Szeged és Vidéke, 1916. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1916-01-03 / 1. szám
1916 január 3 SZEGED ÉS VIDÉKE. Tisza István gróf Újév napjának rendkivöli jelentőségü eseménye volt Tisza István gróf beszéde, amelyet válaszul mondott el a munkapárt szónokának, Berzeviczy Albertnak üdvözletére. Ez a beszéd is bizonyítéka Tisza István lángoló magyarságának s valósággal szenzáció abban a részletében, amelyet az Ausztriával való viszonyunkról mondott. Ilyen férfias, nyílt bátorsággal magyar államférfi kevés beszélt csak, csupán a keménytartású, igazi nagyok A végleges győzelmet biztosítottnak látja Tisza, de hangsúlyozza, hogy ne essünk azért az optimizmus hibájába, ne kicsinyeljük le a reánk váró feladatokat. Egész erőnket a nemzet élő érdekeinek szolgálatába kell állítanunk. Majd a politikai kérdésekre tért át. A siker fő föltételei közé sorozza, hogy a haza szolgálatában egyesítjük minden erőnket. Nem pártpolitikai vonatkozásban mondja, mert hiszen az erők egyesítésének hazafias gondolata a háború tartama alatt háttérbe szorít minden pártpolitikai ellentétet. Hangsúlyozza, hogy ne hagyjuk magunkat egyes fölmerülő nehézségek által megzavartatni. Bizalma van az ellenzék hazafiasságában és érzi azt, hogy a többségnek és mindenekelőtt a felelős kormánynak minden lehetőt el kell követni, hogy elkerültessék a pártviszály. Áttérve a háború utáni feladatokra, a magyar nemzeti politika sarkalatos tételének jelzi, hogy magunkhoz tudjuk vonni a hazának nem magyarajkú polgárait. A háború tanulságai bebizonyították, hogy az évezredes magyar állam nemcsak tíz millió magyarnak, hanem húsz millió magyar állampolgárnak szeretett hazája. A nemzeti állam nem elyomáson épül föl, hanem a teljes jogegyenlőség, a különböző nyelvek kulturális gondozásán, az érdekek szerető fölkarolásán nyugszik. Horvát- Szlavónországot illetőleg a sajnálatos félreértések kiküszöbölése és a jó egyetértés helyreállítása volt a háború előtt is a kormány egyik alapvető politikai gondolata. Ennek érvényesítésén fokozott mértékben kell munkálkodni a háború után. Ami a monarkia másik államát illeti, ez a háború végleg elsöpörte az útból mindazt, ami az igaz megértésnek, az igazi lelki egységnek, a közös célokért való együttműködésnek mindig útjában állott. Három és fél századig laborált ez a monarkia azon a nehéz problémán, hogy miként illeszthesse be a magyar nemzet egész erejét a maga nagyhatalmi céljainak szolgálatába. Mindazok az uralkodók, államférfiak, akik az osztrák császári birodalom erejének kifejlesztésén fáradoztak, ebbe a problémába ütköztek. Három és fél évszázad súlyos megpróbáltatásait, szenvedéseit hozta az reánk mindannyiunkra azért, mert a megoldást soha nem a helyes utón keresték. Egy nemzeti függetlenségünk, állami létünk romjain fölépítendő nagy összbirodalom hatalma alá akarták vetni azt a nemzetet, amely soha, mígd egy magyar élni fog, egy ilyen felsőbb állami közületbe magát beleszorítani nem engedi. (Hoszszantartó lelkes éljenzés és taps.) És nem látták be azt, hogy az az erő, amit a magyar nemzet testi, lelki nagy tulajdonságai képviselnek, ott van, rendelkezésükre áll, amely percben nem hatalmi szóval akarják magukhoz szólítani, hiszen nincs magyar ember, aki át ne érezné azt, hogy a magyar nemzeti lét egy erős dunamenti nagyhatalom létezéséhez fűződik. Hiszen nincs