Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-09-16 / 111. szám

1. 0-Gradiskáról: Testvérek! Mile­­tits azt mondá ki, mint az összes szerb nép gondol és érez, s Miletitset ezért a ma­­gyar esküdtszék elitélte!— Menjünk mind­annyian a magyar esküdtszék elé, s álljunk ki vele a sikra. Mondjátok meg a világnak, hogy nincs erő és hatalom, mely képes volna tőlü­nk Miletisünket elragadni. Éljen Miletits vezérünk­­ nemzeti vértanunk ! 2. Pancsováról: Ne engedjük ma­gunkat 11! Legyünk bátrak, nincs távoli, s fölvirad szerencsénk napja. Éjen Miletits! 3. Károlyvárosból: Élénken érez­zük és elitéljük veletek együtt a magyar esküdtszék jogtalanságát. Tiltako­zástok a magyar jogtalanság ellen , amelylyel jogaink védelmezőjének (Miletitsnek) kezei megköttetnek, a mi gondolataink kifejezése is. Éljen Miletits! 4. Versecről: Egyetértve testvérek Miletitsért. Keressünk esküdtszéket Újvidék számára. Előre is elfogadjuk és támogatjuk határozataitokat. 5. Temesvárról: Üdvözletünk a gyü­lekezetnek, mely be fogja bizonyítani, hogy a szerb nép ismeri jogait, azokat védi , s övéit becsüli ! A nemzet Miletits mellett van, Miletits a nemzet mellett. Éljen a nemzet, éljen a gyülekezet, éljen Miletits 1 6. Dubicáról: A nemzeti vezérünk elzáratásáról szóló hit elszomorító. A ti szo­­moruságtok a mieink is. Miletitset elzárhat­ják a magyarok, de eszméjét sem. Éljen a fölvilágosult szerb nép dicső vezére Miletits 1 7. Becskerekről: Miletits elitélte­tése által az összes szerb nép el van ítélve, mely e veszteségét fájdalommal szenvedi. Tudják meg a magyarok , hogy az elzárt só­lyom Miletitscsel, az itteni szerbség szellemi vezérével nincs elnyomva a szerb nemzet szava, mely mindenben Miletits mellett a nemzeti jogokérti harcban rendületlenül ma­rad; tudják meg a magyarok, hogy eszünk­ben tartjuk, miért lettek esetleg a nem magyar népek szellemi vezetői, a tót Horban, a ro­mán Román s a szerb Miletits elitélve! 8. Pakracból: Egybegyült testvérek! Emeljük föl népünk szavát a mi kedves Svetozárunkért ! Éljen az egyetértés 1­9. 0-Kanizsáról: Az egyetértés, testvérek, lebegjen szemeink előtt, szerb szív dagaszsza kebleinket. Képviseljük Miletitset, jogainknak védőjét és segítsünk , amennyire tehetségünkben áll, föntartásán ! E táviratok mindannyian számtalan alá­írással vannak ellátva. Denique addig-addig, hogy mégis csak mártyrt csinálnak belőle, nem hiába, hogy „rézaranyakat“ díszítettek a ziffírblattjával. TANÜGYI ROVAT. Évi vizsga Keméndyné nőnevelő­­intézetében. Keméndyné hatosztályú női tan- és ne­velő­intézetében az évi rendes vizsgálatok f. hó 13. és 14-én tartattak meg. Az első na­pon a három első tanfolyamba járó növendé­kek vizsgálata volt. Már reggeli 8­/4 órakor megjelent Vadász Manó tanfelügyelő úr, ki a legnagyobb érdekkel hallgatá a kis növendé­kek szabatos feleleteit. A vizsgálati sorrendben e délelőttre ki­tűzött tárgyak következők voltak: Hittan, né­met nyelv, magyar olvasás, hazai történet és földirat. Befejezésül: szavalmányok, zene és ÜHÜA Erdély ország napjai 1847—1848. és 1849-ben. (Történeti vázlat.) (Vége.) Kossuth teljesen bízott a lengyel szüle­tésű tábornokban; azon vélemény nem való, hogy a magyar és lengyel nagyon megfér együtt , mert céljuk egy és ugyanaz: a füg­getlenség és szabadság kivivása. Ő bizton híve, hogy két oly nemzet, melynek