Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-26 / 25. szám

Szigligeti ismét 100 aranyat nyert. Ez már nem is újság, s a közönség szinte előre várja Szigligeti nevét előtűnni a jeligés levél­kéből. Nagyobb újság volna az dráma irodal­munk meddő korszakában, ha más szerző műve nyerné a 100 aranyat, mely Szigligetiét jó­val túlhaladná, s ha elolvassa vagy végignézi az ember Szigligeti aranyos műveit, valóban mélyen elszomorodik, hogy annyi évek során nem akadt tehetség, ki e darabokat méltó he­lyükre szorítaná. Az újabban jutalmazott mű, melyről előre ítélni nem akarunk „A fény és árnyai“ címet visel­ő szomorújátéknak van nevezve. Pákh Albert jelentése szerint a mű alapeszméje nem lep meg újdonsága által, s az érdem az eszme feldolgozásában keresendő. Tárgya napjaink életéből van merítve, s mélyen belenyúl mai társadalmi viszonyaink fájós részleteibe. Egy születésre s vagyonilag előkelő fiatal magyar birtokos, egy könnyelmű, fegyelmezetlen s szen­vedélyes jellem, nagy vigan, fényben s pom­pában éli világát Párisban, nejével együtt, ki egy elszegényedett családi francia marquisnő, s aki nevét és fényes rangját hozta cserébe férje gazdagságáért. Mig a férj milliói tarta­nak, addig nincs baj; a nő boldog a fényben és pompában, mely életének egyedüli célját képezi. De jönnek a leverő hírek. A pazar­lás következményei hamarább beállnak, mint képzelték volna s a dolgok odáig fejlődnek, hogy nem marad más hátra, mint a világ­vá­rost s annak zajos életét elhagyni, s a fran­cia menyecskével — bár akarata ellenére — Pestre, sőt még innen is tovább, egy magyar falu ezernyi kényelmetlenségei közé költözni. Amint e viszonyok változnak és a felhők tor­nyosulnak, szintoly arányban fejlődik az ilyen légkört megszokni nem tudó nő daemoni jelle­me, mi aztán mindkét félre nézve szomorú katastrófával, a darab két fő alakjának meg­semmisülésével végződik.­­ A pályázatra be­küldött 17 pályamű között a bírálók még a „Herodes“ címűt találták különösen dicséretre méltónak, mely a „jelen pályázat egyik ékes­sége s drámairodalmunk mai viszonyai közt örvendetes számot tesz!D r.­­ Makó, március 22. (A makói tanodák és tanítók állása.) E hó 20-án a Szent­lélek segítségül hívása után ngs. és ft. Makra Imre prépost ur el­nöklete mellett vették kezdetöket a róm. kath. részről a makói belső tanodákban az első fél­évi vizsgák, s másnap telt. Végh János világi tanfelügyelő ur jelenlétében is a kültériekben folytattattak s befejeztettek. Ha a tanodák szellemi állapotáról aka­runk szólni, meg kell vallanunk, hogy azok­ban az oktatás célszerűen kezeltetik, s a ta­nító urak mindent elkövetnek a népnevelés üdvös felvirágoztatására; átalában a növendékek szép eredményt mutattak fel e vizsgák alkalmával, kivévén a kálváriai kültanodát, melynek nem rég elhunyt tanítója még a régiekből való lé­vén, azt igen gyenge állapotban tartotta s hagyta. Reméljük azonban, hogy jövőben e hiányon is segítve leend. De most nézzük a tanítók anyagi állapo­tát. Valóban megilletődik az ember, midőn hallja, hogy a kath. tanítók egyenként 270 o. é. srt készpénz évi díjazással vannak el­látva s önkénytelen azon gondolata támad: ho­gyan lehet 365 napon át 