Szeged és Vidéke, 1907. november (6. évfolyam, 251-275. szám)
1907-11-01 / 251. szám
1907 XI/1 hogy Lukácsiu kegyelmét a román miniszterelnök járta ki. Ez a botrány foglalta le az egész ülést úgy, hogy még csak Bozóky Árpád adhatott kifejezést a kormány iránt való bizalmatlanságának. A képviselőház ülése. Az ülést tíz óra után nyitotta meg Justh Gyula elnök s bejelentette, hogy Ugron Gábor indítványt nyújtott be, hogy az indemnitási javaslat tárgyalása alatt az ülések egy órával tovább tartsanak. (Zaj a horvátoknál.) Az indítvány fölött a legközelebbi ülésen vita nélkül szavaznak. Surmin György horvátul beszélt. Thaly Kálmán és Wekerle kijelentéseivel foglalkozik. Wekerle megszelidítette a függetlenségi párt elnökével együtt a párt tagjait is s ezért van Thaly bizalommal a kormány iránt. Az ősz kuruc akkor szavaz bizalmat a kormánynak, amikor nem szabad beszélni a nemzeti bankról, mikor a függetlenségi törekvéseket Wekerle politikájának kell alárendelni. Ha nem is az emberei, de eszméi által itt a szabadelvű párt győzött. Bánffy bizalmatlan. Szünet után fölszólalt Bánffy Dezső báró . Elfogadja az indemnitási javaslatot. Erre sem Lukácsin, sem Thaly okai nem vezetik, hanem az a meggyőződése, hogy az indemnitás állami szükséglet és bizonyos, hogy a kormánynak eksztekszbe hajtása beláthatatlan kár az országra. Bizalommal ő a kormány iránt nem viseltetik és sok ok van, mely arra bírná, hogy egy bizalmi indítvány ellen állást foglaljon. Már a kiegyezés is megokolja ezt a fölfogását teljes mérvben. Ennek dacára elfogadja az indemnitást. A nemzetiségi fölszólalásokra akar reflektálni s különösen Lukácsin beszédére. Lehet, hogy ő csakugyan nem a boldog föltámadás reményében pihen s ezt Lukácsiu nem is akarja. Lukácsiu László: A haza érdekében nem akarom. Bánffy Dezső báró: Ő meg van arról győződve, hogy ha politikai reaktiválását nem is kívánják itt sokan, de nemzetiségi politikáját igen sokan áhitozzák vissza, mert az hazafias magyar nemzeti politika. (Taps és éljenzés a függetlenségi párton.) Nem az a hazafias politika, amely a mellét veri, mint Lukácsin tette, de a trikolór láttára elfehérednek haragokban, de az, amelyet odanevelnek a gyermekek szívébe. A románok ezt a hazafiasságot kiirtják a gyermekek szívéből. Lukácsiu László : Ez alaptalan vád ! Az elnök: Kéri Lukácsiut, ne zavarja a szónokot. Bánffy Dezső báró: Engem nem zavar, mert tudom, hogy nekem van igazam, nem neki. Ismétli, nem reméli politikai föltámadását, de tiszta meggyőződése, hogy sírbahelyezett nemzetiségi politikája föltámad. (Taps és éljenzés a túloldalon.) Volt idő, amikor Lukácsin László is a boldog föltámadás reményében ült a memorandum-per miatt a szegedi csillagbörtönben. Wekerle Sándor: Bánffy alatt kegyelmeztek meg neki. (Derültség.) Bánffy Dezső báró : Az ő kormánya alatt valóban megkegyelmeztek Lukácsiunak. A kormány ugyanis semmi okot nem látott arra, hogy Lukácsiut tovább is fogva tartsa. Lukácsiu pedig folytatta az osztrák császárhoz való pártolását. Lukácsiu László : Ez nem áll! Bánffy Dezső báró: Részletesen beszél a nemzetiségi kérdésről. Sajnálatos, hogy a mai körülmények között még nemzetiségi vita provokálható. A nemzetiségi kérdést úgy kell elintézni, hogy soha vita ne legyen provokálható fölötte, hogy miatta változatlanul fejlődjék tovább az egységes magyar nemzeti állam. Hivatkozik a külföldi államok példájára. Minden államban vannak idegenajkú lakosok, de azok, minthogy külön