Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-26 / 25. szám
Szigligeti ismét 100 aranyat nyert. Ez már nem is újság, s a közönség szinte előre várja Szigligeti nevét előtűnni a jeligés levélkéből. Nagyobb újság volna az dráma irodalmunk meddő korszakában, ha más szerző műve nyerné a 100 aranyat, mely Szigligetiét jóval túlhaladná, s ha elolvassa vagy végignézi az ember Szigligeti aranyos műveit, valóban mélyen elszomorodik, hogy annyi évek során nem akadt tehetség, ki e darabokat méltó helyükre szorítaná. Az újabban jutalmazott mű, melyről előre ítélni nem akarunk „A fény és árnyai“ címet viselő szomorújátéknak van nevezve. Pákh Albert jelentése szerint a mű alapeszméje nem lep meg újdonsága által, s az érdem az eszme feldolgozásában keresendő. Tárgya napjaink életéből van merítve, s mélyen belenyúl mai társadalmi viszonyaink fájós részleteibe. Egy születésre s vagyonilag előkelő fiatal magyar birtokos, egy könnyelmű, fegyelmezetlen s szenvedélyes jellem, nagy vigan, fényben s pompában éli világát Párisban, nejével együtt, ki egy elszegényedett családi francia marquisnő, s aki nevét és fényes rangját hozta cserébe férje gazdagságáért. Mig a férj milliói tartanak, addig nincs baj; a nő boldog a fényben és pompában, mely életének egyedüli célját képezi. De jönnek a leverő hírek. A pazarlás következményei hamarább beállnak, mint képzelték volna s a dolgok odáig fejlődnek, hogy nem marad más hátra, mint a világvárost s annak zajos életét elhagyni, s a francia menyecskével — bár akarata ellenére — Pestre, sőt még innen is tovább, egy magyar falu ezernyi kényelmetlenségei közé költözni. Amint e viszonyok változnak és a felhők tornyosulnak, szintoly arányban fejlődik az ilyen légkört megszokni nem tudó nő daemoni jelleme, mi aztán mindkét félre nézve szomorú katastrófával, a darab két fő alakjának megsemmisülésével végződik. A pályázatra beküldött 17 pályamű között a bírálók még a „Herodes“ címűt találták különösen dicséretre méltónak, mely a „jelen pályázat egyik ékessége s drámairodalmunk mai viszonyai közt örvendetes számot tesz!D r. Makó, március 22. (A makói tanodák és tanítók állása.) E hó 20-án a Szentlélek segítségül hívása után ngs. és ft. Makra Imre prépost ur elnöklete mellett vették kezdetöket a róm. kath. részről a makói belső tanodákban az első félévi vizsgák, s másnap telt. Végh János világi tanfelügyelő ur jelenlétében is a kültériekben folytattattak s befejeztettek. Ha a tanodák szellemi állapotáról akarunk szólni, meg kell vallanunk, hogy azokban az oktatás célszerűen kezeltetik, s a tanító urak mindent elkövetnek a népnevelés üdvös felvirágoztatására; átalában a növendékek szép eredményt mutattak fel e vizsgák alkalmával, kivévén a kálváriai kültanodát, melynek nem rég elhunyt tanítója még a régiekből való lévén, azt igen gyenge állapotban tartotta s hagyta. Reméljük azonban, hogy jövőben e hiányon is segítve leend. De most nézzük a tanítók anyagi állapotát. Valóban megilletődik az ember, midőn hallja, hogy a kath. tanítók egyenként 270 o. é. srt készpénz évi díjazással vannak ellátva s önkénytelen azon gondolata támad: hogyan lehet 365 napon át 270 írtból családos embernek kijönni? Kivált ha hozzá vesszük, hogy e csekély fizetést is három helyről kapják negyedévi részletekben átlagosan! Ilyesmikre aztán az ember azt szokta mondani: bizon hátra vagyunk még! A tanodaépületek közt is van egy a kültéren, amely legalább is a 17-ik századot juttatja eszünkbe. Vájjon ki lesz az a boldog, ki a kath. tanítók sorsát csak annyira is fogja felemelni, mint például a ref. tanítóké van jelenleg? s e. y. Helybeli újdonságok. * Vörösmarty művei megjelenésének késedelmét a „Pesti Napló“-ban S. F. hosszasan mentegeti s múltkori megjegyzésünk ellenében felhozza, hogy mennyi sok