogy a’ műveltség mint mindenütt, ná­lunk is a’ kir. szabad városokból ered, én is kezet fogok , ’s azzal is, hogy számra nézve többségük honunk tót vidékein­ fekszik, de nem az ebből vont következtetéssel, mert a’ honi harmad rendű művelt­ségnek főképviselői koránt sem lakják a’ tót városokat; elég legyen Pestet, Pozsonyt, Sopront megemlítenem. Nem kevésbbé lepett meg e’ soraimnak egészen félreértése : „ha a’ magyarosítás elmulasztatik, XIV Lajos ismert mondása szerint nem ugyan a’ Pyrenenek, hanem a’ Kárpátok előbb utóbb eltöröltet­nek , ’s akkor nincsen más hátra, mintsem a’ műveltségtől, a’ sza­badságtól , a’ protestantismustól elbúcsúzni. Következőleg szláv test­véreinknek vagy magyarosodniok kell, vagy ennek feláldozásával az éjszakkal összeforradniok ’stb.“ Már kérem, hogy magyarázhatja a’ t. beküldő ur e’ soraimat oda, hogy a’ szlávoknak idegen éjszaki nyel­vet kell tanulniok, ha magyarokká lenni nem akarnak, holott azoknak világos értelme ez, miszerint forrón kívánjuk, hogy magyarországi szláv rokonink honunk’ többi nemzeteivel egy boldog nagy nemzetté olvadjanak, az ausztriai ház’ szelíd kormányjának utolsó vércseppig hódolván, az alkotmányos elvek’ legszilárdabb támaszi legyenek, nem pedig magukat a’ többi honi nemzetektől elkülönözvén, bár akaratjuk ellen is, idegen nemzet’ érdekében működjenek, ’s annak martaléki legyenek; — ott int a’ szabadság — itt pattog az ostor! Ali pedig a’ francziaországi alszász német lakosoktól vett példát érdekli, csak arra teszem figyelmessé a’­t. beküldő urat, hogy azok­nak az eredeti francziákhoz aránylagi számát és politikai viszo­nyaikat tekintvén, sa’ már fejlődött franczia nemzetiség elleni törekvé­seik bár­milly balk­ányuak legyenek is, ártalmatlanul elenyésznek, ho­lott honunkban illy idegenkedések legveszélyesebb eredményeknek lehetnek kútfejei: sapienti pauca. De egyébiránt még sem hiszem, hogy a’ franczia nemzet honi nyelvének a’ német alszásziak általi ki­­gunyoltatását, vagy terjesztése elleni szegülésüket türelmes szemmel nézné.

Next