270 írtból családos embernek kijönni? Kivált ha hozzá vesszük, hogy e csekély fizetést is három helyről kap­ják negyedévi részletekben átlagosan! Ilyes­mikre aztán az ember azt szokta mondani: bizon hátra vagyunk még! A tanoda­épületek közt is van egy a kültéren, amely legalább is a 17-ik századot juttatja eszünkbe. Vájjon ki lesz az a boldog, ki a kath. tanítók sorsát csak annyira is fogja felemelni, mint például a ref. tanítóké van jelenleg? s e. y. Helybeli újdonságok. * Vörösmarty művei megjelené­sének késedelmét a „Pesti Napló“-ban S. F. hosszasan mentegeti s múltkori megjegy­zésünk ellenében felhozza, hogy mennyi sok időt és utánjárást vesz igénybe Gyulai jegy­zeteihez s az életrajzhoz szükséges anyagok gyűjtögetése, s hogy bármily gyorsan dolgozó embernek nem egy-két havi munka az. Töké­letesen igaza van S. F. úrnak, s ha a felvi­lágosítás fél évvel előbb jelenik meg, nem lesz szükség felszólalásra, mert a közönség meg­nyugtatva örömest várt volna. Az is igaz, hogy a németországi vállalkozók a német classiku­­sokból egyszerre többnek kiadását indítják meg füzetenként, melyben, miután többen rendezik, az egyik füzet Goethe, a másik Wieland, a harmadik Schiller műveit kezdi meg, s a kö­zönségnek sokáig kell várni mig Goethe összes műveit megkapja. Erre azonban el van ké­szülve , mert az előfizetési íven okadatolva látja az eljárást s ezen tudattal ír alá. A kitűzött időre pedig kezében van az egész gyűjtemény. Itt azonban nem volt elkészülve a közönség, hogy a köteteket össze-vissza kapja, s a ki­tűzött határidőn túl még egy évig kell várnia, anélkül, hogy a kiadó vagy rendező tudatná vele a késedelem okát. Ennyit pedig tán csak jogosan várhat az előfizető közönség. Azt mondja S. F. úr, hogy nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt készül el valaki valamely művel, hanem, hogy mint készíti el azt. E szerint ha tíz év múlva jelentek volna meg a kitűzött időn túl Vörösmarty munkái, az mind­egy lett volna, mert hisz a közönség nem azért fizet elő a munkára, hogy minél előbb élvezhesse azt, hanem hogy tíz évig várjon reá, s ha az alatt az idő alatt valamikép meg­hal, majd elolvassák unokái. Pedig a tapasz­talás épen az ellenkezőt bizonyítja, s azt S. F. úr is nagyon jól tudja, hogy mennyi bo­­szúságot okozott a közönségnek s mennyire rontott az irodalom hitelén az, hogy a mű­vek a kitűzött határidőre soha sem jelen­tek meg; jól tudja azt, hogy a Kisfaludy-tár­­saság pártolói mennyi sürgető felszólítást in­téznek a társulat által kiadandó művek kése­delme miatt. Azt is jól tudja, hogy az ilyen nagy­becsű, de drága mű pártolására mily ne­héz nálunk a közönséget megnyerni; épen itt kellene tehát vagy a megjelenésben a legna­gyobb pontosságot tanúsítani, vagy a kése­delmet okadatolni. Ami pedig a díszkötéseket illeti, melyeken leginkább lovagol S. F. úr, ezek csak mellékes dolgok gyanánt voltak felhozva, annyi azonban bizonyos, hogy ha valakivel jó előre megvétetik a borítékot, nem örömest he­­verteti, mert meg van az a megbocsátható hiú­sága, hogy a művet minél előbb teljes díszben és rendben szereti könyvtárában látni, tudván azt is, hogy a kötetlen könyv hamarább rom­lásnak indul. Sokat