Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-11-21 / 93. szám

POLITIKAI ÉS VEGYEST­ART­ALMU KÖZLÖNY. Egyes szám­ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, s Pesten Neumann A. I-s. magy. hirdetési irodájában, Pesten, zsibárus-utca 2-ik sz. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppelik A., — Maria­m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések ex editiójában; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszáriház, 2-ik emelet. Kiadóhivat­al Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre ... 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Előfizetési feltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . Évnegyedre .. 1 frt 50 kr. 3 frt Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Kiütött a szög a zsákból. Szilágyi Virgil, ki Turinból a szent igéket hozta vala, ki nemzetünk önkényt számüzöttje fényes nimbuszának leszakgatott darabjaiból köpenyt férceit vala össze a maga gyöngéinek takargatására; azon Szilágyi, ki egy időben úgy akarta nemzetét a né­mett­ől megszabadítani, hogy Bismarck­nál antichambrirozott, ha ugyan beeresztet­ték az előszobába, miről eddigelé biztos tu­domásunk nincsen; aki — miután a nemzet királyával hosszú viszály után szent frigyet kötött----a haza veszte fölött bús érzelmeit elzengedeté; azon Szilágyi, ki többi 48-as társaival együtt a hazaáruló Deák-párt nya­kába annyi átkot szórt, hogy abba akár egy világot bele lehetne fullasztani, az a Szi­lágyi, kiről jóhiszemű választói azt kiálto­­zák: Csak egy a szabadság és Szilágyi az ő prófétája, huncut, aki ellene van! — ugyan­azon Szilágyi újabb időben bűnbánólag szőr­köntösbe burkolódzik és eljár — már többé nem Turinba, hanem — Esztergomba! Mit tanult ott? Azt, hogy a községi is­kolák sértik a katholikusok jogait, hogy az egy élő Isten közös és testvéries imádása nem fér össze a szeretet vallásának tanaival, hogy a népiskolák közösítése csak mi ellenünk in­tézett protestáns merénylet, és több efféle gyönyörű dolgokat. És a szabadelvűség bolyongó apos­tola, saturálva ilyen liberális eszmékkel, „kath. gyűlést“ hívott össze Pest városában, mely — beleszámítva néhány, alkalmasint odaparancsolt klerikust — 40 szál emberre lőtte ki magát. És előterjesztette vala vasárnap szent napján e tisztes gyülekezetnek szóval és nyomtatásban malaszttal teljes nézeteit. És a consilium e minature kiadású syl­­labusra rámondta a kenetteljes Áment! Eddig a bohózat... de ennek komoly oldala is van, tekintsük meg azt. Méltó gyanúperrel él minden gondolkodó ember a „túlzottak“ iránt, mert ezek — a történelem tanúsága szerint — többnyire ra­jongók vagy csalók szoktak lenni; pedig jaj azon nemzetnek, melynek közügyei ilye­nek kezeire kerülnek ! Az „engesztelhetlenek“ szerepét vállalta magára hazánkban az u. a. 48-as párt; ő mindent kérésért, minden foganatba vett re­formot kigúnyolt, és az országgyűlési több­séget, mely nem hűbele balázs módon nyakra­­főre rohanni, hanem lasubb léptekkel bár, de biztosan haladni kívánt, a „pecsovics“ díszes névvel tisztelte meg. Mi akkor idején figyelmeztettük e lap tisztelt olvasóit — s pedig több ízben — hogy nem a szabadelvűség készteté 48-sainkat ama­gányivetiségre , nem megsértett demo­kratikus érzetük miatt okvetlenkednek a vég­letekig az államjogi kérdésben; akkori állítá­saink mellett tanúskodik most az „Ellenőr“ maga , midőn hétfői számában Szilágyitól azt kérdi : „várjon ki ő és mit keres ?