időt és utánjárást vesz igénybe Gyulai jegyzeteihez s az életrajzhoz szükséges anyagok gyűjtögetése, s hogy bármily gyorsan dolgozó embernek nem egy-két havi munka az. Tökéletesen igaza van S. F. úrnak, s ha a felvilágosítás fél évvel előbb jelenik meg, nem lesz szükség felszólalásra, mert a közönség megnyugtatva örömest várt volna. Az is igaz, hogy a németországi vállalkozók a német classikusokból egyszerre többnek kiadását indítják meg füzetenként, melyben, miután többen rendezik, az egyik füzet Goethe, a másik Wieland, a harmadik Schiller műveit kezdi meg, s a közönségnek sokáig kell várni mig Goethe összes műveit megkapja. Erre azonban el van készülve , mert az előfizetési íven okadatolva látja az eljárást s ezen tudattal ír alá. A kitűzött időre pedig kezében van az egész gyűjtemény. Itt azonban nem volt elkészülve a közönség, hogy a köteteket össze-vissza kapja, s a kitűzött határidőn túl még egy évig kell várnia, anélkül, hogy a kiadó vagy rendező tudatná vele a késedelem okát. Ennyit pedig tán csak jogosan várhat az előfizető közönség. Azt mondja S. F. úr, hogy nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt készül el valaki valamely művel, hanem, hogy mint készíti el azt. E szerint ha tíz év múlva jelentek volna meg a kitűzött időn túl Vörösmarty munkái, az mindegy lett volna, mert hisz a közönség nem azért fizet elő a munkára, hogy minél előbb élvezhesse azt, hanem hogy tíz évig várjon reá, s ha az alatt az idő alatt valamikép meghal, majd elolvassák unokái. Pedig a tapasztalás épen az ellenkezőt bizonyítja, s azt S. F. úr is nagyon jól tudja, hogy mennyi boszúságot okozott a közönségnek s mennyire rontott az irodalom hitelén az, hogy a művek a kitűzött határidőre soha sem jelentek meg; jól tudja azt, hogy a Kisfaludy-társaság pártolói mennyi sürgető felszólítást intéznek a társulat által kiadandó művek késedelme miatt. Azt is jól tudja, hogy az ilyen nagybecsű, de drága mű pártolására mily nehéz nálunk a közönséget megnyerni; épen itt kellene tehát vagy a megjelenésben a legnagyobb pontosságot tanúsítani, vagy a késedelmet okadatolni. Ami pedig a díszkötéseket illeti, melyeken leginkább lovagol S. F. úr, ezek csak mellékes dolgok gyanánt voltak felhozva, annyi azonban bizonyos, hogy ha valakivel jó előre megvétetik a borítékot, nem örömest heverteti, mert meg van az a megbocsátható hiúsága, hogy a művet minél előbb teljes díszben és rendben szereti könyvtárában látni, tudván azt is, hogy a kötetlen könyv hamarább romlásnak indul. Sokat kellene még S. F. úr hosszú s célzatos védbeszédére felelnünk, de az újdonsági rovat erre tért nem ad, lehet azonban, hogy némely dolgokra még visszatérünk. A „Fővárosi Lapok“ e tárgyra vonatkozólag a következőket írják: „S F. pártolása alá veszi Gyulai Pált a Vörösmarty életrajzának hosszas késése miatt s azt állítja, hogy ezzel nyer és nem veszít az irodalom, mert az életrajz így sokkal jobb lesz. Meglehet, ámde tekintetbe kell venni azt is, hogy az irodalomnak — ha fen akar állni — egy kicsit a közönség részvétére is szüksége van, melyet tehát nem szabad kockáztatni semmi ok miatt. A közönség, mely teljes gyűjteményre fizetett elő, teljes gyűjteményt kíván s méltán vádolhatja azt, ki miatt e jogos kivonata nem teljesülhet. Továbbá az irodalom hitele nem csupán a részmunkák, hanem a pontatlanságok és megjelenési határidők elmulasztása által is nagyon romlik. Az efféléket tehát nem lehet, sőt nem is szabad védelbezni. * A helybeli színháznak jeles vendége van. Kövérné Komlósy Ida asszony, a nemzeti színház érdemes tagja, a korán elhunyt Kövér Lajos „Indiana“ című szomorújátékában ma fog először föllépni a helybeli színpadon. * Rég nem történhetett Szegeden, hogy az előadást közönség hiánya miatt ne lehetett volna megtartani; az