ideáljaik, külön céljaik nincsenek, ráhelyezkednek az állam egységes alapjára. Csak minálunk lehet nemzetiségi obstrukció, csak minálunk követelhetnek a horvátok horvát vasutasokat, horvát postabélyegzőt. Őszintén megvallja, hogy a horvát kérdésben elfoglalt viselkedése miatt nem adja oda a diadal pálmáját a mostani kabinetnek. Szégyenletes a mostani kormány horvát polikája a horvátok jogosulatlan követelésével szemben. Szégyen, hogy minden eddigi jogunkat föladtuk velük szemben. A magyar zászló súlyát vesztette Horvátországban. Ebben az évben, Szent István napján Horvátországban sehol, még a vasúti állomásokon sem volt kitűzve a magyar zászló. Wekerle Sándor miniszterelnök : Minden állomáson ki volt tűzve! Bánffy Dezső báró: Ami a horvát kérdést illeti, bevallja, hogy az ő idejében sem volt a horvát kérdés úgy kezelve, amint kellett volna. Azonban azóta sokat tapasztalt és most konstatálja, hogy a horvát kérdésben sokkal szigorúbbnak kellene lenni, mint ő volt. Az első a bán kérdése: a bán a magyar állam képviselője, a magyar politika személyese. Kell, hogy ő ott magyar politikát csináljon. (Helyeslés.) Supiló Ferenc: Horvát politikát kell csinálnia! (Nagy zaj.) Fölkiáltások : Hazaáruló : Bécsi zsoldos ! — Horvát politikát nem lehet csinálni! Elnök : Csendre inti Supilót és kéri, hogy ne hirdessen téves közjogi elveket. Bánffy Dezső báró : Szigorúan a magyar nemzeti állam kiépítésének szemmel tartásával kell beleszólni a horvát kérdésbe. Nem a boldog föltámadás reményében, de a sírba szállónak is legyen szabad egy komoly intelmet intéznie az élőkhöz. Vigyázzunk, hogy lejtőre ne jussunk, hanem építsük ki az egységes magyar nemzeti államot. (Élénk helyeslés.) Lukácsiu válaszol. Lukácsiu László: Személyes kérdésben válaszol Bánffynak. Személyesen, fizikailag meggyőződött mindarról, amit tegnap mondott, hogy vannak olyanok, akik tűző sovén politikájukkal megbontják az ország békéjét. Fölkiáltások : Ez nem személyes kérdés! Lukácsi László: Személyes kérdés az, amidőn ő legsúlyosabb megtámadtatására, a hazafiasság kétségbevonására akar válaszolni. (Nagy zaj.) A fenyegető kiáltások, a nagy zaj nem tántorítják őt el hazafias érzésétől. (Nagy zaj.) Rakovszky István elnök (folyton csenget). Olay Lajos: Ismerjük a hazafiságát! Lukácsi László : Bánffy Dezső báró olyanokat állított róla, mintha ő nem tartaná tiszteletben a magyar zászlót. Ez nem áll. Fölkiáltások : Ezt nem mondotta ! — Beszéljen a személyes kérdésről! Elnök: Figyelmezteti, hogy beszéljen a személyes kérdésről. Általánosságban beszélhet. Lukácsin László : Engedelmet kér a Háztól, hogy a tárgytól eltérően válaszolhasson Bánffy szavaira. Zajos fölkiáltások : Megadjuk ! — Nem adjuk meg! A Ház túlnyomó többsége megadta az engedélyt a fölszólalásra. Bródy Ernő: Éljen ! Beszélni még csak szabad ! Farkasházy Zsigmond: Szabad! De nem sokáig!. . . Lukácsin László (folytonos nagy zajban beszél : Bánffy általános vádjára az a válasza, hogy nem igazak. Mindjárt elsősorban nem igaz az, hogy az ő választásánál Belényesen nem lettek volna magyar zászlók. Egész erdő magyar zászló volt kitűzve.