“ A felelet erre, szerintünk, igen egyszerű. Szerepet keres­s pedig a tout prix, ha törik vagy szakadt Miután t. i. Irányi Jupiter Jonans, Ma­darász , Simonyi és egyéb nagy diplomaták miatt az országház legtúlzóbb oldalán a nagy Virgil nem lehetett primus inter pares, más téren akarja babérjait keresni : világi ült­r­a m­o­nt­á­nn­ak csapott föli És elég vakmerő Pesten kezdeni meg reactionárus agitatióját, Pesten, hol a nép­iskolák a szentesített törvény betűje és szel­leme szerint közösöknek nyilváníttattak. A dolog lényegét, hogy vájjon mely is­kolák üdvösebbek? nem akarjuk itt újra sző­nyegre hozni, miután erre nézve meggyőző­désünket már sok ízben, és e lap hasábjain is kifejtettük.­­ Körülmények szerint a fele­kezeti iskola is ajánlatos lehet, mert jelsza­vunk e tekintetben : „Legyen az iskola j­ó, feleljen meg a törvényszabta igényeknek !“ De más kérdés az: minek nevezhető oly törekvés, mely a szabadelvű községi iskolák ellen van irányozva? Ennek csak egy a neve: reactio! — És ha oly férfiú, ki a világgal eddig azt akarta elhitetni, hogy csakis ő és az ő pártja bírják az igaz és patentírozott szabad­­elvűséget; ha — mondjuk — olyan férfiú a reactio nyomdokaiba lép , az arculcsapja a szabadelvűsédet. E szempontból mondtuk vakmerőnek Szilágyi újabb föllépését, mert nagy okton­­diságot kell választóiról föltennie, ha azt hiszi, hogy mostani igyekezetét is szabad­elvű.-­­égnek tartandják. Meg fogja bánni merész játékát válasz­tói bizalmával, mert az a magyar nép még­sem olyan vak, hogy ne lássa, mi fehér és mi fekete, és más alkalommal majd jobban megnézi azt az embert, ki oly szépen és hosszasan szeret a szabadságról dictiózni. Itt a fővárosban pedig, — nem hiszszük — hogy a tények bennünket megcáfolni fog­nak, ha azt mondjuk, miszerint: Szilágyi és consortes nem lesznek képesek a haladás ke­rekeit megakasztani. Akikkel eddig a dologról beszélni alkal­mam volt, mindnyájan csak­­ mosolyogtak, pedig : Egy angol államférfiú halálos ágyán imigy szólott a közpályára készülő fiához: „Légy bátor fiam, a bátorság a politikai életben a főerények egyike. Hadd rágalmazzon a botrányt hajhászó világ, hadd gyűlöljenek, üldözzenek téged elleneid: mindez csak emelni fogja ti­sztalelkü törekvéseidet. Csak egytől óva­kodjál — a nevetségesség átkától.“ Szilágyi azonban bátrabb a bátraknál, mert ettől sem fél. Budán, 1869. nov. 19-én. Mayer Miksa, Temesvár, nov. 17-én. A nemzetek fejlődési története által fé­nyesen igazolt amaz elv, mely szerint a mű­velődésnek jelen előrehaladott szakában való­­dilag boldog és biztos jövőjű nép csak mun­kás, t­ö­­­v­i­l­ágo­sod­o­tt és helyzetét híven fölismerő nép lehet, diadalát üli azon szorgalomban és törekvésben, melylyel a mivelt világ nemzetei úgy az anyagi, mint a szellemi téren egymást utólérni és túlszár­nyalni igyekeznek. Egy nemzetnek fejlődéséhez s jövője biz­tosításához tehát mi sem szükségesebb, mint munkásság, fölvilágosodottság s a helyzetnek hű fölismerése. Valamint a természetben az erők együt­tes működése tartja össze a mindenséget, úgy a nemzetek fejlődési életében is az elő­rehaladást , boldogságot és biztos jövendőt az általam föntebb jelzett tényezőknek együt­tes közremunkálása biztosítja, s valamint a természeti erőknek szétmállása megzavarná a mindenség örök rendjét , akként állana elő zavar és fönnakadás a nemzetek fejlődési életében is, a föntebb érintett tényezők egyi­kének másika nélkül való működése követ­keztében ; mert munkásság fölvilágosodottság nélkül, fölvilágosodottság és munkásság pedig a helyzet hű fölismerésének hiányában cél­hoz , azaz a boldogsághoz s a jövendő biz­tosításhoz nem vezet. Ott, hol e három tényező együtt­műkö­dik , a biztos boldogság el nem maradhat. Nekünk magyaroknak legfőbb kötelessé­günk tehát , hogy az európai polgárosult nemzetek közt való megmaradhatásunk érde­kéből a fejlődés ezen főtényezőit magunknak megszerezzük, fejleszszük s ezeknek együt­tes működtetése által tételünket és