Szeged és Vidéke, 1917. március (16. évfolyam, 50-76. szám)

1917-03-01 / 50. szám

1917 március 1 SZEGED ÉS VIDÉKE. Osztrák minisztertanács, BÉCS, március 1. (Telefonjelentés.) Clam Martinic miniszterelnök elnöklésével minisztertanács volt, amelyen a kormány valamennyi tagja résztvett. Biztosítótársaságok kötelezettségét. Meg kell védeni a háborúban eltűntek családjait. BUDAPEST, február 28. A kereskedelmi miniszter a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához fontos és általános érdekű leiratot intézett, amelyben véleményt kért: nem lehetne e a háborúban nyomaveszett egyének hozzátartozóinak vagyonjogi érdekeit a holttányilvánítás előtt is kellő védelemben részesíteni. A leirat azokra az esetekre hívta föl a figyelmet, amikor az eltűntnek életbenléte valószínűtlen, de a holttányilvánítás törvényes határideje (az 1911 iki törvény értelmében a háború befejezésének évétől számított három esztendő még nem telt le. A kérdés megoldása különösen az életbiztosítások szempontjából fontos. Előfordulhat, hogy a biztosítottnak a háborúban nyoma vész, halála szinte bizonyos, hozzátartozója mégis minden anyagi támogatás nélkül maradt, mert a biztosítótársaság a holttányilvánítás előtt a biztosított elhalálozása esetére kikötött összeget nem fizeti ki. A leirat erre az esetre azt a megoldást ajánlja, amely a biztosító intézeteket kötelezné, hogy az eltűnt elhalálozásakor fizetendő biztosítási összeget letétbe helyezzék és hogy ennek kamatait a biztosítás örököse élvezze. A kereskedelmi és iparkamara előterjesztésében, amelyben saját és az életbiztosítással foglalkozó intézmények véleményét összegezi, nem tartja célszerűnek a minisztérium megoldási tervét. A biztosító társaságok a letétbehelyezés ellen foglaltak állást, mert ezzel nagy tőkéket vonnának el pénztáraikból, anélkül, hogy a hátramaradottakat előnyhöz juttatná. A kamara előterjesztésében igen helyesen, figyelemre méltatta egy kartellen kívül álló társaság mélyreható és tárgyilagos észrevételeit is. Ezek során ez a kartellen kívül álló társaság azt javasolja, hogy mivel a csekély biztosítási összegek kamatja a hátramaradottakon mit sem segítene, a kedvezményezett ne csak a kamat, hanem a biztosítási összeg felét kapja meg. A társaságok nem akarják a kockázatot teljesen magukra vállalni, ezért ez a javaslat az állam jótállását kívánja arra az esetre, ha a holtnak hitt egyén utóbb mégis jelentkezne és a már kifizetett összeget a társaságon követelné. A kamara végül minden megoldási lehetőséget összegezve, javasolja, hogy 1. A kormány változtassa meg a holttányilvánítás törvényes időtarta-mát, úgy hogy az eltüntet legföljebb a háború után másfél esztendővel törvényesen halottnak deklarálják. 2. A biztosított összeg, letétbe- helyezésétől tekintsenek el. 3. Mivel csak a kamatok kifize- tése célhoz nem vezethet, nyújtson ■ Cicatricis Lajos dr. főispánt Szeged város hatósága, intézményeinek vezetői, egyesületei és testületei ma délelőtt üdvözölték abból az alkalomból, hogy a király kiválóan buzgó és eredményes munkássága elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A főispán előszobája délelőtt 11 órára megtelt a várakozó küldöttségekkel. Elsőnek a város hatósága és tisztikara jelent meg a főispán előtt, akit Somogyi Szilveszter dr. polgármester a következő beszéddel üdvözölt: — Méltóságos Főispán Úr! Azon alkalomból, hogy Őfelsége a magyar király a közélet terén kifejtett tevékenységedért a Lipót-rend lovagkeresztjével méltóztatott kitüntetni, fogadd e város hatóságának és tisztikarának szívből eredő jókívánságait. A közigazgatás munkáját a béke éveiben a szívós alaposság jellemezte s természetes, hogy teret engedett a