Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)

1861-03-28 / 24. szám

sabb helyre szállítani. A nála talált iratokból, va­lamint későbbi vallomásaiból kitűnt, hogy ezen bű­nös üzlet egyik fő vezetője Mar­kus pesti keres­kedő, kitől eddig 18 darab ily hamis 100 frtos bankjegyet vett át. Alkotmányos hatóságunk ezen ügyet a Pest városi kapitányi hivatalnak már né­hány nap előtt fölküldötte, honnan máig még semmi tudósítás nem érkezett, hogy Mar J—s mily mérv­ben üzé e bűnös merényt, vagy hogy honnan ke­rültek országunkba. K. J. vallatás közben odanyi­latkozott, miszerint gyanítja,, hogy ezen hamis je­gyek Oláhországban készültek volna. ” A jeles színész és igazgató, Molnár György következő sorokkal vett búcsút Szeged közönségétől: „A lefolyt héthavi szinészaknak a mai estével vége, s mi ismét vándorútra kelünk, mely először is hazánk fővárosába vezet bennünket, hogy a 70 évvel ezelőtt Budán megszólalt magyar szín­művészet ajkán Mátyás palotájának falai alatt mi elsők újra hangoztassuk nemzeti nyelvünket, hir­dessük nemzeti dicsőségünket, művelődésünket, ter­­jeszszük dicső hazai anyanyelvünket. Mi vár ránk e fontos és merész vállalatban, a jövő kezében van; tán utánunk rövid évek múltával hazánk fő­városában a hazai színművészet, a nemzeti színház mellett elfoglalja azon tért is, melyen még most idegen színészet nemzetiségünk rovására kényelem­mel pihen; mi ezután nem sóvárgunk, megszoktuk a nélkülözéseket, s csak mint egyszerű bajnokai magyar Thaliánknak, nemes célunk tiszta tudatában bátor bizalommal sorakozunk nemzetiségünk tem­plomában hazánk fővárosában kikü­zdeni azon tért, melyen nemzeti művelődésünket, nyelvünk terjesz­tését eszközölni segítjük. Ez a közel­jövőbeni ne­mes feladatunk, a közel­múltban Szeged n.­é. kö­zönségének körében szintén ezirányban igyekeztünk működni, melyben e nemes várostól és közönségé­től hazafias kitartó részvéttel támogattattunk — és úgy fogunk a jövő őszszel általunk újólag megnyi­tandó szintszakra visszajönni, gazdagabb tapaszta­lással, még több tanulmánynyal és nagyobb erővel egy rendes, szép sziniszak újbóli eszközlése végett, mely, mint ezévben is, napról napra növelni fogja Szeged n.­é. közönségének fölemelkedett lelkű szín­házlátogatóinak számát s diadalt szerzend drámai és szavaló szinművészetünk hazánkbani fontos küldetésének. Fogadja Szeged n.­é. közönsége­s forró hálánkat és köszönetünket.“ Mi pedig lelkes közönségünk nevében kívánjuk, hogy koszorúzza a legszebb siker hazafias törekvéseit. — Fővárosi lapjaink egyike, a jelesen szer­kesztett „Magyarország“ nemrég óta oly gyanúsító, hazugságokon alapuló közléseket hoz Szegedről, melyek itt általános visszatetszést okoznak. íróik ez oldalról régóta ismeretesek közönségünk előtt sóhajt­ják, hogy e derék lap városunkból mielőbb becsü­letesebb levelezőt nyerjen. Amit abban lapunkról olvastunk, azzal nem sokat törődünk, józan észszel biró ember úgy sem hiszi, mindenki tudja, mily aljas szándék vezérlé a cikkíró tollát s mosolyog a fondorkodó levelező rémszüleményein, valamint az irántunk nyilvánított sajnálkozáson. — A nálunk szegedieknél közbecsülésben álló tudós hazafi s 1848-ban szegedi képviselő, Somogyi Antal, kiről 11 év óta mit sem hal­lunk , életben van, s mint „Magyarország“ közli, Kossuth megbízásából jelenleg Tarnnba érkezett. — Kozma Imre győrmegyei követről irja egy bécsi lap után a Hölgyfutár, hogy 11 év előtt megfogadá, miszerént addig ki nem lép szobájából, mig hazája borúját derű föl nem