Szegedi Gyorsíró, 1923. szeptember - 1924. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1923-09-20 / 1-2. szám
szersmind ez a munka volt az, mely hírt, dicsőséget sugároz halhatatlan nevére. Olyan volt, mint a mécses, mely ha egyszer meggyújtják, nem alszik ki többé, míg önmagát fel nem emészti. Szegény polgári szülők gyermeke volt. Körmöcbányán született és Selmecbányán nevelkedett. Az ottani középiskolában ismerkedett meg a gyorsírás alapelveivel. Aztán Bécsbe mentjogot tanulni, de akaratereje, hogy magyar hazájában is fellendüljön a gyorsírás, itt sem szünetelt egy percig sem. Magyar barátaival Bécsben egy magyar gyorsírókört lalálkított s itt rakta le azokat az alapokat, melyekre felépítette rendszerét. Sokan foglalkoztak előtte is Magyarországon a gyorsírással. De sem a rendszer, melyen előtte az úttörők írak, nem volt jobb, sem a lelkesedés, melyet az előtte levők a gyorsírás érdekében kifejtettek, nem volt igazibb az övénél. Lelkesedése pedig abból sarjadt, hogy már bécsi tartózkodása alatt megsejdítette, megérezte azt, hogy Magyarországon egy életképes gyorsírási rendszert kell megalkotnia és e rendszer szerint egy nemzedéket kell felnevelnie, mert közeleg az 1967-iki kiegyezés, közeleg az alkotmányos élet, melynek tárgyalásaihoz szükség lesz egy olyan gyorsírási rendszerre, mely a gyakorlat tűzpróbáját kiállja, szükségesek lesznek gyorsírók, kik ezen rendszer szerint gyorsírni tudjanak. S hogy ezt a törekvését megvalósíthassa, több külföldi rendszer áttanulmányozása után hozzáfogott éppen annak a rendszernek magyar átültetéséhez, mely világhírű volt s melyet előtte már mások is — köztük maga a világhírű alkotó is, iparkodtak magyar nyelvre átültetni. .— de sikertelenül. Neki azonban sikerültaz átültetés annyira, hogy a szakbírálók ítélete szerint az ő átültetése magasabb fokon áll, mint az eredeti rendszer, mert átvette ugyanannak a világhírű rendszernek minden jó tulajdonságait, de egyúttal iparkodott a feltűnőbb hiányokon segíteni is. A más nyelvekben ismeretlen magyar betűk számára a magyar nyelv természetéhez alkalmas új betűket alkotott, a magyar nyelv szókincsét áttanulmányozta s így eljárásában a magyar nyelvtan sajátságaihoz illeszkedett. Ilykép nem volt szolgai utánzó a rendszer átültetésében. Ha munkássága csak ebben merült volna ki, úgy nem illetné őt több, mint az átültetés dicsősége. Pedig több illeti meg, mert Markovits, Qabelsberger világhírű rendszerének magyar nyelvre átültetésével voltakén oly rendszert létesített, mely minden tekintetben megfelel a magyar nyelv természetének, alkalmas a magyar nyelv minden árnyalatának és bűbájos szépségének leírására. Leghívebben így fejezte ezt ki maga Markovits rendszerének megalkotásakor: „Mennyire iparkodtam e rendszernél (t. i. a Qabelsberger-féle rendszernél) a magyar nyelv sajátságait számba venni, annak megítélését bátran bízhatom azon műtársainkra, kik a magyar nyelvben járatosak. Reményem, ezen átvitel által új bizonyítékot szolgáltatok nabelsberger rendszerének jelessége iránt, mely a magyar nyelvre jobban illeszkedik, mint ezt valaha lehetőnek tartottam volna“. És most felmerül a kérdés, miért vélte Markovits leghelyesebbnek azt, hogy az említett világhírű rendszer átültetésében magyar gyorsírási rendszerét alkossa meg? Azért, mert sem az azelőtt kevesek által tudott, inkább történelmi értékkel bíró sa gyakorlati alkalmazásban már rég elhalványult u. n. Gáti István-féle első önálló s jobbadán csak az egymásra következő betűk összeolvasztását szem előtt tartó magyar rendszer, sem az időközben angolból német, majd latin nyelvre átültetett használatban volt, de csakis rendkívüli tehetségesek részéről elsajátítható gyorsírási rendszerek alkalmazása mellett a magyar gyorsírás annál kevésbbé lendülhetett fel, mert alig tartottak gyorsírási versenyírások, tanfolyamok, tan- és olvasókönyvek pedig nem voltak használatban. Hozzájárult mindehhez az is, hogy a velünk szomszédos Ausztriában, Olaszországban is csak Gabelsberger rendszere szerint gyorsírtak, Németország déli részében, Gabelsberger szülővárosából kiindulólag ,szintén csak e világhírű rendszer terjedt el.. Igaz, hogy Németország északi felében a véletlenül Gabelsbergerrel csaknem egyidőben megszületett Stolze-féle német rendszer is elterjedt s az is igaz, hogy ezen rendszert is az ugyancsak Markovitscsal egyidőben fellépett Fenyvessy Adolf magyarnyelvre sikeresen átültette — mégis tagadhatatlan, hogy miként Gabelsberger alkotását nem tudta túlszárnyalni Stolze, azonképen a ■Markovitsét sem Fenyvessy. Az a körülmény pedig, hogy Fenyvessy is készült arra, hogy az 1867-iki kiegyezés idejére az ő magyar átültetése is érvényesülhessen, Markovits munkakedvét és munkaerejét egy percig sem lohasztotta. Mert Markovits tisztában volt céljával s azt is nagyon jól tudta, ha lesz így egy ellenfele, lesz is egy más rendszer is, az csak jótékonyan fog hatni gyorsírásának fejlesztésére, mert elvitazhatatlan, hogy igazi gyorsírási rendszerek csakis a nemes verseny tisztító tüzében keletkezhetnek. Ahhoz azonban, hogy Markovits célját teljesen elérje, nem volt elégséges csak az, hogy rendszert alkosson. Azért addig is, míg rendszere a magyar országgyűlési tárgyalásokban érvényesülhetett, rendszerének ápolása, fentartása és terjesztése végett szünet nélkül egyidejűleg tankönyveket, szaklapokat kellett írnia, tanítványokat kellett nevelnie, tanfolyamokat és versenyírásokat kellett tartania. Mikor pedig egész lényét betöltötte annak öröme, hogy rendszere szerint kezdetben revizori, később pedig másodfőnöki minőségben a parlamentben — éppen 25 éven át — sajátkezűleg