Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-09-11 / 109. szám

bályozatlan vágyait megtartották; tisztelik a kémet, főbe lövik mint láz­adót a polgárt, ki hazáját védi. Az odaadást és hősiességet meg­büntetik, és meggyalázzák a bátorságot a veszélyben. Mint fiai a góthoknak, kik Euró­pát a 4. században kifosztották, a barbárok minden szokásaikat megtartották, kivéve a becsületérzést. Most már tudjuk, mit akarnak tőlünk, mindent, amivel csak bírunk. Eddig csak két provinciát pusztítottak el, és most Páris felé vonulnak , hogy ott nagy dolgokat vigyenek véghez. Már most osztozkodnak az 1000 millió frankon, melyek a bankban van­nak, és az ország centralisatiójára számítnak, hogy még három-négy annyit csikarjanak ki tőlünk, ha egyszer Páris birtokában lesznek. Épen így bánnak az olasz és görög rab­lók a gazdag családokkal, ha azok feje pisz­kos kezeik közt van. Mi különbség van az ő vezetőjük és egy Peskatore vagy Takos Arvanitaki közt? Semmi más, mint ami egy kis és egy nagy zsivány közt. Az eszközök ugyanazok: éjjeli utak, manőverek a sötét erdőben, mindig négynek támadása egy ellen, gyilkolás , gyújtogatás , pusztítás. Most már ismerjük ezen gazokból álló fajt, és miután pénzünket vagy életünket akarják, meg fog­juk semmisíteni először a porosz hadsereget és utána a poroszokat. Vilmos király cimbo­rái, kik ide betörtek, nem fognak innen visz­­szamenni. Ha, amint ők mondjuk egész férfi­­népességöket magukkal hozták , annál jobb. Akkor Berlinbe fogunk menni , hogy saját fészkekben tegyük őket tönkre. Minden út nyitva lesz előttünk, de úgy hiszem, hogy azon utat fogjuk választani, mely Baden Württemberg és Bajorországon keresztül­vezet. Ezen három kis királyság, mely nekünk köszöni lételét, mert mi hoztuk azokat létre 100 év előtt. És a bajorok mégis a poroszok rabszolgáivá lettek , és a württembergiek is megtették maguknak azon örömet, hogy be­törtek nálunk. Ezen aljas korcsok, ezen nyomorult teremt­mények, kik csizmáinkat bajuszaikkal tisz­tították, midőn pénzünket elköltöttük náluk, ezek most idejönnek, hogy a nemes fran­cia nép prédáját fölrakják taligájukra. — Ezek az ellenség hollói. De majd visszaadunk nekik mindent kamatostul Mi nem tettünk semmit a német faj ellen. Ki oka annak hogy ellenségei lettünk ? Ha Franciaország a civilisatiót máskép nem képes megmenteni, mint ezen teutoni féreg eltiprása által, akkor 1871. január 1-én Európának meg kell mentve lenni, mindezen Hohenzollernektől, Junkerektől és titkos je­zsuitáktól. Kell , hogy keleti határunkon egy megkötözött, száz évre szétszaggatot Német­ország legyen.“ „Veszélyes lenne , ha a badeni levelezé­­­­sekben feltűnő nézet, hogy Strassbourg , Ba­den nagyhercegség jövendő fővárosa , Délné­metországban pártolókra találna. A képvise­lők gyülekezete bizonyosan meggyőzendi a délnémeteket, hogy épen Délnémetország ér­dekében fekszik, hogy Elsass és Lothringia poroszok legyenek.