^ Halász Lajos: Nem igaz! Farkasházy Zsigmond:^ Igaza van! . . . Voltak magyar zászlók! Én láttam. Lukácsin László: Ami pedig a hazafiatlanság vádját illeti, arra az a válasza, hogy mint pap nem hívhatja ki a vádaskodó kardra, kihívja a vitatkozás párbajára. Tudományosan kíván vitatkozni afölött bárkivel,, hogy hazafi-e vagy nem? Kihív minden vádaskodó tudományos párbajra. Ami a hazafiatlanság vádját illeti, az alaptalan. A memorandum nem árulás. Mindenkinek joga van Bécsbe menni a szuverén királyhoz. Hát Kossuth Ferenc minek ment Bécsbe a császárhoz ? Nem érzi bűnösnek magát a memorandum miatt. Elítélték őt ezért, nem futott meg előle, itt maradt, leülte a büntetés egy részét. Bánffy Dezső bárónak azonban semmi része sincsen a megkegyelmezésben. 15 Éber Antal: Hát ki eszközölteki a kegyelmet ? indulatai vannak és vágyai keletkeznek, hogy nagy dolgokat vél cselekedni, amelyek nemcsak magáért, hanem a jövendőért is lesznek, mindezek a dolgok és érzések szinte csudálatosak, szinte érthetetlenek, amikor az élet egyetlen igazsága a hiábavalóság, a céltalan küzdelem, mert az egyén megsemmisül és megsemmisül a tett is. Új emberek, új igazságok, új hitek születnek és a régi elpusztul, nyoma sem marad. Érthetetlen és hamis az a világfölfogás és gondolkodás, amely a jövendőért, az utódokért való küzdelmet állítja be cél gyanánt, mert az utódok és a jövendő küzdelme épp ily meddő és céltalan marad. E harcban minden születés alapjában fölösleges, mert csak új anyagot és áldozatot ad a halál számára. Pán meghalt és keletkezett egy új hit, amely nem tudott számolni az élettel, csak a halállal. A túlvilági élet, a más világon való jutalmazás, a halál után való egyenlőség elméletén épült föl hosszú évszázadoknak társadalmi rendje, amelyben csak a kiváltságoknak jutott a rövid élet minden gyönyörűsége és a többieknek a túlvilágban való hit. A társadalom évezredek óta úgy alakult, hogy egyedül és csupán a halál volt egyforma igazságtevő az emberek között, de az életből, annak javaiból igazságtalan mérték szerint jutott ki az egyeseknek. És Paxo körül még mindig nem jelent meg az új Thames hajója, aki hírül vihetné, hogy halott egy társadalom, amely már megérett a pusztulásra és megszületett a krisztusi egyenlőség világa nemcsak a halálban, de az életben is, hogy az emberek között immár az élet igazságai élnek, a hitben és a reménységben nincsenek csalóka álmok, hanem ott van az egyetlen igazság: élni az életet, mert a halál úgyis elkövetkezik. Élni az életet nem rombolással, nem kártevéssel, de magáért az élet kedvéért, e parányi lét rövid gyönyörűségeiért és nem hazug, ostoba álmokért, amelyeknek egy álom és lélekzés nélkül való utolsó éjszaka vet véget. Nincs igazuk azoknak, akik hirdetik az osztályigazságok elméleteit, nincs igazuk, akik prédikálják a túlvilágegyenlőség szép szavait, hazudnak, akik az élet céljának a marakodást és a küzdelmet látják, mert az igazság az, hogy biztosítani és kényelmessé kell tenni magát az emberi életet és ha már élünk, hát széppé ezt a rövid időt. Ha a politika és a művészet, — az emberi gondolkodás e két nagy küzdőtere, — mást hirdet, akkor hamis úton jár és a küzdelem ostobául céltalan. Franciaországban már Pasteur, az életet adó, nagyobb ember Napóleonnál, a halált osztogatónál, s hogy idejutott a gondolkodásban az emberiség, az már örvendetes. De amikor milliók éheznek, nyomorognak, amikor éhínség fenyeget a tót vidékeken, és amikor halnak az emberek a nyomorúságtól a magyar Alföldön, akkor valóban víg és kedélyes dolog vitatkozni afölött, hogy a materializmus vagy az eszményiség, a klasszikus művészet, vagy a modernség a hatvanhetes, avagy a negyvennyolcas politika a helyesebb-e, ahelyett, hogy kenyeret adnának az élőknek és kevesebb alkalmat a győzelemre a halálnak . . . SZEGED ÉS VIDÉKE.