Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-07-15 / 56. szám

1863. Ötödik évfolyam. M­­egj­elen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerk­­esztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. 15Ii«.cl<í>:fci.:LV£vtívl: Burger Zsigm­ond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivatalból elvetetve: Egész évre...................................................8 frt Egész évre........................................6 frt — kr. Félévre............................................................4 „ Félévre ........................................3 „ — „ Évnegyedre...................................................2 „ Évnegyedre........................................1 „ 60 „ Egyes szám áru & tér oszk­. ért. 56-ik szám. Szerdán, július 15-én. Hi­­dotcselv.: — —„­­/ Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr. fet­i&’V. szerinél 4 kr. többszörinél 3 kr. . .. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. * A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár, mond könyvkereskedéséhez cimezendök. Előfizetés szegedi“ híradó 1863. évi julius—decemberi folyamára. Szegeden házhozhordással és vidékre postán : félévre 4 frt, évnegyedre 2 frt o. é. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: félévre 3 frt, évnegyedre 1 frt 60 kr. pervén,— nem fogja megvonni itt sem min­den szép és nemes körül tapasztalt buzgól­­dákosát. Ébredjünk! Siessünk tenni, mielőtt a nap lemegy, hogy büszke öntudattal számol­hassunk be tetteinkkel, midőn az este be­­követke­zett. Nyizsnyay Gusztáv: Néhány szó zenedék és zene-egyletek felállításáról. „A nemzet, nyelvében és művészetében él.“ II. Első s e tárgyban szóló cikkem (lásd „Sz. H.“ 52. sz.) azon szerény indítványt téve, hogy Szeged városa van különösen hi­vatva, — mint központ — egy a vidékre is üdvös hatású zenede fölállítására. Nevezett cikkemben — legalább hitem szerint — eléggé kifej­tem azon e célra ve­zető előnyöket, melyekkel Szeged a körötte fekvő városok fölött bir. Jelen soraim célja tehát az eszközöket megmutatni, melyek az igének testet adnak, szóval: azon módról akarok szólani, mely a zenede létesítését eszközlendi, s amily komoly az ügy, úgy amint komolyan követeli a kor annak mielőbbi létesítését, oly komolyan kell átgondolnunk — különösen jelen nehéz kor­viszonyaink között — azon okszerű s biztos célhoz vezető módot is, nehogy a kimerült egyes honpolgárok s ennek fölállítását legin­kább eszközlendő városi hatóság, az áldozat által megerőltessenek. A zenede fölállítását tehát, úgy Szege­den mint mindenütt, —­a már fenállók min­tájára, legbiztosabban úgy lehetne eszközölni, ha az egylet alapító és pártoló tagokból ala­kulna. Nevezetesen: Fö-alapító lenne Szeged városa. Ter­mészetesen, mert Szeged, — kebelében bírván a zenedét, — legkönnyebben élvezhetné an­nak jótékonyságát. Többi alapítók lehetnének azon városok melyek Szeged körül lévén, s igy kevesebb áldozattal élvezhetik annak tanait. Alapító tag lehessen akárki, valamint pártoló tag is. Hogy pedig alapító és pártoló tagokat szerezhessünk, szükséges meghatározott ér­tékű részvényeket kibocsájtani, még­pedig külön arányban az alapító, úgy a pártoló ta­gokra nézve is. Azonban hogy mindez megtörténhessék, óhajtandó volna, Szeged, Makó, H.-M.