Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-02-14 / 13. szám

104 103 Megengedem­ még a nyájas olvasó néhány szavakat, borainknak a külföldre vitele iránti reményünkre vonatkozókat. Leggyengébb ifjúságom óta, mint mindnyája, magyar boraink bizonyára méltó magasztalását hallottam; mintegy politicai hitágozattá jön, hogy csak Magyarország termeszt jó borokat. Idősb lettem, a hazában valamint külföldön más bornemeket ittam, s a politikai hit inga­dozni kezde. És most már egyszerre az olly jó és nemes borne­­meink — a közönségesekről nem szólok — még a német váme­­gyesülethezi csatlakozásunknál, midőn a 8 tallér*) vám adójától nem leendne már fizetendő, mégsem kelnének el? — Őszintén megvallom, hogy ezt szintélly kevéssé hiszem, mint az előbb em­lített hitágozatokat. Minthogy az orosz Lengyelország úgy sincs szemeink előtt, hanem reményeink csak Galicziára, Porosz-Len­­gyelországra és Sziléziára szorítkoznak, hol, mint például Borosz­lóban, hol még a „bitterer és süsser Ungar“ — ó és uj magyar csemegebor — a finom élvezők gyönyörét képezi, olly elszegénye­dést, melly egész a borivástóli elszoktatásig terjedendjen, lehetet­len hogy higgjek, minthogy Porosz-Lengyelországnak és Sziléziá­nak gazdasági tekintetbeni emelkedése minden hírlapokban olvas­ható vala, Galicziának elszegényülése pedig legalább még nem köztudomású. De az ok, melly a magas beviteladón kívül a magyar borkereskedést méltó nagyszerűségéig nem engedi fölvergődni, most is valamint azelőtt a nagy borkereskedő-intézetek hiánya. Ha látjuk, mikép­­zetik ez ügy Francziaországban s a Rajna mellett, tudandjuk, hogy a bor soha sem mehet egyenesen a termesztő ke­zéből át az emésztőébe, mert keletindiai vagy éjszakamerikai, angol orosz vagy bármelly honi távol fogyasztó, kihez e nagyszerű intézetek boraikat küldik, biztos akar lenni, hogy minden ismételt megrende­lés, melly épen azon bornemre — etiquette — létetik, az első szállításhoz hasonló legyen. Ezt tudja a kereskedő, tudja szinte, hogy hitele­s eladhatása a kelmének egyformaságától függ, s nála csak rendkívüli mennyiség s a termések vegyülése által válik le­hetségessé, hogy ha nem is teljesen ugyanazon, legalább lehető— leghasonlóbb kelméket különnemű osztályzataik — Sortiment — szerint szállíthasson. Mikép keletkezhettek volna nálunk ezen kereskedő­ intézetek most, midőn mindenfelől vámsorompók borkereskedésünket akadá­lyozták és csak a belfogyasztásra szorítok ! A borkereskedés az, melly a legnagyobb tőkéket, a főbb hi­telt — nem csak pénzhitelt, hanem feltétlen kelmehitelt, azaz, a kelmék jósága s el nem hamisítása iránti bizodalmát­­ igényeli; csak azzal tarthatja magát fen, hogy köreit lassan kitágítja, s akkor hihetőleg útjait még az atlanti tengeren túl is találja;**) vámmen­tes eladás lehetősége előidézendő a borkereskedéseket, és ezek vi­szont boraink czélszerűbb kezelése s jobb tartása által — mivel őket önhasznuk jobban tanítandja mint bármelly tudós tárgyaltatás — borainknak megszerzendik kellő beesőket. A franczia kereskedők, mikor királyunk egykor valamelly ten­gerentúli vállalatnak módját és viszonyait igen körülményesen elő­­jökbe kívánta rajzolni, azt felelték: laissez nous faire,Sire ! (hagy­jon felséged csak minket tenni). Tehát csak él a sorompókkal, s aztán laissez les faire. Azt állítottam, hogy a szabad kereskedés — és olly nagy­szerű vámegyesület ehhez leghatalmasb közelítés leendne — jobban mint bármelly emberi ész napfényre hozza az ismeretlen vi­szonyokat és létrehoz soha sem sejdített vállalatokat; és ismétlem, hogy a lueri bonus odor sokkal elmésebb mint minden