Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-02-14 / 13. szám
104 103 Megengedem még a nyájas olvasó néhány szavakat, borainknak a külföldre vitele iránti reményünkre vonatkozókat. Leggyengébb ifjúságom óta, mint mindnyája, magyar boraink bizonyára méltó magasztalását hallottam; mintegy politicai hitágozattá jön, hogy csak Magyarország termeszt jó borokat. Idősb lettem, a hazában valamint külföldön más bornemeket ittam, s a politikai hit ingadozni kezde. És most már egyszerre az olly jó és nemes bornemeink — a közönségesekről nem szólok — még a német vámegyesülethezi csatlakozásunknál, midőn a 8 tallér*) vám adójától nem leendne már fizetendő, mégsem kelnének el? — Őszintén megvallom, hogy ezt szintélly kevéssé hiszem, mint az előbb említett hitágozatokat. Minthogy az orosz Lengyelország úgy sincs szemeink előtt, hanem reményeink csak Galicziára, Porosz-Lengyelországra és Sziléziára szorítkoznak, hol, mint például Boroszlóban, hol még a „bitterer és süsser Ungar“ — ó és uj magyar csemegebor — a finom élvezők gyönyörét képezi, olly elszegényedést, melly egész a borivástóli elszoktatásig terjedendjen, lehetetlen hogy higgjek, minthogy Porosz-Lengyelországnak és Sziléziának gazdasági tekintetbeni emelkedése minden hírlapokban olvasható vala, Galicziának elszegényülése pedig legalább még nem köztudomású. De az ok, melly a magas beviteladón kívül a magyar borkereskedést méltó nagyszerűségéig nem engedi fölvergődni, most is valamint azelőtt a nagy borkereskedő-intézetek hiánya. Ha látjuk, miképzetik ez ügy Francziaországban s a Rajna mellett, tudandjuk, hogy a bor soha sem mehet egyenesen a termesztő kezéből át az emésztőébe, mert keletindiai vagy éjszakamerikai, angol orosz vagy bármelly honi távol fogyasztó, kihez e nagyszerű intézetek boraikat küldik, biztos akar lenni, hogy minden ismételt megrendelés, melly épen azon bornemre — etiquette — létetik, az első szállításhoz hasonló legyen. Ezt tudja a kereskedő, tudja szinte, hogy hiteles eladhatása a kelmének egyformaságától függ, s nála csak rendkívüli mennyiség s a termések vegyülése által válik lehetségessé, hogy ha nem is teljesen ugyanazon, legalább lehető— leghasonlóbb kelméket különnemű osztályzataik — Sortiment — szerint szállíthasson. Mikép keletkezhettek volna nálunk ezen kereskedő intézetek most, midőn mindenfelől vámsorompók borkereskedésünket akadályozták és csak a belfogyasztásra szorítok ! A borkereskedés az, melly a legnagyobb tőkéket, a főbb hitelt — nem csak pénzhitelt, hanem feltétlen kelmehitelt, azaz, a kelmék jósága s el nem hamisítása iránti bizodalmát igényeli; csak azzal tarthatja magát fen, hogy köreit lassan kitágítja, s akkor hihetőleg útjait még az atlanti tengeren túl is találja;**) vámmentes eladás lehetősége előidézendő a borkereskedéseket, és ezek viszont boraink czélszerűbb kezelése s jobb tartása által — mivel őket önhasznuk jobban tanítandja mint bármelly tudós tárgyaltatás — borainknak megszerzendik kellő beesőket. A franczia kereskedők, mikor királyunk egykor valamelly tengerentúli vállalatnak módját és viszonyait igen körülményesen előjökbe kívánta rajzolni, azt felelték: laissez nous faire,Sire ! (hagyjon felséged csak minket tenni). Tehát csak él a sorompókkal, s aztán laissez les faire. Azt állítottam, hogy a szabad kereskedés — és olly nagyszerű vámegyesület ehhez leghatalmasb közelítés leendne — jobban mint bármelly emberi ész napfényre hozza az ismeretlen viszonyokat és létrehoz soha sem sejdített vállalatokat; és ismétlem, hogy a lueri bonus odor sokkal elmésebb mint minden