váltandja. Megyénk­ből is mutathatnánk föl egy ily szép példát, de fé­lünk, hogy a lelkes hazafi szerénységét sértenék. E­­gy mindkettő megtartó fogadását. — A közelgő országgyűlésre vonat­kozólag a prágai (!) hivatalos lap azon hírt közli, hogy ö­felsége 20-dikán (?) érkezik Pestre. A koronázás a budai garnison templomban fog meg­történni. És csak az e két megkoronázott király által megnyitott országgyűlés fog Budáról Pestre áttétetni, mert a budai helyiségek nem elég kényel­mesek, nincsen is bennük alkalmas hely, melyen a trónmenynyezet fölállíttassék. (Tehát nem azért, mert a törvény Pestet tűzi ki országgyűlés helyéül ? Igaz, ennél fontosabb ok a menynyezet fölállítása!) — Munkácsról írják a „M. Sajtó“nak, hogy a követválasztás alkalmával a várkastélyban az 1848-diki törvényeket megerősített törvényes királyt, V. Ferdinand ö felségét pohárköszöntésekben han­gosan éltették. — Asbóth ügyében, mint a Sürgöny irja, az udv. kancellária tett lépéseket. Ugyane lapból érte­sülhetnek azok is, kik az „Ost D. Post“ holmi kósza híveinek hitelt adtak, mintha Asbóth valami parancsnok­ságot fogadott volna el a forradalmi kormánytól, hogy a rendőrség nem emelt ellene semmi vádat (És ennek dacára is elfogatott és idegen országba hurcoltatott ?) — Követválasztások: Nyitra megye érsekujvári kerületből Buzna Lajos, nyitrai ker. Tóth Vilmos, galgóci k. Krassai József, tarnóci k. Bossányi Simon, Abauj megye kassai k. gr. Károlyi Ede, füzéri k. Bárczay Bertalan, gönci k. Gábry István; Sáros m. tapolci k. Bánó Mik­lós, f. tárcai k. Bánó József, széksői k. Hód­osi Ede, egy kerület Jekelfalussi Emil, Jankovicai k. Dobrzsánszky Adolf, cs. k. udv. tanácsos és több osztrák s orosz rendjel birtokosa, Békés városa Lónyay Menyhért lemondása után Asztalos István, Nógrád m­ ecsegi k. Fráter Pál, szécsényi k. Pulszky Ferenc, losonci Kubinyi Ferenc, b.-gyar­­mati Madách Imre, nógrádi Fridecky Lajos, füle­­ki Károlyi János; Fehér m. váli k. gr. Zichy Jenő, csákvári Sárközy Kázmér, r.-keresztúri Ma­darász József, rác-almási Fiáth István, váli Sa­lamon Lajos; Veszprém m. vásárhelyi k. Rékási Lajos; Csanád m. Makó: Návay Tamás; Somogy m. kaposvári k. Somsich Pál, lengyeltói gr. Hu­­nyady János, marcali Kozma Sándor; Nyitra m. tapolcsányi k. gr. Berényi Ferenc, zsámbokréti bg. Odescalchi Gyula, vecsei Simonyi Simon, sza­­kolcai Schmerzing Tádé szénnéi Z mert­ich Károly, v.-ujhelyi Barinyai József, verbói Zelenay Gede­on, privigyei Simonyi Ernő; Turóz m. sz. már­toni k. Justh József, moróci Justh György; Liptó m. szent-miklósi k. Szentiványi Adolf; Bereg m. beregi k. Buday Lőrinc; Nagy-Becskerek városa Ignatovics Jakab, N.­Kikinda Csernovics Péter; Abauj v. szikszai k. Darvas Antal, szepsi S­z­e­n­t­i­m­r­e­i György. — Nyitra város tanácsa elhatározta, hogy az elemi iskolákban a magyar nyelv kötelezőleg taníttassák. — Pesten magyar gazdasszonyok társulata alakult, mely vidéken fiók-egyesületek fölállítására szólítja föl a honleányokat. — Szilágy- Csehen (Erdélyben), mint a „Kol. Közi.