kellene még S. F. úr hosszú s célzatos védbeszédére felelnünk, de az újdonsági rovat erre tért nem ad, lehet azon­ban, hogy némely dolgokra még visszatérünk. A „Fővárosi Lapok“ e tárgyra vonatkozólag a következőket írják: „S F. pártolása alá veszi Gyulai Pált a Vörösmarty életrajzának hosszas késése miatt s azt állítja, hogy ezzel nyer és nem veszít az irodalom, mert az életrajz így sokkal jobb lesz. Meglehet, ámde tekintetbe kell venni azt is, hogy az irodalomnak — ha fen akar állni — egy kicsit a közönség rész­vétére is szüksége van, melyet tehát nem szabad kockáztatni semmi ok miatt. A kö­zönség, mely teljes gyűjteményre fizetett elő, teljes gyűjteményt kíván s méltán vádolhatja azt, ki miatt e jogos kivonata nem teljesülhet. Továbbá az irodalom hitele nem csupán a rész­munkák, hanem a pontatlanságok és meg­jelenési határidők elmulasztása által is nagyon romlik. Az efféléket tehát nem lehet, sőt nem is szabad védel­bezni. * A helybeli színháznak jeles vendége van. Kövérné Komlósy Ida asszony, a nemzeti színház érdemes tagja, a korán el­hunyt Kövér Lajos „Indiana“ című szomorú­játékában ma fog először föllépni a helybeli színpadon. * Rég nem történhetett Szege­den, hogy az előadást közönség hiánya miatt ne lehetett volna megtartani; az idén ez is meg­esett, mégpedig múlt csütörtökön, midőn Já­­nosiné és Kecskésné jutalomjátéka lett volna. Ennek oka kisrészt a kellemetlen időjárásban, nagyrészt azonban a közönség teljes kimerü­lésében keresendő, mely a bérletszünetes elő­adások következménye szokott lenni. Már pe­dig az idén túlságig volt részünk a bérletszü­netes előadásokban, úgy hogy azok száma kö­­rü­lbelől a bérleti előadások számával egyenlő. * Ismét fehérek az utcák és ház­tetők, tegnap reggelre bokáig érő hó esett. Ezzel is úgy vagyunk már, mint­ minden egyéb jóval, ami túl­ bőven áradoz ránk. Jóllaktunk már vele. * A városi hivatalnokok egy fel­sőbb helyről érkezett rendelet értelmében a közmunka váltsági adót, mely alól eddig fel voltak mentve, jövőre szintén kötelesek fizetni. * Halálozás. Városunk polgárát, a jóté­konyságáról ismert­ Leffter Mihály urat ismét fájdalmas veszteség érte; édesanyja Arzenovits Perszida, özvegy idősb Leffter Mihályné, élte 75-ik évében f. hó 19-kén délutáni 4 órakor meghalt. Földi maradványai nagy díszszer s nagy közönség kísérete mellett vitettek a vég­nyugalom helyére. Béke hamvaira! — A veres alányomattal díszí­tett 10 forintos bankjegyeket illető­leg figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy azok még csak ápril utoljáig lesznek forgalomban. * Heckenast Gusztáv kiadásából néhány új munkát kaptunk. Első he­lyen említjük itt Józsika Miklós ünnepelt írónk „Emléki­r­atai“-t, mely annyi életböl­csességgel, s oly derült kedélylyel van írva, hogy aki végig olvassa e három kötetet, úgy érzi magát, mint mikor egy ismerős, kedves és fájó dal egyszerre kettészakad. A harma­dik kötetben írja a többi közt, hogy Fáy And­rás 1839-ben ezt írta emlékkönyvébe: Ne va­dászd nagyon magadon kívül az örömet és gyönyörűséget, mert elszokdl ezt magadban lelni fel.“ „Erre több, mint 130 kötetnyi művel feleltem.