theoreticus összevéve; és Socrates szavait: „omne quod solo, est, quod nihil sciam“ a kereskedésre alkalmazva, lehetne mondani: minden, mit a kereskedésről tudunk, abban áll, hogy az, ha szabad, útjait maga feltalálja. A *) A minap 9 tallér porosz bevitelvámot mondottam , minthogy pedig nálam mindaz, mi tollamból folyik, csak tulajdon felfogásom vagy emlékezetem eredménye, igen örömest fogadom el — nembarátja lévén a könyvkutatásoknak — a megjavított 8 talléros vámot. Lényegében általa mi sem változik. * De a magyar borkereskedést Éjszakamenkábai szállítással kezdeni, szinto oly Inpracticai mint eredménynélküli próbatétel. a Mihez fogjunk előbb? Oláhpatak, febr. 1842. Minthogy a vitatkozási tér, Istennek hála, nyitva áll, minden jó polgárnak némikép kötelessége, tapasztalásait, észrevételeit, ha ollyasokkal bírni gondol, közölni; — azért én is állítok ehhez csekély illetőségemmel amaz excerpták rövid érintése által, melylyeket legszükségesebbeknek tartok, habár közülök némellyek ekkorig a nyilványos lapokban vagy épen nem, vagy nem eléggé vétettek figyelembe. Mióta 1825-ben — nem tudom hányadik — álmunkból felébredve s tükörbe nézve magunkra figyelni s magunk felett eszmélkedni elkezdőnk, két kitűnő párt létezett hazánkban, mellyek egyikének mottója volt: „Csak anyagi jólétre törekedjetek, a többi agyrém, s magától jó“ — mig a másik azon véleménnyel volt, hogy szövevényes állásunknál s nem elég szilárdan meggyökerezett nemzetiségünknél előbb politikai, nemzeti és theóriai, habár terméketleneknek látszó, kérdések hozandók szilárd alapra, midőn majd az anyagi jólét mint accessorium szükségkép követendi principáléját; nem szükséges azért az anyagit elhanyagolni, csak ne kivántassék, hogy az utóbbinak az első feláldoztassék vagy alárendeltessék. — így Velenczében a házak alapja az egész építési költségek két harmadába kerül, ámbár nem szolgál közvetlen használatra, de alapja, s mint illyen conditio sine qua non. E nézet szerencsére minden indicatiók daczára győzött, s a jövendőség tanusítandja, hogy nem kellene megbánnunk. Most arról van szó, a már megkezdett ugyan de koránsem bevégzett alapot félben nem hagyni, vagy épen részenkint ismét feldúlni, hanem bevégezni, mi annál inkább figyelembe veendő, minthogy legmunkásabb kőműveseink nyilvánosan inkább a foldúláshoz és spanyol fellegvárak felállításához, mint szilárd építéshez értenek. Az alaphoz számítom: 1) Az ország kiegészítését, szoros kapcsolatot Erdély-, Horvát- és Dalmátországokkal. 2) A nemzetiséget, melly alig feléledve, egy részről pártoltatik, más részről magunk által ismét aláásatik és fenyegettetik. 3) Egy már épen el nem halaszható számvetést az örökös statusokkal, mellytől épen nem kell tartanunk, s mellynek eredménye valamint a kormányra úgy reánk nézve is örvendeztető lehet, mert ez minket ugyanazon atyai kormány gyermekeivé teend s előidézendi ama megnyugtatást, bizalmat s ragaszkodást, melly a statusszövetségnek jobb ragasztékot adand s minden esetre végetvetend minden bizalmatlanságnak, a legerősebb mód is volna ez, a sérelmek Augias istálóját kitisztítani, s a legjobb híd összeköttetésünkre a német vámegyesülettel. Amilly szépen kifejtette előttünk a Pesti Hírlap a vámszövetség mellett és elleni nézeteit, még is merőben , megfoghatlan előttem, mikép vehetik ama két czikkely elmés szerzői komolyan a felhozott aggodalmakat. *) — Valóban kevés magyarral lehetne elhitetni, hogy az ausztriai vámok javunkra állítvák fel . *) E czikkely írásánál még nem ismerte a tisztelt gróf Századunk e tárgyú értekezéseit. A szerk.