Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-01-14 / 4. szám
4. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. • Januar. 14. SZÁZADUNK. Válasz Csaplovics urnak a’ hazánkbanrótosodás’ ügyében. Ámbár ez árnyékvilágon senki másnak, mint uramnak királyomnak, hazámnak és hitsorsosim’ testületének felelettel nem tartozom, mind e’ mellett szünetlen megtámadott közügyeink’ érdekében szükségesnek látom, a’ hivatalos szavaim’ és soraim’ félre- vagy nemértéséből származó tévedéseket, balmagyarázatokat és ezekből vont veszélyes következéseket elmellőzni, főleg akkor, ha ezek egy nagytudományu ésérdemű férfitól — miilyen a’ i. e. Századunk 3dik sz. „a’ hazánkbani tótosodás’ ügyében“ czim alatti értekezésnek tisztelt beküldője — terjesztetnek a’ község elébe. Fogadja az el ezen őszinte nyilatkozásomat tiszteletem jeléül. .Ali Szatócsnak a’ Társalkodóban megjelent, otrombának neveztetett tudósítását és ennek következtében hirtelenkedésemet illeti, a’ t. beküldő urat, magára a’ „Gifrenka“ czimű könyvnek foglalatjára teszem figyelmetessé, mellyrel én is kívántam, hogy semmi figyelemre ne méltassék és a’ feledékenység’ mély tengerébe sülyesztessék, nehogy általa a’ meghasonlások’ daemona fölidéztessék; de miután ezen ügy nemcsak megpendítetett, hanem az említett hírlap által még köztudomásra is esett, semmi egyéb nem volt hátra, mint a’ törvények’, a’ kormány’ és közérdekeink’ szellemében hivatalosan föllépni , ’s igy a’ lőcsei lyceum’ elöljáróit a’ körükben fejlődő illy törvény elleni veszélyes működésekre figyelmeztetni, ezeknek véget vetni, a’ lyceum ellen netalán irányzott háborgatásoknak ’s rágalmaknak elejét venni, ’s felügyelő tisztitársaimtól az elnézésnek, a’ közönyösségnek ’s más veszélyes czéloknak vádját elmellőzni. Ez jól is történt, minthogy a’ lőcsei lyceum’ elöljáróinak ezen ügybeni nyilatkozása f. h. lőkén szolgáltatván kezeimhez, csaknem két hónapig váratta magát, ’s igy gyors föllépésem és az említett elöljáróknak a’ bűvészeti mesterségbeni járatlanságuknak igenis meggondolása nem ugyan reám, de testületünkre nézve a’ már érintetteknél fogva üdvös volt. A’ szokott hivatalos külformák elmulasztását, és az illendő szerkesztést illetőleg, az elsőre nézve felelet már a’mondottakban találtatik, az utóbbit érdekelve pedig, egyenesen maga a’ lőcsei lyceumhoz intézett körlevélnek eleje ’s vége, melly legkiméletesb kifejezésből áll, az igen t beküldő urnák megütközését legsikeresebben szétoszlatja. Hogy pedig 2 millió szláv testvéreinkkel a’ magyarosodás’ ügyében kíméletlenül és gyűlülőleg bánok, erre czáfolatul hozom föl beiktatási beszédemnek e’ következő sorait, mellyeknek további kifejtése a’ szóban lévő körlevelem: — „Minden épeszű magyar a’ rokon szláv nemzet’ régiségét, történeti nagyságát, művelődési fokát szívesen elismeri, sőt azt is, hogy a’ szlávok honunk’ első szülöttjei, ’s a’ magyarok’ birtoka csak diadaluk’ jutalma. De e’ helyen a’ hiúság’ igényei, a’ hatalomra hivatkozó elbizottság elnémulnak ’stb. A’ t. beküldő ur megütközik azon, hogy a’ lőcsei professor urakkal eljárásuk’ kedvetlen következményeit sejdihtetem. Lehetett e a’ tudós urakat, a’ törvény szabta utróli eltévedésekben gyengédebben visszautasam, mint e’ következő szavaimmal? „mint egyenes szivü férfit, uraságlokat barátilag intettem, hogy a’ netalán innen eredő kedvetlen következményeknek elejét vegyem“. Ami ezen körlevélnek a’ közhirlapokbani beiktatását