“ Soha sem vágytam nagyságra, — mondja továbbá — minden vigaszom ez óráig az, hogy becsületes ember vagyok.“ Még így befejezetlen is kincsünk ez emlékirat, s egyik díszét fogja képezni minden magyar könyv­tárnak. Helyben Burger Zsigmondnál is kap­ható. — A másik érdekes mű Jókai Mór „Mire megvénülünk“ című regénye, mely a múlt évben a „Hon“ tárcájában jelent meg. Azon ragyogó phantasiával s gyönyörű nyelven van írva, mely Jókai műveit annyira kedvessé teszi. Négy kötet; ára 4 frt. Megkaptuk to­vábbá: „Száz mese képekkel“ Il-ik kiadását s szülőknek, gyermekeik számára tanulságos és mulattató olvasmányul, ajánljuk. Végre az id. törvényszabályokhozi függelék Il-ik folyamának 3-ik füzetét; ára 40 kr. * Olcsó s kitünőkerti vetemény­ma­gvak. A kert­művelés nálunk is megle­hetősen díszült, azonban a külfölddel még e tekintetben sem versenyezhetünk s ennek oka leginkább a vetemény­magvak hiányos voltában keresendő, azért szívesen figyelmeztetjük gazd­asszonyainkat azon körülményre, hogy Lukácsy Sándor a „Népkertésze“ című lap szerkesztője, hogy a hazai kert­ipart gyakorlati úton is elő­mozdítsa, Angolországból hozatott első jeles­­ségű vetemény - magvakat, és azokat a nála (Rákos-Palotán, vasút- és posta­állomás) megren­delőknek az ár utánvételével elszállítja a lát­ható jutányos árakon: Borsó 20 válfajban, fontja 30—50 kr. Káposzta 17 válfajban, latja 10 — 12 kr. Karalábé 2 válfajban, latja 8 kr. Kelkáposzta 2 válfajban, latja 10 — 12 kr. Rózsakel latja 15 kr. Saláta 3 válfajban, latja 10—20 kr. Vöröscékla legjelebb új, latja 10 kr. Murok-répa, korai és kései, jeles, latja 5 kr. Vöröshagyma 7 válfajban, latja 12 — 15 kr. Répa savanyítani való 2 válfajban, latja 6—8 kr. Összeállítva kisebb és nagyobb gyűjtemé­nyek 1—2 frt 50 kr. és legnagyobb 5 frt. Nevezett szerkesztő úr jelenleg a gyakorlati kert-ipar­ egyes­ü­let alakításával foglal­kozik, melynek alapszabályait lapja­­-ik számá­ban közölte, és az azt kívánóknak megküldi; valóban kívánatos ezen gyakorlati irányú egye­sület minél szélesb mérvbeni elterjedése, hol tények, munkáskezek és nem üres szavak állnak készen hazai eme iparunk előmozdítására. * Új dohány. A dohány tőzsdékben „Va­lódi közép finom első minőségű török dohány“ nevezett alatt új dohány jön forgalomba; fontja 1 frt 90 krba, negyed fontja 50 krba állapít­tatott meg. * Egy sajnos esetről tudósíta­nak minket N.-Sz.­Miklósról, mely az egész várost lázas ingerültségbe hozta. A... kereske­désében ugyanis egy 13 éves gyermek volt alkalmazva, ki szelíd viseletéről volt ismeretes. Múlt kedden kirohan boltjából a kereskedő s szörnyísködéssel beszélt, hogy a gyermek a boltban felakasztotta magát. Az összecsődült nép látta a fiút amint a boltból kötéllel a nyakán a szobába vitték s a gyorsan előszó­lított orvos is oda nyilatkozott, hogy a mu­tatkozó jeleknél fogva az akasztás következté­ben halt meg s később a boncolás után is e mellett maradt. A fiút aztán eltemették szertartás nél­kül a temetőn kívül, azonban az eközben meg­érkezett apát figyelmeztették, hogy a keres­kedő ingerlékeny, dühös, kegyetlen természetű, hogy a fiút többizben megverte s itt-ott még egyebet is suttogtak, mire az apa Becskerekre rándult, s ott hivatalos vizsgálatot kért. A ki­küldött bíróság felásatván s megvizsgáltatván a holttestet kitűnt, hogy az nem is volt fel­boncolva , szorosabb vizsgálat után a fején a haj alatt mély vágást s a testen hét, ütésből ke­letkezett, foltot találtak. E jelek oda mutattak, hogy a fiút a kereskedő dühében agyonütötte, azután, a gyanút magáról elhárítandó, felakasz­totta. A vizsgálat további eredményét feszült figyelemmel várják. * Öngyilkosság H.