Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-08-01 / 60. szám

Ötödik esztendei folyamat 1842. August. 1* iwüBBBBaBBBaaBBBBBi SZÁZADUNK. Hon! takarékpénztárak s még valami. *) Pozsonyiul. 16. 1842. A pesti ref. főiskola, már születésekor olly kedvencz esz­mém jön, hogy én — mikint mi érdekek által vezérlett gyarlók már megszoktuk — előre érezvén ama dús aratásnak áldást ter­jesztő eredményeit, mellyet e kis de egésséges mag unokáinknak előhozand, nem volt és nincs a földiek közt tárgy, melly keblemet buzgóbb részvétre gerjesztheté vala. E részben magamat bőveb­ben kimagyaráznom felesleges, mert ha nem láttam volna is, há­nyat mutat az óra, azon meggyőződés, hogy bölcshöz szólok, bennem már régi, s hinnem édes, hogy keblemet ember és hazafi előtt zárom ki. Hogy a magyar egyedül nemzetiségének kivívott diadala által léphet Európa nemzeteinek sorába, hogy azontúl is önállása csak akkor lehet, ha a nemzet életfájából kinőtt ferde szokásoknak czél­­szerűbb elemi nevelés által, vallásos és a társaság czéljának meg­felelő irányt adand, hogy mindezek alapja egyedül amaz isteni igékben testesíthető, mellyeket a kereszténység általányosan, a Protestantismus azonban különösen és eredetileg a magáénak vall; mindezek előttem kétségtelen igazságok, mellyek nélkül üdvösség e hazában nem leend. Ezen tiszta s bennem az obscurantismus s éber részakarat daczára is nőttön erősödött meggyőződés vezette az emlitett os­kola ügyében lépéseimet, bőven jutalmazva azon lelkes részvét által, mellynek a majdan beküldendő aláírási iv olly szép, olly fé­nyes tanubizotsága. Az aláírási ivén eddig 200 ezüst forint íratott alá, melly az általam rendezett műkedvelői mutatványból bejött 200 pfthoz csatoltatván, gyűjteményemnek a t. ez. választmány to­vábbi rendelkezésére váró öszlete részen a kamatokkal együtt összesen 401 ezüst ftát. — A tanítási rendszert tárgyaló pálya­munkákra ritkábban gyűlnek az aranyok, eddig csak négyet gyűjt­­hettem össze. Hiában­ nagyon kinőttünk már az avas kor öltö­nyéből, anyagi szükségeink növekedtével háttérbe szorul a lelke­sedés, s az emberi természetünkben fekszik. Ideje volna már, hogy a leverő koldulásnak egyszer végit szakasszuk s okosan használjuk az időt, melly tőlünk többé nem lélekalázó alamizsnát, hanem a kötelesség és jog forrásnak indult érzetében, egyházi társulatunk­ban szintúgy mint a polgáriban, aránylagos részvétet követel, s ha mégis késnénk, majd áldozatot is igénylene. Tisztelt táblabiró urnak helybeli takarékpénztárunk iránti észrevételei aggodalmat bennem csak annyiban gerjeszthettek, a mennyiben azok még most is nagyobbadán veszteglő polgártár­sainknak erkölcsileg alacson állását elevenen hozák emlékezetem­be vissza. Az eszmék társulata akaratlanul vezet itt a nevelésnek nálunk még igen is parlag mezejére, hol a nemesi virágokat már magjában elöli a buján tenyésző előítélet. Ez az a mező, mellyen a tespedésnek minden percze egy évet ró a nemzet életéből le, a­mit most közönyösen néznünk, nemcsak erkölcsi de polgári bűn is. Oda jutunk már, miképen átlátjuk, hogy napi szükségeinkből me­rített törvények, és mindaz, mit az anyagi világban a találós ész változó alakban létesít, a nevelés gyökeres előmozdítására magok­ban elégtelenek. Mindezek nagyobbadán mind megannyi kifolyásai az emlőtéjjel