törté­nelmi múltja és szenvedései oly közel rokon­ságban állanak, egy és ugyanazon cél való­sítására egymásnak kezet nyújtana. És a kormányzó nem is csalatkozott a lengyel tábornokban helyezett bizalmában. S megfelelt ez a magyar kormány reményének úgy, mint egy törzsönös magyar vezér sem különben, s el merem mondani, hogy ha min­den magyar oly tiszta, önzetlen szándékkal lép a szabadságharc mezejére, mint minővel­­jen tetőtől-talpig becsületes lengyel kis­ember fölkarolta és védelmezte volt Magyar­­ország szent ügyét: bizonyára nem görbéd vola e nemzet 18 éven át az absolut hata­lom vasláncai alatt, lábbal tiportan jogában, kigunyoltan alkotmányában ! Haj! ezt visszavonás okozá mind s durva irigység, Egységünk történ, törve hanyatli erőnk! Bem a legtisztább szándékkal, a legön­zetlenebb célból fogott fegyvert, azon szán­dékkal , hogy Magyarországot s ennek vi­szont támogatása által saját hazáját szabaddá tegye. őt, ki e dicső eszméért lelkesült , nem rémíthette el az ágyuk léget hasitó moraja, nem kedvetlenithető el vetélytársainak bo­­szantása s rágalma és nem csábíthatta el a hiúság és önhaszon minden ingere sem. Be­csületes jellemhez — úgymond — nem fér­­kőzhetik aljas önzés vagy hiú becsvágy : én becsületes maradok, emeljen bár sorsom a legmagasb méltóságig , vagy juttasson a rá­galom és irigység az utolsó közkatona sor­sára ; ismétlem, én becsületes maradott. Oly elv, melynek aki hódol, magát az emberiség dicső példányképévé avatja föl, s aki mindvégig megmarad ez elv mellett, méltó a legnagyobb kegyeletre. Pedig Bem azt élte fogytáig szeplőtlenül megőrizte. Mily csodával határos az ő erdélyi had­járata, a annak, az eszközöket tekintve, mily hitetlnek és példátlanok eredményei: láttuk a fönnebb tárgyalt hadmiveleteiből. Azonban a világosi katastrópha után neki is menekednie kellett. Először Olahországba menekült, honnan azután Törökországba vitetett s itt Aium­at basa néven a zultan szolgálatába állott. E tisztében Törökországnak több bel­­külháboruban fényes győzelmet vívott ki, miért is a török kormány hálaelismerésül em­léket állíttatot neki Aleppóban, hol a nagy hadvezér becsületes életének fáradalmait aluszsza. Bárha nemzetünk is megörökítené nagy tábornokának nevét egy szép­ ércszobor-emlék fölállítása által, mire nálánál méltóbb érde­met senki nem szerzett a szabadságharc ide­jéből. _________ Asbóth Lajos „emlékirataiban“ az er­délyi hőst következőleg jellemzi: „Bem aminő kérlelhetlen szigorú a csa­tában, oly szelíd volt a csatán kívül. A kivívott győzelem után azonnal bűn­­bocsánatot hirdetett, megszünteté a kormány által fölállított rögtönítélő­ bíróságokat, féken tarta a kormánybiztosokat és úgy tudta ma­gát viselni, hogy dacára annak, hogy mint ellenség jött az országba, csakhamar bálvá­nya jön az összes népeknek, s csak az őr­ének. Különösen örvendetes jelenség volt azon nagy részvét és érdekeltség, melyet a szülők és nevelésügybarátok nagyszámú jelenlétök ál­tal tanusítanak. Tanfelügyelő­k nagysága a délelőtti vizsga befejeztével a legnagyobb el­ismeréssel szólt az eredményről s dicsérettel emelé ki az intézetben működő jeles tan­erőket. Délután a vizsgálat folytattatott: a szám­tan-, francia nyelv , természetrajz- és magyar nyelvből. Kedves meglepetést okozott ekkor Dáni Ferenc iskolaszéki elnök megjelenése. Közön­ség még nagyobb