Szeged és Vidéke, 1904. augusztus (3. évfolyam, 237-262. szám)
1904-08-02 / 237. szám
Lajos-sugárút felé eső részében, valahol a tér közepe táján, a városháza felé néző homlokzattal. A terv indokolása meglehetősen erőszakolt. Az első érv a Mars-tér mellett az, hogy ha a templomot ott építik föl, a hívek megszakítás nélkül fölkereshetik az istentiszteleteket a régi templomban, míg ha a régi templom helyén épül föl az új istenháza, az építkezés tartamára kisegítő templomról kell gondoskodni. Egy másik érv, hogy a rókusi templom helyőrségi templom is lévén, a szabad Mars-téren katonai pompával díszesített egyházi gyakorlatokat lehetne rendezni, amire a templom jelenlegi helye nem alkalmas. Az is egy kifogás volna a mostani hely ellen, hogy a kórház betegeit zavarja a harangszó. Az utolsó érv meg éppen kalandossá teszi az egész tervet, amikor a régi templom helyét a szegedi egyetem orvosi fakultásának szánja, amely egyelőre álmok világában él. A mozgalom közvetve a Mars-téri sertéspiacz ellen is irányul, amely a templom odaépítése esetén természetesen nem maradhatna többé a maga helyén, mert templom olyan környezetet nem tűr meg. A jelenlegi parókiával is más tervük van azoknak, akik a templomot a Mars-térre kívánják építeni. Rendőrlaktanyát szeretnének belőle csinálni, a Mars-térre pedig, a fa- és fémipariskola mellé megépíteni az új parókiát. A mozgalom vezetői a templomépítés ügyében tárgyaló szeptemberi közgyűlés elé fogják vinni az eszméjüket, amely pénzügyi szempontból is alapos megfontolást igényel. De ahány szempont csak figyelembe jöhet, mind elejti az új tervet, amely részint ferde, részint kalandos érvekre támaszkodik. A képviselőház holnap, kedden délelőtt 10 órakor ülést tart, amelynek napirendjére a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása van kitűzve. Valószínűleg már holnap áttér a Ház az igazságügyi tárcza költségvetésére is. ban csak csodálkozó bámulattal tekinthetnének. Szóval minden téren szédítő haladás és emelkedés jelöli meg az emberiségnek pályafutását. És ha visszagondolunk a régi korra, ma már az az egyszerű ember tisztábban lát és többet tud, mint amennyit a mi nagyatyáink tanítói tudtak. De ne higgyék hölgyeim és uraim, hogy az ember maga halad csak, ellenkezőleg az emberrel együtt halad maga az általános emberiség is. Az egész világon a civilizáció utat tört magának, a legsötétebb vidékeken felemelte az emberi művelődés magaslatára az elhanyagolt és elmaradott népeket, sőt az állati egyszerűségnek alapján álló civilizálatlan népeket is kezdi már áthatni ez a műveltség és ki tudja egy pár évtized múlva nem állanak-e majd a műveltség azon fokán, amelyen mi most állunk. Mindezt az ember kézzelfoghatólag látja, önmaga is tapasztalhatja, csak nézni kell tudni, csak a szemeit kell kinyitni az emberi léleknek, hogy beletekinthessen az életnek rejtett titkaiba. De sokkal nehezebb megmagyarázni, ha ez az emelkedés megtörtént is, minő törvénye az az emberi haladás nagy titkának. Ez a nagy kérdés, amelylyel foglalkozni érdemes. A világ kezdete óta egyetlen kérdés sem volt oly érdekes, mint maga az emberi tudomány, haladás és művészet. Mindaz, ami az életben van, azért a kicsiny emberért van itt berendezve és az a kis ember megáll a nagy világok összefolyásában, a végtelen, határtalan időknek közepében és fölnéz a mérhetetlen világokra és mikor odaveti tekintetét, azt mondja: „Én porszem vagyok, a csillagrendszer egyik porszeme, de gondolkozó porszeme. Én tudom, hogy élek és vagyok, holott a körülötted levő nagy világ nem bir öntudattal és nem tudja, hogy van.