idén ez is megesett, mégpedig múlt csütörtökön, midőn Jánosiné és Kecskésné jutalomjátéka lett volna. Ennek oka kisrészt a kellemetlen időjárásban, nagyrészt azonban a közönség teljes kimerülésében keresendő, mely a bérletszünetes előadások következménye szokott lenni. Már pedig az idén túlságig volt részünk a bérletszünetes előadásokban, úgy hogy azok száma körülbelől a bérleti előadások számával egyenlő. * Ismét fehérek az utcák és háztetők, tegnap reggelre bokáig érő hó esett. Ezzel is úgy vagyunk már, mint minden egyéb jóval, ami túl bőven áradoz ránk. Jóllaktunk már vele. * A városi hivatalnokok egy felsőbb helyről érkezett rendelet értelmében a közmunka váltsági adót, mely alól eddig fel voltak mentve, jövőre szintén kötelesek fizetni. * Halálozás. Városunk polgárát, a jótékonyságáról ismert Leffter Mihály urat ismét fájdalmas veszteség érte; édesanyja Arzenovits Perszida, özvegy idősb Leffter Mihályné, élte 75-ik évében f. hó 19-kén délutáni 4 órakor meghalt. Földi maradványai nagy díszszer s nagy közönség kísérete mellett vitettek a végnyugalom helyére. Béke hamvaira! — A veres alányomattal díszített 10 forintos bankjegyeket illetőleg figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy azok még csak ápril utoljáig lesznek forgalomban. * Heckenast Gusztáv kiadásából néhány új munkát kaptunk. Első helyen említjük itt Józsika Miklós ünnepelt írónk „Emlékiratai“-t, mely annyi életbölcsességgel, s oly derült kedélylyel van írva, hogy aki végig olvassa e három kötetet, úgy érzi magát, mint mikor egy ismerős, kedves és fájó dal egyszerre kettészakad. A harmadik kötetben írja a többi közt, hogy Fáy András 1839-ben ezt írta emlékkönyvébe: Ne vadászd nagyon magadon kívül az örömet és gyönyörűséget, mert elszokdl ezt magadban lelni fel.“ „Erre több, mint 130 kötetnyi művel feleltem.“ Soha sem vágytam nagyságra, — mondja továbbá — minden vigaszom ez óráig az, hogy becsületes ember vagyok.“ Még így befejezetlen is kincsünk ez emlékirat, s egyik díszét fogja képezni minden magyar könyvtárnak. Helyben Burger Zsigmondnál is kapható. — A másik érdekes mű Jókai Mór „Mire megvénülünk“ című regénye, mely a múlt évben a „Hon“ tárcájában jelent meg. Azon ragyogó phantasiával s gyönyörű nyelven van írva, mely Jókai műveit annyira kedvessé teszi. Négy kötet; ára 4 frt. Megkaptuk továbbá: „Száz mese képekkel“ Il-ik kiadását s szülőknek, gyermekeik számára tanulságos és mulattató olvasmányul, ajánljuk. Végre az id. törvényszabályokhozi függelék Il-ik folyamának 3-ik füzetét; ára 40 kr. * Olcsó s kitünőkerti veteménymagvak. A kertművelés nálunk is meglehetősen díszült, azonban a külfölddel még e tekintetben sem versenyezhetünk s ennek oka leginkább a veteménymagvak hiányos voltában keresendő, azért szívesen figyelmeztetjük gazdasszonyainkat azon körülményre, hogy Lukácsy Sándor a „Népkertésze“ című lap szerkesztője, hogy a hazai kertipart gyakorlati úton is előmozdítsa, Angolországból hozatott első jelességű vetemény - magvakat, és azokat a nála (Rákos-Palotán, vasút- és postaállomás) megrendelőknek az ár utánvételével elszállítja a látható jutányos árakon: Borsó 20 válfajban, fontja 30—50 kr. Káposzta 17 válfajban, latja 10 — 12 kr. Karalábé 2 válfajban, latja 8 kr. Kelkáposzta 2 válfajban, latja 10 — 12 kr. Rózsakel latja 15 kr. Saláta 3 válfajban, latja 10—20 kr. Vöröscékla legjelebb új, latja 10 kr. Murok-répa, korai és kései, jeles, latja 5 kr. Vöröshagyma 7 válfajban, latja 12 — 15 kr. Répa savanyítani való 2 válfajban, latja 6—8 kr. Összeállítva kisebb és nagyobb gyűjtemények 1—2 frt 50 kr. és legnagyobb 5 frt. Nevezett szerkesztő úr jelenleg a gyakorlati kert-ipar egyesület alakításával foglalkozik, melynek alapszabályait lapja-ik számában közölte, és az azt kívánóknak megküldi; valóban kívánatos ezen gyakorlati irányú egyesület minél szélesb mérvbeni elterjedése, hol tények, munkáskezek és nem üres szavak állnak készen hazai eme iparunk előmozdítására. * Új dohány. A dohány tőzsdékben „Valódi közép finom első minőségű török dohány“ nevezett alatt új dohány jön forgalomba; fontja 1 frt 90 krba, negyed fontja 50 krba állapíttatott meg. * Egy sajnos esetről tudósítanak minket N.