-Vásár­­hely, Orosháza, Szentes, Csongrád, Félegy­háza, Szabadka és Dorosma városokból né­hány ismert ügybarátból ideiglenes bizottmányt alakítni, kiknek feladatuk lenne, egy Szege­den fölállítandó zenede tervet kidolgozni, to­vábbá a pesti zenede alapszabályait a hely­viszonyhoz képest átdolgozni, valamint a föl­állítandó tanszékeket meghatározni s így egy általános költségvetést megalapítani, melyből kitűnnék, mily arányban lehet és kell a rész­vények értékét megállapítani. Ily módon hiszem azon általános óhaj­tásnak megfelelhetni, hogy Szegeden zenede legyen. A zenede alaptőkéjét ezer mód van szaporítani: hangversenyek, műkedvelői szini­­előadások, helyben és a vidéken elterjesztendő aláírási ívek által; s meg vagyok győződve, hogy a szegedi nőegylet, melyben oly sok jeles bonleány van, egy díszes koszorút ké­­ penyészszínik selyem-hernyókat! Tagadhatatlan, hogy a szegényebb nép­­osztály gyermekeire nincs célszerűbb, sőt anyagilag is hasznosabb foglalkozás, mint a selyemhernyók tenyésztése! És még­is vidékün­kön mily lassan, úgyszólván nyomorúságosan teng e keresetforrás; valóban szomorú bizony­sága ez annak, hogy mi mindent az egekre szeretünk bízni, pedig ha jól fölfogjuk hely­­heztetésünket, minden módot és alkalmat meg kell ragadni anyagi és szellemi előhaladásunkra, nekünk, ha élni akarunk, tömérdek teendőink vannak, erős, határozott lélekkel kell bírnunk, hogy jövőnket biztosíthassuk, s ha erre tö­rekszünk, anyagi helyheztetésünk javítását szem elől nem téveszthetjük ; e szerint a szá­mos teendők közt figyelmünkre méltó a se­lyem­­­hernyó - tenyésztés is. Felsőbb helyütt ez ügyre kiváló gondot fordítanak, mi mind­azonáltal nagyon hidegek vagyunk iránta, és a csekélyszerű nehézségek eltávolítása körüli tétlenségünk mellett, megfosztjuk népünk gyer­mekeit oly keresetforrástól, mi­által a gyer­mekek önruháztatásuk egy részét fedezhetnék; azért igen csodáljuk, miként találkozott vá­rosunkban magát előkelőnek tartó egyéniség, ki a selyem­hernyó-tenyésztést haszontalan­­ságnak mondó, egyébként is ez nem szüleik által elkényeztetett urfiaknak való foglalkozás. Versecen és Fehértemplomon a leánykák ru­házatukat a selyemgubók árából szerezték már azon időben, midőn a gubók fontjának fél forint volt az ára. Ha más városokban mind­két nembeli fiatalság foglalkozhat a selyem­­hernyó tenyésztéssel, és pedig haszonnal, mi­ért ne foglalkozhatnék nálunk is? Szép ke­resetforrás ez; népünk gyermekei rendre, mun­kára szoknának, önmagukat kezdenék becsülni, hogy pénzt tudnak keresni, és a munka hasz­nosságáról meggyőződvén, magukat az emberi társaságra nézve hasznos egyénekké képez­nék.­­ A munkátlanság a társadalom erejét ssibbasztja és fogyasztja, és ennek elhárítá­sára önmagunknak kell gondot fordítanunk. Sz.-Annan Arad megyében egypár évtized előtt nevezetes selyem­mozoláló intézet volt, s elpusztult a múlt évtizedben. Szemlakon gróf Hadik emelt egyet, s szintén elpusztult. Azonban örömmel olvastam e lapok 52. szá­mában a battonyai junius 29-én kelt levelet, melyben arról értesülünk, hogy a nyert gu­bók fontja ez évben 3, jövő évben 4­2, végre 1865-dik évben 6 ezüst húszassal fog dijaz­­tatni, s mint a levél szövegéből kitűnik, fran­cia társulat ügynöksége által. Köztudomású dolog, hogy a franciák Temesvárt, Versecen szedik a selyemgubókat, mi pedig Franciaországból vagy más helyről kapunk selyem­hernyó-tojásokat, melyek ta­pasztalás szerint nem oly jók, mint a ma­gyarországi régi selyemhernyók maradványai, azért midőn a franciák satnyult selyemher­nyóikat a mi hernyóink tojásaival iparkodnak nemesíteni, javítani, magunknak is arról kel­lene gondoskodnunk, hogy a régi selyem­­hernyókból származott tojásokat hazánk min­den vidékein meghonosítsuk, és ne használ­juk az idegen földről hozott beteges hernyók tojásait: