Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-01-29 / 9. szám
Negyedik évfolyam. 9-ik száml. — 1862. Szerdán, január 29-én. Be Icsi dlomk: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztői iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet. Kiadóki Antal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre 8 frt, — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes számára S ujkr. Hirdetések: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdíj minden egyes beígtatásért 30 kr. A „Nyilttérben“ a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egy kis elmefuttatás az időről. Kevés tárgyról foly több beszéd, mint az időről, pedig a bölcselők bevallják, hogy az időről okosan beszélni nem könnyű; annak csupán helyes fogalmát kikerekítni is igen bajos feladat. — Bátor gondolkodók! miért is törik fej őket olyasmin, amit a nem gondolkodó egész kényelemmel fejt le arról a gombolyagról, amit életnek szokás nevezni, mégpedig mulatva egész az utolsó szálig, vagy játszva morzsol le abba a feneketlen nagy szakajtóba, amelyet semmiségnek nevez egyik, örökkévalóságnak tart a másik. — Oh boldog nemgondolkodás! — Mily sok főfájástól lehetnél ment, ha egyébkint nem mennél falnak; mily sok bajt mellőzhetnél, ha azt kerülni tudnád, s nem keresnéd önkint! Azonban a jó bölcselők is csak úgy, mint a nem bölcselők részint semminek, részint igen is valaminek tartják az időt. (Ahogy ki nézi a dolgokat, úgy látja, vagy véli látni azokat.) Bölcselő és bölcs között, valamint okoskodó és okos közt is vajmi nagy ám a különbség! Egyébiránt mi gondunk reá, hadd tépelődjenek a szőrszálhasogató tudósok az ő elvont eszméikkel, ha épen abban telik kedvük; hadd vesződjenek avval a „crux metaphysicoruml”nak is nevezett fogas kérdéssel : mi az idő valódi fogalma? Csak attól tarthatni mégis, hogy ha valóban az időnek semmiségében találnának megállapodni, úgy az embert is, mint az időben jelenkező lényt könnyen semmiségre kárhoztatnák, (mire bőven adtak is már példát, s akkor hamar kész a számadás : 0—0—0 így aztán tessék, ha tetszik, a semmiben semmiből és semmivel vígan időzni. — Épen alkalmas ideje ! — Egyrészt szerencse, hogy reánk a bölcseskedés nyavalyája nagyobb mérvben át nem ragadt , de másrészt a bőrünkből is kibölcselni igyekvő rabulistáknak hallatlanul szaporodó serege ellen vajmi szükséges volna köztünk minél több mélyelméjű bölcselő fe. Mert bizony nem lehetlen, hogy az idő és tér“ nagy fontosságú kérdését nélkülünk s ellenünk döntik el az élesen bölcselő tudorok. Idő és tér valóban nem csekély feladatú kérdéseket vetnek az országászok elé is szintúgy, mint minden öntudatos elme elé. Annak a „végtelen vonalnak“, meg annak a „mérhetlen gömbnek“ csak egy-egy arasztnyi részecskéjéért is mennyi perpatvarba bonyolódnak olykor a jogvitató népek! Midőn a végtelen idő korszaki változatokban jelenkezik : örök folyama egyes hullámzatainak megszámlálására képesíti az emberi elmét. — E hullámkák a korszakok, ezek buborékai az évek. — Mily nagy időszak csak egy év is az epedő vágynak, a türelmetlen szenvedésnek s az ásítozó unalomnak; holott a lepergett, kivált jól használva átélt évtizedeken oly villámgyorsan röppen át az emlékezet. Mintegy meredek magasan sűrü felhőkkel takaródzva borong előttünk a jövő, hova csak kínosan küzdhet föl az epedő vágy is, s mintegy lejtőleg meneteles völgyben látszik mögöttünk a múlt, melyre a jelenből oly könnyedén pillantgat le az emlékezet. — S mennyit lát csak egy tekintettel is az átéltekből a szemes visszapillantó! — De ugye az már nem uj, s igy nem is érdeklő? — Mint elkopott holmi hadd enyészszék el a feledés örvényében! Csak a jelen adja az érvet s a jövőtől legfölebb gyönyöreink ájulását, vagy bajaink, unalmaink enyhét, indulását várjuk. — Ám élvezze