“ írja, a katonaság és népség közt sajnos összeütközés történt. A részletek eddig is­meretlenek. De Közép - Szolnok megye főispánja Lichtenstein herceghez irt, hogy a katonaságot az említett mezővárosból vonja ki, hasonló kedvetlen­ségek elkerülése végett, harcosok fásult keblére, eléggé mutatók a sassze­mekben rezgő könyek. A nemes tettének hatását egész nagyszerűsé­gében szemlélő király ezután a megindult harcosok felé fordulva, menydörgésszerü hangon szólt: — Bajtársak! Fiaim! Tanúi valátok egy je­lenetnek, melyben Csanád bebizonyitá, miként kellessék az igaz hazafinak s valódi magyarnak az Isten s nép szava által törvényesített király iránti hűséget híven megőrizni! Ő azáltal, hogy vitéznek ismert karját épen akkor ajánló föl személyünk védelmére, midőn legnagyobb szükségünk van rá, nem csak az én, de az egész magyar nemzet bi­zalmának is tökéletesen megfelelt! S én — foly­tató ünnepélyesen — a honfierényeket méltányolni akarván, úgy hiszem, nem leend ellenetekre, ha öt, mint véleményem szerént hozzátok egészen méltó férfiút, ezennel hadvezéretekül nevezem ki. Akar­játok-e ?! A kérdést elején helyeslő morgás követé, mely később általános Helyes! Akarjuk ! kiáltások­ban tört ki. Ugyanazon pillanatban a székesegyház előtti térségen hatalmas Éljen! rázkódtatá meg a léget, s az egyházba tódult harcosok Csanádot paizsra kapva, vivék kifelé, hogy a hadsereg láthassa uj­­jonnan választott vezérét. — Éljen a király! Éljen a vezér! — har­­soga még egyszer, midőn Csanád magasra emel­tetve, a harcosoknak bemutattaték, ezután, mint vihartól fölkorbácsolt tenger kezde hullámzani a fölizgatott tábor ide­s tova, szűnni nem akaró örömkiáltásokkal üdvözölvén vezérét, a becsületes lelkű Csanádot. ~ — Ungvár városa Vinckett­i porosz or­szággyűlési szabadelvű szónokot díszpolgárává ne­vezte ki. — A pozsoni akadémia levegője megtisztult a morva civilizátoroktól, s az előadás, önkényt vál­lalkozott ottani derék ügyvédek által, a második félévben tisztán magyar. — Pest városa főpolgármesternek Rotten­­biller Lipótot 2883 szavazat közöl 2844-el, fő­bíróul Horváth Károlyt 2632-el, főkapitánynyá Thaisz Eleket 2283-al és alpolgármesternek Sá­­godyt 2146-al választó meg.­­ A Nógrád megyében követül megválasztott Kubinyi Ferenc választóihoz intézett roppant lelkesedést előidézett beszédében és politikai hit­vallásában többek közt kinyilatkoztató : „Az or­szággyűlés a koronázásba addig nem egyezhet, mig az 1847—8-ki törvények elismerve és életbe­léptetve nem lesznek, továbbá , hogy a magyar al­kotmány Anglia királynője, Franciaország császára és Olaszország királya által biztosittassék.“ — A követválasztásoknál, fájdalom, ismét több helyen rendháborítások, sőt összeütkö­zések is jöttek közbe, így legközelebb Bazingból, Galántáról, Máté-Szalkáról és Mező-Kövesdről ér­keztek hasonló hírek. — Makón a rendezett tanács következőkép alakult meg : polgármester Faragó Ferenc, főbíró Juhász István, főjegyző Halász János, aljegy­zők: Szilvási István és Borza Pál, tanácsno­kok: Cseh Döme, Vajda István, Halász Mi­hály, Szirbik Ferenc, Szirbik Sámuel, Nagy György, G­y­r­g­e Sándor, Kozma Antal, adószedő Faragó János, ellenőr Hegedűs Sándor, biz­tos Erdei Miklós, mérnök Varga Zsigmond, te­­lekkönyvvezető U­r­b­a­n­e­k Imre , árvapénztárnok Szirbik Gábor, ellenőr Gerzonics István. — Temesvár ott is uj hatóság (!) kelet­­kezett, a megyében a cs. kir. pénzügyigazgatóság ott is hirdetményt bocsátott ki, mely szerént a közvetlen és közvetett adózásról, név szerént a do­­hányegyedáruságról és fogyasztási adóról szóló törvények (!?) teljes erejökben fönállanának, s a tartozások egy hét alatt befizetendők, mivel el­lenkező esetben kényszerítő rendszabályok fognak alkalmaztatni. (Ki által?) — Győrött a tavaszelő 15-diki rendzavarás folytán a köztiszteletben álló polgármester, Korbonits kiáltvány által hatósági engedélyről föltételez min­den fáklyászenét és népünnepet; a népet a kineve­zett békebírák iránti szófogadásra utasítja és a mes­tereket felelősökké teszi segédeikért.