jövendőn­ket biztosítsuk. Birtokában vagyunk-e ma már a fejlődés ezen főtényezőinek? Szóljunk őszintén. Hazánkban, fájdalom, túlnyomó szám­ban vannak ma is azok, kik helyzetöket föl nem ismerik vagy fölismerni nem akarják. Sokaknál ez a dologtalanság iránti előszere­tetből, másoknál pedig a fölvilágosodottság , hiányából származik. Magyarországban 1848 előtt az ariszto­­kratiko-feudális rendszer uralkodott, mely egy osztályra , azaz a nemességre terjesztvén ki az előjogokat, a hatalmat és hivatalt is ezen osztályra ruházta, mig a népet, a nemzetnek tulajdonképe­ni zömét, a kiváltságok sorom­póin kívül hagyta. Az 1848-dik év ledönté a kiváltságok bástyáit s a népfönség elvét juttató diadalra. Ámde aki azt hinné, hogy a népfönségi eszméknek diadalrajutása után az 1848-dik év előtti kiváltságolt osztály mindenik tagja fölismerte az uj helyzetet és ebben rendelte­tését és munkásságának körét, az épen any­­nyira csalódnék , mint az , aki a népnek vagy polgárságnak egy részéről táplálna ha­sonló hitet. A nemességnek vannak még ma is, és pedig fájdalom , számosan olyan tagjai, kik a népfönségi eszmék diadalra jutása után is kiváltságolt helyzetben gondolják magukat. Avagy nem találkozunk-e még ma is az 1848-dik év előtti nemességnek számtalan oly tagjaival, kik kimérik az érintkezési vonalat maguk és a polgári elem között, kik a kék­­vérüség hányadiziglenségétől mérik az em­bert? kik lenézik az iparost, a munkást, mig önmaguk a tétlenség párnáján hevernek? kik tönkrejutva, inkább éhen s mások nya­kán tengődve pöffeszkednek, semhogy a be­csületes munkásság utján igyekeznének élni és hatni ? Íme a helyzetnek fölismerni nem aka­rása, mely a dologtalanság iránti előszeretet­ből ered. Hasonlókép állunk a polgári elemnek legnagyobb részével is. Társadalmi életünkben az 1848-dik év előtti osztály-elszigeteltség káros következései még csak ma láthatók. A polgári elem egy része — érezve mun­kásságát s a munkásság hatalmát — most elkülönzött állásba helyezi magát, s mintegy visszafizetendő a nemesi osztály 1848 előtti szűkkeblűségét, az érintkezés útjában álló akadályokat nemcsak elhárítani nem , de sőt azokat gyarapítani igyekezik. Pedig munkásság a helyzet föl nem is­merése nélkül ismét nagyon keveset ér. Mit szóljak a köznépről, mely legna­gyobb részben büszke és kevély, csaknem mint a nemesi osztály egy része, anélkül azon­ban , hogy a polgári elem munkásságával bírna. Az általam elősoroltakból csak az tűnik ki, hogy egyes osztályoknál a helyzet föl nem ismerésének s a dologtalanságnak leg­főbb oka: a hiányos nevelés és az ezzel kar­öltve járó fölvilágosodottság hiánya. Szerintem a nevelés célja nem abban áll, hogy valaki a társadalmi szokásokat is­merje s 5 vagy 6 nyelvnek legyen birtoká­ban; a nevelés célja: a fölvilágosodottság terjesztése , s fölvilágosodott csak az, ki tételét és rendeltetését fölfogva, az elészabott pályán küzd, fárad és tesz; ki embertársát — a sokat emlegetett, de nem értett de­­mokratia elvei szerint — magához hasonló­nak, vele egyenjogúnak tekinti, s ki az em­beriség magasztos föladatának is önérdek nélkül megfelelni igyekezik. Majd ha az iparos, földmivelő s a I. osztály azon része, mely ma még büszkén nevezi magát polgárnak, de oly hangon, mely arisztokratikus érzelmeket árul el; s majd ha a nemességnek föntebb érintett töredéke a mai napon is még büszkén emlegetett jobb születés képzelt előnyeiről lemondva, a föl­világosodottság ösvényére lép, akkor meg­szűnik minden korlát az érintkezésre nézve, s lesz munkás, föl­világosodott polgár mind­egyik, ki helyzetét és föladatát ismeri, érti s aszerint él és működik. S ezért időnkben a nevelés a legfőbb. Ha mindenki helyzetének helyes fölis­merése után