-M.-Vásárhelyen egy alig 17 éves ifjú gyufáról leszedett villóval vetett véget életének. Vegyesek. * A horvát országgyűlés el van halasztva, mint a „Politik“ értesül, aprilról májusra. Hír szerint azért, hogy a magyar országgyűléshez közelebb hozzák. * A Tisza töltése Karád helység (Bodrogköz) táján a vízáradás miatt ismét tetemesen megsérült. Szabolcsból hasonlóról értesülünk. * A tavasz első napján Pesten a Terézvárosban két embert találtak megfagyva. 23-án reggel bokáig érő hó lepte a főváros utcáit, a bécsi — estre érkező — vonat fél órát késett s hó suvatagokkal kellett küzdenie, halljuk, hogy további intézkedésig teher­vonat nem ment Bécsbe. * Egyházi előléptetések. Mint a a „P. H.“ hallja Csanádi egyházmegyei iskolai felügyelővé, Martinkszki József kanonoknak ezen állástól felmentése folytán, Szalay Pál Csanádi káptalanbeli kanonok és főesperes ne­veztetett ki. * A debreczeni takarék­pénztár 2272 irtot adott üdvös célokra, s ebből 100 frtot a debreceni közlönynek jutott. * Halálozás. A magyar akadémia pa­lotájának tervezője, Németország ez idő szerint egyik legelső építészi tehetsége, a porosz király építésze, a francia művészeti akadémia tagja, Stahler Albert, agyszélhüdésben meghalt. * Rejtélyes bűntény Kolozsvár közelében. A „Kolozsvári Közlöny“ írja: Városunk lakóit néhány naptól fogva egy rend­kívül szomorú s meglehetős rejtélyes eset hire foglalatoskodtatja, melyet csupán azért nem akarunk előbb közölni, nehogy valami elha­markodott hírrel lépjünk olvasóink elé. E hó 16-kán Gajzágó fenesi birtokosnak neje meg­betegedvén, orvosságért a férj Kolozsvárra haj­tatott be tulajdon szekerén. Itt elvégezvén ügyeit, csütörtökön délután mitegy 5—6 óra között visszaindult haza, ismét saját szekerén. A monostori vámnál még látták kimenni, de azontúl nyoma veszett, s ez időtől fogva sem Gajzágó,­ sem szekere, lovai, kocsijáról nem lehet tudni semmit. Az otthon betegen várakozó nő még az­nap este haza várta férjét, de az még másnap sem jövén elő, tudakozódtatni kezdett, de az említett egyetlen nyomon kívül senki sem látta. Kétségen kívüli, hogy a leg­borzasztóbb bűntény követtetett el, ami annál valószínűbb, mert Gajzágónál néhány pár ök­rének ára volt készpénzben. A szállongó hírek szerint a holttestet már meg is találták az úgynevezett monostori zöld erdőben. A megye nyomozza a dolgot. * Bunkó zene társulata Berlinben kitűnő fogadtatásban részesült. Mint a „S.