számmal volt, mint délelőtt. A növendékek már egészen otthonosok és bátrak voltak. A talpraesett feleletektől csen­gett a nagy terem. A számtan-, történelem- és magyar nyelvből a legnagyobb könnyűséggel oldották meg a feladott kérdéseket. A szülők arcáról leolvasható volt a ne­mes öröm, melyet gyermekeik ily szép elő­menetelén éreztek. A vizsgálat hat óráig tartott. Befejezésül Dáni Ferenc emelkedett föl s dicsérő szavakkal áraszta el a tulajdonosnőt és tanerőket. Figyelemreméltó jelenség az is, hogy ezen intézetbe számos­­idegen ajkú vi­déki növendék járt, kik a hazai nyelvet és érzelmeket tökéletesen elsajátították. 14-én a 4, 5. és 6-ik tanfolyam vizsgá­lata következett. Vizsgálati tárgyakat a dél­előttre kitüzettek: hittan, német nyelv, törté­nelem és földirat. Jelen volt ismét a tanfelügyelő és nagy számú vendégsereg, melynek érdeklődése foly­vást fokozódott. Délután folytatás és befejezés. A délutáni tantárgyak voltak : számtan, fran­cia nyelv, földrajz és magyar nyelv. A hall­gató vendégek száma ezúttal már oly nagy volt, hogy az ülőhelyeken kívül az állók is csak szorongva fértek el a terem e célra ki­jelölt részében. A növendékek, a gyorsan re­pülő idő rövidsége miatt már jobbára csak rövid feleleteket adhattak; ezekből jó rész esett a magyar nyelvre, s itt kiváló örömmel jegyezhetjük föl, hogy a növendékek gyors és szabatos feleletei igen szép és alapos ismere­tet árulták el. Az oroszlánrész azonban a szavalatok­nak jutott, melyekből magyar, német és francia nyelven nagy számmal hallottunk, s ezek közt oly sikerüiteket, melyek önkénte­lenül is éljenzésre ragadák a hallgató közön­séget. Az ének és zene után következett egy kitünően szerkesztett párbeszéd s illetőleg búcsúszó, melyet Kirschner Anna k. a. mon­dott. (Az első napon fogadóbeszédet Tóth Ida k. a., zárbeszédet Zsótér Mari k. a mon­dott.) Végül a tanfelügyelő ur tartott rövid befejezőbeszédet, megdicsérvén a növendékek szorgalmát s őket továbbra is hasonlóra buz­dítván ; azután a tapasztalt eredményekre hivatkozva, újólag is hathatós dicsérő szavak­ban emeli ki ez intézet jelességét , annak vezetője s a tanerők érdemeit. A szülök ne­vében végre Molnár Pál úr mondott meleg köszönetet, mely után a kétnapi vizsga este 6 órakor véget ért. Tudósításunk csonkán maradna , ha em­­­lítet­lenül hagynánk a szebbnél-szebb kézi munkákat, fehérvarrásokat és női öltönyöket, melyek két teremben gyönyörködteték a sze­met. Mindezek után pedig jó jejekkel mond­hatjuk, hogy ez intézet egy év óta sokat emelkedett, ami a tulajdonosnő igyekezetén kívül sok részben bizonyára a tágas s célsze­rűen beosztott és rendezett uj helyiségnek is tulajdoníth­ató, mely az oktatás sikerét nagy mértékben elősegíti. — Az izraelita elemi leány­­tanoda közvizsgái f. hó 13-án fejeztettek be. Volt alkalmunk a tanoncok előmenetelé­ről személyes jelenlétünk folytán észleleteket szerezni. A zavartalan, korrekt feleletek , az elfogulatlanság azt tanussták , hogy a fiatal növendékek az elébük adott tudományokban szép jártassággal s a tárgyak felöl helyes fo­galommal bírnak és igy szellemi vezérletük ügyes és szakavatott kezekben van letéve. Különösen kiemelendőnek tartjuk e kis leá­nyok k­é­z­i­­­m­u­n­k­á­i­t. Valóban meglepett bennünket az előmenetel, mit a kiállított re­mek darabok a női kézimunka minden ne­mében elébü­nk tártak. Mesterfég vannak ké­pezve e téren a tanoncok , miért tanítónőjü­ket, Klein­e-né iszonyt teljes elismerés illeti. a csatatérről. Szeged, szept. 