Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-09-27 / 78. szám

9­. szállt. ^ Negyedik esztendei folyamat 1841. September SZAZA® M­K. Úrbéri váltság. II. Mellyik stádiumában van ezen kérdés, mióta megpendittetett és minden oldalról meghányatik vettetik? Tettünk e csak egy lépést is azon napfény felé, melly bajainkat megorvosolja? Mutat­kozott e csak egy olly eszme, mellynek nyomán, mellyre támasz­kodva, csalhatlan, azaz bizonyos következésre lehetne p. o. a’ tör­vényhozásnak munkálódnia ? Pedig már sok­ jeles értekezést volt szerencsénk olvasni a’ tárgy­ról; de a’jeles értekezők, kivétel nélkül, olly varázskörben forog­nak , mintha Armida asszonyság kertjéből erednének. Újabb ’s újabb bizonyítványát adják, hogy a’ magyar a’ szón ragad; csakhogy épen az anyagi érdekek kívánnak substantiát, ’s hogy a’ declamatio és phrasis mellett fáznak is, éheznek is.­­ Szabadföld és ismét szabadföld, a’*szabadföldön pedig szolga. Miért nem fordítjuk meg a’ dolgot? Vagy tán ezután magá­tól felfordul? No sir. Azon ötletek helyett, mellyek javallat alakban nyújtóznak el hírlapjaink hasábjain, sokkal üdvösebb lett volna és lenne, adato­kat közleni a’ kérdésben forgó jobbágyság helyezetéről, azon he­lyezetéről t. i., melly egyenesen és — ha lehetséges — kirekesztőleg az úrbéri viszonyokból ered, vagy ezekkel szoros egybekötésben van. Pedig megkívánhatjuk, hogy a’ kérdés erkölcsi fele is lépten marad­jon ama’ kézzelfogható résszel, mellyel anyagi érdeknek nevezünk. Ez olly vegyes házasság, melly reversalis nélkül fog in aeternum fen­­maradni. Ezek az úrbéri viszonyok azon szempillanattól fogva sújtják a’ nemzetet, mellyben létre hozattak, és sújtani fogják, mig azoknak utolsó nyoma megmarad. A’ nemzetnek utóbbizaki története nyilványítja, mikint jött az úrbéri kérdés szakonkint elő, mint egyik állandó baja, mellytől me­nekülni törekedék. Hogy mindmáig czélt nem ért, nem érhetett, igen természetes, mert a’ társaság valamit az egyén mindaddig enyhítők­höz fog, mig közellévő veszélye őt a’ gyökeres orvoslásra nem kény­szeríti ; melly esetben, mint igen jól tudjuk, a’ segély majd minden­kor — késő. Mindazon rendszabások és részletes törvények, mellyek mai napig tétettek és hozattak a’ birtokos és jobbágy közti viszonyok ki­egyenlítésére, úgyszólván elmerültek a’tárgy tengerében, a’nélkül hogy nyomára ismernénk a’ lépcsőnkinti átmenetnek. Hogy e’ vi­szonyok mindkét felet egyenlően nyomják, kitűnik az utolsó években hozott törvényekből. Itt a’ jobbágyságnak tett és teendő concessiok mellett mutatkozott a’ birtokos utalma, a’ megváltási engedmény mel­lett állanak a’ legelő elkülönzése és a’ mezei rendőrség. Mindez még akkor sem vezetne végkövetkezményre, ha a’ nyugtalan nemzetnek béketűrése volna is egyik és másik rendszabás eredményét bevárni, mert ezen végkövetkezmény nem lehet egyéb az úrbéri viszonyoknak teljes megszüntetésénél, melly azonban még más és több nemzeti kérdések előbbi feloldását feltételezi. Nevezetes ezen körülményben, hogy noha az illy kirekesztőleg anyagi érdekek által mozdított tárgyak egyszerű phisikai okoknál fog­va hatnak a’ társaságra, ezen okok elhárítására