“ Szegény délnémetek. Úgy látszik, jók vagytok ti a harcban ágyútölteléknek, hanem a harc után majd koppan a szemetek. — Elsass és Lothringia elvétele Franciaországtól a porosz győzelmek esetén kétségtelennek látszik. A porosz lapok csak az iránt nincsenek tisztában, hogy mi tör­ténjék e két tartom­ánynyal A demokrata la­pok önálló német köztársasággá akarják ala­kítani, a délnémetek Délnémetországhoz kí­vánják csatolni, de valószínűleg Poroszor­szág igája alá jutnak. Egy officiosus berlini levelező ez utóbbi tervet illetőleg igy ir . HETI TÁRCA. ix. (Tárca és kedves lá­ogatások.) Péntek van. Tárcát kellene írnom. A manuskriptumot sürgető szedőgyerek látoga­tásától minden pillanatban tarthatok. — Siet­nem kell. Tollat fogva , kezdem rendezni gondola­taimat. Voltaképen miről is írjak ? Por, szemét, — nálunk nagyon minden­napi dolgok ! Sétányi diéták, — csömörlésig van velük a közönség. Színház, — minden estre üres. Talán jó lesz a vár átellenében fölállított középkori kínzószer-kiállításról beszélni valamit ? Ne is fogjunk hozzá, nagyon hamar ki­fogyunk belőle, aztán meg anélkül is van elég, ami a szegény halandót kínozza. Leg­nevezetesebb e gyűjteményben a „sevillai vas-szűz.“ Hallgassunk róla. Létezik nálunk úgyis elég szűz , aki nem vasból van, s mégis beillik kínzószernek. Miről írjak hát? Eh, evés közben jön az étvágy! Kezd­­jünk hozzá s majd csak akadunk valami thé­­mára. Tehát: „Csendes, holdragyogta est. — A bá­gyadt . . .“ Kopogtatnak az ajtón. Ecce, alig fogtam munkához, már­is za­varnak. Esh, csak ilyenkor ne alkalmatlan­kodnék nálam senki. • — Tessék ! Egy nyúzott képű fiatal ember lép be az ajtón. Hossza körülbelül egy öl és három hüvelyk. Vállain szinehagyott köpeny fityeg. — Miben lehetek szolgálatára? — Az úr nem rég azt írta, hogy egy hölgy bolonddá tett egy hórihorgas fiatal embert. Azt akarom kérdeni, hogy én va­gyok-e az? — Furcsa kérdés. Ön legjobban tudhatja azt. Egyébiránt miből következteti, hogy a kérdéses cikkben önre céloztam ? — A jelek mind odamutatnak. Például a köpönyeg. — Csak meg fogja engedni , hogy Sze­geden nem csupán önnek van köpönyege. — Igen ám, de az a „hórihorgas“ gúny­név, amire azt mondom, hogy jól teszi az úr, ha máskor nem csúfolódik. — Ami a bórihorgásokat illeti, ezeknek is bővében vagyunk. Különben könnyen ki lehet sütni, ön volt-e a kérdéses fiatal em­ber. Erről ugyanis az volt megírva, hogy bolonddá tették. Aki pedig bolonddá van téve, az bolond. Nos , vesz ön észre magán ilyesmit ? — Kérem, kérem! Ne tessék . . . — Akkor hát tisztában vagyunk. Adieu ! Hol is hagytuk el a tárcát ? „Csendes holdragyogta est. A bágyadt.“ No, most már kiment az eszemből, amit mondani akartam. Mi az ördög is az a „bá­gyadt ?“ Tíz percig gondolkozom. Megvan. „A bágyadt szellők pajzánál csókdossák a .. . — Szerencsés jó reggelt kívánok ! Szépen vagyunk ! Már meg kit hajtott ide a szél? Aztán még nem is kopogtat. Bi­zonyosan nem olvasta Sasku Károlyt. Hátra nézek. Egy kurta mándlis atyafi áll előttem. Káváré példánya a makrapipás politikusoknak. Várjon mit akarhat? — Hát azt gyűltem, hogy hát mongja meg, hogy hát maga jaz a Kék Jácintus, vagy mi jó csuda ? — Igen, én volnék. — Hát maga sirja jazt az tácát, amibe engem is bele tölt? — Tárcát írok, de kigyelmedet még eddig nem tettem sehová és semmibe. — De bele tött. Má mint hogy azt k­i, hogy hát a promenádon azt mondik , hogy hát az burkus kiráj meg parancsota jaz pa­­tak­jomjának, hogy hát gyűljenek ide M­ikóra. — Hiszen ez még nem baj. — De baj az. Mer én vólam, aki jazon szókat mondta. Magára nem ismerek bötüt, de jaz Kis Nagy Péter komám mondi, hogy engem avasott ki j az Hiradóba. Pedig­­nem szeretek az újságban lenni. — Mit kivan tehát ? — Hát azt kívánom, hogy hát ha bele­­jött az újságba, most mi vögyön ki belőle. Tegye be, hogy kijött. — Jól van , kitörülöm kendet az új­ságból. Az atyafi eltávozott. Folytassuk a tár­cát, mert a szedőgyerek mindjárt betoppan. „A bágyadt szellők pajzánál csókdos­sák a . . .