-Sz.Miklósról, mely az egész várost lázas ingerültségbe hozta. A... kereskedésében ugyanis egy 13 éves gyermek volt alkalmazva, ki szelíd viseletéről volt ismeretes. Múlt kedden kirohan boltjából a kereskedő s szörnyísködéssel beszélt, hogy a gyermek a boltban felakasztotta magát. Az összecsődült nép látta a fiút amint a boltból kötéllel a nyakán a szobába vitték s a gyorsan előszólított orvos is oda nyilatkozott, hogy a mutatkozó jeleknél fogva az akasztás következtében halt meg s később a boncolás után is e mellett maradt. A fiút aztán eltemették szertartás nélkül a temetőn kívül, azonban az eközben megérkezett apát figyelmeztették, hogy a kereskedő ingerlékeny, dühös, kegyetlen természetű, hogy a fiút többizben megverte s itt-ott még egyebet is suttogtak, mire az apa Becskerekre rándult, s ott hivatalos vizsgálatot kért. A kiküldött bíróság felásatván s megvizsgáltatván a holttestet kitűnt, hogy az nem is volt felboncolva , szorosabb vizsgálat után a fején a haj alatt mély vágást s a testen hét, ütésből keletkezett, foltot találtak. E jelek oda mutattak, hogy a fiút a kereskedő dühében agyonütötte, azután, a gyanút magáról elhárítandó, felakasztotta. A vizsgálat további eredményét feszült figyelemmel várják. * Öngyilkosság H.-M.-Vásárhelyen egy alig 17 éves ifjú gyufáról leszedett villóval vetett véget életének. Vegyesek. * A horvát országgyűlés el van halasztva, mint a „Politik“ értesül, aprilról májusra. Hír szerint azért, hogy a magyar országgyűléshez közelebb hozzák. * A Tisza töltése Karád helység (Bodrogköz) táján a vízáradás miatt ismét tetemesen megsérült. Szabolcsból hasonlóról értesülünk. * A tavasz első napján Pesten a Terézvárosban két embert találtak megfagyva. 23-án reggel bokáig érő hó lepte a főváros utcáit, a bécsi — estre érkező — vonat fél órát késett s hó suvatagokkal kellett küzdenie, halljuk, hogy további intézkedésig tehervonat nem ment Bécsbe. * Egyházi előléptetések. Mint a a „P. H.“ hallja Csanádi egyházmegyei iskolai felügyelővé, Martinkszki József kanonoknak ezen állástól felmentése folytán, Szalay Pál Csanádi káptalanbeli kanonok és főesperes neveztetett ki. * A debreczeni takarékpénztár 2272 irtot adott üdvös célokra, s ebből 100 frtot a debreceni közlönynek jutott. * Halálozás. A magyar akadémia palotájának tervezője, Németország ez idő szerint egyik legelső építészi tehetsége, a porosz király építésze, a francia művészeti akadémia tagja, Stahler Albert, agyszélhüdésben meghalt. * Rejtélyes bűntény Kolozsvár közelében. A „Kolozsvári Közlöny“ írja: Városunk lakóit néhány naptól fogva egy rendkívül szomorú s meglehetős rejtélyes eset hire foglalatoskodtatja, melyet csupán azért nem akarunk előbb közölni, nehogy valami elhamarkodott hírrel lépjünk olvasóink elé. E hó 16-kán Gajzágó fenesi birtokosnak neje megbetegedvén, orvosságért a férj Kolozsvárra hajtatott be tulajdon szekerén. Itt elvégezvén ügyeit, csütörtökön délután mitegy 5—6 óra között visszaindult haza, ismét saját szekerén. A monostori vámnál még látták kimenni, de azontúl nyoma veszett, s ez időtől fogva sem Gajzágó, sem szekere, lovai, kocsijáról nem lehet tudni semmit. Az otthon betegen várakozó nő még aznap este haza várta férjét, de az még másnap sem jövén elő, tudakozódtatni kezdett, de az említett egyetlen nyomon kívül senki sem látta. Kétségen kívüli, hogy a legborzasztóbb bűntény követtetett el, ami annál valószínűbb, mert Gajzágónál néhány pár ökrének ára volt készpénzben. A szállongó hírek szerint a holttestet már meg is találták az úgynevezett monostori zöld erdőben. A megye nyomozza a dolgot. * Bunkó zene társulata Berlinben kitűnő fogadtatásban részesült. Mint a „S.