magyar ember szent István óta, aki ne a nyugathoz való kapcsolódásban keresné a magyar nemzet fönnállásának, fejlődésének, nagyságának föltételeit. Ha van valaki a világon, akire nézve létérdek az osztrák és magyar monarkiának nagyhatalmi állása, ha van faktor a világon, amely saját érdekében ennek a célnak szolgálatába adja összes erejét, úgy a magyar nemzet az. Talán most ez a háború fölnyitotta végleg a szemeket, talán megláthatták azt, hogy úgy csatlakozott a nagyhatalmi állás a nagyhatalmi lét küzdelmében a magyar nemzet az osztrák birodalomhoz, mint ahogy a múltban soha nem tette. Csatlakozott azért, mert saját állami létét biztosítottnak látta, nem kellett ennekújabb megtámadtatásától félnie. És láthatta és érezhette mindenki azt is, hogy mit jelent a belsőleg egységes, a szó lelki értelmében koncentrált magyar államnak egész energiája, egész ereje a monarkia számára. (Úgy van ! Úgy van !) Én azt hiszem, ma nem lehet osztrák hazafi, aki az osztrák hazafinak egyik első feladatát ne a magyar nemzeti állam erejének lehető erősbítésében és a magyar nemzeti állammal való belső szövetségben keresné. És tisztában lehetnek ezzel végre mindazok, akikben él az osztrák császárság nagyságához való hazafias ragaszkodás, egy olyan érzés, amelyet éppen olyan tiszteletben tartok, mint saját hazafiságunkat, amelyet a legnagyobb rokonérzéssel és megbecsüléssel fogadok, amint nem a magyar nemzet függetlensége rovására irányul. Mindazok, akikben él ez a nemes és szent érzelem, kell hogy azt is tudják, hogy ezt az érzelmet megértik Magyarországon, hogy ezt az érzelmet rokonérzéssel, megbecsüléssel fogadják Magyarországon , hogy a helyesen fölfogott magyar nemzeti politika az osztrák állam erősítésénél, belső konszolidációjánál mindig szívesen közreműködik. Hiszen nekünk létérdekünk az, hogy az osztrák állam erős legyen, akcióképes legyen; nekünk saját érdekünkben kell erősítenünk az ottlévő centripetális erőket a centrifugális erőkkel szemben. Én nem akarok semmi olyat mondani, ami rekriminációnak látszanék, mi sem áll tőlem távolabb. Ha visszapillantunk a múlt egy vagy más tévedésére, csakis azért szabad ezt tennünk, hogy elkerüljük ugyanazt a hibát a jövőben. A magyar nemzet kereste ennek a missziónak teljesítését a múltban. A magyar nemzet igyekezett támogatni, erősíteni az Ausztriában létező centripetális erőket, az osztrák hazafyi elemet , hogy ez teljes sikerrel nem járt a múltban, ez csak annak köszönhető, hogy az az osztrák hazafiság a régi összbirodalmi tendenciáktól, a régi összbirodalmi törekvésektől nem tudta magát megszabadítani. Hiszem és remélem, hogy most végre beáll ezen a téren is az eszmék végleges tisztulása. Hiszem, hogy az osztrák hazafiság arra a tisztultabb álláspontra, arra az egyedüli helyes álláspontra fog helyezkedni, amely minden föntartás nélkül elfogadja közös jövőnknek, jóvoltunknak, egyedüli biztos alapjául a dualizmust és a paritást és ezen az alapon a magyar nemzettel barátságban, a magyar nemzettel szövetkezve, a magyar nemzet segítségével fogja az osztrák hazafiság, az osztrák császári érzés törekvésének céljait megvalósítani. Beszéde végén szövetségeseinkről emlékezett meg Tisza, a magasztalás hangján. A miniszterelnök nagy beszédét lelkes tapssal és éljenzéssel fogadták. A szaloniki-i követek ügye, BUDAPEST, január 3. Sarrail tábornok, a balkáni