11. A laoni varacs légberöpítését porosz rész­ről is hivatalosan megerősítik. Ez esemény egyébiránt eddig mély homályba van bur­kolva. Vilmos király nejéhez intézett sürgö­nyében árulásról beszél. A porosz vesztesé­gek itt aligha­nem nagymérvűek lesznek, de a lavirda még jónak látja azokat elhallgatni. Azt gyanítják, hogy a porosz hiv. sürgöny­ben említett 300 mozgó nemzetőr valószínű­leg nem a fölrobbaná­sak, hanem a poroszok dühének esett áldozatul. Az ostromlott várak, melyekhez újabban Soi­ss­on is járult, mind hősies kitartással védik magukat. Soisson parancsnoka a meg­adási fölhívásra azt felelte , hogy inkább a levegőbe röpítteti magát. A lakosság helyeslé e választ. Verdun két ízben visszautas­íta a meg­adás iránti fölhívást. Toul ellen f. hó 10-én egész nap is­­métlék a poroszok támadásaikat, de a hősi­esen küzdő helyőrség által visszavettettek s­etegeik m­ind leszereltettek. Az ostromló se­reg 10,000 csataképtelen harcost hagyott hátra. A párisi hir­­lap 13-án már hozta is a kormány nyilatkozatát, hogy Toul a haza irányában érdemeket szerzett. Szeptember 15. A laoni katasztrófára vonatkozólag egy brüsseli távsürgöny ezeket mondja: Hitelesen hallatszik, hogy a laoni ka­tasztrófa sem a súlyosan megsebesült There­min parancsnoknak, sem más francia tisztek­nek hibájául nem rovatik föl. — A kapitu­láció megkötése után egy francia tüzérőr­mester, kinél a lőporraktár kulcsai voltak,— egy porosz táborkari tiszttel a lőporraktár­hoz ment, annak átadása végett; néhány perc­cel erre történt a borzasztó explosio, mely­rettentő pusztítást vitt végbe mind a poro­szok, mind a franciák közt. Theremin pa­rancsnokon és a mecklenburgi hercegen kí­vül kilenc porosz tiszt részint megöletett, ré­szint súlyosan megsebesült. Strassburg parancsnoka, Ubrichnak egy f. hó 9-ről kelt sürgönye jelenti Párisba, hogy a helyzet a szünetlen bombázás és ágyuűz miatt roszabbult, de ő állhatatosan kitartó leend. Toul utólag kilenc óráig bombáztatott. A város sokat szenvedett. A helyőrség maga­tartása bámulatos. Hogy a pót­osz hadak már közel vannak ahoz, hogy Pak­st körülken­tsék, mutatja a ti­fi­ú föl­d. Szeged, szept. 14. Olaszország. A római kérdésben kö­vetkező újabb hírek feküsznek előttünk: Ponza di San Martino olasz meghatalmazott 9-ikén reggel Rómába érkezett s a pápánál megtette előterjesztéseit. A pápa vonakodik alkudozni, úgy hogy e missiótól semmi eredmény sem várható. A pápának, mint látszik, rendíthetlen határozata a Vatikánt el nem hagyni. Megpa­rancsolta, hogy az olaszországi csap­atok be­nyomulásának semmi ellenszegülést nem kell kifejteni, hogy minden vérontás kikerültessék. Egyébiránt ő szentsége vajmi keveset bízhat seregében. Rómából jött híres szerint a pápai zuávok egy nagy demonstrate csináltak és Kauczler tábornoknak kijelenték, hogy ők be­törés esetén az olasz királyi csapatokhoz fog­nak csatlakozni, hogy ezekkel együtt biztosít­sák a rend fentartását. Ezalatt a békétlenke­­dés folyton tart a római ügy miatt. A Róma megszállását sürgető meetingeknek vége-hosz­­sza nincs. Mindenütt az olasz trikolor leng. Mentoneban és Ninoban fölkelés volt. Ez utóbbi helyen a hatóságot elűzték és a fog­lyokat szabadon bocsátották. Viterbóból és a szomszéd helyekről föliratokat intéznek a ki­rályhoz a megszállás sürgetése tárgyában. Szent-P­étervárról egy táviratot vett a „Politik“, mely azt mondja, hogy az orosz kormány „alapos értesülés szerint“ kö­vetni fogja Északamerika példáját s elismeri a francia köztársaságot. Az orosz követ már meg is kapta volna az erre vonatkozó utasí­tásokat. — Szép, ha igaz ! Konstantinápoly, szept. 