Szeged és Vidéke, 1907. november (6. évfolyam, 251-275. szám)

1907-11-01 / 251. szám

1907 XI/1 hogy Lukácsiu kegyelmét a román miniszter­­elnök járta ki. Ez a botrány foglalta le az egész ülést úgy, hogy még csak Bozóky Árpád adhatott kifejezést a kormány iránt való bizalmatlanságának. A képviselőház ülése. Az ülést tíz óra után nyitotta meg Justh Gyula elnök s bejelentette, hogy Ugron Gábor indítványt nyújtott be, hogy az indemnitási javaslat tárgyalása alatt az ülések egy órával tovább tartsanak. (Zaj a horvátok­­nál.) Az indítvány fölött a legközelebbi ülésen vita nélkül szavaznak. Surmin György horvátul beszélt. Thaly Kálmán és Wekerle kijelentéseivel foglalko­zik. Wekerle megszelidítette a függetlenségi párt elnökével együtt a párt tagjait is s ezért van Thaly bizalommal a kormány iránt. Az ősz kuruc akkor szavaz bizalmat a kormány­nak, amikor nem szabad beszélni a nemzeti bankról, mikor a függetlenségi törekvéseket Wekerle politikájának kell alárendelni. Ha nem is az emberei, de eszméi által itt a szabadelvű párt győzött. Bánffy bizalmatlan. Szünet után fölszólalt Bánffy Dezső báró . Elfogadja az indem­nitási javaslatot. Erre sem Lukácsin, sem Thaly okai nem vezetik, hanem az a meg­győződése, hogy az indemnitás állami szük­séglet és bizonyos, hogy a kormánynak eksz­­tekszbe hajtása beláthatatlan kár az országra. Bizalommal ő a kormány iránt nem visel­tetik és sok ok van, mely arra bírná, hogy egy bizalmi indítvány ellen állást foglaljon. Már a kiegyezés is megokolja ezt a fölfogá­sát teljes mérvben. Ennek dacára elfogadja az indemnitást. A nemzetiségi fölszólalásokra akar reflektálni s különösen Lukácsin beszé­dére. Lehet, hogy ő csakugyan nem a bol­dog föltámadás reményében pihen s ezt Lukácsiu nem is akarja. Lukácsiu László: A haza érdekében nem akarom. Bánffy Dezső báró: Ő meg van arról győződve, hogy ha politikai reaktiválását nem is kívánják itt sokan, de nemzetiségi politikáját igen sokan áhitozzák vissza, mert az hazafias magyar nemzeti politika. (Taps és éljenzés a függetlenségi párton.) Nem az a hazafias politika, amely a mellét veri, mint Lukácsin tette, de a trikolór láttára el­­fehérednek haragokban, de az, amelyet oda­nevelnek a gyermekek szívébe. A románok ezt a hazafiasságot kiirtják a gyermekek szí­véből. Lukácsiu László : Ez alaptalan vád ! Az elnök: Kéri Lukácsiut, ne zavarja a szónokot. Bánffy Dezső báró: Engem nem zavar, mert tudom, hogy nekem van igazam, nem neki. Ismétli, nem reméli politikai föltámadá­sát, de tiszta meggyőződése, hogy sírba­­helyezett nemzetiségi politikája föltámad. (Taps és éljenzés a túloldalon.) Volt idő, amikor Lukácsin László is a boldog föltáma­dás reményében ült a memorandum-per miatt a szegedi csillagbörtönben. Wekerle Sándor: Bánffy alatt kegyelmez­tek meg neki. (Derültség.) Bánffy Dezső báró : Az ő kormánya alatt valóban megkegyelmeztek Lukácsiunak. A kormány ugyanis semmi okot nem látott arra, hogy Lukácsiut tovább is fogva tartsa. Lukácsiu pedig folytatta az osztrák császár­hoz való pártolását. Lukácsiu László : Ez nem áll! Bánffy Dezső báró: Részletesen beszél a nemzetiségi kérdésről. Sajnálatos, hogy a mai körülmények között még nemzetiségi vita provokálható. A nemzetiségi kérdést úgy kell elintézni, hogy soha vita ne legyen provo­kálható fölötte, hogy miatta változatlanul fejlődjék tovább az egységes magyar nem­zeti állam. Hivatkozik a külföldi államok példájára. Minden államban vannak idegen­ajkú lakosok, de azok, minthogy külön