theoreti­­cus összevéve; és Socrates szavait: „omne quod solo, est, quod nihil sciam“ a kereskedésre alkalmazva, lehetne mondani: minden, mit a kereskedésről tudunk, abban áll, hogy az, ha szabad, útjait maga feltalálja. A *) A minap 9 tallér porosz bevitelvámot mondottam , minthogy pedig nálam mindaz, mi tollamból folyik, csak tulajdon felfogásom vagy emlékezetem eredménye, igen örömest fogadom el — nembarátja lé­vén a könyvkutatásoknak — a megjavított 8 talléros vámot. Lé­nyegében általa mi sem változik. *­ De a magyar borkereskedést Éjszakamenkábai szállítással kezdeni, szinto oly Inpracticai mint eredménynélküli próbatétel. a Mihez fogjunk előbb? Oláhpatak, febr. 1842. Minthogy a vitatkozási tér, Istennek hála, nyitva áll, minden jó polgárnak némikép kötelessége, tapasztalásait, észrevételeit, ha ollyasokkal bírni gondol, közölni; — azért én is állítok ehhez csekély illetőségemmel amaz excerpták rövid érintése által, mely­­lyeket legszükségesebbeknek tartok, habár közülök némellyek ek­­korig a nyilványos lapokban vagy épen nem, vagy nem eléggé vé­tettek figyelembe. Mióta 1825-ben — nem tudom hányadik — álmunkból fel­ébredve s tükörbe nézve magunkra figyelni s magunk felett esz­­mélkedni elkezdőnk, két kitűnő párt létezett hazánkban, mellyek egyikének mottója volt: „Csak anyagi jólétre törekedjetek, a többi agyrém, s magától jó“ — mig a másik azon véleménnyel volt, hogy szövevényes állásunknál s nem elég szilárdan meggyökerezett nemzetiségünknél előbb politikai, nemzeti és theóriai, habár ter­méketleneknek látszó, kérdések hozandók szilárd alapra, midőn majd az anyagi jólét mint accessorium szükségkép követendi prin­­cipáléját; nem szükséges azért az anyagit elhanyagolni, csak ne kivántassék, hogy az utóbbinak az első feláldoztassék vagy alá­rendeltessék. — így Velenczében a házak alapja az egész építési költségek két harmadába kerül, ámbár nem szolgál közvetlen hasz­nálatra, de alapja, s mint illyen conditio sine qua non. E nézet szerencsére minden indicatiók daczára győzött, s a jövendőség tanusítandja, hogy nem kellene megbánnunk. Most ar­ról van szó, a már megkezdett ugyan de koránsem bevégzett alapot félben nem hagyni, vagy épen részenkint ismét feldúlni, hanem bevégezni, mi annál inkább figyelembe veendő, minthogy legmunkásabb kőműveseink nyilván­osan inkább a foldúláshoz és spanyol fellegvárak felállításához, mint szilárd építéshez értenek. Az alaphoz számítom: 1) Az ország kiegészítését, szoros­ kapcsolatot Er­dély-, Horvát- és Dalmátországokkal. 2) A nemzetiséget, melly alig feléledve, egy részről pártoltatik, más részről magunk által ismét aláásatik és fenye­­gettetik. 3) Egy már épen el nem halaszható számvetést az örö­kös statusokkal, mellytől épen nem kell tartanunk, s mellynek eredménye valamint a kormányra úgy reánk nézve is örvendeztető lehet, mert ez minket ugyanazon atyai kormány gyermekeivé teend s előidézendi ama megnyugtatást, bizalmat s ragaszkodást, melly a statusszövetségnek jobb ragasztékot adand s minden esetre végetvetend minden bizalmatlanságnak, a legerősebb mód is volna ez, a sérelmek Augias istálóját kitisztítani, s a leg­jobb híd összeköttetésünkre a német vá­m­­egyesülettel. A­milly szépen kifejtette előttünk a Pesti Hírlap a vámszö­vetség mellett és elleni nézeteit, még is merőben , megfoghat­­lan előttem, mikép vehetik ama két czikkely elmés szerzői komo­lyan a felhozott aggodalmakat. *) — Valóban kevés magyarral le­hetne elhitetni, hogy az ausztriai vámok javunkra állítvák fel . *) E czikkely írásánál még nem ismerte a tisztelt gróf Századunk e tár­gyú­­ értekezéseit. A szerk.

Next