Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-02-14 / 13. szám
tekre válik — ám mondom: tettel bizonyítsátok be, hogy az ügyet pártoljátok, és akkor még nagyobb dicséretet érdemlendetek. A ti nagylelkűségtek példája vonni fog másokat is, és így az eddig olly idegennek látszó eszme népszerűvé válik, és aztán sükerülni fog az adó elvállalása mellett a többséget kivívni. Koszorúzzátok eddigi buzgó fáradozástokat hasonló nemes tettel, mint Bezerédj, és kivívjátok magatoknak érdemeitekért a késő maradék háláját a nemzet boldogításáért. Azt hiszi tán valaki, hogy jobb volna ismét az egész nemességhez szólni, és újra meg újra megkísérteni a többség megnyerését. De ha ki ezt hiszi, az nagyon csatlakozik. Az ördög nem alszik, őrködnek a szent ügy daemonai, és mihelyt megkezdetik az agitatio, azonnal összegyűjtik mocskos zászlójuk alatt a bunkós argumentumok ezereit. Sőt inkább, hadd nyugodjék egy kevéssé az illy ébresztgetés, míg tett után többen indulva, átlátandják, hogy az ügy baráti korán sem maguk hasznát vadásszák, de áldozatokra is készek, és nem rettegnek vissza a fizetéstől, ha azt a hon boldogsága, a nemzet fölvirulása igényli. Én legalább mostani körülményeink közt helyesebb, czélszerűbb eszközt nem látok. Új ellenvetést hallok. Ezáltal ha t. i. többen megadóztatják magukat, a hazán segítve nem lesz, mert ez sem szükségünk födözésére, sem az adózó nép terhének könnyítésére nem elegendő. És ez ellenvetés igaz. Nem is tekintem ezt czélul, hanem csak előleges eszközül az ezáltal egykor kivívandó czél megközelítésére.Első lépésnek tekintem én ezt, melly után egy másodk, harmadik fog következni, mig czélhoz érünk; egy lépcső ez, mellyen lassankint kell oda fölemelkedünk, hova vágyaink szent tüze ragad lángjaival. Ezek általános nézeteim az adó mostani állására nézve. Meglehet, hogy véleményemben csatlakozom, mi tapasztalatlan falusi pipásember létemre megbocsátható. Legyen szabad azonban addig legalább legjobbnak tartani ez őszinte kebelből származott tanácsomat, mig egy más fog fölállittatni, mellynek helyesebbségéről én is meggyőződöm. Virányi. Hazaim! szózat. Concordia les parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur. Sallustius. Magyarország kis Europa. Minden, mi Európában nagyban, itt kicsinyben található. Annak fekvése gyönyörű, éghajlata egészséges, hajózható folyamok, fűrész-, papiros- és liszt—készítőmalomok, kallók, nevezetes tavak, jószű drága halak, erdők, gubacs, bükk-, cser-, tölgymakk, sá- s kőszénnel bővelkedik. Nagyobb része termékeny szántóföldek, rétségek és szőlőhegyekkel ékeskedik, hol a leghiresb mind közönséges asztali , mind aszúborok teremnek, mellyekhez hasonlók europaszerte alig kaphatók, például: a borok királya, a tokaji, nem különben a fehér és vörös ménesi, ruszti, karloviczi, szentgyörgyi s vöröskői aszú, récsei, vajori, neszmélyi, ipolydamásdi, somlai, badacsonyi, bakatori, csatári, budai, egri, érmelléki; nem különben számtalan egyéb legjobb fajta s mértékletes használat mellett a legegészségesb italp borok. Bőséggel tenyésztetik továbbá ló, szarvasmarha, sörtves, birka és gyapjú Vannak arany, ezüst, réz, vas, ólom, s egyéb érez, meg kénkőbányái, hámorai és sóaknái, valamint legelhirültebb innivaló vizei s fürdői. Duslakodik a legizletesb vadak, mindennemű gabna s földi veteményekkel. Valamint Európa nem mindenütt, úgy Magyarország aránylag nem bir annyi népességgel, mennyit eltarthatna, s nagyobb fölvirágoztatására tarthatna el. Roppant kiterjedésű pusztákkal bir, hol szinte olly gyér a lakó, mint a