saját örömét, ki a múltak száraz kóróján rágódva édeskeserű tápot keres. Íme sarkán pördül az idő, — már úgymint az az érzékelhető idő, — és az óév hamvaiból phönixként szülemlik meg az uj. Lássuk, mit mond Sylvester éjjé, mit jósol a száz éves, vagy imént készült Inca-kalendarium, mivel biztat a Csízió st. e. — Öntsünk ólmot, vessünk kártyát, kockát stb. Fohászkodjunk egyet, hogy az elavult évből valahogy kibirkózzunk s épkézláb átléphetünk az újba, vessünk egy hálás pillanatot az ég felé, főleg azért, hogy a jövőt is legalább valami nagy baj nélkül lemorzsolhassuk s ha csak lehet, a lehetőleg vígan tölthessük , t. e. Körülbelül ilyetén jámbor érzelmekkel történik az évváltás, majdnem úgy, mint midőn új ruhát öltünk, az elkopottat nyugalomba téve; csakhogy az új év a szerencsekívánók roppant seregét hozza mozgásba, mely bő forrású üdvözléseivel valóságos ostromállapotban tartja különösen a tartalmas erszényű pártfogókat, legfőbb óhajtásul tudatván, hogy a kívánt jókért minél bővebb jutalmat nyerhessen. Az összevissza üdvözölt új év is talpra álló ifjúságához képest igyekszik kitenni magáért, vigalmas napok sorát nyitván meg azonnal, hogy első fölléptével népszerűségre vergődhessék, néha elég bőven, hogy annál több megbánásra adjon alkalmat a tobzódást követő bűnbánat idején s ne legyen ok zúgolódni a 40 napi böjt ellen; mig majdan a zöld kikelettel ebből is feldítne, a föltámadás dicsőülésére emlékeztetvén a szellemi életre terelt jámbor halandót, kinek azonban az elvetett gabona termésén sokkal inkább csüng lelke, számítván előre a sárguló kalászok életadó aratását, s ebből s egyebekből szerezhető nyereségét. S igy folyton változó jelenségekkel bájolja az örök idő szülte és a múlandóság szűk határai közt sanyargó halhatatlanságot — — lebegtetvén egyszersmind csöndes mélységű folyama színén millió alakzatú habokat s ragyogó szinü buborékokat, melyek szünetlen mozgású hullámain minden mozzanatra változnak. Mily mondatlan paránya az örökkévalóságnak egy egy év, s mégis mennyi reménykedő veti e hullámkába horgonyát! — Hogy lesi millió vagy, mily bőkezüleg teljesíti szép álmait, mikor szórja már gazdag adományait! — Lassan élt ember a követelésekkel! Ha az időnek hatása van nemedre, ez is viszonhatást látszik e reá gyakorolni. Önzésünktől tanulta tán az idő is az alkut? Annyi áll, hogy igen föltételessé vált kegye, amióta a szatócs érzelmek annyira általánosodul indultak. Ad az adónak, vesz a vevőtől. Ha valakit megelőz szerencse adományaival, utólag kamatostul veszi meg rajta, vagy maradékain. Ne bizzék senki szerfölött a vaksors kegyeiben. Józan ész nem támaszkodik a vakon osztogatom. — Üdvösebb azt vizsgálnunk , mik az idő valódi kedvezményei, s mikép hasznosíthatók ezek legalkalmasabban. Megkísérthetünk, ha tetszik, erről is holmit elősorolgatni. Addig is igen hasznos időtöltést kívánunk Árpádfi Gnesen e célra termesztik. Állítják, hogy sükerült szárából papirost, gyökerének főzetéséből papirosenyvet készíteni. A biztos termés és a művelésére szükségelt csekély munka sokkal inkább ajánlja e növény termesztését, mint bármely más kereskedelmi növényét. Ehhez járul, hogy Angol- és Franciaországban e növény igen keresett cikk, úgy hogy kivitele bizonyos. A fenebb is nevezett Heerdegen, nürnbergi kereskedő, ajánlkozott évenkint sok ezer mázsának időszerű áron történendő átvételére; a tudakozódás iránta Angliából pedig oly nagy, hogy a virág ára évről évre növekszik. Az althea rosea nagyon kevéssel megelégedő növény, és művelése semmi nehézséggel sincs összekötve, úgy hogy minden, csak némi erővel biró talajban is tenyészik; természetes, hogy a föld jósága és művelése sokat határoz a termés mennyiségére nézve. E sorok írója, ki e jegyzeteket külföldi lapokból merítette, úgy hiszi, hogy érdemes