Szeged és Vidéke, 1904. május (3. évfolyam, 154-177. szám)

1904-05-01 / 154. szám

államférfiak, a közjogot író és tanító egyetemi tanárok; a második a nem­­zeti fölfogás és ezekhez tartozik a tiszta fajmagyarságnak tízmilliónyi tömege. Ezekhez járult észrevétlenül egy új, egy harmadik közjogi fölfogás, amely azt hirdeti, hogy a XII. t.-czik­­kely korlátain belül is érvényesülni kell állami és nemzeti aspirác­ióink­­nak, de nem a törvénynek azon végre­hajtásában, amelyet eddig a hivatalos fölfogás hirdetett és helyesnek tartott, de államéletünk azon fokozatos poli­tikai fejlődésében sem, amelyet Apponyi és pártja úgyszólván közjogi tartalom nélkül hirdetett, hanem a törvény azon közjogi végrehajtásában, hogy az eddig tévesen gyakorolt magyar királyi felség­jogok csak a magyar közjog szellemé­ben és értelmében gyakoroltassanak. Ez a harmadik közjogi fölfogás nem azt tartja tehát, hogy romboljuk le a XII. t.-czikkelyt, mint az önálló magyar hadseregnek legnagyobb köz­jogi akadályát, hanem azt, hogy hajt­suk végre a XII. t.-czikkelynek még eddig végre nem hajtott 11. §-át, de ne az osztrák közjog, hanem a ma­gyar közjog szellemében, mert ha ezt a 11. §-t a magyar király a magyar közjog és alkotmány géniuszában hajtja végre, akkor legott önmagától, a törvénynél fogva létrejön a magya­rul beszélő magyar hadsereg. Bánffy ezen harmadik közjogi föl­fogásra állt s ezt aképpen fejezi ki, hogy a király katonai felségjogai a nemzeti nyelvvel való rendelkezést nem tartalmazhatják, vagyis a magyar királynak nincsen joga a magyar nemzettől kapott magyar katonai felség­jogainál fogva a magyar hadsereg magyar nyelvét németté tenni. Ezzel Bánfffy elismeri és program­jába veszi azt, hogy a kiegészítő ma­gyar hadseregnek német nyelve csak egy olyan ténylegesen tűrt állapot, amely a magyar közjogban nem gyö­keredzik s amely törvénytelen állapoton a német nyelv kiküszöbölése által segíteni kell. Kétségtelen, hogy 67-es közjogi alapon álló párttól — az eddigiekhez képest — ez rendkívüli értékes köz­jogi előre való haladás, közjogilag értékesebb mint az ország gazdasági függetlenségének a programja, mert ez utóbbit a fennálló törvény alapján még a legortodoxabb hatvanhetes is eddig is koncedálta, míg amazt Tisza István és pártja — szintén hatvan­hetesek — még mai napig is tagadja s a magyar kiegészítő hadsereg német nyelvét a király katonai felségjogaiból jogosan származóknak állítja. A 48-as párt a lezajlott nagy al­kotmányjogi harczban szintén ezen harmadik közjogi fölfogásnak hódolt, bevette magát a XII. t.­czikkely sán­­czai közé s onnan teljesen és tökéle­tesen azt követelte, ami most a ma­gyar hadsereg kérdésében Bánffynak a programja. Meg kell azonban jól értenünk, hogy a XII. t.-czikkely végrehajtásá­nak a követelése a 48-as közjogi alapnak és így az önálló magyar had­sereg eszméjének még nem föladása. Nem kétséges ugyanis, hogy a 48-as közjogi alap elméletileg fensége­sebb a 67-es közjogi alapnál; s ha én döngetem is ezt a 67-es alapot s ha helyébe a 48-as közjogi alapot is akarom közjogilag restituálni, az azon­ban mégis csak közjogi tény, hogy a XII. t.-czikkely törvénynek szentesí­tett törvény s így ha bárminő csekély nemzeti előnyt is nyújt nekem ez a törvény, azt még annak daczára a két kézzel kell elfogadnom, ha magát a törvényt különben bármiképpen is elvetendőnek tartom. Mert hiszen ha ebben a törvény­ben gyökeredző s már benfoglalt nem­zeti jogokat ki is kaparhatom, éi engem még mindig nem tántorít e attól, hogy ne küzdjünk tovább a magasztosabb 48-as közjogi alapnak az elérhetéséért. Ezen közjogi teória alapján nem­ oszthatom azoknak (köztük Kossuth Ferencznek is) a véleményét, akik­­ a XII. t.