“ Íme az ember egy gyenge nádszál, de gondolkozó nádszál és nézzék hölgyeim és uraim, mikor belenézünk mi a mi emberi haladásunk törvényébe, hogyan emelkedik, hogyan művelődik az emberiség, erre a kérdésre csak egy választ mondhatok önöknek : isteni módon. Soha sem a nagy tömeg emelkedik, hanem mindig egyes kiválasztott lángelmék, egyes nagy szivek, akik a legnemesebb tulajdonságokat birják elméjükben és szívükben. „Ezek ragadják magukkal a nagy tömegeket, mint ahogy a sas, mikor erős szárnyával az ő veszélyben forgó kis magzatát kiemeli a fészkéből, szárnyra veszi és fölemeli a csodás világrészek felé, ahová az a gyámoltalan kicsiny az ő szárnyaival emelkedni nem képes, úgy az emberiség lángelméi, nagy szívei azok a mesés sasok, ami Turul-madaraink, akik a tömeget, az ő gyámolatlan, elhagyott népüket, nemzetüket sokszor szárnyaikkal verdesik és kényszeritik az emelkedésre, a haladásra. Mint ahogy a napfény nem először is a tengernek, vizszinének tükrét ragyogja be s azután a fölszinen beszivja mohón a világosságot, a meleget átadja az alsóbb rétegeknek, úgy az emberi haladás is igy indul ki a tömeg felszínén levő nagy elmékből és lángszívekből, akik fölmelegszenek és átadják a meleget, a világosságot annak a renyhe tömegnek, amely sokszor lát, befogad, de gondolkozni nem tud. Ezért minden nagy lélek, minden tiszta szívű ember bizonyos világosságot, eszményt, tiszta nemes érzést hoz magával az égből. Az ő eszméik és igéik hatják át aztán később a tömegeket, hogy bizonyos jóindulatú erjedésbe hozzák. Honnan veszik ezek a nagy elmék, nagy szívek azt az uj eszmét, azt az uj gondolatot ? Elmélkedjünk csak. Nem a világtól, mert ha a világtól vennék az új eszmét, akkor az az eszme nem volna új. Meggyőződésem, hogy minden nagy lélek egy kipattant szikra abból a végtelen világosságból és tiszta eszményből, amely nekünk megfoghatatlan. Ő azt a lelket, amelybe belenyomhassa hivatásának ösztönét, hozzákapcsolja az új eszméhez, hogy hirdesse a világnak az új érzést, hogy prófétája legyen e világnak. Ezt a lelket belehelyezi a gyarló testbe, ahol ez fejlődik öntudatlanul az élet szenvedéseiben és megpróbáltatásaiban. Íme, ezért nincs igazi nagyság szenvedések nélkül. Mondjanak önök egy nagy lelket, egy nagy elmét, egy nagyeszű, lángszivarót, művészt, szónokot, politikust, vagy bárkit a világon, akinek lelkében több van a nemesebb tűzből, hogy életében keresztül nem ment volna szenvedések, a megpróbáltatások keserves Golgotháján. Az a babér az ember fején, az töviskoszorú mindig az ember szívén. Miért ? Mert a lélek csak akkor nemesülhet, tisztulhat, ha el tudja magától vetni az anyagiasságnak, az önzésnek, az állatiasságnak minden karakterét és jellegét, ha mindebből ki tud az ember bontakozni, ha lelkének nemesebb tartalmát a szenvedések, a megpróbáltatások tüzében megtisztítva át tudja adni közkincsként az emberiségnek. Akiket az Isten nagy hivatásra kijelölt, azok nem tartoznak a boldog emberek közé, mindegyiknek megváltó munkát kell végezni, a megváltásnak pedig nincs más útja, mint a kálvária. Hogy milliókat megtisztíthassanak, hogy új eszméiket átadhassák a renyhe és velük szemben állást foglaló és velük szemben idegenkedő SZEGED ÉS VIDÉKE. Szeged, 1904. kedd, augusztus 2. Lengyel diákok Szegeden. — A lemberg-i technikusok tanulmányútja. — (Saját tudósítónktól.) Érdekes vendégei voltak vasárnap Szeged városának. A lembergi műegyetem ötvenegy hallgatója egy professzor és három