antant-seregek vezére letartóztatta a középeurópai hatalmak követeit s őket a Patria hadihajóra vitette családjaikkal együtt. Ezt a népjogellenes, föllázitó cselekedetet a francia tábornok azzal akarja igazolni, hogy megtorlás volt csupán Szaloniki légi bombázása miatt. A szalonikii durva merényletet Sarrail ma egyszerű haditénynek állítja. Az újabb tudósítások erről az ügyről ezek: GENF, január 3. Az Echo de Paris jelentése szerint a Szalonikiből kiutasítottakat a Patria hadihajóról gőzösre vitték, amely ismeretlen rendeltetéssel elindult. GENF, január 3. Sarrail az Echo de Paris tudósítójának ezeket jelentette ki: Az ügy ismerete alapján cselekedtünk. Amit elrendeltünk, haditény volt. A bolgár kormány tiltakozása. SZÓFIA, január 3. A Szobranjeban Radoszlavov miniszterelnök kijelentette, hogy felelősséget vállal azokért az intézkedésekért, amelyeket a gabonakivitel tekintetében a szövetségesekkel és barátokkal szemben a bolgár kormány életbe léptetett. Görögországnak az angolok és franciák szaloniki-i tartózkodása miatt a megígért ezer vagyon gabona helyett csak hatvan vagyont lehetett küldeni, de a kormány minden pillanatban kész ígéretét teljesíteni. — Szaloniki-i konzulunk letartóztatása ellen, mondotta Radoszlavov, tiltakozunk, mert konzuljaink nem az angoloknál és franciáknál, hanem a görög kormánynál voltak akkreditálva. A Pénzintézeti Központ. A pártközi béke. — A képviselőház ülése. Az ellenzék teljesen ok nélkül nagyon harciasan foglalt állást a Pénzintézeti Központ létesítésére vonatkozó javaslat ellen. Szerinte ez az intézmény a mindenkori kormány kortescéljait szolgálná, holott bizonyos, hogy a javaslat célja tisztán közgazdasági. A kormány, hogy intenciós önzetlenségéről bizonyítékot tegyen s mert kerülni akar mindent, ami a politikai pártoknak most annyira szükséges egységét megbontaná, elfogadta az ellenzék két módosítását s igy a pártközi békesség nem fog megzavartatni. Az egyik módosítás az, hogy a Pénzintézeti Középpont csak átmeneti időre, csak öt évre alakul s ha közben meg nem hosszabbíttatik, akkor fölszámol. A másik rendelkezés pedig korlátozza a revizori intézményt olyképpen, hogy a középpont csak azokat a pénzintézeteket revidiálhatja, amelyek ezt maguk kérik s amelyek kölcsönt vesznek igénybe. Ezek kétségkívül fontos rendelkezések. De az élet majd meghozza erre nézve, ha az élet szüksége megkívánja, a megfelelő korrektúrát. Ha az új intézmény megkezdi működését közgazdasági szervezetünkben s beváltja a hozzáfűzött reményeket s akkor öt év múlva senki sem fog gondolni arra, hogy kitépje fiatal gyökereit s elvágja életének fonalát. Ami pedig a revíziót illeti, biztosra lehet venni, hogy a pénzintézetek maguk, a saját hitelük érdekében, kérni fogják a revideált pénzintézetek sorába való fölvételüket. Ezekre a mozzanatokra utalt a pénzügyminiszter is a munkapárt értekezletén mondott beszédében, amelyben az ellenzéki módosítások elfogadását bejelentette s igy az ő aggodalmai is elcsitulnak a jövőszek fényes perspektívájában, amelyben a módosítások után is látja kedvelt javaslatát. BUDAPEST, január 3. A képviselőház mai ülését háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg Beöthy Pál elnök. Bejelentette, hogy a király kegyesen elfogadta és szívből viszonozva a képviselőház újévi szerencsekívonatát. Jelentette továbbá, hogy a bolgár