“ A — mit ? Egészen kiestem a con­­ceptusból. Rágjuk csak kissé a tollat. Vederem! ! Megleltem a fonalat: „csók­dossák a hervadásnak indált virágokat , me­lyek . . .“ Horribile dictu! Ismét kopogtatás! De ez már több a soknál ! Kétségbe kell esnem ! Két ismeretlen úr nyitja be az ajtót. — Arcukon rettentő komolyság trónol. E ború aligha­nem valamely vihar kitörését jelzi. — Parancsolnak velem, uraim? A két komoly látogató bemutatja magát. Én X. vagyok, én Y. Jövünk önhöz mint Z. urnák küldöttei egy becsületbeli ügyben. No, nemde megmondtam előre, itt menny­dörögni fog. — Szabad bővebb fölilágositást kérnem ? X. ur méltóságteljes positurába vágja magát és komoly kimért hangon perorál. — Legközelebbi tárcájában ön az itt működött ballettáncosnőkről tevén említést, azt mondá felölök, hogy összepakolták holmi­jaikat és távoztak. — Ez még, remélem, nem nagy baj ! Vigye őket az Isten vagy az ördög, nekem mindegy. — Igen , de ön ama bizonyos holmik közt szennyes szoknyákról, karvainról és bécsi rongyról tesz említést. Tehát azt állítj­a, hogy a ballettáncosnőknek szennyes szoknyájok van, és hogy festik arcukat. — Minthogy pedig Z. urnak ama bizonyos hölgyek közt létezik egy bizonyos ismerőse, ki mellett sértett be­csületéért lovagias kötelességének ismeri föl­lépni : ezennel fölhivatik ön általunk , hogy ama bizonyos tárcában a ballettáncosnők el­len közölt becsületsértést Z. úr ismerősére vonatkozólag hirlapilag vonja vissza; ellen­kező esetben lovagias elégtétel adásra fog fölszólittatni. — Haha ! Párbaj és ballettáncosnő ! Ki látta már ezüstkanállal keverni a szuvikszot ? Édes uraim, X. és Y., szíveskedjenek Z. ur­nak tudtul adni, hogy ha ő méltóztatott megbolondulni, arról nem tehetek. Én még nem kaptam hozzá kedvet. — Különben jó napot ! A két komoly látogató dühösen bevágja maga után az ajtót. Ezek aligha utoljára voltak lakásomon. No de lássunk ismét a — A csatatereken és környékein — írják egy laknak — a nyomor leir­­hatlan. A lakosok ki vannak fosztva mindenből, a katonák nélkülözik a legszükségesebbeket. Roncourean a sebesülteknek még a kórhá­zakban sem volt 7 napon át kenyerük, se még kevésbé. A divatban nők könyezve kér­tek tőlünk kenyeret. Szánalomra méltó jele­net, de magunkn­k sem volt kenyerünk ! A franciák fanatismusáról szóló hírek valószínű­leg költöttek. Én csak két esetről értesül­tem, hogy polgárok erőszakot követtek ka­tonákon. Ilyen esetek előfordulnak minden háborúban. Kút­mérgezésről sincs szó, isszuk a vizet, s elég ízletes , ha nincs ízletesebb. Az elvonult német csapatok megettek előlünk mindent, s nem gondoltak arra, hogy még az utánuk jövőknek is van gyomruk. -- A „Schwab­ Merkur“ jelenti, hogy Mac Mahonnak Rheiuisba vonulását a württembergi lovasság fedezte föl és jelen­tette be a porosz főhadiszálláson, a sedani capitulatio főérdeme tehát első­sorban ezt illeti: a csatatérről. A német hadseregek haladásáról alig ér­kezik valami hír. Mindössze egy párisi hiva­talos sürgöny szept. 