Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-09-11 / 109. szám

1870. Tizenkettedik évfolyam. POSI Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. . Kiadóhivatal burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. ---------------------■ ........................- ----­• ♦ * n­.. . f y­­­TI­K­AI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZI Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 4 frt- I Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca­i szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11) és Oppelik A. (Wollzeile 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & fp. hirdetési expeditiójában; Lipcsében Fugen Fort és Párisban Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8) hirdetési irodájában. 109-ik szám. Vasárnap, szeptember 11-én. ,ON­Y. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyíltól"- ben a négyhasábos petitfor­ogtatási dij 15 krajcár. Szeged, szept. 10-én Az ifjú francia köztársaság­­ az országot ért megrendítő csapásokhoz aránylag s a német invasio veszélyével szemben is, kedvező auspiciuraok közt kezdi meg működését. Benn bátor és biztos kezekkel szervezi a honvédelmet s csodás, üdítő szelleme a fűszálból is fegyvert te­remt , kifelé szintoly erélylyel és ta­pintattal igyekszik kizsákmányolni hely­zete előnyeit. Egyelőre Favre, a köztársaság geniális külügyminisztere az, ki impo­náló föllépésével kiválóan magára vonja a figyelmet. F. hó 6-ától egy köriratot bocsátott ki a külhatalmakhoz, melyben világosan kijelenti, hogy a köztársaság­­békét óhajt, de — miként előre is tudni lehetett — oly békét, mely Franciaor­­ességet nem alázza porba; ellenkező esetben el van határozva az élethalál­harcra, és szintoly határozottan kimondja, hogy a köztársaság kormánya Francia­­ország területéből egy talpalatnyit sem enged. Emlékeztet a porosz király nyi­latkozatára, melyben az kijelenté, hogy nem Franciaország, hanem a dynastia ellen folytat háborút, és kérdi: miután a dynastia megbukott és a szabad Fran­ciaország fölkelt, a porosz király mégis tovább akarja-e folytatni az istentelen háborút ? Vájjon mit fog erre felelni a sza­ván fogott Vilmos király, vagy Bis­marck, ki urával ama nyilatkozatot ki­mondatta ? Egygyel több vagy kevesebb ha­zugság, az már nem nyom Bismarck lelkiismeretének mérlegén semmit. A berlini „Prov. Corresp.“ már eléggé érthetőleg válaszol, midőn azt mondja, hogy „az újabb átalakulás folytán alig gondolhat többé bármely hatalom arra, hogy a háborít további folyamá­nak idegen beavatkozás által gátat vessen, s hogy a francia kormányvál­tozás pedig a diplomatiai közvetítés sürgősségének minden alapját teljesen elvoná.“ Értsd: Európa monarchiai álla­mai csak nem olyan sült bolondok, hogy egy köztársaság érdekében lépje­nek föl vétójukkal a mi „isten kegyel­­mébeli“ monarchiánk istenes szándékai ellen; mi­ tehát folytatjuk a háborút, most inkább, mint valaha , mert most már az isteni jog nemcsak azt paran­csolja, hogy Eliászt és Lothringent el­raboljuk, hanem azt is, hogy rendet csináljunk Párisban, azaz: fejére h­ágjunk ennek a köztársaság­nak, mely a monarchiákra, többi közt Németországra nézve is, épen nem üdvös. Azonban a győzelmes porosz had­tömegek, bár semmi sem áll tittokban, két nap óta alig haladtak valamit előre. Úgy látszik tehát, hogy a sedaui ka­tasztrófának túl nagy eredménye lett a győzőkre nézve, midőn az egy perc alatt elsöprő a napóleoni dynastiát, kor­mánya, senatusa s kamarai többsége egész jól szervezett gépezetével együtt, s a­­ győztesek mintha némi megütődés- és­­ tétovázással állnának az új Franciaor­szággal szemközt. És nekünk úgy tetszik, hogy van okuk rá. Már említettük, hogy Spanyolor­­­­szág lázasan fegyverkezik s ott a köz­társaság kikiáltása közel van. A kamara többsége melegen üdvözli a köztársa­ságot. Olaszország pár hét óta szintén a legnagyobb mérvben fegyverkezik , és ott is erős köztársasági mozgalmak mu­tatkoznak. A sedani katasztrófa és Na­póleon bukása egyszerre lelket öntött az egész félszigetbe s rögtöni eredménye az, hogy Cadorna alatt egy olasz had­sereg már Róma kapui előtt áll, hogy Olaszország rég óhajtott egységét végre valahára megvalósítsa. És a francia köztársaság mit tesz ? Odakiáltja az olaszoknak : nincs többé szeptemberi c­o­n­v­e­n­t­i­o, szabad kezetek van, csináljatok Rómá­val, amit tetszik! Ez a fölszabadult francia nemzet testvéri kéznyújtása. Nem fogja e az olasz nemzet szenvedélyesen megragadni a testvéri, a baráti jobbot? Ott, úgy látszik, a diplomatizálás ideje lejárt -s­­­a gyűlölt Napóleon bukása folytán lángra lobbant elemek gőzerővel dolgoz­­­­nak. Olaszország kormánya sietett elismerni a francia köztárs­a­­s­­­ág­ot. Favre táviratilag megkérdezé a szabad Svájc kormányát: mikép fogad­tatott ott a köztársaság proklamálása.