volna e növény termeléséről és jövedelmezéséről biztosabb tudósításokat szerezni, hogy vele nálunk is lehessen tenni kísérleteket. Épen azért kötelességének tartotta, erre a gazdaközönséget figyelmeztetni. Pi. A fekete dinnye. A fekete dinnye (althea rosea) a legjövedelmezőbb kereskedelmi növények egyike. Egy termesztő erre vonatkozólag porosz lapokban következőleg közli tapasztalásait: Ez évben (1861) 1/4 magdeburgi hold földről 6 mázsa virágot és több mázsa magot kaptam. Az elsőt Nürnbergben lakó Heerdegen kereskedőnek 25 tallérjával adtam el mázsánkint, a magért pedig két év előtt fontonkint 1 tallért kellett fizetnem. Nürnberg tájékán e növény művelése holdankint 200 tallér tiszta jövedelmet hoz. Sikerült ugyanis egy angol vegyésznek az althea rosea virágából tartós kelme-festőanyagot előállítani, mely különös módon elkészítve a drága indigo pótléknál használtatik. E festőanyag használata Angolországban napról napra inkább terjed. Franciaországban e növény virágát a vörös bor, likőrök és ecet festésére használják, és ott egye 6.. Ebben ellenmondást csak „több szegedi“ gyanít. Hogy a kifejezett célnak a tér megfeleljen, az meg van oldva az elfogadott tervben, anélkül, hogy tetőt húznának föléje. Ha pedig ezt a „több szegedi“ elég elfogult „szűk utcáknak“ nevezni, akkor Várnay úr tere is ily szűk , épen úgy utca, azon különbséggel, hogy ez a vásártért még kisebbre szorítja, mint a városi hatóságé. —Kr— 65) Ha a két különböző tárgyról elmondottakat kiszakítva egymás mellé állítjuk, akkor könnyű mindenből ellenmondást kihozni. De ki fogja azt ellenmondásnak józan észszel mondani, ha „több szegedi“ májusban valamely fáról azt mondja, hogy : „de szép lombos!“, télen pedig azt, hogy: „jaj be száraz ez a fa!“? Így van ez a pesti terekre való hivatkozással is. Mi azt mondtuk, hogy Pestnek nincsenek óriás tévéi és kereskedése virágzó, s ebből ők azt következtetik, hogy legyen a szegedi tér is tökéletes négyszög, mert a pestiek olyanok (mi, közbevetőleg legyen mondva, nem is igaz). Okos beszéd ez? —br— A szegedi piacrendezésről. (Vége.) Többek közt azt mondja cikkíró : „hogy városokban a nagy terek, azok szépségét emelik“, ez tagadhatlan. — ellenben ugyanazon cikkben azt mondja : „Nagy előnyt ad az elfogadott terv szerinti térnek az, hogy nyáron lehető legtöbb árnyékot nyújt a járókelőknek a nap heve ellen, valamint télen legtöbb enyhelyet az éjszaki szelek és förgetegek ellen“, továbbá meg azt , „hogy nem kell hozzá nagy bölcseség, miszerint azt belássa valaki, hogy minél kisebb a terület, annál könynyebb azt rendben tartani.“ Ha mindezt jól értjük, úgy cikkíró legelöl említett állítás dacára, ezért szűk utcákra szorítva legcélszerűbbnek látja — mert nem képzelhetjük, hogy egy városi főtér, mely csak úgy díszíti a várost, ha nagy — miként felelne meg máskép a cikkíró által kiemelt azon nagy előnynek, miszerint nyáron a nap heve ellen oltalmaz, — ha csak tetőt nem csinálnak feléje, vagy erdőt nem ültetnek egész terjedelmén.64) Cikkíró azt is mondja: „A nagy tér csak úgy szép, ha valami szabályos alakot képez.“ Ellenben ugyanazon cikkben állítja tovább az elfogadott terv szerinti szabályozásról: „Noha ez, az alakra nézve, egy kissé szokatlan, de kedves benyomást tesz a szemre.“ Ha ezt valaki olvassa, ki a tervet nem látta, nem fogja tudni, hogy mit akar cikkíró ezzel mondani? Annyival inkább, mert ezt is mondja : „Szeretjük városunkat hasonlítani hazánk fővárosához Pesthez, és ahol alkalom van reá, annak példája után indulni.“ Jó! nézzük meg Pestet. Nemde azt tapasztaljuk, hogy ott a jelentékenyebb terek egytől egyig mind szabályos négyszög alakúak,65 * * * * *) de mint már föntebb említettük, minden európai nagyobb városokban is csak olyanokat találtunk. — így tehát méltán kérdezhetik azok, kik