“­­nak írják, rendesen a Victoria-színház tunelt­­helyiségeiben játszanak , melynek bérlőjével előnyös szerződésük van, s hallgatóságuk mindig igen nagy. E hó 15-én a koronaherceghez voltak meghiva, hol ebéd felett játszottak. Népzenészeinket, kik a mellékszobában fog­laltak helyet, nagyon meglepte, hogy a herceg magyar „éljen“-nel nyilvánitá tetszését. A har­madik darab után az ebédlő-terembe szállták be őket s szünet nélkül magyar darabokat játszattak velük. Egy pár csárdás eljátszása után zenészeink magyar borral vendégeltettek meg. E hó 20-kán népzenészeink a király előtt voltak játszandók. A poroszok leginkább bámulják azt, hogy zenészeink kóta nélkül oly kitűnő szabatossággal játszanak. * Velencei hírek az osztrákok készülő­déseiről tesznek jelentést. A szabadságosokat behívták s a peschierai lőportorony és kórház előtt erőditvényeket építenek. * Morny hg halála még mindig köz­beszéd tárgya. Mondják, hogy neje alig tud fölocsúdni fájdalmából. Midőn Morny meghalt, kétségbeesve borult hullájára. Három óra múlva elszenderü­lt, s midőn fölébredve, mellét mélyen nyugvék, melegnek érzé, fölugorván kiabálni kezdett: „ő és! ő él!“ miből szivszaggató je­lenet fejlődött. Utódának kinevezése nem egy­hamar fog bekövetkezni, utóbbi tudósítások utódul Walewskit emlegetik. Morny hg kép­tárát a császár akarja megvenni, 1,500,000 frankra becsülik. Holttestének felboncolása ki­­deríti, hogy ő oly betegségben halt meg, melyre az orvosi tudománynak még neve sin­csen. A betegség az emésztő­szervekben fej­lődött ki. Morny agyveleje rendkívüli terje­delmű volt, 1520 szemért nyomott, tehát 220 szemérrel többet mint a rendes középszerű agyvelő. * Új keresztnév: Garibaldi leánya, Te­reza , legközelebb fiát szülvén, a nagyapa Lin­­coln-nak kereszteltette az unokát, mi által azon tiszteletnek akart kifejezést adni, mit a washingtoni elnök iránt érez. * Tudatlanság statistikáj­a. Turini lapok a „tudatlanság statistikája“ cím alatt közük, hogy az olasz királyság 22 millió la­kosa közül 17 millió sem írni, sem olvasni nem tud. * Genuából írják, hogy a város vakmerő bűneset által izgat­tat­ott fel. E hó 10-én esti 6 órakor ugyanis egy úr órájától fosztatott meg az utcán, látszólagos koros gonosztevő által, mire a tettes mellék­sikátoron át törekedett elillanni. Az ebben lakó fodrász feltartóztatni igyekezett őt, de annyira megsebesíttetett általa, hogy a kór­házba kellett vitetnie, ahol nemsokára meghalt. A bűnös üldöztetése közben még két egyént sebesített meg, míg végre a vele találkozott karabinierivel ereszkedett harcba, azt szintén megsebesítvén, de mindamellett elfogatott.­­ Átalánvéve bizonyosnak hiszik, hogy a halál­­büntetés eltörlése még nagyobb mértékben sza­­porítandja a hasonló esetek számát * San Domingóból jelentik, hogy a spanyol lobogó Santiagón leng. A legyőzött felkelők Isabella kegyelméért esedeznek. A spanyol kormány megváltoztatta azon szándé­­kát, hogy St. Domingót feladja. * A táviratozás Európa és India közt m. hó 22-kén nyittatott meg, s ada­tott át a közforgalomnak Egy f. hó 5-kén estve Londonból történt kísérlet, Indiával köz­vetlen után beszélgetni — mint egy szakférfiú közli — nem vezethetett sikerre, London, Haag, Belgium, Németország, Krakkó, Pest, Temesvár, Belgrád, Nizzán és Adrianopolon keresztül Galapolisig jutott, de tovább nem haladhatott elő, miután Konstantinápoly Bag­daddal távsürgönyöket váltogatott. Adrianopo­­lig a távirati közlekedés oly könnyen ment, mintha két szomszédos állomás érintkezett volna egymással.

Next