ideál­jaik, külön céljaik nincsenek, ráhelyezkednek az állam egységes alapjára. Csak minálunk lehet nemzetiségi obstrukció, csak miná­lunk követelhetnek a horvátok horvát vasutasokat, horvát postabélyegzőt. Őszin­tén megvallja, hogy a horvát kérdésben el­foglalt viselkedése miatt nem adja oda a diadal pálmáját a mostani kabinetnek. Szé­gyenletes a mostani kormány horvát poli­­kája a horvátok jogosulatlan követelésével szemben. Szégyen, hogy minden eddigi jo­gunkat föladtuk velük szemben. A magyar zászló súlyát vesztette Horvátországban. Ebben az évben, Szent István napján Hor­vátországban sehol, még a vasúti állomáso­kon sem volt kitűzve a magyar zászló. Wekerle Sándor miniszterelnök : Minden állomáson ki volt tűzve! Bánffy Dezső báró: Ami a horvát kér­dést illeti, bevallja, hogy az ő idejében sem volt a horvát kérdés úgy kezelve, amint kel­lett volna. Azonban azóta sokat tapasztalt és most konstatálja, hogy a horvát kérdés­ben sokkal szigorúbbnak kellene lenni, mint ő volt. Az első a bán kérdése: a bán a ma­gyar állam képviselője, a magyar politika személyese. Kell, hogy ő ott magyar politi­kát csináljon. (Helyeslés.) Supiló Ferenc: Horvát politikát kell csinálnia! (Nagy zaj.) Fölkiáltások : Hazaáruló : Bécsi zsoldos ! — Horvát politikát nem lehet csinálni! Elnök : Csendre inti Supilót és kéri, hogy ne hirdessen téves közjogi elveket. Bánffy Dezső báró : Szigorúan a magyar nemzeti állam kiépítésének szemmel tartásá­val kell beleszólni a horvát kérdésbe. Nem a boldog föltámadás reményében, de a sírba szállónak is legyen szabad egy komoly intelmet intéznie az élőkhöz. Vigyázzunk, hogy lejtőre ne jussunk, hanem építsük ki az egységes magyar nemzeti államot. (Élénk helyeslés.) Lukácsiu válaszol. Lukácsiu László: Személyes kérdésben válaszol Bánffynak. Személyesen, fizikailag meggyőződött mindarról, amit tegnap mon­dott, hogy vannak olyanok, akik tűző sovén politikájukkal megbontják az ország békéjét. Fölkiáltások : Ez nem személyes kérdés! Lukácsi­ László: Személyes kérdés az, amidőn ő legsúlyosabb megtámadtatására, a hazafiasság kétségbevonására akar válaszolni. (Nagy zaj.) A fenyegető kiáltások, a nagy zaj nem tántorítják őt el hazafias érzésétől. (Nagy zaj.) Rakovszky István elnök (folyton csenget). Olay Lajos: Ismerjük a hazafiságát! Lukácsi­ László : Bánffy Dezső báró olya­nokat állított róla, mintha ő nem tartaná tiszteletben a magyar zászlót. Ez nem áll. Fölkiáltások : Ezt nem mondotta ! — Beszéljen a személyes kérdésről! Elnök: Figyelmezteti, hogy beszéljen a személyes kérdésről. Általánosságban be­szélhet. Lukácsin László : Engedelmet kér a Ház­tól, hogy a tárgytól eltérően válaszolhasson Bánffy szavaira. Zajos fölkiáltások : Megadjuk ! — Nem adjuk meg! A Ház túlnyomó többsége megadta az engedélyt a fölszólalásra. Bródy Ernő: Éljen ! Beszélni még csak szabad ! Farkasházy Zsigmond: Szabad! De nem sokáig!. . . Lukácsin László (folytonos nagy zajban beszél : Bánffy általános vádjára az a vá­lasza, hogy nem igazak. Mindjárt első­sor­ban nem igaz az, hogy az ő választásánál Belényesen nem lettek volna magyar zász­lók. Egész erdő magyar zászló volt kitűzve.