erre nézve nem lenne céltalan, ha intézkedések tétetnének a selyemhernyók gu­­bóinak beváltására oly árral, mely a tenyész­tésre jótékonyan és buzdítóan hatna! Városunk külrészeiben az utcákon eper­fákat kellene ültetni; a városi és tanyai la­kosok számára az eperfa-csemeték olcsóbb áron árultatnának mint eddig; az utcákon levő egészséges eperfák kivágatása szigorúan silalmaztatnék. A szegényebb sorsú emberek az eperfa-nevelésre ösztöndíjjal is buzdíttat­­nának. A gazdasági egylet kiváló figyelem­mel kísérhetné a selyem­hernyó tenyésztését, a városi és megyei selyem-felügyelők kitűnő gondoskodásuk közé tartoznék az eperfa és selyemhernyó-tenyésztést a nép között elter­jeszteni, a hernyókkal való elbánást saját példájukkal érthetővé és sikeressé tenni. A kezdet nehéz, fáradság, küzdés jár a megindítással, de ha egyszer lendületet nyer a selyem­hernyó népünk között, fárado­zásának anyagi hasznát is fogja élvezni.­­ Hazai mozgalmak. Szeged, julius 14. —nyi. Mire e sorok világot látnak, ta­lán épen azon pillanatban, midőn az olvasó elé kerülnek, az erdélyi országgyűlés, melyre — legújabb hivatalos tudósítások szerint — biztosul gr. Foli­ot Crenneville Lajos, erdélyi főkormányszéki elnök úr választatott meg, meg­fog nyittatni. A választásokról lehangoló hírek érkeznek, amennyiben bizonyos rész semmi eszköztől sem riadt vissza, hogy jelöltjeinek többséget szerezzen. A kolozsvári lapok sze­rint a szent vallás is fölhasználtatott eszközül, szószéken átokkal fenyegettetvén azok, kik a megnevezetteken kívül adják szavazataikat. A szegény román népet azzal ámították, hogy a magyar párt az urbért, melyről pedig a nemesség önkényt lemondott, vissza akarja állítani, míg ellenben a román követek vá­lasztásához communisticus hiú remények csa­­toltatnak. Mi tartózkodunk e tények fölött ítéletet mondani; elítéli azokat a közvélemény és a kérlelhetetlen történelem; de nem mellőz­hetjük sajnálatunkat kifejezni afölött, hogy akadtak, kik nem irtóznak az egy haza la­kosai közé a viszály magvát elvetni, kik a haza épületére vakon oda hajítják az üszköt, hogy belőle a veszélyek tűzvésze származzék. Addig is, míg az országgyűlés ünnepélyes megnyitásáról szólhatnánk, közöljük az utóbbi napokban történt választásokat. Megválasz­tottak pedig: Thury Gergely Háromszék; Ballas János tvszéki ülnök, Pap Péter g. n. e. vicarius és Demján Péter szolgabiró Hunyad­­megye; Negrutin János, Pap Leontin megye­­tvszéki ülnök és Dunka főkormányszéki taná­csos, Vajda László tszéki ülnök Kolozsmegye; Muntean Gábor gymnasiumi igazgató, Sterka Sulutz József, Gaetani Miklós Alsó-Fehér, Szancsali Antal, Vajda-Hunyad városa; Brán János Fogarasvidék; gr. Bethlen Farkas Kit­­küllőmegye; Manger Károly keresk. kamrai elnök Brassó városa; Both Frigyes szolgabiró Segesvárszék; gr. Kálnoky Pál K.-Vásárhely; Hodosi József alispán A.-Fehérmegye, Schmidt Henrik tanár a n.-sinki kerület részéről. A gyalui választó kerületben gr. Eszterházy Kál­mán magyar és Vida László román jelölt, egyesen 305—305 szavazatot kapván, a vá­lasztás ismételtetni fog. Dózsa Elek m.-vásár­helyi követ pedig leköszönt. Ne csodálják­­. olvasóink, hogy a szá­razság okozta bajokra újra újra visszatérünk, hiszen ez ma nálunk életkérdés. Most is megemlítjük, hogy dr. Pakst a keresk. minisz­térium egyik tanácsosa, mint a „Fi­n“t Bécs­­ből értesítik, az aggodalmat keltő szárazság tárgyában egy emlékiratot készített. Ez em­lékirat a magyar alföldön újabb időben gya­korta előforduló szárazságnak okait és azon utakat és módokat tárgyalja, melyekkel ez okok elháríthatók lennének.