“nak írják, rendesen a Victoria-színház tunelthelyiségeiben játszanak , melynek bérlőjével előnyös szerződésük van, s hallgatóságuk mindig igen nagy. E hó 15-én a koronaherceghez voltak meghiva, hol ebéd felett játszottak. Népzenészeinket, kik a mellékszobában foglaltak helyet, nagyon meglepte, hogy a herceg magyar „éljen“-nel nyilvánitá tetszését. A harmadik darab után az ebédlő-terembe szállták be őket s szünet nélkül magyar darabokat játszattak velük. Egy pár csárdás eljátszása után zenészeink magyar borral vendégeltettek meg. E hó 20-kán népzenészeink a király előtt voltak játszandók. A poroszok leginkább bámulják azt, hogy zenészeink kóta nélkül oly kitűnő szabatossággal játszanak. * Velencei hírek az osztrákok készülődéseiről tesznek jelentést. A szabadságosokat behívták s a peschierai lőportorony és kórház előtt erőditvényeket építenek. * Morny hg halála még mindig közbeszéd tárgya. Mondják, hogy neje alig tud fölocsúdni fájdalmából. Midőn Morny meghalt, kétségbeesve borult hullájára. Három óra múlva elszenderült, s midőn fölébredve, mellét mélyen nyugvék, melegnek érzé, fölugorván kiabálni kezdett: „ő és! ő él!“ miből szivszaggató jelenet fejlődött. Utódának kinevezése nem egyhamar fog bekövetkezni, utóbbi tudósítások utódul Walewskit emlegetik. Morny hg képtárát a császár akarja megvenni, 1,500,000 frankra becsülik. Holttestének felboncolása kideríti, hogy ő oly betegségben halt meg, melyre az orvosi tudománynak még neve sincsen. A betegség az emésztőszervekben fejlődött ki. Morny agyveleje rendkívüli terjedelmű volt, 1520 szemért nyomott, tehát 220 szemérrel többet mint a rendes középszerű agyvelő. * Új keresztnév: Garibaldi leánya, Tereza , legközelebb fiát szülvén, a nagyapa Lincoln-nak kereszteltette az unokát, mi által azon tiszteletnek akart kifejezést adni, mit a washingtoni elnök iránt érez. * Tudatlanság statistikája. Turini lapok a „tudatlanság statistikája“ cím alatt közük, hogy az olasz királyság 22 millió lakosa közül 17 millió sem írni, sem olvasni nem tud. * Genuából írják, hogy a város vakmerő bűneset által izgattatott fel. E hó 10-én esti 6 órakor ugyanis egy úr órájától fosztatott meg az utcán, látszólagos koros gonosztevő által, mire a tettes melléksikátoron át törekedett elillanni. Az ebben lakó fodrász feltartóztatni igyekezett őt, de annyira megsebesíttetett általa, hogy a kórházba kellett vitetnie, ahol nemsokára meghalt. A bűnös üldöztetése közben még két egyént sebesített meg, míg végre a vele találkozott karabinierivel ereszkedett harcba, azt szintén megsebesítvén, de mindamellett elfogatott. Átalánvéve bizonyosnak hiszik, hogy a halálbüntetés eltörlése még nagyobb mértékben szaporítandja a hasonló esetek számát * San Domingóból jelentik, hogy a spanyol lobogó Santiagón leng. A legyőzött felkelők Isabella kegyelméért esedeznek. A spanyol kormány megváltoztatta azon szándékát, hogy St. Domingót feladja. * A táviratozás Európa és India közt m. hó 22-kén nyittatott meg, s adatott át a közforgalomnak Egy f. hó 5-kén estve Londonból történt kísérlet, Indiával közvetlen után beszélgetni — mint egy szakférfiú közli — nem vezethetett sikerre, London, Haag, Belgium, Németország, Krakkó, Pest, Temesvár, Belgrád, Nizzán és Adrianopolon keresztül Galapolisig jutott, de tovább nem haladhatott elő, miután Konstantinápoly Bagdaddal távsürgönyöket váltogatott. Adrianopolig a távirati közlekedés oly könnyen ment, mintha két szomszédos állomás érintkezett volna egymással.