legtágabb szabadságoknak, hogy ahhoz minden hozzáértő ember hozzászólhasson, mert csak egy kis hiba a számításban és beláthatatlan károk maradnak még az utódokra is, így volt ez a béke éveiben. Most azonban a változott viszonyok folytán minden egyéni szabadságnak el kell, hogy törpüljön a köz érdeke előtt. A közigazgatásnak egész más körű munkát kell betölteni erősen megfogyatkozott személyzettel, olyant, amely üzleti gyorsaságot kíván. Ismerjük működésedet még a béke éveiből, amikor a vármegye érdekében méltóztattál eljárni s tudjuk, hogy melegen érző magyar sziveddel megbecsülhetetlen alkotásokat létesítettél s látjuk, hogy a háborús közigazgatásnak épp oly buzgó vezére vagy, mint amilyen buzgó vezér voltál a béke éveiben. Kérjük, hogy most, amikor a legvitálisabb kérdésekben rá vagyunk utalva a kormány jóakaratára, mint a kormány bizalmának letéteményese, méltóztassál a város érdekeit továbbra is úgy a szíveden viselni, mint eddig. A polgármester beszédére Cicatricis Lajos dr. főispán a következőkben válaszolt: — A személyemet ért legfelsőbb kitüntetés alkalmából kifejezett jókívánságot szivem mélyéből hálásan köszönöm. A közélet igénytelen munkája rendszerint nem szokta keresni az ilyeneket s talán a szerénytelenség látszatával bír, ha konstatálom, hogy magamat is azok közé sorozom, akik nem a kitüntetéseket keresik. Nem volnék azonban őszinte, ha megtagadnám, hogy ez bizonyos lelki megnyugvással jár reám nézve is, mert ebben a tényben azt látom, hogy azok, akik fölöttünk állanak, szintén jóakarattal kísérik figyelmükkel a közigazgatás működését. E szempontból kétségtelen, hogy reám fölemelő, a jövőre biztató és sarkaló ez a kitüntetés. Az igazi örömet azonban annak a tapasztalata adja, hogy a kitüntetés őszintén rokonszenves visszhangot kell különösen az én munkatársaim körében, akiknek legtöbb alkalmuk nyílt működésem elbírálására s akiket a legilletékesebbeknek tartok erre nézve. Bármennyire megnehezedtek is a háború következtében a mi feladataink, a mi jóakaratunk nem fog hiányozni. Ami eddig nehéz volt, félő, hogy a jövőben még nehezebbé válik, sőt gigászi lesz. Ezért az érdem, amelyet magamra vonok, nem az enyém, hanem az egész szervezeté, amely ezt a nagy munkát elvégzi. E feladatok elvégzése attól a hazafias ügybuzgóságtól függ, amely a város tisztikarát képessé tette, hogy minden zavar és botrány nélkül ura tudott maradni a helyzetnek. Engedjétek meg, hogy a leghálásabb köszönetemnek adjak kifejezést ezért a munkáért, amelyet a köz javára kifejtetek s amely tevékenység bázist adott arra, hogy a fölsőbb fórum figyelmét reánk irányítsa. Továbbra is ezzel a hazafias érzéssel kell tevékenykedni, mert hiszen ha százszoros erőnk lenne is, akkor sem tudnánk eleget dolgozni magyarságunk és e nagy magyar város fölvirágoztatása érdekében. Tartsatok meg továbbra is jóakaratotokban. (Éljenzés.) A szegedi esperesi kerület papságának küldöttsége következett ezután, amelynek nevében Várhelyi József c. kanonok, prépostplébános üdvözölte a főispánt s kérte, hogy azt a jóindulatát, amelyet eddig a papsággal szemben tanúsított, továbbra is tartsa meg. A főispán válaszában kifejtette, hogy a papi tevékenység és az ő munkáia hasonló körben mozognak. Egyik a lelki, másik az anyagi javak előmozdítására törekszik s vállvetett munkára van szükség a nép boldogságának elősegítése érdekében s ezért a papság bármikor biztosan számíthat az ő pártfogására. (Éljenzés.) Ezután a szegedi sajtó küldöttsége üdvözölte a főispánt, majd a szegedi nemzeti munkapárt küldöttsége következett, amelynek nevében várhelyi Rósa Izsó dr. országgyűlési képviselő, a párt elnöke, mondotta a következő üdvözlő beszédet: — Abból