illeti, az ellen szegülni a’ fenebb mondottak’ következtében tanácsos nem volt; nehogy egy testületet idétlenül kímélvén, az egész felekezetünk ellen hasonló ügybeni keletkező vádakat helybenhagyni láttassam, ’s igy hitsorsosimat ’s elöljáróikat, sokkal keményebb, hazafiatlansági rágalom szülte ostromlásoknak kitegyem. Azon szavaimból, hogy ,,a’ közműveltség előmozdítását tekintvén, a’ magyarok eddig ugyan németekre, de soha szláv testvéreinkre nem szorultak ’s nem is szorulnak“ az igen t beküldő urnák következtetését, hogy nézeteim szerint a’ magyaroknak a’ közműveltségben már hajdani időktől a’ németeket felülmulniok kelletett, megvallom — föl nem fogom. Ha pedig Herder’ idézett szavainak ezen állítás’ alapjául kell szolgálniok, akkor ezekből miért nem következtette a’ t. beküldő úr inkább egyenesen azt, hogy az újkor’ értelmiségének a’ szláv nyelv a’ kútfeje ? A’ szláv nemzetnek, mint magam már említém, szívesen elismerem régiségét, történeti nagyságát, művelődési fokát; de ezen utolsónak a’ magyar mai értelmiségen felsőbbségét el nem ismerhetem — hanem tiszta szivemből‘német barátinkét. A’ mi itten az igen t. beküldő ur által említtetik, hogy a’ szlávok a’ kiképező művészet’ körében a’ magyaroktól 900 évi lefolyta alatt alig tanultak mást, mint gombkötőséget és marhaganéjból tűzifát képző művészetet, ezt csak ismert szeszélye’ kifakadásának tartom. Azon állításával pedig, hogy a’ műveltség mint mindenütt, nálunk is a’ kir. szabad városokból ered, én is kezet fogok , ’s azzal is, hogy számra nézve többségük honunk tót vidékein fekszik, de nem az ebből vont következtetéssel, mert a’ honi harmad rendű műveltségnek főképviselői koránt sem lakják a’ tót városokat; elég legyen Pestet, Pozsonyt, Sopront megemlítenem. Nem kevésbbé lepett meg e’ soraimnak egészen félreértése : „ha a’ magyarosítás elmulasztatik, XIV Lajos ismert mondása szerint nem ugyan a’ Pyrenenek, hanem a’ Kárpátok előbb utóbb eltöröltetnek , ’s akkor nincsen más hátra, mintsem a’ műveltségtől, a’ szabadságtól , a’ protestantismustól elbúcsúzni. Következőleg szláv testvéreinknek vagy magyarosodniok kell, vagy ennek feláldozásával az éjszakkal összeforradniok ’stb.“ Már kérem, hogy magyarázhatja a’ t. beküldő ur e’ soraimat oda, hogy a’ szlávoknak idegen éjszaki nyelvet kell tanulniok, ha magyarokká lenni nem akarnak, holott azoknak világos értelme ez, miszerint forrón kívánjuk, hogy magyarországi szláv rokonink honunk’ többi nemzeteivel egy boldog nagy nemzetté olvadjanak, az ausztriai ház’ szelíd kormányjának utolsó vércseppig hódolván, az alkotmányos elvek’ legszilárdabb támaszi legyenek, nem pedig magukat a’ többi honi nemzetektől elkülönözvén, bár akaratjuk ellen is, idegen nemzet’ érdekében működjenek, ’s annak martaléki legyenek; — ott int a’ szabadság — itt pattog az ostor! Ali pedig a’ francziaországi alszász német lakosoktól vett példát érdekli, csak arra teszem figyelmessé a’t. beküldő urat, hogy azoknak az eredeti francziákhoz aránylagi számát és politikai viszonyaikat tekintvén, sa’ már fejlődött franczia nemzetiség elleni törekvéseik bármilly balkányuak legyenek is, ártalmatlanul elenyésznek, holott honunkban illy idegenkedések legveszélyesebb eredményeknek lehetnek kútfejei: sapienti pauca. De egyébiránt még sem hiszem, hogy a’ franczia nemzet honi nyelvének a’ német alszásziak általi kigunyoltatását, vagy terjesztése elleni szegülésüket türelmes szemmel nézné.