­­ A Teleky-jutalomért pályázott öt drámáról a bírálók úgy nyilatkoztak, hogy kitűnő becscsel egyikök sem bír, azonban az alapítvány szellemében a jutalom az aránylag legjobbnak ki lévén adandó, ezt Szigligetinek „A trónvesz­tett“ című szomorújátéka nyerte el. — Velencéből írják, hogy Mantuában egy piemonti emissariust fogtak el, ki a katonákat szö­késre akarta csábítani. — Táncsics Mihály, a 70 éves agg, börtöné­ben egészen megvakult. — A magyar bankjegyper további tárgya­lása valószínűleg csak húsvét után várható, miután a felperés elhalasztásért folyamodott. — A krakói tanulóknak megtiltották a len­gyel sas viselését, a hirlapolvasást (!) és a szín­házba járást (!!) — József napját Olaszország minden, ne­vezetesebb helyein fényesen megünnepelték Gari­baldi tiszteletére. TÁRCA. C­s a n­á cs. Történeti beszély Varga Ferenctel. (Folyt.) — Azt, nagylelkű király, hogy én akkor oly embert védtem előtted, ki kegyeidért köszönet he­lyett csak hálátlansággal fizetett, s igy nem csak azon állásra, melyre őt nagylelkűséged emelé, ha­nem a legcsekélyebb védelemre is méltatlanná tévé magát; engem pedig, ki őt védtem, bűnössé. Te tudod, hogy a baráti szeretet részrehajló s a hibát bárkiben másban, csak barátjában nem szereti ke­resni. Én is részrehajló valok még akkor, de most meggyőződésem megváltozott, a hályog lehullt sze­memről. Igen, uram király! — folytató elragad­tatva — most előtted a bűnbánó Csanád térdel, hogy karját s kardját szolgálatodra fölajánlja! Az ezalatt becsödült s mindinkább összecso­portosult vad kinézésű harcosok között meghatóban álló király lehajolt a még mindig térdelő vezérhez, s kezénél fogva fölemelé­st. — Kelj föl vezér! — mondó elérzékenyülve — nemes szived megérdemli, hogy Magyarhon ko­ronás királya keblére emelve, kezet szorítson veled. A lelkes szavakat tett követé; a király forrón ölelé magához a lelkesültség füzétől remegő Csa­­nádot, mi­által egy rövid, de ritka szépségű je­lenet fejlődött ki, mely minő hatással volt a vad VII. Megvolt az ütközet. Achtum győzött. A borús felhőktől lepett ég halotti gyászpa­lástként borult a síkra, mint ha el akarná takarni a csöndesen nyugvó, vértől fölázott csatatért ezren­­kint fedő bajnokok holt­testeit, melyeknek fagyos ajkai oly némán, s mégis oly érthetőleg beszélnek a hadisten szeszélyes játékáról, mely szerint ez némelykor a jogtalanságnak szokta nyújtani győ­zelmi babérait. Borzasztó a csatatérnek némasága, de annál vidorabb a győzedelmes tábor élénksége, mely most Nagenzo­­rónáin üli fényes diadalát. Lehetlen leírnunk azon örömet, mely a bor­­s győzelemittas harcosok vad kedélyét a nyert csata után lelkesité; lehetlen azon túláradó kedvet, mely viharos nyilatkozatával betölté a léget s elő­­idézé mindazon jeleneteket, melyeknek a tábori élet oly sokszor tanúja szokott lenni, s melyek önmagunkban véve jelentéktelenek ugyan, de a győzelem, bor s társalgás által fűszerezve, a jelen örömeit fenékig kiüritni iparkodó harcosokat a leg­pajzánabb kicsapongásokra ragadni képesek. Má­mor a harcos élete. Ezáltal feledi a múlt szenve­déseit szintúgy, mint a jövő kételyeit; ebből merít ösztönt, bátorságot; de vajmi sokszor ez hoz rom­lást is az általa védett ügyre. A hullámzó tábor közepén egy kerek térségen állott Achtum tarka sátora; előtte magas tűz ro­pogott, melynek lángjai rémesen világíták meg a körötte heverő páncélos bajnokok zord arcait, kik *) A mai Nagy-Őz (Triebswetter).

Next