tanársegéd vezetése mellett tanulmányutat végzett Magyarországon és útjában fölkereste az alföldi metropolist, ahol a szegedi műszaki kar néhány kiváló tagjának kalauzolása mellett, kedélyesen töltött el egy napot és hasznos ismeretekkel gazdagodott. A lengyel diákok délelőtt tíz órakor érkeztek Szegedre Orsova felől, ahová a magyar főváros megtekintése után hajón utaztak le. Odalenn az a kellemetlenség érte őket, hogy a nagyfokú vízapadások következtében nem tudtak hajót használni s egy napra megrekedtek Moldován, így aztán nem tudták keresztülvinni az útitervüket a megállapitott program értelmében s ez volt az oka annak, hogy elkésve érkeztek meg Szegedre s csak egy napot tölthettek körünkben. Orsováról jövet megtekintették a magyar fürdők gyöngyét, Herkulesfürdőt, ahol a magyar föld természeti szépségeinek pazarságában gyönyörködtek. A szegedi állomáson Tóth Mihály városi főmérnök, Reök Iván műszaki tanácsos, a folyammérnöki hivatal főnöke, Rosenfeld Nándor, a közúti vaspálya részvénytársaság igazgatója és Lichtenegger Gyula ármentesítő társulati főmérnök fogadták a vendégeket, akiknek a lóvasút érdemes igazgatója ingyen kocsikat bocsátott rendelkezésére. Az említett műszaki férfiak lelkes kalauzolása mellett tekintették meg a lengyel technikusok a tanulmányra alkalmas látnivalókat. Először a gimnázium mögötti vízművet szemlélték meg, majd a Gizella-téri honvédemléknél és a Klauzál-téri Kossuth-szobor előtt a magyar szabadsághősök iránti kegyeletüket rótták le. Megindító aktus volt, mikor a Kossuth-szobor körül összegyűlt diákok a lengyel nemzeti himnuszt énekelték el, amelyet nagy közönség levett kalappal hallgatott végig. A szobortól a Szent István-térre vonultak a vendégtechnikusok, ahol a Zselinszky Szilárd dr. által tervezett vasbetonszerkezetű víztoronynak szenteltek tanulmányt, majd a zsidó templomot keresték föl, amelynek látványosságszámba menő szépségeit Löw Immánuel dr. főrabbi készséges kalauzolása mellett elragadtatással szemléltek. Egy óra után a vendégcsoport és a kalauzolásukban buzgólkodó helyi műszaki férfiak közös ebédre gyűltek össze a Tiszaszállóban, ahol több felköszöntőhangzott el, majd ebéd után a tiszai kotrások vezetőségének „Szeged“ nevű gőzösén leutaztak a Maros torkolatáig s itt a tápéi kotrási müveket tanulmányozták. Megtekintették továbbá a lúdvári zsilipet és az ottlevő vízvédelmi müveket, amelyek rendeltetését nagy alapossággal s részletességgel Rieger társulati főmérnök, Hubert folyammérnök és Lichtenegger Gyula magyarázták meg a diákoknak. A zsilipnél a közel hetven tagból álló kiránduló csoportot Lichtenegger Górma főmérnök magyaros szívességgel, gazdagon megvendégelte, ezáltal is elékezetessé téve a lengyel diákok tiszai tanulmányútját. Este fél kilencz órakor érkezett vissza a társaság a városba. A Kass-vigadó előtt terített asztalok körül gyűltek össze, ahol kedélyes bankettel tetézték be szegedi tartózkodásuk kellemetességeit. Vacsora közben úgy a lengyelek, mint a szegediek részéről több pohárköszöntő hangzott el, melyben a felszólalók a magyarok és lengyelek közti testvéries érzületnek adtak kifejezést. Reök Iván műszaki tanácsos és Tóth Mihály főmérnök magyar nyelven mondtak ügyes tósztet, Rosenfeld Nándor lóvasúti igazgató pedig tartalmas német nyelvű beszédben köszöntötte föl a vendégtechnikusokat, élénk tetszést keltve. A lengyel vendégcsapat az éjjeli háromnegyed kettőkor induló budapesti személyvonattal utazott el Szegedről. A vasúti állomásnál a diákok vezetői ékes szavakban