7-ről mond annyit, hogy az ellenséges hadseregek élei még mindig Le­on és Epernay vidékén vannak, tehát jó távolra Paristól. Toul folyvást ellenszegül az ostromlók­nak, s a kormány kijelenté, hogy Toul a haza iránt érdemeket szerzett. A strassburgi kitörésre vonatkozó­lag, melyről a múlt számunkhoz mellékelt rö­vid sürgöny szólt, a következő részletesebb távirat fekszik előttünk : Páris, szept. 7. A belügyminiszter fentartással a baseli consulnak egy St. Louis­­ból szept. 7. délelőtt 10 óráról keltezett sür­gönyét közli, mely jelenti: 3000 porosz a Mullerholz várőrségből parancsot kapott, hogy haladéktalanul Strassburg elé térjen vissza, hol az ostromlottak egy kirohanás alkalmáva­l 8—10,000 embert öltek meg az ostromlókból és több ágyút foglaltak el. Keddről szerdára menő éjszakán az ellenség hidakon Porte Juif és Post Austerlitz közt jelent meg, azon­ban a golyószórók által az utolsó emberig megöletett. Ugyancsak szept. 7-től egy másik párisi tudósítás mondja, hogy az önkéntes lövészek és fegyveres csoportok közt nagy mozgalom uralkodik. A Hart-hegységekben ütközet volt a mozgó nemzetőrök és az ellenséges csopor­­t­­ közt. külföld, Szeged, szept. 9. Fr­anciaország. A helyzet képét vi­lágosságba helyezi Favrenak egy f. hó 6-án kelt körirata, melyben a porosz király azon nyilatkozatára emlékeztetve , hogy ő nem Franciaország , hanem a dynastia ellen foly­tat háborút, kérdi: miután a dynastia meg­bukott és a szabad Franciaország fölkelt, a porosz király mégis tovább akarja-e folytatni az istentelen háborút? Ám vállalja el a fe­lelősséget a világtörténet előtt , de ha ez ki­hívás, úgy mi azt elfogadjuk , mi egy hü­velyknyit sem engedünk át területünkből, erősségeinknek egyetlen kövét sem adandjuk át ; az irtóháború csak gyalázatos békét hoz­hatna létre, mely amellett rövid tartamú lenne. Mi csak tartós béke fölött fogunk al­kudozni, ami érdekünk Európa érdeke ; ha azonban egyedül lennénk is, semmit sem fog­nánk engedni. Bírunk elszánt hadsereggel, jól fölszerelt várakkal, mindenekelőtt azonban 300,000 harcossal, kik el vannak határozva az erődöket a legutolsóig megtartani, ezek­­után a sáncokat és a sáncok után a torla­szokat védeni. Páris 3 három hónapig tart­hatja magát és győzhet. Ha Franciaország elbuknék, csak Európa érezné közelebbi kö­vetkezményeit. Mi nem vettük át más szán­dékban a kormányhatalmat, és nem is tarta­nák meg azt egy percig is, ha Franciaország népességét nem látnók elhatározva , hogy osztja nézeteinket. Mi békét akarunk, ha azonban a szerencsétlen háborút ellenünk folytatni fogják , kötelességünket mindvégig megteendjük. Bizunk az igazság és méltá­nyosság ügyében , mely végül diadalmas­kodni fog. A kormány elhatározta, hogy valamennyi hadcsapat Parisban öszpontosittassék. — Az ideiglenes kormány proklamációja állítólag leverő hatást gyakorolt a katonatisztekre, sok mozgó­ őrségi tiszt lemondott és a nemzetőr­ség egy része elégületlen a köztársaság ki­mondásával. Minthogy Napóleon azon nyilat­kozatát, hogy fia javára lemond, Párisban hallgatással mellőzték, a­­császár nem mon­dott le, sőt a császárnénak adott teljhatalmat visszavonta. A császárné a csász­­herceget követni fogja Angolországba. Fein­villé, Aumale és Chartres hercegek Párisba érkeztek és Favretól állomást kér­tek Páris védelménél; ez azonban azt taná­­csolá nekik, hogy hagyják el Párist, mire a hercegek elutaztak. A poroszok fölh­agytak Montmedy ostro­mával, miután a bombázás által a városnak felét szétrombolták. Toul folyvá­t ellenszegül az ellenségnek. A kormány kijelente, hogy Toul a haza irányában érdemeket szerzett magán­k. Mae Mahon az „Indep.