­­ A válasz kedvező volt. És a dicső Amerika a tengeren­­­­túlról nemcsak elismeri a francia köz­társaságot , hanem azonfelül tudatja vele, hogy az amerikai nagy köztársa­ság kormánya és népe lelkesedve fo­gadé azt, szerencsekivánatait küldi és csatlakozik e nagy mozgalomhoz, mely­ről azt hiszi, hogy gyümölcsöző és ál­­dást hozó lesz nemcsak a francia népre, hanem az egész emberiségre. Végül nem tartjuk oly jelentékte­lenek, hogy föl ne említsük, azon stutt­garti sürgönyt, mely azt mondja, hogy déli Németország nem óhajtja E­lasz és Lothringia bekeblezését, mert nem érzi magát elég erősnek azokat megvé­deni. Vájjon nem első jele-e ez a ki­józanodásnak, a reactiónak, melyet Po­roszország gőgje- és hódításvágyának előbb-utóbb föl kell ébresztenie a né­met népekben is? Mindezekhez hozzátehetjük, hogy a köztársaság férfiai jól ismerik gyöngeségü­­­ket is, s minden lehetőt elkövetnek, hogy kívülről is szövetségeseket szerezzenek. Ilyen a helyzet ma, s ha igaz az, amit Favre mond köriratában, (pedig róla nem teszszük föl, hogy a napó­leoni férfiak nyomán ő is ámítsa nem­zetét s a világot), hogy már eddig is­mét birnak 300,000 harcossal s Páris 3 hónapig tarthatja magát — akkor Franciaország szerencsecsillaga a köz­társasággal még újra feljöhet s nem lehetetlen, hogy Európa népeinek szebb jövőt fog készíteni. Amen! Szeged, szept. 10. Hogy a fentebbi cikkben vázolt helyzet képét kiegészítsük, az újabb hírekből fölem­lítjük, hogy a diplomatia, úgy látszik, mintha próbálgatni akarná szárnyait. Párisban a diplomatiai kar f. hó 8-án állítólag értekez­letre gyűíti össze, hogy megállapodás eseté­ben a porosz főhadiszállásra menjen. Különféle tudósítások szólnak Poroszor­szág békefeltételeiről, többi közt Anglia fél­­hivatalos békeközvetítéséről , melyek folytán Poroszország békefeltételei lennének. A fran­cia páncélos flotta felének átengedése, három miliárd hadi kárpótlás és a határnak egy európai congressus általi szabályozása. Más hírek Elszasz és Lothringen bekebelezését, 3 milliárd hadi kárpótlást, Franciaországnak Belgiummal a belga-dynastia alatti fusioját s isten tudja még mit nem emlegetnek. Legnevezetesebb pedig erre vonatkozólag egy bécsi lap azon berlini tudósítása, mely előreteszi Paris bevételét s csak azután kö­vetkeznék a békekötés, még pedig úgy, hogy a porosz király a francia köztársaságot ál­­lamjogilag el nem ismertnek és nem létezőnek proklamálja, a plebistitumos Napóleont pedig visszaülteti trón­­járás a német hadsereg szuronyai előtt ismét kezébe adja a kormány gyeplőjét. Ezzel természet­­esen szíve szerinti békét köthet már jóelőre Bismarck. Vajjon nem e nemes szándék előleges bizonyítványai-e azon hírek, melyek Franci­a­­ország némely vidékéről a Napóleon mel­letti tüntetésről szólanak? Nem a porosz kéz szitja-e a köztársaságellenes mozgalma­kat ? S nem erre a célra colpor­táltatnak e azon poroszszagu sürgönyök, melyek azt hí­­resztelik, hogy Napóleon csakugyan a legna­gyobb golyózáporban kereste a halált, melyek tehát a gyáva önmegadást szépíteni akarják a francia nép szemeiben ? Hanem előbb természetesen a német in­­vásiónak végkép le kell verni a köztársa­ságot. Várjon, ha ez csakugyan megtörténik, lesz-e lelkük az európai hatalmaknak még ezt is elnézni? Lehet, bár előre is bizonyos , hogy e nyomorult tétlenség levét a népek fogják meginni, azon népek, melyek most talán szí­vük vérét áldoznák a francia nemzet ügyéért, mely az európai szabads­á ügyévé lön , a­mig a kabinetek hidegen (?) szemlélik a kétség­­besett, harcot, lalta el. E szakadás okait a politikai rend­szer káros hatásában keresi, mely Ausztria állameszméjét, történetét és hivatását félre­ismeri. A birodalmi öntudat, a történeti emlé­kek, az individualitás és az önrendelkezési jog képezik a cseh nép lételének alapjait. „Mi ellenben készek vagyunk , mondja a ja­vaslat, alaki kételyeinket visszafojtani, és Csehország kész a monarchia minden orszá­gainak összképviseletében részt venni, de csak oly cseh királyság képezheti a birodalom véd­­bástyáját , melynek állami individualitása ön­magában egy egészet képez.