“ „A mellett, — úgymond — hogy az idén a légköri üledék fogyatkozása a magyar alföldön nagyobb volt, mint korábbi években, mégis föltűnő , hogy azon vidékek éghajlata évek óta esőszegényebb ,s így ezen irányban a víz hiánya nagyobbodik, a föld termése pedig csekélyebbé válik. Először a szárazság okairól, s aztán az ezeket elhárító eszközök­ről szól. Szerinte az alföldi síkság száraz éghajlatának fő oka a föld általános égalji fekvésének alakzataiban, erdők és ültetvények hiányában s a csekély vízmennyiségben fek­szik. Az éghajlatnak ezen vidéken roszabbu­lása pedig keresendő : 1) azon körülményben, hogy a magas hegységi vidékeken a hegy­hátak és ereszek napról napra mindinkább erdőtlenittetnek, úgy hogy a légköri gőzöknek e receptorai, a források és folyóvizek­­.hathatós táplálói, s a síkság felé vonuló felhőknek erélyes közegei — az erdős hegyláncolatok és hegységek, nagyfontosságú föladataik tel­jesítésének eszközeitől m­egfosztvák. Ennek következménye, hogy a patakok és folyamok vízszegényen hömpölyögnek a lejtősebb he­lyekre, a vízkigőzölgés egyre fogy, a vizek állásai korábbi magaslataikkal nem bírnak, s az erdőkből támadó esővonatok mindinkább gyengébbekké és ritkábbakká lesznek , időről időre igen hirtelen alakulnak és épen oly ha­mar ki is ürülnek, gyors áradataikkal több kárt, mint hasznot okoznak. De m­ a sik, Ságon s a völgyekben is ugyanazon romboló rendszert követik az emberek. Egész nagy területeken egy fia erdőt sem lát többé a szem, kopár pusztaság mindaz, merre szét­­tekint. A gazdasági telkeken, a határszéle­ken és útléleken is hasonló állván az ü­ltet­vényekről, így a síkságon is hiányzik a leg­­fontosb eső-receptor, jéget és földet szárító szelektől védő pajzs. 3) A tavak, rétek, mocsárak kiszárittatnak, vagy na­gyobb vizek tükrének ajándékoztanak; a fo­lyamoknak gyorsabb lefolyás szereztetik, ran­­gasb­ártosulataik ellen gátok emeltetnek, mely által néhány darab földet a művelésnek az emberek, igaz, megnyernek, de ugyanez által az esőt képző vizgőzölgési közegeket is jóval megkevesbítik, háromféle utat és módot említ föl arra nézve is, hogy miként lehetne jövőre a szárazsággal látogatott vidékek éghajlatán javításokat előidézni. Ezen három eszköz a következő: 1) Ott mindenütt, hol korábban erdő volt, ismét erdőt létesítni. 2) Ugyanezt kell tenni a síkságon is, hol biztosan állítha­tó, hogy fa­ ültetvények létesíthetők. 3) Ne igen siessünk továbbá a mocsárak, rétek és vizöntések kiszárításával s a tavak lecsapó­­lásával. Van még úgy is elég föld az embe­rek számára hol ellakhatnak, s melyet mű­velhetnek s amelyből megélhetnek. Inkább talán arról kellene gondoskodni, hogy alkal­mas helyeken új vízgyűjtő és vízfogó helyek készíttesenek; a folyamszabályozással egy­szersmind nagyszerű vízvezeték és víztartó munkálatok köttessenek egybe, s ott, hol folyóvizek vannak, azok öntözésekre nagy mérvben használtassanak. Végül nem mu­laszthatja el emlékiró, hogy még két segéd­eszközt is meg ne nevezzen. Ezek egyike a a kormány segélye, szükséges törvények ja­vítása és életbeléptetése által; másodika pe­dig a földmivelő nép minden osztálya értel­­mességének emelése, hogy kellőleg belássa azt, amit saját hasznára tennie kell és tennie nem kell. E javaslat a kereskedelmi s közgazdá­szati minisztérium által a fm. magyar királyi helytartótanácshoz küldetett le, hogy ezt az országos gazdasági egyletnek és az országos építészeti hatóságnak közreműködésével meg­vizsgálván , róla véleményes fölterjesztést tegyen.

Next