együtt beszitt szokásnak, mellyen erkölcs, egészséges fogalom és ízlés egyszerű és kora beoltása által javítani immár legszentebb feladatunk, legsürgetősebb kötelességünk. Vajmi sok gyomlálni és ültetni való van és lesz még ezen a téren, mert a milly kérlelhetetlen a sors, olly törhetetlen a szokás, mellyet bölcsőjétől fogva a sírig zsarnoka gyanánt örökké ural a gyarló. Bocsánatot e kis eltérésért, akaratlanul, mint a fájdalom, ke­lenek fel bennem e gondolatok, mert maguknak a hiteltörvények­nek táblabiró úr által méltán panasztott ingatagságát is nagy rész­ben a szokásnak tulajdonítom. Szomorú tapasztalás gyümölcse ezen nézetem, legyen szabad ezt egy két élő példával igazolnom.­­ A helybeli váltó­törvényszék bizonyos megyében lakozó adós ellen bizonyos több ezerekre menő követelések iránt véghatározat előtti bírói biztosítást rendelt, azon megjegyzéssel, hogy ha ne­talán a panaszlott azt gátolná, a vt. 143. §a szerint a hatalomkar azonnal megrendeltessék. Az ellenszegülés megtörtént, de a ha­talomkar megtagadtatott, erről a törvényszék jelentéskép csak­ugyan értesíttetett is. A törvényszék az ügyet előmozdítani kí­vánván, nem késett figyelmeztetni az illetőt, hogy miután első végzésében a hatalomkarrell rendelkezésre őt a törvény értelmé­ben felszólította, most, miután ezt nem teljesíté, ennek a megye által leendő kiszolgáltatását szorgalmazni ne késsék.­­ Ezt, gon­dolni lehet, milly előzmények után­ csakugyan meg is tette, mire a megye közgyűlése alkalmával, felolvastatván az e. b. k. váltó­törvényszéknek hivatalos levele, mellyben is a hitelezők kérel­mükre az adós ur javai ellen hozott biztosítási végzés sikeresi­­tése végett szükséges hatalomkal kieszközöltetni kéretvén, utóttük. 172. és 173. §ai erejénél fogva, minek is folytában, miután a köz­leti felszólítás a vttvk. II. r. 143. §a ellenére, nem az egész megye közönségéhez, hanem egyedül az alispányhoz czimeztetett, melly az elsőbbinek egyedüli jogaihoz tartoznék, hatalomkar kiküldéséről rendelkezni, de ugyan a közlött iratokból az sem lenne világos­ságra hozva, hogy ugyan ott vk. 143. §. értelmében már is rendes per folyna ezen vttszék előtt, de végre a panaszlott sokkal több birtokkal ellátva lenne, mint­sem ellene ugyanazon II. r. Ilik fel. 146. §. fő pontját alkalmaztatni lehetne, a kért hatalomkar ki­rendeltetésének helye nem lévén, az ki nem rendeltetett. Mit lehet kérdeni illyforma határzatokról feltenni? miután ugyanakkor, midőn a többi okok között a biztosításnak helyét nem látván, a hatalomkart azért sem vélik megadandónak, mert a nevezett adós birtokban gazdag, ugyan­ekkor választmányt ne­veznek ki, hogy gyermekei számára, annak minden ingó és in­gat­lanjai zár alá vettessenek, s ekként a jólelkű hitelező­k, s ille­tőleg a váltótörvények kijátszassanak. És illy példák a kir. vá­rosok köréből sem hiányzanak. Ezen példák s más ehez hason­lók előttem fekszenek, s milly számtalan van, miről hallgat a c­rónika. Illy körülmények közt, hol a méregkeverő szokást elavult törvények is ápolják, megvallom, fájdalmas érzés közt osztozom tisztelt táblabiró urnak aggodalmában, s észrevételeire, mellyeket az itteni takarékpénztár elnöke ifj. gróf Zichy Ferencz ő rab­sága *) Kunsch Lajos válasza Fáy Andrásnak legközelebbi számunkban köz­lött levelére.

Next