“ „A jelenlegi tartománygyűlés nem képvi­seli teljesjogúlag Csehországot, miért lehetet­len kötelező megállapodásokba bocsátkozni; ellenben kezeskedünk róla, hogy a jogszerű tartománygyűlés kész lesz a monarchia köve­teléseinek eleget tenni, ezen készségét be fogja bizonyítani a birodalmi öszképviseletben való részvétel iránti megállapodásoknál, továbbá az­által, hogy a magyar kiegyezést elő­leg­esen elismeri. Csehország számára csak ugyanazon mértéket fogja követelni, mi­lyet Magyarország kapott és hangsúlyozni fogja, hogy Csehország csak azt ismeri el kö­telezőnek, amit teljes jogú tartománygyűlésünk­­kel áll­­ittatott meg. Egy ilyen tartomány­­gyűlés egybehívását a­ jelenlegi tartománygyű­­lési gyülekezettel kell előkészíteni, most azon­ban a kü­lhelyzet iránti tekintetből, de Cseh­ország önrendelkezési jogának sérelme nélkül, készek vagyunk a tartománygyűlés kebeléből a delegations képviselőket küldeni. Továbbá kinyilatkoztatjuk, hogy mi nem küldünk oly deputatiót, mely más tartományok törvény­hozó képviseletével alkudozásokba bocsátkoz­hatnék.“ „ Az országok és tartományok fenálló kü­lönbségei dacára az öszbirodalmi szervezet oly alakulása vétetett célba és részben el is éretett,amely az észbirodalom egységének biz­tosítása nélkül csak az ellentéteket szaporí­totta. Azért örömmel üdvözöltetett a császári üzenet, és miután ebben a cseh lakosság nagy részének elégedetlensége elismertetett, remélni lehet, hogy e lakosság óhajai meg fognak hallgattatni. Azért a felirathoz emlék­irat csatoltatott Csehország államjogi viszo­nyairól. Az abban foglalt elvektől lehetetlen az eltérés. Csak a többi országok java iránti tekintetből volt lehetséges az alaki kételye­ket mellőzni és a kibékülésre nyújtott jobbot elfogadni.“ A felirat végül azon reményt fe­jezi ki, hogy a császár a legitim cseh jogot védeni fogja. A bajlamul. Sohasem éreztük még oly aggasztónak a birodalom túlsó felének ziláltságát, mint most, midőn a váratlanul és rohamosan fejlődő vi­lágesemények Európát, de különösen Ausztria- Magyaror­szágot a legnagyobb válsággal fenye­getik , mely ellen — élénken érezzük — mind innen, mind túl a Lajtán, a legnagyobb egyetértésre volna szükség, mert ebben rejlik az erő. Ma tehát kétszeresen érdekel bennünket minden, mi odaát történik, s azért, ameny­­nyire lehet, mind a nevezetesebb momentumot feljegyzünk. Egyik legkiválóbb forrása a lajtámuli zavaroknak Csehország, melylyel a ki­egyezés — miután a csehek és feudálisok több­ségének fölirata fogadtatott el a tartomány­­gyűlésben — meghiúsult s a bécsi kormány ennek folytán azon ponton áll, hogy egyenes választásokat endeljen el a reichs­­rathba. Ezen fölirat lényegét következőkben is­mertetjük meg olvasóinkkal. A fölirat — miután előzőleg kifejté, hogy a csehek csakis a most folyó világtörténeti jelentőségű események folytán, óvás mellett, léptettek a „gyülekezetébe — sajnálatát fe­jezi ki afölött, hogy a lakosság előbbi egyet­értése helyet a jelenlegi pártszakadás fog- A háborúból. About Edmund, az ismert francia író, következő szenvedélyes sorokban nyilat­kozik a németek háborújáról . Eddig mi vagyunk a legyőzöttek. Fran­ciaország meghóditta­k, és Paris, a csodaszép, az egész világ által annyira szeretett Páris ! Ezen villámcsapá­s fölébresztette Franciaor­szágot és Európát és a dolgok ezáltal egé­szen más n­­ézist nyertek. Nem ismertük ellenségeinkét, és elég ártatlanok voltunk el­hinni, hogy némi­lg hasonlók mihozzánk. A siker ittasságban letették az álarcot, és most olvashatunk lelküiben. Ezen istenfélő király, aki minden­­Józsimét istennek ajánlja föl, ezek a Junker-tá­bornokok, kik azzal dicse­kednek, hogy bennünket karddal fognak civi­lizálni, ezen apostolai az isteni jognak , kik telerakják zsebeik­et lopott koronákkal, ezen német hazafiak, kik egész a könyökig t­resz­­tötték karjaikat német vérben , ezek nem egyebek, mint barbárok egyenruhában, kato­nákká átöltözködött rablók , fölvértezett Tar­­tuffok, Basiliskek lovagló csizmában. Hazudni, megvesztegetni, denunciálni, ezek az ő ked­venc fegyvereik. A modern polgárisodásból nem sajátítot­tak el egyebet, mint a rombolási mesterség­ben tett haladásokat, a vadak aljas és szá­

Next