lépések és rendsza­bások nem tétettek. Nem tétettek pedig azért, mivel az értelmi anyag olly annyira elenyésző arányban mutatkozik, hogy amaz egyszerű okoknak nem csak megismerését, hanem észrevétét sem engedi. Mikint lehessen illy körülmények mellett a’ dolgok erkölcsi ol­dalát alapul venni valamelly jövendőnek biztosítására ? A’ mint az urbér behozatával a’jobbágy munkája — egyebe soha sem volt — felosztatott, megtartá ennek egy részét az uralkodó, és kiadásainak fedezésére vagyis biztosítására tüzeték ki az adózó föld. Mi föld megmaradt, az uralkodó, papság és nemesség szabad tulajdona lett. Mi a’ paraszt munkájából fenmaradt, a’ házi adó, földesúr és pap közt osztatott fel úgy, hogy amannak csak annyi hagyatott, meny­nyi elmulhatlanul szükséges a’ föld félig meddigi művelésére; ter­­mesztményeiből pedig annyi, mennyi épen elég hogy az életmű fen­­állhasson akkor, ha a’ természe­t az egekből száll le az áldás. A’ földhöz lánczolt paraszt csak lassan szaporult, mert hol a’ teremtmény ínséggel küzd, ott neme nem gyarapszik ; de mégis szaporult, mert a’ természet ezt igy parancsolta. Földje azonban nem terjedt. Ez az egyszerű phisikai okok egyike. Megtörténvén az említett felosztás, az uralkodó a’ parasztot gyám­­atyáinak, a’ nemeseknek, átengedé; a’ papság, megelégedvén vagyo­nával, ennek megtartására veté figyelmét; a’ gyámatyák, kivételt ten­ni nem akarván, a’ parasztot szinte oda hagyák. Csuda e, ha a’ paraszt elbutull ? Az oktatásnak csaknem absolut hiánya következteté, hogy a’ földmivelésben semmi előmenetet nem tett; az állattenyésztést a’jótékony természetre bízta; kézi műveket és egyéb mesterségeket nem tanulhatott, erre sem példája sem ösz­töne nem lévén; az iparról és kereskedésről fogalmakat nem sze­rezhetett. ’stb. Ez lenne az értelmi hiány egyik oklevele. Elhagyatott, elkü­lönzött állapotja; azon érzet, hogy élte ’s ereje némileg nem övé; lealacsonyítva embertársai által; megvetve és mél­­tátlanítva — csuda e hogy elvadult? nem csuda e inkább, hogy ere­deti alakját megtarthatá ? Ez az erkölcsi oldal parányi halavány képe. Ne affectáljuk a’ feledékenységet; ez a’ nép soha sem volt a’ combinatioban; érette semmi, nélküle minden. Kérdés, a’ három osztó fél közzül, mellyik fogja azt részére hajoltatni ? Gallia története a’ királyt és népet együtt mutatja több század folytában a’ nemesség ellen. A’ nemesség kiirtatott, de a’ királyság is. Ez utóbbi felujult. Meddig? Iberia népét a’ papság nyeré el; elveszett általa. Albion nemessége szakadatlanul a’néppel volt egyesülve; mind­három hatalom ott erősen áll. Melly horoscopot hozzunk a’ magyarra e’ három esetből, a’ többit most nem tekintvén? A’ nemességnek története, kivált az utolsó században, annak min­den magyar jellemi siralmassága mellett is, megfoghatatlan könnyelmű laissez aller-t mutat. Lépcsőnkinti elfajulta annyira ment, hogy a’ gondolatot többé nem birta meg és azon egyetlen eszközt vetette fél­re, egyedül mellytől várható üdvösségét; feláldozd a’ nemzet leg­­becsesb kincsét, az alkotmányos nemzet legszentebb jogát, ’s azt ki­­mondhatlan nyomorba vezette. Most is, midőn a’ lebilincselt ész éled-

Next