Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-02-14 / 13. szám

tekre válik — ám mondom: tettel bizonyítsátok be, hogy az ügyet pártoljátok, és akkor még nagyobb dicséretet érdemlendetek. A ti nagylelkűségtek példája vonni fog másokat is, és így az eddig olly idegennek látszó eszme népszerűvé válik, és aztán sükerü­lni fog az adó elvállalása mellett a többséget kivívni. Koszorúzzátok eddigi buzgó fáradozástokat hasonló nemes tettel, mint Bezerédj, és kivívjátok magatoknak érdemeitekért a késő maradék háláját a nemzet boldogításáért. Azt hiszi tán valaki, hogy jobb volna ismét az egész nemes­séghez szólni, és újra meg újra megkísérteni a többség megnyeré­sét. De ha ki ezt hiszi, az nagyon csatlakozik. Az ördög nem alszik, őrködnek a szent ügy daemonai, és mihelyt megkezdetik az agitatio, azonnal összegyűjtik mocskos zászlójuk alatt a bunkós argumentu­mok ezereit. Sőt inkább, hadd nyugodjék egy kevéssé az illy éb­­resztgetés, míg tett után többen indulva, átlátandják, hogy az ügy baráti korán sem maguk hasznát vadásszák, de áldozatokra is ké­szek, és nem rettegnek vissza a fizetéstől, ha azt a hon boldogsága, a nemzet fölvirulása igényli. Én legalább mostani körülményeink közt helyesebb, czélszerűbb eszközt nem látok. Új ellenvetést hallok. Ezáltal ha t. i. többen megadóztatják magukat, a hazán segítve nem lesz, mert ez sem szükségünk fö­­dözésére, sem az adózó nép terhének könnyítésére nem elegendő. És ez ellenvetés igaz. Nem is tekintem ezt czélul, hanem csak előleges eszközül az ezáltal egykor kivívandó czél megközelítésére.­­Első lépésnek tekintem én ezt, melly után egy másodk, harmadik fog következni, mig czélhoz érünk; egy lépcső ez, mellyen lassan­­kint kell oda fölemelkedünk, hova vágyaink szent tüze ragad lángjaival. Ezek általános nézeteim az adó mostani állására nézve. Meg­lehet, hogy véleményemben csatlakozom, mi tapasztalatlan falusi pipásember létemre megbocsátható. Legyen szabad azonban addig legalább legjobbnak tartani ez őszinte kebelből származott taná­csomat, mig egy más fog fölállittatni, mellynek helyesebbségéről én is meggyőződöm. Virányi. Hazaim! szózat. Concordia les parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur. Sallust­ius. Magyarország kis Europa. Minden, mi Európában nagyban, itt kicsinyben található. Annak fekvése gyönyörű, éghajlata egész­séges, hajózható folyamok, fűrész-, papiros- és liszt—készítőmalo­mok, kallók, nevezetes tavak, jószű drága halak, erdők, gubacs, bükk-, cser-, tölgymakk, sá- s kőszénnel bővelkedik. Nagyobb ré­sze termékeny szántóföldek, rétségek és szőlőhegyekkel ékeske­dik, hol a leghiresb mind közönséges asztali , mind aszúborok te­remnek, mellyekhez hasonlók europaszerte alig kaphatók, például: a borok királya, a tokaji, nem különben a fehér és vörös ménesi, ruszti, karloviczi, szentgyörgyi s vöröskői aszú, récsei, vaj­ori, neszmélyi, ipolydamásdi, somlai, badacsonyi, bakatori, csatári, budai, egri, érmelléki; nem különben számtalan egyéb legjobb fajta s mértékletes használat mellett a legegészségesb italp borok. Bőséggel tenyésztetik továbbá ló, szarvasmarha, sörtves, birka és gyapjú­ Vannak arany, ezüst, réz, vas, ólom, s egyéb érez, meg kénkőbányái, hámorai és sóaknái, valamint legelhirültebb inni­való vizei s fürdői. Duslakodik a legizletesb vadak, mindennemű gabna s földi veteményekkel. Valamint Európa nem mindenütt, úgy Magyarország aránylag nem bir annyi népességgel, mennyit eltarthatna, s nagyobb föl­virágoztatására tarthatna el. Roppant kiterjedésű pusztákkal bir, hol szinte olly gyér a lakó, mint a Moszkaföld