^ Halász Lajos: Nem igaz! Farkasházy Zsigmond:^ Igaza van! . . . Voltak magyar zászlók! Én láttam. Lukácsin László: Ami pedig a hazafiat­­lanság vádját illeti, arra az a válasza, hogy mint pap nem hívhatja ki a vádaskodó­ kardra, kihívja a vitatkozás párbajára. Tudo­mányosan kíván vitatkozni afölött bárkivel,, hogy hazafi-e vagy nem? Kihív minden vá­daskodó­ tudományos párbajra. Ami a haza­­fiatlanság vádját illeti, az alaptalan. A me­morandum nem árulás. Mindenkinek joga van Bécsbe menni a szuverén királyhoz. Hát Kossuth Ferenc minek ment Bécsbe a császárhoz ? Nem érzi bűnösnek magát a memorandum miatt. Elítélték őt ezért, nem futott meg előle, itt maradt, leülte a büntetés egy részét. Bánffy Dezső bárónak azonban semmi része sincsen a megkegyelme­­zésben. 1­5 Éber Antal: Hát ki eszközölte­­ki a kegyelmet ? indulatai vannak és vágyai keletkeznek, hogy nagy dolgokat vél cselekedni, amelyek nem­csak magáért, hanem a jövendőért is lesznek, mindezek a dolgok és érzések szinte csudá­latosak, szinte érthetetlenek, amikor az élet egyetlen igazsága a hiábavalóság, a céltalan küzdelem, mert az egyén megsemmisül és megsemmisül a tett is. Új emberek, új igaz­ságok, új hitek születnek és a régi elpusztul, nyoma sem marad. Érthetetlen és hamis az a világfölfogás és gondolkodás, amely a jö­vendőért, az utódokért való küzdelmet állítja be cél gyanánt, mert az utódok és a jövendő küzdelme épp ily meddő és céltalan marad. E harcban minden születés alapjában fölös­leges, mert csak új anyagot és áldozatot ad a halál számára. Pán meghalt és keletkezett egy új hit, amely nem tudott számolni az élettel, csak a halállal. A túlvilági élet, a más világon való jutalmazás, a halál után való egyenlőség el­méletén épült föl hosszú évszázadoknak tár­sadalmi rendje, amelyben csak a kiváltságok­nak jutott a rövid élet minden gyönyörűsége és a többieknek a túlvilágban való hit. A társadalom évezredek óta úgy alakult, hogy egyedül és csupán a halál volt egyforma igazságtevő az emberek között, de az életből, annak javaiból igazságtalan mérték szerint jutott ki az egyeseknek. És Paxo körül még mindig nem jelent meg az új Thames hajója, aki hírül vihetné, hogy halott egy társada­lom, amely már megérett a pusztulásra és meg­született a krisztusi egyenlőség világa nemcsak a halálban, de az életben is, hogy az embe­rek között immár az élet igazságai élnek, a hitben és a reménységben nincsenek csalóka álmok, hanem ott van az egyetlen igazság: élni az életet, mert a halál úgyis elkövet­kezik. Élni az életet nem rombolással, nem kártevéssel, de magáért az élet kedvéért, e parányi lét rövid gyönyörűségeiért és nem hazug, ostoba álmokért, amelyeknek egy álom és lélekzés nélkül való utolsó éjszaka vet véget. Nincs igazuk azoknak, akik hir­detik az osztályigazságok elméleteit, nincs igazuk, akik prédikálják a túlvilág­­egyenlő­ség szép szavait, hazudnak, akik az élet cél­jának a marakodást és a küzdelmet látják, mert az igazság az, hogy biztosítani és ké­nyelmessé kell tenni magát az emberi életet és ha már élünk, hát széppé ezt a rövid időt. Ha a politika és a művészet, — az em­beri gondolkodás e két nagy küzdőtere, — mást hirdet, akkor hamis úton jár és a küz­delem ostobául céltalan. Franciaországban már Pasteur, az életet adó, nagyobb ember Napóleonnál, a halált osztogatónál, s hogy idejutott a gondolkodásban az emberiség, az már örvendetes. De amikor milliók éheznek, nyomorognak, amikor éhínség fenyeget a tót vidékeken, és amikor hal­nak az emberek a nyomorúságtól a magyar Alföldön, akkor valóban víg és kedélyes do­log vitatkozni afölött, hogy a materializmus vagy az eszményiség, a klasszikus művészet, vagy a modernség a hatvanhetes, avagy a negyvennyolcas politika a helyesebb-e, ahelyett, hogy kenyeret adnának az élőknek és kevesebb alkalmat a győzelemre a halál­nak . . . SZEGED ÉS VIDÉKE.

Next