“ szerint nem halt meg, hanem sebei gondosabb gyó­gyíttatása végett Buillonba, belga területre vitetett. A „Journal Officiels“ a washingtoni kö­vet, Washburnnak egy iratát közli, melyb­en kinyilatkoztatja, hogy ő utasítást kapott, hogy ismerje el az új francia kormányt, és annak az amerikai ko­mány és nép szerencsekivá­­natát fejezze ki, kik lelkesüléssel vették tu­domásul, hogy a francia köztársaság egy csepp vér kiöntése nélkül kiáltatott ki. A kö­vet csatlakozik ezen nagy mozgalomhoz, mely — mint ő hiszi — eredményes és szerencsés leend a francia népre és az összes emberi­ségre. A követ emlékeztet Amerika hagyo­mányos barátságára és szerencsét kíván ma­gának ahoz, hogy Favre választatott külügy­­miniszterré. Castelar megtáviratozta a spanyol repub­likánusok testvéri üdvözletét. Az „Ung. Ltd.“ azon érdekes hírt közli, hogy már a sedani kapitulatio előtt Vilmos király és Napóleon közt egy szerződés köt­tetett , mely szerint ez utóbbi Elszászt és Lothringent átengedi, míg Poroszország, biz­tosítja a Napoleon dynastia fentartását illető­leg visszaállítását. Ecce, par nobile fratro­n! Németország. A békeközvetítési kí­sérletek hajótörést szenvednek az ősz király dacosságán, ki még dölyfösebb mint minisztere. Az ő egyenes rendeletére történt, hogy Ber­linben kinyilatkoztatták , miszerint Németor­szág nem a dynastia, hanem a francia nép ellen harcol. A háború további folytatására nagy elő­készületeket tesznek. Az elrendelt három tartaléksereg közül már kettő egészen föl van állítva. A délnémet államok lemondanak az es­­hetőleges terület­nagyobbodásról, mert nem érzik magukat oly erősnek, hogy a megszer­zett tartományt meg is védhessék. Megbízható jelentések szerint az észak­német hadseregben erőtetett menetek folytán már­is több mint 120 ezer ember szenved lábbajban, kik rövid idő alatt szolgálatra kép­telenek lesznek. Napolen Wilhelmshöhében van. Kíséretét 16 lovas és 40 szolga képezi. A kastély be­járatai elzárvák és gyalogőrségek által vannak megszállva. Olaszország. A hadsereg a pápai ha­táron megállapodott, ennek oka az, hogy a pápa a végpercben elhatározta, Viktor Em­­­manuellel alkudozni. Az olasz küldött már azóta a Vaticánban van az ultimátummal. A közvélemény nagyon rosz néven veszi a kése­­delmezést. Florencbez távírják: a kormány meg­bízta a párisi követet, hogy a köztársasá­got hivatalosan ismerje el. Favre a szep­temberi konvenciót megsemmisültnek nyil­­vánító. Garibaldi fölajánlotta szolgálatát a francia republikánus kormánynak. Belgium visszavonta hadseregét a ha­tárról, miután már nincs ott a hadviselő felek egyikének serege sem. Bern, szept. 8. A szövetségi tanács egy rendkívüli ülésében rokonszenvét fejezte ki a francia köztársaság iránt. Konstantinápoly, szept. 7. San­­non város (a Feketenger mellett) leégett, né­hány ezer ház égett le, ezer meg ezer ember fedél nélkül van. Görögország nem akar Olasz­országnak kárpótlást adni a marathoni áldo­zatokért.

Next