kietlenein. A pusz­ták kellő megnöveléséhez­ tehát nincs elegendő kéz, nincs ele­gendő erő. Azonban a szükség, melly legjobb tanitó-mester, és a bel­­honi minta-gazdaságok ragyogó példái, millyenek müveit hangú idézését „Századunk“ ez évi folyama első számában minden józan olvasó, mindig közelebb hozzák az időt, mellyben tömérdek pusz­táink népesitéséről nemcsak komolyan gondolkodnunk, hanem ahhoz kellő kedvezmények ígérete­s adásával lelkesen fognunk kell. Édes örömmel olvasók ugyan „Századunk“ legközelebbi szá­mában a legelső , s ezévi „Hírnökünk“ 11-ik számában egy ujabbi felszólítást a magyarhoni földesuraságokhoz a Moldvában lakó ma­gyar véreinknek hazánkba leendő minél előbbi átköltöztetése érde­mében. Oh szálljon meg bennünket mindnyájunkat, leginkább pe­dig a lakatlan nagy puszták birtokosit a kettős hazafiság szent lel­ke, hogy haladék nélkül sikeres lépéseket tegyünk azon véreink­nek honunkbai átszállítására, kik serény kezeik szorgalma által pusztaságunkat étlenné alakitni, lelkes magyarságuk által pedig nemzetiségünket növelni, gyarapitni képesek volnának. így könnyebben megtörténhetnék az is, mit mindig óhajtot­tam és most is olly hőn óhajtók, hogy tudnillik: a marhahizlalás és jászlón­étetés a naponta növekedő ipar mellett behozassák, az ennek behozatalával szükségtelenné lett legelők fölszántassanak, a haszontalan hevert ugarföldek megmiveltessenek és bevettesse­nek, mi­által mind a marha száma, mind a gabna­termés még egyszer annyira szaporittathatnék. Ha pusztáink idomzatos népesitése s valódi gazdasági elveken alapult mivelése megtörténik, ha a nem eléggé ismételhető pos­­ványos meg homokos tájékok erdőkké, gyümölcsösökké s az annyira szükséges selyemtenyésztés végett szederfa-kertekké ala­kíttatnak, akkor minden bizonnyal fölötte nagymennyiségű nyers­anyagok jövendenek létre, mellyeknek, ha házi szükségek fede­­zésére megkivántató költségek megszerzése tekintetéből) még ak­kor is, midőn már az országnak belhoni gyártmányai lesznek, leg­alább is 2/3 része külföldre szállíthatandó! Ezek igy lévén,legelsőben azon fontos kérdés támad: „Merre s minő itt választatik az annyira szaporított honi termékek fölösle­gének kivitelére ?“ Akkor pedig, midőn a dologhoz értő külföldi tehetős­ vállalkozók honunkban gyárakat állítanának, s legjobb mozgásba hozván, belőlük roppant pénzöszveget vesznek be s a bevett hasznot tőlünk kiviszik , ugyan mit nyer az illy vállalatok által a haza? Hát ha majd Ausztria a magának szükséges marha­mennyiséget a már létező vaspályán Halics- és Lengyelországok­­ból, a gabnát pedig több évig folyvást Bajorországból horhatja: valljon kinek fogja az ország hizlalt marháját és nagyszámú termé­keit eladhatni? Valljon nem lesz-e honunkban a már úgy is létező pénzhiány akkor még érezhetőbb, még nyomasztóbb? Hiszen már elég bőven bebizonyult, minő hasznot hajtnak az elkülönzött egyes egyletek, — sőt még a széhek is káros nyomasztással állanak a közönség irányában, — valóban minden o­lyas társulat és egyesület ritkán bír jótékony hatással az egészre: annyira, hogy még ott is, hol a szegények vagy cselédek számára 3. h.­pcentes haszonnal járó egyletek léteznek, a számolásban harmincz-, negyvenszerű nyereség hajhászása rejlik az egyes vállalkozók részéről. Én hiszem és vallom, hogy, ha Ausztriával törvényes egyetér­tés történendik, akkor mind­erre mind hazánkra több haszon fog háramlani, mint millyet egyoldalú egyesületi intézkedések — leg­inkább ránk nézve — előidézni képesek. Hiszen ő fölsége az ausztriai császár egyszersmind Magyarország királya lévén, két"

Next