-czikkelynek a függetlenségi és 48-as párt által követelt végrehaj­tásában a 48-as alapról való lesiklási és a 67-es alapra való közjogi he­lyezkedést látnak. Nem. Mert míg a meglevő (67-es) közjogi alap által már adott nemzeti előnyt követelhetem, addig az önálló magyar hadsereg tekintetében még meg nem levő (48-as) közjogi alapért csak alkotmányosan küzdhetek. Amott tehát a törvénynél fogva már követelhetek, emitt és emezért tör­vény hiányánál fogva csak küzdhetek Ha Bánffy az én számomra is mint 48-as számára Bécstől kikapar­hatja a XII. t.-czikkely alapján a ma­gyarul beszélő magyar hadsereget s ha annak a 343.000 embernek magyar lesz a szolgálati és vezényleti nyelve, vitathatlan, hogy ez engem, mint 48-ast közelebb hoz az én istenségem­hez,­ az önálló magyar hadsereghez. És most elérkeztünk azon utolsó kérdés vitatásához, hogy mi a közjogi különbség Bánffy programja és az ér 48-as álláspontom között. Vagyis, ha Bánffy megvalósítja az önálló vámterületet, az önálló jegy­bankot és a magyarul beszélő magyar A „SZEGED ÉS VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Jambusok. I. Még szőke gyermek voltam én. Midőn egy éjszakán, Álmomba’ búsan megjelent Egy és szemű leány. Nem kérdezem, honnan jövél? Nem tartozott reám. — Bejártunk erdőt, halmokat. Én és a bús leány. S midőn a rétre köd borult S a lomb is őszre vált. Tavasz honába hívtam őt, A hervadó leányt. Oh­­er velem! Provánsz ölén Meggyógyulunk talán . . . Ekkor kaczagva ott hagyott A büszke, vad leány. De jól esett az ébredés ! Nevettelek csupán. Isten veled! Élj boldogul Te éjszemű leány. SZEGED ÉS VIDÉKE, Szeged, 1904. vasárnap, május 1. II. Mint annyi más, elűzöl hát te is ? Megölsz talán, de nem vádollak érte. Letört virága gyermekálmaimnak A hervadásod szívem is kiélte. Tiéd korod minden reménye, üdve. Enyém csak egy, a büszke öntudat. Mely szivetekbü­l emlékem kitépve, Mezőmül bús, magános tért mutat. Ne hidd azért, hogy elborul a lelkem. Tanúim rá a méla csillagok, ezz­el szivedrül összetörve, búsan. Én könnyeim közt boldogabb vagyok. ’III. Üde harmatot illat a hajnali szellő, Élettül epesztve susognak a lombok, Harasztra kiverve— búkol a gerle. Kapufádra zokogva leomlok. Azt hittem, örökre felejteni foglak. Kebelemre a béke nyugalma borul már. Nevetve a múltat — bánatom m­iat S nem igéz a szavad botorul már. De szemembe lábot vet a bíboros égbolt. Madarak csivogása kaczag föl a kertbül, S szivembe szelíden — hasztalan űzzem, Az örök szerelem dala zendül. Don yemn. A PÉLDÁK KÖNYVÉBŐL. Irta: Balassa József. Áldozatok. Fráter Josephus üdvössége. Fráter Josephus Szűz Mária szépségét szerette volna látni. Imádkozott tehát Máriá­hoz, hogy jelennék meg előtte. Ámde meg­szólalt néki éjszakának évadán az égi hang s mondá: — Mária megjelenik előtted s látni fogod szépségét. Ugyde, tudd meg, az a szem, amelyik megpillantja, megvakul. S Fráter Josephus könyörgö­tt vala Máriához, hogy gyönyörködhessék szépsége pompázásában, arcza ragyogásában. Szűz Mária pediglen megjelene a Fráter előtt. A Fráter pedig behunyta vala fél szemét és rajongással nézte az égi szépséget. Szeme kitágult és elragadtatásba esvén, lázas forró­sággal suttogá, amiként írva vagyon : — Ó szűzlő szép szemek, csillagozó fényességgel csillagozván, csakhogy reám tekintetek. Ó rózsáló, piros, tündöklő szép orczák, csakhogy láthatlak. Ó, aranyszinnel fénylő szép hajak, csakhogy csodálhatlak. Ó mézi édességgel folyó avagy esdeklő szép alakok. Istenfia gyakorlatos csókolgatásával megistenűltek! ... A te két emlőd olyatén, mint a liliom között játszadozó két kecske­­ollócska, akik játszadoznak és éltetnek a liliom között, amigyen a nap fényes árnyéka elmúlik . . . Ezek a két illatozó narancsalmák

Next