10. A gö­rög vizekre egy tekintélyes orosz hadihajóraj érkezett meg Butakoff tengernagy vezérlete alatt. A forradalom Irakban terjedőben van. Hindigben nagy csata volt melyben 400 ha­lott , még több sebesült maradt a harc­téren. Románia: Egy összeesküvés fedezte­­tett föl. A fejedelem kormánya a plojesti esemény óta nagy figy­elmet fejtett ki s csak­ugyan sikerült neki egy ti­kos összeesküvést fölfedezni, melynek élén Rosetti, Bratiano és Balliano (egy gazdag bojár) állanak. Balliano lakában fegyvertárt találtak. Balliano és Bra­tiano elfogattak, de Rosetti, az osztrák-magyar monarchia ezen egyik legnagyobb ellensége, megmenekült osztrák-magyar lobogó alatt. Franciaország. A porosz hadsereg már csaknem Páris kapui előtt áll és most, a válság legnagyobb fokán, most történik a legtöbb békekísérlet. A háborús felek mind­­kettejénél meg­van a békekötési hajlam, azon­ban a differentiákt még eddig távol tartják egymástól, ezen differentiák kiegyenlítése cél­jából működnek közre a semleges államok békeközvetítési kísérleteikkel. A hangulat is mindkét részen észrevehetőig megváltozott. A francia lapok békésebb szellemben kezde­nek nyilatkozni s a porosz sajtó alább ha­gyott vérszomjas haszttgatásaival. E válto­zásra nézve két körülmény látszik incitativ befolyást gyakorolni. Egyik az, hogy a sem­leges államok rokonszenve a franciák felé fordult, másik az, hogy a fiatal köztársaság rövid idő alatt úgy összeszedte magát, hogy korántsem sintődik oly kétségbeejtő helyzet­ben, mint azt egyelőre hinni lehetett. szagba küldött kormányközegek ismét­ bal­fogása folytán zavartatott meg itt-ott a béke. Életmódja igen egyszerű és mértékletes volt, mindig egyszerű nonvéd ruhában járt ; barna attilában vörös zsinorzattal, fején viaszvászonnal borított fehér tollas csákót viselt. De ezen egyszerű ruházatban is a vá­lasztékosság csinos és tiszta volt; szakálla és bajusza bozontos; fejbőrén szőke álhajat viselt, melyet még éjjel is ritkán tett le. Társalgási modora keresetlen, de szer­fölött udvarias volt, gyakran igen találó, éh­­­es ötletei voltak, a férfiak irányában közlé­keny, nőkkel szemközt kissé tartózkodó volt. A francia nyelvet szerfölött kedvelte, és és aki e nyelvet érte, az nagy ajánló­levéllel bírt előtte. A maga személyére nézve semmi igény­nyel nem bírt, sem kitüntetésre, sem juta­lomra, sem méltóságra nem vágyott. A pénzt nem becsülte. Pénze sohasem volt, illetékét is csak akkor vette ki, ha mulaszthatlan ki­adásai voltak. De katonái részére a világ minden pénzét fölhasználta volna. Minden egyes győzelem után fényes jutalmakban és pénzsegélyben részesítő katonáit. Egészen pénztelenül ment ki Törökor­szágba ; ő csupán a szabadságért harcolt.“ Nagyobbat igen, nemesebbet nem tud fölmutatni a világtörténelem, mint nem volt a kormány azon rendelete, mely szer­int­­. hó 15-én ful senki Parisba be, sem onnan ki nem bocsáttatik engedély nélkül.

Next