az alkalomból, hogy ő császári és királyi apostoli felsége Méltóságodat a Lipót-rend lovagkeresztjével kitüntetni kegyeskedett, jelentünk meg, mint a szegedi nemzeti munkapárt vezetősége, hogy ezt az alkalmat fölhasználva üdvözöljük és szerencsekivánatainkat nyilvánítsuk. Nem habozunk kijelenteni, hogy abban az időben, amikor Méltóságod a főispán széket elfoglalta, nekünk bizonyos aggodalmaink voltak arra, miképp fogja elviselni azt a terhet, amely három főispánsággal reá fog hárulni s nem lesz-e valami összeütközés az elsőszülött főispánságok és a mi városunk főispánsága között. Nem késünk mi bevallani azt sem, hogy ezek az aggodalmak nagyrészt már elmúltak és hogy mindannyian hálával vagyunk azért a buzgóságért, amelyet a mi városunk ügyeinek szentel. Ezért ragadjuk meg ezt az alkalmat, hogy bizalmunkról méltóságodat újból biztosítsuk. A lelkes éljenzés után a főispán válasza a következő volt: —Mint mindig, valahányszor alkalmam van összejönni a párt tagjaival, most is különös örömet szerez nekem. Majdnem azt mondhatnám, hogy magával a legmagasabb kitüntetéssel versenyző hatást gyakorol rám az a tudat, hogy a pártból és a párt minden tagjából rokonszenves visszfényt váltott ki az én szerény személyemre esett sugár". Hogy a munkapárt örül, hogy engem, mint a kormány képviselőjét, érdemesnek ítéltek a kitüntetésre, ez a rám nézve kedvező véleménye a pártnak annál inkább fölemelő, mert amikor én sok unszolás után vállaltam a hármas főispánság terhét, számot kellett vetnem a munkával és az érdekek összeütközésével. Az elsőre nézve arra az elhatározásra kellett jutnom, hogy mindaddig, amíg testi és szellemi erőm teljes mértékben rendelkezésemre áll, a kötelességteljesítés elől kitérnem nem szabad. A másikra nézve megnyugvást mentettem abból a kötelességérzésből és hazafias fölfogásból, amely megvédelmez a pártosságtól, hogy a magyar közélet egy emberére nem lehet elsőrendűbb kötelesség, mint a kultúra és gazdasági erő fejlesztése különösen ott, ahol a faji túlsúly és jellem a legimpozánsabb tüneteit mutatja. Ilyen Szeged városa is. Minden magyar ember csak boldognak érezheti magát, ha méltóságát e város előmozdítása érdekében kívánja szolgálni. Ezután áttért annak a fejtegetésére, hogy a szegedi munkapártot a háborús viszonyok késztették passzívabb magatartásra, miután most minden súrlódást kerülni kell. A munkapárt után a többi küldöttségek következtek sorra. A pénzügyigazgatóság nevében Törös Sándor kir. tanácsos, pénzügyigazgató, a tantestületek és tanfelügyelőség nevében Jánossy Gyula tanfelügyelő, a kereskedelmi és iparkamara nevében Szarvady Lajos, a Felebaráti Szeretet Szövetség nevében Reök Ivánné, a Szegedi gazdasági egyesület nevében Bokor Pál helyettes polgármester, a siketnémák és vakok felügyelőbizottsága nevében Kovács helyettes igazgató, a Homoki szőlősgazdák országos egyesületének nevében Bokor Pál h. polgármester üdvözölte a főispánt, aki minden üdvözlésre meleg hangon mondott köszönetet. Cicatricis Lajos dr. főispán üdvözlése. az állam az intézeteknek biztosítékot arra nézve, hogy a hátramaradottaknak folyósított összeget úgy kell tekinteni, mintha azokat magának a biztosított egyénnek fizették volna ki. Végül a kamara hangsúlyozza, hogy az állami kényszert megokolatlannak tartja a biztosítótársaságokkal szemközt. Viszont fontos az eddigi eljárás szabályozása. Szabályozás alatt természetesen azt kell értenünk, hogy a biztosító fél fokozott védelméről történjék gondoskodás. A biztosítótársaságok minden eshetőséggel, háborús kockázattal szemben is nagyon-nagyon óvatosan megvédik magukat. A hirdetéset kérjük, hogy hirdetéseiket lehetőleg délelőtt 11 óráig küldjék be hozzánk.