nyerendi neveltetését, megszűn­nek az előítéletek, lehullnak a társadalom­nak egyik osztályt a másiktól szétválasztó korlátai, mert ezeket megszüntetendi és le­­rombolandja a nevelés helyes irányával együtt­járó fölvilágosodottság. A nevelés eddigelé elhanyagolt ügye te­hát az, melyet országszerte fokozott erélylyel kell fölkarolnunk; ez a tér az, melyen kor­mánynak és polgároknak vállvetve kell mun­kálkodnunk , áldoznunk, hogy megteremtsük a művelt, munkás és fölvilágosodott Magyar­­országot és ezzel annak biztos jövendőjét! Bessenyei Ferenc: Dalmátiából Amint előre is látni lehetett, a Bocche di Cattaro északi részében a fölkelőkkeli bé­kés alkudozás nem vezetett eredményre s az ellenök tervezett hadműveletek már néhány nap óta folyamatban vannak; a­ hadcsapatok combinált előnyomulása lassan bár, de foly­vást halad, s a hegyi ágyuk fedezete alatt már a rilanoi magaslatokat is csakhamar el­foglalták. A hadműködés sikereit egy Cattaroból november 17-től kelt távirat következőkben jelzi : „Urschitz ezredes a legnehezebb menetek után jelentéktelen ellenállás mellett minden veszteség nélkül megérkezett Zwecawa és Unisime közé. Fischer ezrede megszállotta Ledenicét, honnan ma puskaropogás hallat­szott, Raiffel ezrede Ubalactól leereszkedett Ledenice felé. A főhadiszállás Simio ezredével Cerkoiceig nyomult elő minden komoly ellen­állás nélkül. A felkelőket a szárnycsapatok mindenütt visszaverték. Urschitz major a 3-ik vadászzászlóaljjal Dragalj felé nyomulván, ösz­­szecsapott a fölkelőkkel. Schönfeld ezredes tegnap Kosmacig nyomult előre, honnan erős puskaropogást lehetett hallani.“ A fölkelők fanatizált vadságáról, külö­nösen a morlakokról, e félvad hordáról, kik­nek nőseik is harcolnak, érdekes adatokat közölnek a lapok. Ezeket papjaik tüzelik a harcra, melynek már valóságos vallási háború jelleget adtak. A morlakok nagy­részt görög nem egyesültek, s pápáik egyre uszítják a katholikus felekezetüek ellen, kiknek falvait fölgyujtják s kipusztítják. Ma­guk a fölkelők közt is már két párt van, a katholikus és az illyr. E körülmény csak könnyíteni fogja a lázadás leverését, de egyszer­smind szomorú nyomokat hagyana maga után, mert már is egész vidékek vannak fölégetve, kipusztítva. A bécsi hir­­lap részletes közleményt hoz a boccai események felől azon időtől fogva, midőn Auersperg gróf vette át a parancsnokságot. Hangsúlyozza a fölkelőkkel szemben vitt szelíd eljárást, melynek célja volt a fölkelésnek békés úton való lecsendesítése, ami azonban nem sikerült. Böngészetek az ellenzék tarlóján. A personificált megye, Nyári Pál atyus, megint betette a garast Pestvármegye köz­gyűlésén. A bihari hírhedt petitio volt sző­nyegen, s a copfos megye régi rozsdás frin­­giájú vitézlő tekintetes urai összeröfffentek az antik vármegyeházának mohos falai közé, hogy keblökre öleljék és megvigasztalják e kis szörnyszülöttjüket azon kegyetlen pasko­­lás után, melyet rajta a végromlással fenye­getett municipiumok országszerte véghezvit­­tek. Meg is vigasztalták 600 bizottmányi tag közül 104-en. De nem ez a fődolog, hanem a garas, amit a megyék atyja betett vízinek a bihari petitio mellé, s amelylyel szerencsésen meg is nyerte mind a kettőt. A rómaiak nem hoztak­ törvényt az apa­gyilkos ellen — imigyen csapta be a pené­szes garast Nyári Pál aranypapucsos hasa — mert nem hitték, hogy legyen oly elveteme­dett , aki atyjára gyilkot emeljen. Épen igy nem hiszi a coordinált megyék föltalálója, hogy találkozhassék (ott a teremben) olyan apa­, olyan szabadsággyilkos, aki ezt a hazamentő petitiót ne pártolnál íme a megyei tolerantia, mely Nyári Pál kenetteljes ajkain egész fényében nyilatkozik ! Ilyen a baloldali szabadsághősök tisztelete a

Next