Moszkaföld kietlenein. A puszták kellő megnöveléséhez tehát nincs elegendő kéz, nincs elegendő erő. Azonban a szükség, melly legjobb tanitó-mester, és a belhoni minta-gazdaságok ragyogó példái, millyenek müveit hangú idézését „Századunk“ ez évi folyama első számában minden józan olvasó, mindig közelebb hozzák az időt, mellyben tömérdek pusztáink népesitéséről nemcsak komolyan gondolkodnunk, hanem ahhoz kellő kedvezmények ígéretes adásával lelkesen fognunk kell. Édes örömmel olvasók ugyan „Századunk“ legközelebbi számában a legelső , s ezévi „Hírnökünk“ 11-ik számában egy ujabbi felszólítást a magyarhoni földesuraságokhoz a Moldvában lakó magyar véreinknek hazánkba leendő minél előbbi átköltöztetése érdemében. Oh szálljon meg bennünket mindnyájunkat, leginkább pedig a lakatlan nagy puszták birtokosit a kettős hazafiság szent lelke, hogy haladék nélkül sikeres lépéseket tegyünk azon véreinknek honunkbai átszállítására, kik serény kezeik szorgalma által pusztaságunkat étlenné alakitni, lelkes magyarságuk által pedig nemzetiségünket növelni, gyarapitni képesek volnának. így könnyebben megtörténhetnék az is, mit mindig óhajtottam és most is olly hőn óhajtók, hogy tudnillik: a marhahizlalás és jászlónétetés a naponta növekedő ipar mellett behozassák, az ennek behozatalával szükségtelenné lett legelők fölszántassanak, a haszontalan hevert ugarföldek megmiveltessenek és bevettessenek, miáltal mind a marha száma, mind a gabnatermés még egyszer annyira szaporittathatnék. Ha pusztáink idomzatos népesitése s valódi gazdasági elveken alapult mivelése megtörténik, ha a nem eléggé ismételhető posványos meg homokos tájékok erdőkké, gyümölcsösökké s az annyira szükséges selyemtenyésztés végett szederfa-kertekké alakíttatnak, akkor minden bizonnyal fölötte nagymennyiségű nyersanyagok jövendenek létre, mellyeknek, ha házi szükségek fedezésére megkivántató költségek megszerzése tekintetéből) még akkor is, midőn már az országnak belhoni gyártmányai lesznek, legalább is 2/3 része külföldre szállíthatandó! Ezek igy lévén,legelsőben azon fontos kérdés támad: „Merre s minő itt választatik az annyira szaporított honi termékek fölöslegének kivitelére ?“ Akkor pedig, midőn a dologhoz értő külföldi tehetős vállalkozók honunkban gyárakat állítanának, s legjobb mozgásba hozván, belőlük roppant pénzöszveget vesznek be s a bevett hasznot tőlünk kiviszik , ugyan mit nyer az illy vállalatok által a haza? Hát ha majd Ausztria a magának szükséges marhamennyiséget a már létező vaspályán Halics- és Lengyelországokból, a gabnát pedig több évig folyvást Bajorországból horhatja: valljon kinek fogja az ország hizlalt marháját és nagyszámú termékeit eladhatni? Valljon nem lesz-e honunkban a már úgy is létező pénzhiány akkor még érezhetőbb, még nyomasztóbb? Hiszen már elég bőven bebizonyult, minő hasznot hajtnak az elkülönzött egyes egyletek, — sőt még a széhek is káros nyomasztással állanak a közönség irányában, — valóban minden olyas társulat és egyesület ritkán bír jótékony hatással az egészre: annyira, hogy még ott is, hol a szegények vagy cselédek számára 3. h.pcentes haszonnal járó egyletek léteznek, a számolásban harmincz-, negyvenszerű nyereség hajhászása rejlik az egyes vállalkozók részéről. Én hiszem és vallom, hogy, ha Ausztriával törvényes egyetértés történendik, akkor minderre mind hazánkra több haszon fog háramlani, mint millyet egyoldalú egyesületi intézkedések — leginkább ránk nézve — előidézni képesek. Hiszen ő fölsége az ausztriai császár egyszersmind Magyarország királya lévén, két"